Holdvilág

Milyen gyorsan elszaladt ez az év. És milyen hullámzó volt. Nagy magasságok és nagy mélységek. 

Amikor elkezdtem az évet, akkor még aktívan nyelvsuliba jártam, de az idei év egyik legfontosabb célkitűzése az volt, hogy találjak egy állást végre. Nem volt egyszerű. Hónapokig hiába adtam be az újabb és újabb jelentkezéseket, vagy nem érkezett visszajelzés, vagy már az önéletrajzom alapján elutasítottak. Az itthon töltött időben próbáltam hasznosnak érezni magam, de ez kevéssé sikerült. Sajnos ezek a nyomasztó érzések megmérgezték azokat a perceket is, amiket barátságok építésére próbáltam használni.

Aztán az egyik álláspályázatom egy olyan interjúval zárult, ami nagyon jó élmény volt. Mint Hoffmann-nál vizsgázni anno - neki volt az a filozófiája, hogy a vizsga az utolsó alkalom, amikor még taníthatunk valamit a diáknak. Na szóval elég magabiztosan jöttem haza. Nagyon úgy éreztem, hogy meglesz a pozi. Ezért is esett mérhetetlenül rosszul, mikor néhány hét múlva a sokadik kérdésemre azt a választ kaptam, hogy mégsem engem választottak. Ez eléggé padlóra küldte minden munkakeresési kedvemet. Annál nagyobb volt a meglepetés, mikor rá két hétre kaptam egy emailt, hogy ha még érdekel az állás, akkor várnak szeretettel. És hát naná, hogy érdekelt!

Egyébként később rákérdeztem, hogy miért nem engem választottak az első körben, és azt mondták, hogy a másik jelentkezőnek 15 év tapasztalata volt. Csak hát közben kiderült, hogy megbízhatatlan és inkorrekt.

Szóval július elseje óta van munkahelyem, és mindössze két hét alatt arra is sikerült rájönni, hogy a 6 órás munkarend lesz a testhezálló. Azóta nincs bennem görcs, elvégzem a feladataim és utána teljesen a Mukié vagyok.

2024-ben volt egyébként az első Németországban töltött évünk évfordulója is, ami magával vont egy kis számvetést. Erről írtam itt.

Ami a beilleszkedésünket illeti, én még mindig nem beszélem elég jól a nyelvet, de Manóc baromi ügyes mostmár. Az oviból is az a visszajelzés jött, hogy már semmilyen nyelvi akadály nincs a gyerek előtt. Természetesen itthon is sokat próbáljuk erősíteni, például azzal, hogy beiratkoztunk a könyvtárba és így egyre több német mesekönyvet is olvasunk. Nameg csapatjuk a Tonie boxot is ezerrel. :D

Ezenkívül próbáltunk sokat hazalátogatni, hogy L-val is tudjunk lenni. Amilyen döcögős volt az első ilyen karácsony, annyival meghittebb volt a húsvét. A legjobb pedig a nyári szünetben itt töltött egy hét és az őszi szünet volt. Valahogy sokkal jobban egymásra tudunk hangolódni és össze tudunk csiszolódni, ha itthon vagyunk és L. utazik ide hozzánk. Olyankor sokkal több figyelem jut egymásra és minden meghittebb és harmonikusabb.

Azt hiszem, talán lettek barátaink is, vagy legalábbis valami hasonlók itt. Özge, Kata, Vasilisa és Anja mind olyan támaszaim, akik szebbé teszik a mindennapokat. Ráadásul Katán keresztül megismerhettem helybéli anyukákat is, akik sokkal otthonosabban mozognak az itteni életben és így sok praktikus dolgot el lehet tőlük tanulni.

Ami a 2024-re tett célkitűzéseket illeti:

1. Tök jól ment az IF egészen kb. addig, míg el nem kezdtem dolgozni. Addig viszont egész sokat sikerült fogyni. Mondjuk azóta megint megy az esti nassolás, pedig nagyon nem kéne.

2. Sajnos lovagolni még mindig nem tudtunk elmenni.

3. Viszont lett munkám. :)

4. Kiadtuk a pesti lakást is, ráadásul nagyon cuki kis albérlőink lettek. Voltam őket meglátogatni, nagyon szép rendet tartanak (mondjuk tippre három napig takarítottak előtte :D), és vevők voltak a humoromra is.

