Holdvilág

1. F. G. Haghenbeck: Frida füveskönyve
Eléggé nyögvenyelősen haladtam vele az elején. Nem is sikerült befejezni 2018-ban. A stílusa sokszor volt döcögős, sután férfias. A leszbikus szexjelenet annyira bénára sikerült, hogy majdnem abbahagytam az egészet. A mexikói kultúra viszont magával ragadó, a receptekből pedig többet is bejelöltem kipróbálásra.

2. Robert Galbraith: Kakukkszó
Elég lassan pörgött fel, de utána szépen beszippantott, úgyhogy 400 oldalt daráltam le egyetlen nap alatt. A jellemek érdekesek, a nyomozás izgis volt, még akkor is, ha Rowlingnak nem ez a legerősebb oldala.

3. Lewis Carroll: Aliz kalandjai Csodaországban
Még évekkel ezelőtt vettem meg a Varró Dani által újrafordított nagyalakú verzióját a könyvnek, de csak most vettem rá magam a könyvklub januári kihívása miatt, hogy elolvassam (betiltott könyvek volt a téma). Alapvetően tetszett, bár nem egy nagyívű történet. A szereplői is jobbára idegesítőek. Cserébe viszont tökéletesen visszaadja szerintem egy 6-7 éves kislány gondolkodásmódját, és simán el tudom képzelni, hogy a mi gyerekünknek is tetszeni fog. A kedvenc részem ez lett belőle: "Rendben van - mondta a Macska, és most egészen lassan tűnt el, a farka végénél kezdte, és a mosollyal fejezte be, ami egy ideig még ott maradt utána a levegőben. Nahát! Sok macskát láttam már mosoly nélkül - mondta Aliz -, de mosolyt macska nélkül!" (64. o.)

4. Robert Galbraith: A selyemhernyó
Na, ez már sokkal jobb volt, mint a Kakukkszó. Valahogy okosabb krimi. Végig éreztem, hogy ott vannak a nyomok a szemem előtt, de nem áll össze a kép. Aztán szép kis katarzist kaptunk. És még a romantikus szál is nagyon visszafogott. Igazán remek. Ha ez a javuló tendencia megmarad, akkor a következő részeket (hogy Dudley Dursley szavaival éljek) mostakarom.

 5. Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek
Gyorsan pörög előttünk a főszereplő élete, olvastatja magát, ilyen egyszuszra legyűrős. Mivel részben Nyíregyen játszódik, ráadásul az én életemmel párhuzamosan, ezért sok ponton éreztem kellemes nosztalgiát. De csak kis mértékben, mert a főhős élete annyira kiábrándító és szar, hogy attól én nagyon messze vagyok. Viszont példásan bemutatja, hogy az anyagi és érzelmi sivárság, szeretetlenség hogyan termeli újra magát generációkon átívelve a legjobb igyekezet ellenére is.

 6. Szofija Andruhovics: Felix Austria
Még vagy 3 éve kaptam FK-től ezt a könyvet. Magamtól bizonyára soha nem veszem le a könyvesboltban a polcról. Eddig nem éreztem ihletet az elolvasására, de most valahogy nekiveselkedtem. SirM-nek tetszett a borítója. Aztán a múltkor a spanyol tanárom is megdicsérte. Engem amúgy nem nyűgöz le annyira ez a borító. Ami a regényt illeti, igazán kellemes olvasmány volt. Nem tökéletes, de azért egész jó. Általában idegesítenek a tehetetlen és önsorsrontó szereplők, de Sztefa úgy barmolja el a saját életét, hogy közben folyamatosan van benne egy tevékeny törekvés, egy mély meggyőződés, saját magába vetett hit. A regény szép lassan bontja ki a Sztefa szemén keresztül, hogy milyen pontokon is hibádzik ez a kép. Ez a lélektani fejlődés a könyv fő erőssége. A kissé néhol terjengős leírások viszont semmit nem tesznek hozzá igazán sem a hangulathoz, sem a fősodorhoz. Értem én, hogy meg akarják idézni a békebeli Monarchiát, de valahogy mégsem sikerültek elég plasztikusra. Mindenesetre igazán érdekes olvasmány volt. Kifejezetten jó néha nem az angolszász kultúrkör szerzőit olvasni.

 7. Margaret Atwood: Alias Grace
Ez egy rövidebb regényként sokkal jobb lett volna, de még így is elég jó volt. Mondjuk a hipnotizálós baromság, a doktor akaratgyenge, teszetosza nyűglődése és a végén a happy end nélkül sokkal jobb lett volna. Viszont a korrajz érdekes, és Atwood baromi plasztikusan ír. A Grace tolmácsolásában szóló dolgokat végig nagyon élvezetes volt olvasni, még ha az elején a stílusba bele is kellett rázódni.

 8. Clifford D. Simak: A város
Könyvklubra választottam mint G. barátom kedvence, de ehhez a könyvhöz én túl cinikus vagyok. Pedig voltak benne elgondolkodtató részek, de valahogy mintha minden gondolatmenetet elvágna. És az emberiséggel kapcsolatos meghaladott elméletek, meg az optimizmusa tőlem nagyon távol áll.

