Volt az egyetemen egy kurzusom, ami valahogy gyakran visszaköszön azóta is. Egymás közt csak trauma kurzusnak hívtuk, pedig igazán nem okozott ilyesmit. Szerettük Mikit meg az óráit. Nyilván azért volt trauma kurzus, mert nagyrészt olyan irodalmi művekkel foglalkoztunk, amik valamilyen traumatikus eseményt próbáltak meg írott formába önteni. Itt tanultam meg, hogy a gyógyulásnak fontos lépcsője lehet, ha az ember megpróbálja narratív formába önteni az eseményeket. (Ez azóta visszatért pl. a Pennebaker könyvben is, meg a saját életemben is.)
Nyilván a kályhától indítottam, de mi a francnak? Nem is tudom pontosan, hogy honnan ered "a kályhától" kifejezés. Latinul "ab ovo", vagyis a tojástól. Léda tojásaitól. De asszem a skandinávok is valamilyen kacsatojástól vagy honnan eredeztetik a világ keletkezését. Na mindegy. Nyilván nem erről akartam értekezni.
Számtalan levelet fogalmaztam meg. Fejben is, leírva is, bepötyögve is. De valahogy mindig odajutottam a végén, hogy a gyógyulásodat nem húzhatom át egyetlen "küldés" gombbal. Talán ha magammal dűlőre tudnék jutni, akkor egyszerűbb lenne mindenkinek. De nekem még ez a narrálás dolog se megy egyelőre. Pedig mennyire szeretek rendszerezni, címkézni, elraktározni, végiggondolni, rendet teremteni a káoszban (nyilván a saját rendemet, ami kívülről nem feltétlen tűnik annak).
Este mindig rosszabb. Reggel valahogy (talán mert fény van, ami nagy mértékben javítja általában is a hangulatomat) tisztább a világ. Nem azt mondom, hogy reggel nem fáj semmi, vagy nem jutnak eszembe dolgok. Inkább azt, hogy a reggeleken nem adom át magam ezeknek.
Na most meg ez jutott eszembe:
"Hagyd, hogy essen eső
és áradjon a folyó.
Nyáron süssön a nap
és télen hulljon a hó."
Úgy látom, hogy ez egy ilyen asszociációs reggel (Szabad-ötletek jegyzéke). Nyilván a zuhany alatt kezdődött. Tényleg olyankor jutnak a leginkább eszünkbe dolgok. Lehet, hogy azért, mert az eléggé ingerszegény környezet? Csak magunk vagyunk ott saját magunknak, ráadásul azért, hogy magunkat mosdassuk.
Najó, elég lesz az agymenésből. Ki kell teregetni a ruhát... (a mosónők korán halnak)
(Utálom, hogy korlátozva vagyok. Szenvedek tőle rendesen. Ez a blog az egyetlen hely, ahol szabadon kapcsolódhatok. Tudom, hogy bármikor írhatnék vagy bármit csinálhatnék, de te kérted, hogy ne. És te fontosabb vagy, mint én, úgyhogy ehhez tartom magam.)