Egyszerüen nem bírom ki, hogy ne dicsekedjek a gyerekkel. Hát mennyire profi már! Milyen felelösségtudatos, milyen fegyelmezett, milyen lelkiismeretes és mindenekelött mennyire bátor!
Tegnap biciklivel mentünk az úszásra. Teljesen ismeretlen útvonal, eddig még gyalog se jártunk arra, mivel a busz és a metró az alapvetö eszközünk ahhoz, hogy eljussunk az uszodába. De tegnap megint sztrájk volt, úgyhogy ki kellett találni valamit, mert sétálva, felnött tempóval is egy óra az út. Szóval így lett a bicikli.
Én soha nem bicikliztem a szüleimmel. Anyáméknak felnött korukban soha nem is volt biciklije, szóval tapasztalati minta nem nagyon volt elöttem. Kissé fura fordulata az életnek amúgy is, ahogy az én seggemhez hozzánött a bicikli. Nade ha már hozzánött, akkor miért ne nöjön hozzá a gyerekéhez is?
Óriási szabadság, hogy együtt tudunk megtenni hosszú távokat, nem kell igazodni menetrendhez, és az ötéves látványosan sokkal kevésbé fárad el ebben az egészben mint sétálva (vagy mint akár én a biciklin :)).
Szóval felpattintottuk a vadiúj lámpákat, megterveztük google-lel az útvonalat, megbeszéltük a játékszabályokat (szigorúan mögöttem, út szélére húzódva, bármi baj van kiabál), és belevágtunk. Többször megálltunk ellenörizni, hogy jó irányba megyünk-e, mivel még nincs a bicajomon tartó a telefonnak. Folyamatosan figyeltem hátra is, hogy Maki is rendben van-e, meg nyilván teljes eröbedobással monitoroztam a körülöttünk lévö forgalmat is. Keményen el is fáradtam benne.
De rendben megérkeztünk, törpi lenyomta az úszást, majd szépen hazatekertünk a már sötédedö koraestében. És a pulya még csak el se fáradt. :D
Megkérdeztem töle utána, hogy nem félt-e. Nézett rám mint a hülyére, majd közölte, hogy "nem".
Szóval van egy nagyon bátor, ügyes gyerekem, aki mostantól meg van fertözve a két kerékkel. A következö cél Oberschleißheim, aztán meg szerintem megtoljuk a környezö egyszerübb bringás túrákat. Már elöre imádom. :D