9. Kazuo Ishiguro: Ne engedj el
Már az első percben berántott a stílusa, meg ahogy szép lassan kibomlanak a világ részletei. Végig fogva tartott az emberi dráma, a visszaemlékezés. Hagyott maga után gondolkodnivalót is, meg egy nagyon szuper olvasmányélményt is.

9. Neil Gaiman: Óceán az út végén
Újraolvastam, és másodszor is tökéletes az élmény. Tökéletesen működik a mese. A feszültség, a félelem és a biztonságérzet is. Könnyű elmerülni a világában és még mindig szerelem.

10. Robert Galbraith: Gonosz pálya
Szeretem, ahogy Rowling kibontja a szereplők jellemrajzát. Nekem ez sokkal izgalmasabb, mint a krimi szál. Tulajdonképpen az egész nyomozás csak ürügy arra, hogy mégtöbbet megtudjunk a főszereplőkről. Ezért is voltam olyan mérges a befejezés miatt.

11. Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei
Az általam olvasott kiadás szövegezése eléggé nehézkes volt számomra, amit jópár oldal után szoktam csak meg. A történet viszont feszes szálú, érdekes. Jól megkomponált, időtálló regényt sikerült Stokernek írnia. Egészen hihetetlennek tűnik azonban, hogy az azóta született vámpíros tematikájú alkotások jelentős része innen gyökerezik. Azokhoz képest ez egy igencsak szűkszavú alkotás (már ami a vámpírok tulajdonságait, viselkedését illeti).

12. Dacre Stoker - J. D. Barker: Dracul
Ez egy sokkal jobb könyv is lehetett volna. Aki bármilyen értelemben a Drakula előzményére vár, szerintem keserűen csalódni fog. Sem a tartalom, sem a kivitelezés nem hasonlít a nagy elődhöz. Hangulatában sem idézte meg bennem a Drakulát, de ez nem feltétlenül hátrány. A könyv izgalmas horrorként indul, érdekes és jól megrajzolt jellemű főszereplőkkel, akik nem sablonosak és nem egysíkúak. És ez marad a Dracul legfőbb erőssége. Az ígéretesen induló horror szál ugyanis okosan adagolva halad a tetőpont felé, onnan azonban szomorú mélyrepülésbe kezd. A konfliktus feloldása fájóan sablonos. Túl sok a leegyszerűsített és elcsépelt klisé. Kár érte, mert vastagon benne volt a potenciál.

13. Douglas Adams: Galaxis útikalaúz stopposoknak
Még valamikor gimis koromban olvastam, de emlékszem, akkor a takarót tömködtem éjjel a számba, hogy a röhögésemmel ne ébresszem fel a családot. Ma már nem hozta ezt az élményt, de ettől függetlenül klasszikus.

14. Robert Galbraith: Halálos fehér
Több volt az érzelmi szál, mint a nyomozás, de én még az ilyen szappanoperás picsogásért is odáig vagyok, ha Rowling írja, mert a jellemrajz az még mindig a specialitása.

15. Dániel András: A kuflik és a szélposta
Azóta, hogy egyhuzamban lepörgettük a 13 részes animációt egymás után kétszer, én menthetetlen kuflirajongó lettem. Nem volt kérdés, hogy könyvben is kell, és tökéletesen működik úgy is.

16. Moskát Anita: Irha és bőr
Amennyire vártam ezt a regényt, annyira csalódás lett. Pedig jó és fontos témákat feszeget. És mégis papírszagúak maradtak a szereplők. Nem tudtak életre kelni, és én ezt nagyon fájlalom.

17. Sheila Heti: Változások könyve
Egy könyv a gyermekvállalás dilemmájáról, amit nekem el kellett olvasnom ebben az évben. Bár az elbeszélő sokszor sekélyes, önmagába újra és újra visszafutó gondolatmenete hamar fárasztóvá válik, mégis tud valami fontosat: értékítélet nélkül elmélkedik egy olyan fontos témáról, ami a legtöbb nő fejében élete során legalább egyszer megfordul.

18. Torben Kuhlmann: Armstrong
Félúton a képregény és a mesekönyv közt ott van Armstrong, a kisegér, aki bebizonyítja az egértársadalomnak, hogy a Hold nem sajtból van. Szupercuki.

19. Octavia E. Butler: Hajnal
Ú, hogy ez milyen jó regény volt! Formabontó, új, izgalmas, egy kicsit sem sablonos. Nem sok sci-fit olvastam életemben, de nekem ez a könyv egy egészen új megközelítésben tálalta az "idegenek" kérdését. Még, még!

20. Vecsei H. Miklós - Horváth Panna (szerk.): A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából
Mert egy verseskötet mindig kell. És mert zseniális versek (is) bele lettek válogatva. És mert az egész bőrbe van kötve és befér a zsebedbe.

21. Szvetlana Alekszijevics: Nők a tűzvonalban
Eredetileg a Csernobili imát akartam, de azt éppen nem lehetett, ezt meg akciósan. Ráadásul a színházban ez a könyv is bele volt dolgozva a darabba, amit láttunk. És úristen. Minden sorát kötelezővé tenném, különösen azoknak, akik szerint a háború valami magasztos és hősi dolog.