5. Nem utaztunk külföldre, de némi unszolás hatására elmentünk egy hosszúhétvégére Regensburgba, ami egészen jól sikerült. Regensburg pedig egy nagyon szép kis városka.

6. Ahhh, a németemmel muszáj kezdenem valamit, mert a felsőfoknak a közelében sem járok.

7. Ez a barát-dolog egész jó úton halad (legalábbis remélem).

-------------------------------------------------------------------------------------------

És akkor lássuk a terveket 2025-re:

1. Német, német és német. _m_u_sz_á_j_

2. Folytatni a már megkezdett gyógytornát, nem lazsálni.

3. Tovább mélyíteni a barátságkezdeményeket, hogy ne legyek magányos.

4. Beépíteni valamilyen hobbit az életembe (tánc, rajzolás, lovaglás, séta, puzzle)

A tabus csoportban egy másik anyuka pár napja szintén Bayernbe költözött. Igaz, ők 6 évig nélkülözték apukát, aki 3 hetente töltött otthon 1-1 heteket. Szóval ők most nagy örömmámorban úszva élik meg a családegyesítést. A gyerekei az első perctől kezdve otthon érzik magukat és már alig várják a sulit és az ovit.

És akkor itt vagyunk mi. Én nem úszok örömmámorban. Muki sok tekintetben hazavágyik, vagy legalábbis a megszokott dolgokhoz. Mióta L. elment, azóta meg pláne keresi a helyét. Vágyik az ovira, de látom, hogy mennyire frusztrálja minden újdonság és idegenség.

Engem szinte agyonnyom a rengeteg adminisztratív és egyéb teendő, amik szorongást keltenek bennem és amik egyre nagyobb mértékben tornyosulnak előttünk. Nagyon magas a stressz szintem és ez nyilván nem tesz jót a türelmemnek sem. Annyi mindent kell tenni és nagy szükségem lenne, hogy ezt az egészet átkeretezzem.

Megpróbálom.

A lakás szép és egyre otthonosabb. Van terünk. Még a fogyatékosságaival együtt is élhető.
Minden nap haladok egy lépést a teendőkkel. Az egy lépés nem kevés.
Sokkal közelebb van a természet, sokkal csendesebb a környék.

Oké, ennyi sikerült most. Megpróbálok ebben megnyugodni egy kicsit.

Szokás szerint most is azzal kezdtem, hogy elolvastam a tavalyi évértékelést. Jót mosolyogtam rajta, aztán jót nevettem azon a rengeteg ponton, amit kitűztem az idei évre.

Hogy mivel telt 2022? Például azzal, hogy Manóc megtanult folyékonyan és érdekérvényesítően beszélni. Meg énekelni. Folyamatosan énekelni. Egy kis juke box az egész gyerek.

Részben a költségcsökkentés miatt, részben mert már Manóc is azt eszi amit a család többi tagja, elkezdtem rendszeresebben főzni. Ma már alig rendelünk. Kemény logisztika folyton változatos ételeket tenni az asztalra és nem elfelejteni, hogy mi az ami még van itthon, és mi az, amit venni kell.

Bár csak az idén fedeztük fel, de egy félévet így is elhordtam Manócot babaszertornára, ami nagyon jót tett neki, és amit mind a ketten nagyon élveztünk. Sajnos a bölcsi miatt már nem tudunk járni.

Manóc szobatiszta lett januárban, úgyhogy eladhattam a mosipelusokat (a pelusok árának több mint fele visszajött - muhaha). Az E-ék esküvőjén pedig sikeresen elkaptuk végre a covidot is mindannyian (L már másodszor), úgyhogy ezen a tűzkeresztségen is átestünk.

A nyarat félig a mamánál töltöttük, félig itthon. A közös családi nyaralás is kimondottan jól sikerült. :) Meg a kettesben eltöltött bónusz hétvége is, amit ráadásul Manóc is sikeresen vett.

