Holdvilág

Na, túl vagyok egy újabb mozgalmas éven. Kissé extrémen indult, tekintve, hogy a tavalyi szilvesztert két bögre tea és egy halom doboz és zsák társaságában töltöttük a kanapénkon egy üres és félkész lakásban. Mondjuk legalább vettünk két wc deszkát a tescóban, amiknek így ma van a születésnapjuk. :D

Viszont végre kész a lakás. Vannak benne bútorok, képek a falon, könyvek a polcokon. Már asztalunk és székeink is vannak. Vendégeket tudtunk hívni, akiket le tudunk ültetni a kanapéra. Főzhetek a konyhában, ahol elférek, és ahol a spájzban elférnek a befőttek is. Komolyan, mint egy otthon! :)

Ééééééés van CICU! <3
Örökbe fogadtuk Menyus és Raven egykori cicáját, akinek új otthonra volt szüksége. A kis fekete démon pedig jött, és mindenkinek meghódította a szívét. Purrog, nyávog és a lábunknál alszik. Szupercuki.

Az idei évre csak három célom volt, amikből végülis kettőt sikerült megvalósítani, ami nem is olyan rossz arány.

Végigcsináltam a sulit, ami elég kemény volt, de amit nagyon-nagyon élveztem. Tök jó volt tanulni! Úgy éreztem, hogy végre tudom, hogy mit kell csinálnom és képes is vagyok rá. A legjobb eredménnyel végeztem. :)

Mondjuk utána sikerült rosszul leszállnom a kanapéról és összehoznom egy porcleválást, ami hazavágta a közös nyaralásunkat. Nem egészen úgy sikerült így a nyár, ahogy terveztem.

Ebben az évben a legtöbb dolog nem éppen úgy sikerült, ahogy elterveztem. Például egyáltalán nem sportoltam, ha leszámítom a műtét utáni gyógytornát. És a munka dolog sem úgy alakult, ahogy reméltem.

Peru viszont... Ahhhh... Hát Peru csodálatos volt. Felülmúlta minden elképzelésemet. Csodálatosan bátrak voltunk, hogy bele mertünk vágni. Aztán még szuperebbek, hogy nem szerveztük túl a dolgot, hanem spontának voltunk és lazák. Imádtam Dél-Amerikát, és baromi jó utazás volt. :)

-----------------------------------------

És akkor most a tervek 2019-re.

-- Peru kedvet csinált ahhoz, hogy újra nekivágjak a spanyolnak, és most nem adom fel. 2019-ben nekiugrok a nyelvvizsgának is, hogy mikor újra elutazok Latin-Amerikába, akkor még autentikusabban élvezhessem. (nem mellesleg ezzel a bakancslistámon is kipipálnék egy tételt)

-- Sport, és most t_é_ny_l_e_g. Azt hiszem, ezzel az évvel a kellő motivációt is megkapom hozzá. És szerencsére SirM is partner ebben, úgyhogy ketten talán könnyebb lesz betartani.

-- Munka.

-- Megcsináljuk a társasjátékunkat.

-- Újra táncolni fogok. :)

-- Lazább pótanyu leszek.

Boldog 2019-et mindenkinek! :)

Hamarosan átgyalogolunk a következő esztendőbe, úgyhogy ideje megejteni a szokásos év végi összegzést, évértékelést és az esetleges fogadalmakat.

Ami az évértékelést illeti, igazán nem panaszkodhatok, szépséges, kiegyensúlyozott, boldogságos évem volt, amilyen még sose. Még a maga nehézségeivel is. Tehát:

- elköltöztünk eddigi életem legklasszabb albérletébe
- azt hiszem, lassan kijelenthetem, hogy megtanultam főzni (sőt, karácsonyra szakácskönyvet kaptam)
- letettem az összes vizsgámat, eztán már csak a szigorlat van hátra jövőre
- mindenféle apró öröm ért, amiért érdemes
- azért megvolt az idei trauma is, a szokásos szakmai para
- lett egy jó kis munkám, ami most januárban fog befejeződni
- rájöttem, hogy a kutyákat is szeretem
- szereztem néhány új barátot
- elkezdtem sportolni, erősödni

És akkor most jöhetnek a tervek 2013-ra:

- meglátogatni A.-t Berlinben
- körbebiciklizni a Balatont
- megfogni egy kisbabát
- megírni legalább 3 cikket
- fogyni legalább 3 kilót

És akkor hajrá. Boldog Új Évet mindenkinek!

Itt volt B. A pénteki napot kb. fél 11-től este 6-ig együtt töltöttük. És végigbeszélgettük. Szokás szerint hagyott egy halom gondolkodnivalót, aztán elment. Majd most megint nem hallunk egymásról túl sokat januárig (bár megígérte, hogy majd ír), aztán januárban meg "talánkávézunk" egyet. :)

Tesókámat elvittem spinningelni. Azt hiszem, azért egy kis megelégedéssel töltött el, hogy bár egész életünkben ő volt a fittibb, most én voltam az, aki végigtolta becsülettel a másfél órát, míg ő olyan 40 perc után totál kipurcant. Azér nem bízom el magam, még két hét és ugyanolyan fitti lesz, mint én.

ja, és még mindig MUSE !!

Fittik vagyunk. Minden nap biciklivel járunk dolgozni, bicajjal mászkálunk a városban, vagy sétálunk. Nincs buszbérletünk már több hónapja. Sőt, a szakkolis sportnapon felbuzdulva néhányszor floorballozni is összegyűltünk. És milyen jól sikerült!