22. Dan Simmons: Káli dala
Simmons ezt eltolta. Az én ízlésem szerint szerint nem is kicsit. A célja saját bevallása szerint az volt, hogy írjon egy könyvet az (emberi) gonoszságról. Ez itt még nem sikerült, ellentétben a Terrorral.

23. Dániel András: Kuflik a föld alatt
Ezt nem magyaráznám túl, a kuflik jöhetnek minden mennyiségben.

24. Laurell K. Hamilton: Elátkozott kígyók
Én továbbra is nagyon szeretem ezt a sorozatot. Úgy tud megszólítani, mint ebben a témában semmi más. Nagy kár, hogy most sokat kell várni a következőre.

25. Tünde Farrand: Farkasország
A fülszöveg és az ajánlók csőbe húztak. A világépítés egy darabig kifejezetten jól működött, de aztán elkezdett kilógni a moralizáló lóláb, majd a végére teljes szélsőségekké esett szét. Kár érte.

26. Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima
A sorozat mellé elengedhetetlen elolvasni ezt a könyvet, hogy mindenki megértse, hogy az emberek nem látták és nem látják ma sem, hogy az aprónak tűnő sumákságok, az átgondolatlan cselekedetek, az „ügyeskedés” mind visszahullnak rájuk (vagy szeretteikre, vagy más ismeretlen emberekre). Ez a könyv nem adja vissza az emberiségbe vetett hitünket – inkább még a maradékot is elveszi, és jogosan.

27. Jacek Dukaj: Zuzanna és a világmindenség
Aki részletgazdag világépítésre, okos magyarázatokra, elgondolkodtató filozófiára vágyik, az inkább keressen másik könyvet. Aki sodró lendületet, baromi érdekes világot, izgalmas távlatokat és szikrázó képeket szeretne a fejébe, na az jó helyen keresgél. Tud valamit ez a Dukaj, ami engem most elég jól elkapott.

28. Deliága Éva: Ketten háromfelé
A pszichológia szerintem a legtöbb embert érdekli. Még ebben a kicsit didaktikus formában is, mert akárhogyis nézzük, rólunk szól.

29-31. Margaret Atwood: MaddAddam trilógia
Ó, Atwood, milyen klassz könyveket írtál! És én mennyire imádom minden sorodat. Szerintem ez a sorozat úgy lett egyre jobb és jobb, ahogy haladt előre. Ugyanannak az eseménysornak a millió szemszögből való kibontása egy ilyen zseniális író keze alatt, hát erre nincsenek szavak.

32. Nnedi Okorafor: A halálmegvető
Én vártam a feketeafrikát, de valahogy nem érzem úgy, hogy megkaptam volna. Szerintem csak valami kilúgozott, elpuhított, mesébe csomagolt Afrika képet tudott adni ez a könyv, hogy a gyereknek se fájjon nagyon. De nekem ez kevés.

33. Kira Poutanen: A csodálatos tenger
Ez a könyv nem csak egyszerűen azt meséli el,hogy hogyan válik egy 15 éves kamaszlány egyre soványabbá. Nem csak egyszerűen bepillantást enged, hanem fogja a kezed és szépen fokozatosan húz le magához. Tökéletes allegória a címben említett csodálatos tenger. Igen, így, a csodálatos-sal együtt. Ahova kifut a könyv, az pedig maximálisan hitelessé teszi még a fikciót is.

34. Szabó Magda: Az őz
Szabó Magdára jellemző szerintem némi hatásvadászat. Ahogy adagolja a fordulatokat, hogy na, most lehet sajnálkozni, most értetlenkedni, most a kályhától indítom a mesét, ééés most, na most lehet sírni. És hatásos. Amikor nem tudtam haladni a szöveggel, akkor meg ott motozott az agyamban. Én nem is tudom, mit lehetne még ezen kívül mondani. Hihetetlenül erős regény.

35. Michael Cunningham: Az órák
Valahogy nekem ez a regény nem annyira adta. Ebben bizonyára nem kis szerepe van annak, hogy Virginia Woolf életéről és munkásságáról vajmi keveset tudok.

36. Alfonso Cruz: Virágok
Az elején azt hittem, hogy ez is egy újabb regény, ami a férfiak életközepi válságáról picsog, ráadásul veszettül dühítő módon. Aztán átfordult az egész egy haseki mesélésbe, és én elkezdtem őszintén imádni ezt a könyvet.

37. Alice Sebold: The lovely bones
Idén angolul. Még mindig ugyanolyan sokat jelent számomra.

38. Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Komoly restanciámat róttam le idén ezzel a robosztus regénnyel, de maximálisan megérte. Nagyon szerettem a hibái ellenére is. Mitchell úgy zongorázik az emberi érzelmeken, hogy csak na.

39-50. Darren Shan: Vámpírkönyvek
Ifjú éveim nagy kedvence volt, úgyhogy most jó társam lett a kórházi és ottoni kényszerpihenő alatt is. Az első hat kötet egészen zseniális. Azután elkezd kicsit veszíteni a varázsából, de azért, ha az ember nem tudja a végét, akkor simán húzza.

51. Ted Chiang: Életed története és más novellák
Nyolc novella van a könyvben, de nekem nem annyira jött be. Az első kettőt kimondottan untam. Mondjuk nem vagyok egy novellás alkat, úgyhogy biztos ez is közrejátszott. Azért a kötet címét adó novella jó volt. Meg az utolsó. Meg végülis a 72 betű és a Nullával való osztás is. Jóvanna, nem volt ez rossz kötet, de azér néha felbaszott.

