Holdvilág

Nem tudom biztosan, csak remélem, hogy mindenkit ilyen szinten fel tudnak dobni a kis dolgok is. Nekem ma nagyon nyomin indult a napom. Keveset aludtam, nyomasztott az időjárás is. Ja, meg annyira dolgozni se volt ma kedvem, mert kevéssé láttam, hogy mivel is kellene folytatnom.

Ès akkor történt néhány jó dolog. :)

Először is felhívott háziorvosi rendelöm, hogy szeretnék-e influenza elleni védőoltást felvenni. Jó, hát ez lehetett volna minimum szörnyü is, de mégse az lett. Pedig utálok hivatalos ügyben telefonálni. Már attól görcsben van a gyomrom, ha német szám van a kijelzön. Hogy lett ez mégis a nap csúcspontja? :D

Nagyon egyszerü: MINDENT értettem, amit az asszisztens mondott! Sőt, érdemben tudtam reagálni. Tehát ez egy nagyon ritka pillanat volt, mikoris kompetens felnött embernek érezhettem magam németül. Ez egy olyan önbizalombomba, amit nem hiszem, hogy ma felül lehet múlni.

Na délután mindezek mellé kisütött a nap. :) (én egy ilyen solarpower-csaj vagyok)

A tetején a cseresznye, hogy zenét hallgatok és ülve táncolok. Ez MINDIG segít. :D

(nem tudom Magnus mennyire néz hülyének, de szerintem valahol erősen a határán mozgok annak, hogy idegesítem vagy szórakoztatom)

Amikor augusztusban megvolt a kiköltözésünk második évfordulója, már meg sem emlékeztünk róla igazán. Pedig sok minden történt ebben az évben is. Például én végig dolgoztam. Maki kijárta a második óvodai évét. SirM-et előléptették. Lettek kimozdulós baráti kapcsolataink (mármint leginkább nekem). Maki megtanult biciklizni. Mindenki sokkal jobban boldogul már németül (és még mindig én a legkevésbé). Maki jógázni és táncolni is járt az oviban. Belaktuk a lakást, felkerültek a képek a falra. Megugrottam olyan orvosi mérföldköveket, mint hogy találjak nőgyógyászt, angiológust, hematológust. Kialakult az életünknek egy elég jól körülhatárolt rutinja.

Teljesen nyilvánvalóan ki lett mondva, hogy nem áll szándékunkban visszaköltözni Magyarországra.

Még mindig hiányoznak a barátok, nagyon. Sokszor a család is. Leginkább L. De nem hiányoznak ételek vagy helyek. Szeretünk ott lakni a kis nyugis lakótelepen, szeretjük a kis egyszerű életünket.

Engem egyetlen dolog frusztrál még mindig nagyon, ez pedig az az érzés, hogy nem vagyok elég kompetens. Nem elég, hogy nem ismerem jól a rendszert, de még a nyelvet sem beszélem eleggé ahhoz, hogy boldoguljak. Ùgy érzem magam, mint valami szerencsétlen gyerek, aki folyton segítségre szorul, de nem érnek rá a felnőttek. Ez a mindennapi szorongásaim legfőbb tárgya. Ès mostmár talán eléggé fáj ahhoz, hogy összeszedjem magam és tegyek ellene érdemben is.