Ami még fontos lehet. Anyám nyugdíjba ment, mostmár főállású nagymama. Manócról kiderült, hogy szenvedélyesen szereti a vonatokat. Ami még ennél is csodálatosabb, hogy a könyveket is imádja. Szinte minden nap jön, hoz valami mesekönyvet és közli, hogy olvassunk. Könyvtárba is beiratkoztunk, én ezzel csökkentettem a saját kiadásaimat - sikeresen. :)

Na meg van egy régiúj barátnőm, akiről kiderült, hogy eléggé számíthatunk egymásra. Elkísért kórházba, fogta a kezemet, mikor be voltam szarva.

És akkor most nézzük, miket végeztem az idei tervekből:

1. Sajnos terepre még nem tudtam kimenni, mert mire Manóc megérett rá, addigra bölcsibe kellett mennie és akkor nem akartam megborítani mégjobban a kis megszokott dolgait. Talán majd 2023-ban. De annyi előrelépés azért történt, hogy koordinátor lettem a szervezeten belül, amit nagyon szeretek csinálni.

2. A munkába végül november 17-én mentem vissza, és azóta is a kőkemény visszarázódásban vagyok. Nem abba a csapatba kerültem ugyanis, ahol korábban dolgoztam. Ez egy teljesen új munkakör, teljesen új tudást igényel és tök új emberekkel kell dolgozni. Na mondjuk legalább a közvetlen kollégák nagyon jófejek. Zakkant az összes. :)

3. Nem rajzoltam vagy festettem többet, viszont sokkal többet olvastam. Jobbára gyerekkönyveket, főleg Manócnak, de azért sok felnőtt olvasmány is sorra került.

4. Na a jó bölcsi, az hálazégnek sikerült. Nagyon elégedett vagyok a nevelőkkel, a vezetőséggel, a napirenddel, a felszereltséggel és még a kis csoporttársakkal is. Manóc is szereti, és ez a legfontosabb.

5. A spanyol tanulás sajnos nem fért bele. Most prioritást élvezett, hogy SirM megtanuljon rendesen angolul.

6. Ez a kettesben levés nem nagyon valósult meg, és ez azért érződik is. De legalább családként most több közös programunk is volt.

7. Nem csináltam végül tanfolyamot, de mégis elkezdtem újra vezetni. Ennek jó sztorija van, úgyhogy leírom. L már régóta jár lovagolni és egyszer SirM vitte el és onnan teljesen belelkesedve jött haza, hogy szerinte mennünk kéne nekünk is. Aztán ez elmaradt. De megint jött egy alkalom, hogy nekünk kellett L-t lovagolni kísérni és foglaltunk egy időpontot Manócnak is. És nagyon jó volt látni, ahogy a két gyerek élvezi a lovaglást. Olyannyira, hogy legközelebb már mi is felültünk a lóra! És bizony, azóta járunk családilag lovagolni. És mivel a lovarda az istenhátamögött van, ezért kocsival megyünk. Éljen a közösségi autózás!

+1 Ugyanmár! :D (de legalább a lovaglás sport)

--------------------------------------------------------------------------------------------

És akkor nézzük a terveket 2023-ra:

1. Nagy valószínűséggel beiratkozom német nyelvtanfolyamra.

2. Rendszeresen fogunk járni lovagolni továbbra is.

3. Elutazunk valahova családilag, ahol még nem jártunk.

4. Leszervezek végre egy fotózást.

Boldog új évet mindenkinek! :)

Nem ez volt életem napja. Kicsit sok volt már a feszkóból, úgyhogy délelőtt bőgtem egy isteneset. Aztán összeszedtem magam, mert egy kis önsajnálat még oké, de közben azért el kell látni Manócot is.

És akkor az anyuka lét egyik tipikus, ám annál meghatóbb jelenete: ülök a budin, a gyerekem nyilván bekísért. Magyaráz, tesz-vesz, majd egyszercsak megölel és életében először közli velem, hogy: "szeet".

Életem legszebb pillanata. :)

Mi minden nap levisszük legalább egyszer a levegőre.
Mi nem hagyjuk sírni.
Mi egyéves korán túlig szoptattuk.
Mi énekelünk, mondókázunk, olvasunk nekik.