52. J. D. Barker: A negyedik majom
Én nem mondanám, hogy ez egy kiemelkedő krimi, ha nem álmodtam volna vele több napon keresztül, és ha nem kattogtam volna rajta folyamatosan, amikor épp elernyedt az agyam ébren is akár.

------------------------------------------------------------------------------

Véget ért a 2019-es esztendő, és elmondhatom, hogy utoljára kb. áltsulis koromban olvastam ilyen mennyiséget. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy átlagosan minden hétre jutott egy könyv! Az elolvasott oldalak száma egyébiránt: 17.714, tehát kurvasok. :D És ebben még benne sincsenek azok a könyvek, amiket nem fejeztem még be, illetve amiket felesben olvastunk estimese gyanánt.

Szóval olvasás szempontjából ez egy kiemelkedően sikeres év volt, amit nagyon élveztem. Pont emiatt az év legjobbját is nagyon nehéz kiválasztani. Szoros a verseny, hiszen Alekszijevics, Atwood és Szabó Magda is versenyeznek, plusz a verseskötet. Ha mindenképpen választani kell, akkor Az őz az idei győztes. Szigorúan Rozalént hallgatva hozzá. Mindenképp újraolvasós.

Kívánok magamnak és mindenki másnak is könyvekben gazdag 2020-as esztendőt!

"- mondtaja a macska."

Egész életemben akartam egy macskát. Anyám egymilliószor mondta el, hogy lakásban nem tarthatunk állatot, úgyhogy megfogadtam, hogy csak legyen egyszer saját háztartásom szarok én anyámra meg az elveire nekem juszt is macskám lesz.

Mondjuk kellett rá várni vagy negyedszázadot, de lett. Kiválasztottam a számtalan örökbefogadható cica közül egy internetes oldalon. A kis cirmos bundája, meg a szomorú kis tekintete azonnal megfogott. Az első ismerkedős napunkon aztán az is kiderült, hogy egyáltalán nem egy bánatos virágszál, hanem egy barátságos és játékos macs.

Mielőtt macskám lett, sokat gondolkodtam, hogy milyen nevet adok majd neki. De aztán az élet úgy hozta, hogy olyan cicám lett, akinek már volt neve. Nem is akármilyen. És hallgatott is rá. Aszja.

És Aszja jött, látott és leuralta az egész lakást. Onnantól kezdve nem voltak magányos percek, mert ő mindig ott volt. A jelenléte áthatott mindent, a nyávogása bezengte mind az 50 négyzetmétert. Hamarosan üdvözlési rituálénk is lett. Amikor beléptem az ajtón, már ott állt. Én ledobtam a táskám a székre, és amíg levettem a cipőmet és a kabátomat, addig ő a szoba szőnyegét kaparta mintegy macskaüdvözlés gyanánt. Aztán le kellett ülnöm az ágy szélére, ő pedig azonnal beugrott az ölembe, puszit adott, dagasztott és dorombolt. Pár perc (vagy néha sok perc) múlva pedig mindenki ment a dolgára. :)

Aszja tegnap örökre elaludt. Mostmár a macskamennyországban lopkodja le a zoknikat a száradóról. Ott szalad a befőttes gumi után, hogy visszahozza, és ott nyomja bele hajnalban purrogva a kis cirmos bundáját a még aludni vágyók arcába. Mostmár csak az emlékeinkben cirmog és nyávog, a szívem egy csücske pedig neki van fenntartva örökre.

Leesett az első hó, én pedig úgy tanultam anyukámtól, hogy az első hóban meg kell fürödni, hogy az ember szép legyen. Úgyhogy miközben kitakarítottam Józsit (a robotporszívót), az erkély párkányán lévő hóban szépen meg is mosakodtam ahogy azt kell.

De azért nem hagytam ki a sétát sem a hófödte Városligetben. Közben végig rád gondoltam, magamban énekelgettem, és még egy hóembert is csináltam neked. :) Ez az első hóesésed. Remélem, te is annyira fogod szeretni, mint én.

1. Csányi Vilmos: A kutyák szőrös gyerekek
Nagyon sokat lehet tanulni ebből a könyvből a kutyákról, a gyerekekről, az etológiáról. Csányi könnyedén ír ismeretterjesztő szöveget, amit könnyen lehet olvasni.

2. Spiró György: Kőbéka
Nem ez Spiró legsikerültebb könyve, pedig vannak benne kifejezetten jól elkapott szkeccsek. Az egész valahogy mégis szétesik.

3. Miraide Takasi: A macskavendég
Murakamin kívül nem sok japán szerzővel volt dolgom, de úgy tűnik, Miraide is hozza azt a különleges atmoszférát, vagyis ez valami keleti sajátosság lehet. Ebben a regényben nem történik túl sok minden, mégis olyan az egész, mintha valami verset olvastam volna prózában. Magával ragadó hangulata volt.