Ezelőtt utoljára még valamikor a gimiben játszottam, de P., Gonoszmáté és még páran tudnak rendesen játszani (saját ütőjük is van), mi meg lelkes amatőrökként csatlakoztunk és az egészből több óra móka és izzadás lett.

Most meg elhatároztuk Oféliával, hogy elmegyünk sportolni valamit. Hétfőn spinninggel kezdünk, aztán meglátjuk, hogy tetszik-e a dolog. Csinik leszünk, fittik leszünk. (Tudjátok, van az a mondás, hogy "De szép még lehetsz.")

Angol tancsinál a múltkor szóba került a sztriptíz és a rúdtánc, O. pedig felvetette, hogy az egyik fitness stúdióban van ám rúdtánc tanfolyam. Pompás ötlet, ha befuccsol a tudományos meló, még mindig elmehetünk űzni az ipart.

Poénnak indult, de ma csak elmentünk az első rúdtánc óránkra. Kevés bemelegítés után rögtön a rúdra vethettük magunkat, és a 60 perces edzés végére már tudtuk, hogy ez nem gyerekjáték. Én speciel már fél óra után éreztem, hogy nem olyan eccerű (eccarvú, eccarvú, ecca, ecca, eccarvú) dolog ez.

Még az edzés előtt ki kellett töltenünk egy kérdőívet, amiben nyilatkoztunk a betegségeinkről és hogy mi motivált minket a rúdtánc órára, valamint tudomásul kellett vennünk aláírásunkkal, hogy érhetnek minket enyhe égési sérülések is.

És lőn. Valóban tele van horzsolásokkal a lábszáram, sőt mindenféle lila foltok is lettek. De megérte! Megtanultunk vagy 5 különböző szuperszexi mozdulatsort a rúdon. Bárcsak lenne egy rúd itthon is, hogy megmutathassam. :P

Szóval megyünk még, mert vicces, mert tényleg erősít és mert szexi! (hehe, P. is nagyon örül ám!)

Feladja nekem a leckét ez a trombózis dolog. Mostmár elég hosszú ideje nem hordom a kompressziós harisnyámat. Nem szeretem, mert nyomja a térdhajlatomat. Így, hogy már csak napi egy injekciót kell adni, már a hasam is ritkábban lilul be (mondjuk, ma pont sikerült eret lőnöm, úgyhogy csak úgy spriccolt a vér, mikor kihúztam a tűt, én meg majdnem elájultam :D ). Mindezek örömére én kis naiv azt gondoltam, hogy mostmár akár futhatnék is.

Szeretek futni. Majdnem annyira, mint biciklizni. A legjobb sprintelni, de a hosszabb távokkal is megbarátkoztam már. Gondoltam, engedek Sehi csábításának, és elmegyek vele futni. Elkezdtük, és minden porcikám élvezte az első 1 km-t. Aztán a másodiknál már tudtam, hogy ez nem csak jólesik, hanem kicsit már fáj is, ergo használ is valamit. 2 km után aztán annyira beállt a bal vádlim, hogy a következő 1 km-t sétáltam. Aztán futottam még 400 m-t és sprinteltem az utolsó 100-at. Na ezt biztosan nem kellett volna...

Miért a vádlim? Olyan érzés volt, mintha egy hatalmas megkeményedett görcsös göb lenne benne, ami minden lépésnél fáj és húzódik. Mire hazaértem, már nem bírtam terhelni és ráállni. Aztán másnapra enyhült kicsit a fájdalom, harmadnap pedig már egészen jól bírtam menni, de még most, egy héttel a futás után is érzem.

Nem mertem azóta futni. Nagyon nem szeretnék visszakerülni a kórházba. Azt én senkinek nem kívánom. Pedig a másik lábam, meg a testem többi része még szabályosan kívánta a futást akkor is, meg a következő napokban is.

Mi lesz így? Mit sportolhatok? Nem szeretek úszni (a fürdőruhával és a macerával van a bajom), és minden más igénybe veszi a lábat. Valakinek nincs valami jó ötlete, tapasztalata?

Lassan vissza kell mennem a dokihoz, hogy kiderüljön, miért is kaphattam 23 évesen mélyvénás trombózist. Már mindenhol fáj a hasam az injekciótól és minden bajom van, csak hogy végre meg lehessen szabadulni ettől az egész macerától.

Mert amúgy a trombózis fájt, nagyon, és nem lehetett leszállni az ágyról, és nálam kevesen viselik rosszabbul a kiszolgáltatottságot, de vége. Túl vagyok rajta és nem maradt más, csak azok a dolgok, amikkel együtt lehet élni, csak macerás.

Például vegyük a kompressziós harisnyát. Sokkal jobb, mint a fásli. Fel tudom rá venni a kicsit szűkebb szabású farmereimet, sőt, még a harisnyáimat is. Viszont nyomja a térdhajlatomat és azért mégiscsak jobb lenne nélküle, mert az már azt jelentené, hogy nem ödémásodik a lábam.

Aztán: tök jó, hogy már nem jelent kihívást elmenni a fürdőszobáig. Sőt, egészen sokat bírok sétálni, bírok egész nap jönni-menni, álldogálni, üldögélni. Még a busz után is tudok futni úgy 50-100 métert. Persze csak a spéci harisnyámban. És persze tudva, hogy utána legalább 5 perc kell, mire újra meg tudom mozdítani a lábam.

Úgy szeretnék sportolni valamit, amit a lábam is elbír. Úszni nem akarok és nem is nagyon szeretek. Futni szeretek meg biciklizni.

Nincs véletlenül valaki, aki csak úgy idetévedt és van tapasztalata trombózis utáni normális élet élésének hogyanjával?