Te eldobósba pelenkázod, én mosiba.
Te babakocsiban viszed, ő tricikliben, én a hátamon.
Te leülteted a képernyő elé, hogy "normálisan" egyen, nálunk nincs tévézés.
Te magad sütöd a kenyeret, ő nem ad neki cukrot, én megengedem, hogy egyen a nagyanyja sütijéből.
Te vele alszol, ő csak délután alszik vele, én külön szobában.
Te nem engeded, hogy felmásszon oda, az övé nem tud felmászni, én hagyom.
Te sok játékot veszel neki, ő sokat kapott a rokonoktól, én az egyszerűbb gyermekkorra törekszem.
Te nem adod bölcsibe, ő másfél évesen, én kétéves kor után.

Nem vagyunk egyformák, nem nevelünk egyformán, de egy valami mégis közös: nagyon szeretjük a gyerekünket.

Oké, elsősorban én tanulom őt. :D

Ma reggel például babacsintát csináltam neki (banános palacsintát), amit instamami módon elrendeztem egy tányéron és letettem mellé az asztalra. Egyszerre csak egyet adtam oda neki, azt is kis darabokra tépkedve, hogy ne legyen forró. Mit tesz erre az én drága gyerekem?

Nyilván betömködi a szájába az egészet, közben diszkréten fulladozik és szimultán követeli a következő adagot.

A második palacsintáig bírtam a dolgot, aztán fogtam az egész tányért és elé raktam. És láss csodát! Innentől kezdve tisztességesen harapdált bele. Okéoké, egyesével beleharapott egyet az összes tányéron lévőbe. :D De legalább már nem úgy akarta körbepisilni a területét, hogy egyszerre benyomja az egészet.

Szóval ma ezt tanultam én, és még dél sincs.

Úgy látszik, már-már hagyomány lesz abból, hogy én évvégén beteg vagyok. Szerencsére nem covid, de azért nem kellemes ez se. Főleg úgy, hogy próbálom nem felébreszteni a kicsit a köhögésemmel. Szóval most is meleg tea és pléd alatt kuksolás a mai program.

 -------------

Na itt hagytam abba december 31-én, hogy aztán most folytassam. Ami a 2020-ra megfogadott egyetlen tervet illetni, jelesül hogy gyakrabban dokumentálom az életünket, nos ez nem igazán valósult meg. Nem akartam sem rinyálni, sem kiteregetni a babavárás számomra nagyon intim és személyes folyamatát.

Nem vagyok híve sem a facebookra kipakolt ultrahang fotóknak, se a terhesfotózásnak. Szerintem a babával kapcsolatos dolgok maximum a közvetlen családot érdeklik, a többi embernek inkább csak idegesítő vagy frusztráló. Szóval eszem ágában sem volt kipakolni ezt a számunkra fontos, de nagyon személyes boldogságot.

Természetesen a covid sem tette könnyebbé az évet. Főleg a tavaszi karantén, amikor egyszerre kellett már nagyon terhesen dolgozni, L-val tanulni és bezárva lenni a négy fal közé. Hogy a heti rendszerességű kórházlátogatásokról és kezelésekről már ne is beszéljünk.

Aztán eljött a nyár, lazult a karantén, SirM bejöhetett a fia születésére és kicsit átrendeződtek a dolgok. :)

Azt kell mondjam, hogy vannak folyamatos nehézségek, van stressz most is. De teljesen másmilyen, mint a munkából adódó, és ez nekem nagyon jót tesz. SirM szerint türelmesebb is lettem. Bizonyos területeken ez egész biztosan így van. És a Tm-vel való viszonyunk is változott egy kicsit. Nem lettünk barátnők vagy ilyesmi, inkább csak egy kicsit már kevésbé veszem magamra a gonoszkodásait, illetve már ő sem félti tőlem olyan végzetesen a pozícióját.

Szóval 2020 sok változást hozott, sok új élményt, tanulságot is.

--------------

És akkor most lássuk a terveket 2021-re.

1.) Jelentkezek önkénteskedni, tanítani. Ha beválik a dolog, akkor szeretném elmélyíteni majd.

2.) Elkészítem TMama honlapját.

3.) Elkezdek festeni.

4.) Kiélvezem a Manóccal itthon töltött időt. :)