4. Jennie Melamed: Lányok csöndje
Sok ponton hátborzongató történet egy olyan világról, ahol a nők csak addig hasznosak, amíg szülnek pár gyereket, és ahol a kislányokat arra használják az apák, hogy szexuálisan kielégítsék őket a feleségeik helyett. A regény legértékesebb része, hogy gyereklányok gondolatait és tetteit tudja hitelesen visszaadni.

5. Charlie Jane Anders: Minden madár az égen
Éljen a progresszív fantasy! Modern történet, csetlő-botló figurák. Szeretem az ilyen történeteket.

6. Jojo Moyes: Me before You
Angolul mindigis lassabban olvastam, de a történet könnyedsége segítségemre volt. Ez volt az idei év könnyed olvasmánya.

7. Dan Simmons: Terror
Ez volt az első Simmons regényem, de biztosan nem az utolsó. Eszméletlen jó horror volt. És a regényben az igazi hideglelős borzongást nem a misztikus szörnyeteg váltotta ki, hanem annak a tűpontos leírása, hogy az ember hogyan képes lealjasodni. Több, mint ezer oldal, de simán olvastam volna mégegyszer ennyit is.

8. Erika Johanssen: Tear végzete
Nagyon izgultam, hogy tényleg olyan elcseszett vége lesz-e a sorozatnak, mint ahogy olvastam róla, de hálazégnek erről szó sincs. Tökéletes, a korábbi részekhez maradéktalanul méltó, színvonalas lezárás lett. Ha lehetséges, akkor még a második résznél is izgalmasabban. Az év egyik legjobb könyve.

9. Szabó T. Anna: Senki madara
Ha madarat szeretsz, égbolt légy, ne kalitka. Hogy ez milyen igaz. És az a könyv milyen meseszép. A rajzok és a szöveg tökéletes harmóniája.

10. Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
Atwood baromi jó mesélő. Ez a regény pedig nagyon eltalált leírása egy disztópiának. A kötelező happy end pedig csak lebeg a levegőben. Így sokkal könnyebb úgy kezelni, hogy valóságos.

11. Naomi Alderman: A hatalom
Juj, de nagyon nehéz olyan könyvet olvasni, aminek minden szereplője ellenszenves. Nem úgy, mint mondjuk a Candide-ban, ahol érzed az abszurditást. Itt valahol mindenki megnyeri kicsit a szíved, miközben elköveti a hibáit és a maga mocsokságait, amiktől a hideg futkos a hátadon. Vagy egyszerűen csak idegesít, hogy sosincs szerencséjük. Baromi érdekes könyv volt, de szeretni nem tudtam.

12. Veres Attila: Éjféli iskolák
Bizakodó voltam, hogy hozza azt a jó kis nyíregyes atmoszférát, amit az Odakint sötétebb is, de nagyrészt csalódnom kellett. A novella amúgy sem az én műfajom. Volt azért benne néhány, ami tetszett, de nagy rajongó nem lettem.

13. China Miéville: A város és a város között
Na, mostmár azt is tudom, hogy a noir nem az én műfajom. Pedig a világötlet nagyon különleges. De a sztori iszonyú nehézkes volt. Kár érte. Azért adok még Miéville-nek még egy esélyt.

14. Margaret Atwood: A vak bérgyilkos
Atwood baromi jó. Ez még jobb volt, mint a szolgálólány. Bár a beágyazott regénynek nem mindig értettem a funkcióját, de a családregény szál lenyűgözően jó volt. Jövőre jöhet az Alias Grace!

15. Brandon Hackett: Xeno
Sci-fivel való ismerkedésem idei lépcsője Botond regénye volt, ami eléggé tetszett. A xenofóbia amúgy is olyan téma, ami érdekel engem. Olyannyira, hogy kedvet kaptam elolvasni korábbi írásait is. És jövőre a felesége is kijön egy új regénnyel. :)

16. Steven Rowley: Lily és a polip
Ezt a könyvet még D-nak vettem valamikor, de most elhoztam kölcsönbe. És nagyon nem tetszett. Idegesített a végtelenül béna főhős, meg ahogy megpróbálja a homokba dugni a fejét. De az is lehet, hogy csak rosszkor talált meg. Már csak azért is, mert néha be-bevillan pár jelenet a könyvből.

17. Christian Moore: Biff evangéliuma
Juj, de régen készültem már elolvasni ezt a könyvet! És az idén végre megvettem a Szellemlovasban. Könnyesre röhögtem magam rajta. Eszméletlen volt. :D

18. Homonnay Gergely: Az elnökasszony - A bundás választás
Erzsi hozta a szokásos színvonalat. Orvosi váróban való időtöltésnek tökéletes.

19. N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
Újra kellett olvasni, hogy a következő két résznél ne az legyen, hogy fingom sincs, hogy mi történt.

20. N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu
Jujj, de jó kis fantasy ez! Szépen továbbrajzolta a világot, amit az első részben felvezetett.

21. N. K. Jemisin: A megkövült égbolt
Hálazégnek, hogy nem lett csöpögős befejezése. Szerettem ezt a sorozatot. De értem, hogy miért nem vette be sok ember gyomra. Nem egyszerű olvasni. Ez egy okos regény.

22-28. J. K. Rowling: Harry Potter sorozat
Még mindig tökéletes. Always

29. Edit Eva Eger: A döntés
Annyit olvastam róla a NIOK-on, hogy végül bedobtam a kosárba. És mennyire nem bántam meg! Azta, de jó könyv volt. Lázasan izgultam, miközben végig úgy éreztem, hogy segíteni akar rajtam, ha hagyom. Gyanús, hogy nem árt majd újraolvasni.

Még belekezdtem egy harmincadik könyvbe is, de azt végül nem sikerült befejezni. Sebaj, már nem akarom magam ezzel nyomasztani. Végülis a 29 sem olyan rossz. A legjobb könyv idén a Terror és A döntés voltak, de egész biztos, hogy Atwoodtól még fogok olvasni mást is. Meg jövőre jöhet Rowling krimi sorozata is. Könyvekben (is) gazdag 2019-et mindenkinek! :)

Na, túl vagyok egy újabb mozgalmas éven. Kissé extrémen indult, tekintve, hogy a tavalyi szilvesztert két bögre tea és egy halom doboz és zsák társaságában töltöttük a kanapénkon egy üres és félkész lakásban. Mondjuk legalább vettünk két wc deszkát a tescóban, amiknek így ma van a születésnapjuk. :D

Viszont végre kész a lakás. Vannak benne bútorok, képek a falon, könyvek a polcokon. Már asztalunk és székeink is vannak. Vendégeket tudtunk hívni, akiket le tudunk ültetni a kanapéra. Főzhetek a konyhában, ahol elférek, és ahol a spájzban elférnek a befőttek is. Komolyan, mint egy otthon! :)

Ééééééés van CICU! <3
Örökbe fogadtuk Menyus és Raven egykori cicáját, akinek új otthonra volt szüksége. A kis fekete démon pedig jött, és mindenkinek meghódította a szívét. Purrog, nyávog és a lábunknál alszik. Szupercuki.

Az idei évre csak három célom volt, amikből végülis kettőt sikerült megvalósítani, ami nem is olyan rossz arány.

Végigcsináltam a sulit, ami elég kemény volt, de amit nagyon-nagyon élveztem. Tök jó volt tanulni! Úgy éreztem, hogy végre tudom, hogy mit kell csinálnom és képes is vagyok rá. A legjobb eredménnyel végeztem. :)

Mondjuk utána sikerült rosszul leszállnom a kanapéról és összehoznom egy porcleválást, ami hazavágta a közös nyaralásunkat. Nem egészen úgy sikerült így a nyár, ahogy terveztem.

Ebben az évben a legtöbb dolog nem éppen úgy sikerült, ahogy elterveztem. Például egyáltalán nem sportoltam, ha leszámítom a műtét utáni gyógytornát. És a munka dolog sem úgy alakult, ahogy reméltem.

Peru viszont... Ahhhh... Hát Peru csodálatos volt. Felülmúlta minden elképzelésemet. Csodálatosan bátrak voltunk, hogy bele mertünk vágni. Aztán még szuperebbek, hogy nem szerveztük túl a dolgot, hanem spontának voltunk és lazák. Imádtam Dél-Amerikát, és baromi jó utazás volt. :)

-----------------------------------------

És akkor most a tervek 2019-re.

-- Peru kedvet csinált ahhoz, hogy újra nekivágjak a spanyolnak, és most nem adom fel. 2019-ben nekiugrok a nyelvvizsgának is, hogy mikor újra elutazok Latin-Amerikába, akkor még autentikusabban élvezhessem. (nem mellesleg ezzel a bakancslistámon is kipipálnék egy tételt)

-- Sport, és most t_é_ny_l_e_g. Azt hiszem, ezzel az évvel a kellő motivációt is megkapom hozzá. És szerencsére SirM is partner ebben, úgyhogy ketten talán könnyebb lesz betartani.

-- Munka.

-- Megcsináljuk a társasjátékunkat.

-- Újra táncolni fogok. :)

-- Lazább pótanyu leszek.

Boldog 2019-et mindenkinek! :)

Az egész olyan volt, mintha csak álmodnánk. Most pedig olyan, mintha csak álmodtuk volna. És nem csak én érzem így. A-nak is ez a benyomása.

Amikor kitaláltuk, hogy elmegyünk Peruba, akkor egy crazy kattanásnak tűnt az egész. Amikor megvettük a repjegyeket, akkor egy hatalmas adrenalin löketet éreztem, amitől napokig csak 32 foggal vigyorogtam. Amikor terveztük, hogy akkor miket is nézzünk meg, akkor még úgy éreztem, hogy bármi közbe jöhet, és nem mertem beleélni magam. Amikor felszállt a gépünk, akkor pedig belekerültem egy nagyon furcsa állapotba - egyfajta lebegésbe, mintha kívülről nézném magam és mindent, ami velem történik. Ez egészen a hazaérkezésünket követő pár napig tartott.

Utána olyan dolgok történtek velem, amik hosszú időre kirántották a biztos talajt a lábam alól, és nagyon erősen áthelyezték a fókuszt. Ezért is van többek között, hogy most írok először Peruról.

Peru egy igazán más dimenziót jelentett számomra. Abban bíztam, hogy egyfajta menekülés lesz. Nem számítottam rá, hogy végül totálisan kívül helyez saját magamon. Ez egy furcsa tapasztalás, amire nem nagyon volt még alkalmam. Nem vagyok benne biztos, hogy a Peruban történtek legteljesebb megélése volt ez a hozzáállás, de még azt sem sikerült felfejtenem, hogy miért alakult így. Viszont roppant tanulságos volt kívülről szemlélni önmagamat. Egészen másmilyen érzés így reflektálni magunkra és a körülöttünk lévő dolgokra. Ez a külső nézőpont lehetőséget adott arra, hogy a megfelelő könnyedséggel (magamhoz képest a legminimálisabb parázással) tudjam végigcsinálni a több mint két hetet, ami szükséges is volt, tekintve, hogy elég spontán módon szerveztük meg, hogy hol, mikor és mit fogunk csinálni.

Talán ha itthon is el tudnám távolítani magam ennyire, akkor sokkal jobban menne bevenni a leszarom tablettát. Viszont ez a fajta kivonódás nekem kicsit azt is jelentette, hogy nem éltem meg a jó dolgokat sem olyan mélyen. Ez alól talán két este képez kivételt: az egyik, mikor Arequipában berúgtunk egyetlen pisco-tól és könnyesre kacagtuk magunkat; a másik, mikor a Machu Picchutól hazafelé menet én már nagyon rosszul voltam, A. meg még nem annyira, és a kisbuszban várakozva röhögtünk a saját nyomorunkon.

Már ezer éve nem volt lehetőségem igazán itthagyva az életemet elutazni -- és bevallom, bizonyos szempontból nem esett olyan jól mint vártam, mert szeretem az életem. Más szempontból viszont nagyon-nagyon jó volt, jót tett, és sokkal jobban értékelek dolgokat azóta, mióta hazajöttem. Arról nem is beszélve, hogy a világ érdekes és izgalmas - jó megismerni.

Most meg olyan, mintha csak álmodtuk volna az egészet.

Próbálok nem gondolni semmire. Amikor mama meghalt, akkor csak arra tudtam gondolni, hogy már semmi sem lesz többé ugyanolyan. Ő volt az első igazán közeli hozzátartozóm, akit elvesztettem.

Most nem akarok gondolkodni. Folyamatosan blokkolom az összes olyan dolgot, ami csak egy kicsit is emlékeztet rá. Amikor szembejött egy néni, akinek ugyanolyan botja volt, akkor elfordultam. Miközben mama sírt a telefonban, én belül ordítottam, de nem bírtam sírni. Nem bírok emlékezni, mert az most annyira fájna, hogy az teljesen parttalan lenne.

Még írni sem bírok róla.

Jövőhéten hivatalos vagyok egy kis könyvklubos találkára, ahol a sci-fi lesz a téma. Ennek apropóján választottam G. barátom javaslatára a Xenot legutóbbi olvasmányélményemmé. Mivel a találka ideje még messze van, és attól félek, hogy nagyon megfakulnak az emlékek (pláne ha közben belekezdek valami újba), ezért gyorsan összegyűjtöm, hogy most milyen benyomások vannak bennem a regénnyel kapcsolatban.

Ami a témaválasztást illeti, a xenofóbia és az ilyen szociológiai-pszichológiai témák mindig is foglalkoztattak, úgyhogy jó kapudrog ez a könyv még az olyan "sci-fi szűz" emberek számára is, mint amilyen én vagyok. A cselekménye kellően pörgős, a szereplők személyisége dinamikusan bontakozik ki és egészen plasztikus is. Kifejezetten szerethető alakokkal van tele a regény, könnyű azonosulni velük (nem úgy, mint pl. Alderman Hatalomjának szereplőivel). Emellett viszonylag kevés hardcore tudományos fogalommal dobálózik, ami így nem nehezíti az olvasást. Az egyik xeno faj, a firkák nyelve ugyan tartalmaz hexa színkódokat, de azok nem voltak zavaróak - mondjuk lehet, hogy ebben a frontendes tapasztalatomnak is benne van a keze.

Összességében az, hogy a regény műfaja szerint sci-fi szerintem nem nehezítette meg az olvasást, vagy nem befolyásolta a könyv élvezhetőségét. Számomra a háttér csak háttér volt. Sokkal érdekesebb volt, hogy milyen dinamika jön létre az egyes szereplők és érdekcsoportok között. Ezekről szívesen olvastam volna akár többet is.

A regény nagy fordulatot is tartogat párat az olvasó számára, és mindössze egyetlen részlet tűnt számomra unalmasnak (bár dramaturgiailag megértem a funkcióját). Összességben korrekt, élvezetes könyv, amit nyugodt szívvel elolvashat bárki, aki kacérkodik a gondolattal.

Még most hagynám leülepedni kicsit, mert nem vagyok róla teljesen meggyőződve, hogy mondjuk mást is olvasnék-e szívesen a szerzőtől. Valahogy hiányzott belőle nekem valami, csak még nem jöttem rá, hogy pontosan mi. Ha rájövök, majd leírom. :)

Gyerekkoromban meg voltam róla győződve, hogy nekem színésznőnek kell lennem. Hogy filmekben a helyem, mert bele tudom élni magam mások szerepébe, mert el tudom hitetni.

Aztán persze akartam én bálna kutató, nővér, orvos meg tanár is lenni. Egyik se lettem. Mégis úgy érzem, hogy talán a színésznőt sikerül legjobban hoznom. Amikor épp nincs az arcomra írva, hogy mit is gondolok, amikor sikerül tökéletesen a felszín alá nyomnom a rossz érzéseimet, a félelmeimet, a fájdalmamat, a szorongásomat - na akkor hozom leginkább. És az embereknek az a benyomása, hogy én milyen mosolygós, időnként barátságos, segítőkész, érdeklődő, káromkodós, indulatos ember vagyok. De azt egyik se mondaná, hogy rémült vagy bizonytalan.

Ez a tettetés segít a felszínen maradni. Nem voltam sose híve az önsajnálatnak (még ha néha jól is tud esni), és minden erőmmel kerülöm az áldozat szerepet - és ebben ez segít. Amíg úgy teszek, mintha akár okés is lehetne minden, addig nem veszek tudomást arról, hogy egy kicsit sem az. Egy kicsit se okés.

Aztán úgyis kihúzom magam ebből is. Mint mindenből.

Jóból és rosszból egyaránt.

Hétfő óta elég komoly sokkban vagyok, nem értem teljesen, hogy hova fognak kifutni a dolgok, és eléggé megijeszt az, hogy milyen irányba mennek.

Hétfő óta próbálok keresni a környezetemben egy fideszes ismerőst, akivel lehetne beszélgetni, de (sajnos/szerencsére) nem futottam bele senkibe se a valóságban, se a virtuális térben.

Aztán ma délelőtt egy távoli egyetemi ismerősöm üzenőfalán beleszaladtam egy kommentbe, miszerint az ütőképes ellenzék nem lehet balliberális, és akinek ezt magyarázni kell, az idióta. Gondoltam, megkérdezem a fiatalembert, hogy mégis mit ért balliberális alatt (hozzátéve, hogy remélem, hogy attól, hogy a szó szerinte való értelmezése után tudakozódok, még nem kerülök az idióta besorolás alá). Távoli ismerősöm megérezve a konfliktus előszelét gyorsan privát beszélgetésre buzdított minket még azelőtt, hogy a srác válaszolt volna nekem.

És milyen jó is volt, hogy privátan folytattuk le a diskurzusunkat. Így a nézetkülönbségek ellenére nem egy "arctalan" kommentelő állt szemben egy másikkal, hanem két felnőtt, értelmiségi ember beszélgetett át egy egész vasárnap délelőttöt. Én leginkább kérdeztem és hallgattam. Nem akartam meggyőzni őt az én oldalamról. Sokkal inkább érdekelt az, hogy egy alapvetően nem műveletlen, értő felnőtt ember mit is lát pontosan a fideszben. Egyébként ő azt látja, hogy a kommunistákkal szemben a fidesz megoldotta az államháztartás hiányt, Magyarországot előnyösebb pozícióba hozta adósként, fejlesztett az egészségügyön és az oktatáson, és tökéletes külpolitikát folytat. Szerinte a rezsicsökkentés is a jó gazdálkodás eredménye, nem pedig valami, amiért még súlyosan megfizetünk. Szerinte a korrupció megbocsátható (csakúgy mint minden más) a nagyobb jó érdekében. Pénztáros Lőrinc (ezt ő fogalmazta így) szerepe pedig, hogy magyar kézben összpontosuljanak nagyberuházások, és így a külföldi befektetők nem tudják kilopni a pénzt. Természetesen zsidózott is (megkértem, hogy ezt ne tegye), és hisz abban, hogy a világot vadkapitalista zsidók irányítják, akik csak a pénzre és hatalomra éheznek, és akik ellen harcolnunk kell. Hogy ezeknek fizetjük a telefonszámlát és az áramot is. Mondtam neki, hogy szerintem leegyszerűsíti a dolgokat. Nem mondtam neki, hogy szerintem bedől egy nagyon leegyszerűsített ellenségkép gyártásnak.

Kérdeztem tőle, hogy mit gondol a figyelő soros listájáról. Még nem hallott róla, de szerinte akinek soroshoz köze van, az eladta magát, hazaáruló, és mint ilyen, lámpaoszlopon kéne lógnia, de sajnos demokráciában élünk... -- mondta még.

Én a beszélgetés végére arra jutottam, hogy pár dolognak utána kell néznem. Pl. hogy amilyen pénzeket orbán a parlamenti felszólalásában (amit a srác küldött át nekem youtube-on) emlegetve az oktatásra és egészségügyre fordított, azok ténylegesen mire mentek el. Aztán azt sem ártana átfésülni, hogy mikor és hogyan került soros györgy a fidesz ellenségképébe. Azt hiszem, talán ezeken a pontokon meg lehetne fogni a dolgot.

Ha még esetleg újra beszélnénk a sráccal, akkor szeretettel ajánlanék figyelmébe utópiákról szóló könyveket, csak hogy értse, hogy a "sajnos demokráciában élünk" mitől is óvja meg.

Egyébként teljesen higgadt, abszolút fegyelmezett és egészen jó hangulatú beszélgetés volt, ami talán részben annak köszönhető, hogy nem akartam őt meggyőzni semmiről, mivel sokkal inkább a véleménye érdekelt. Jó lenne, ha mindkét (vagy inkább mind a sok) oldal képes lenne csak kérdezni és hallgatni néha.