Egy darabig sokat beszélgettünk arról, hogy van-e értelme házasságot kötni, vagy az csak egy darab papír. Tepi azon a véleményen volt, hogy a házasság nem szabad, hogy változást jelentsen egy kapcsolatban, mert az már régen rossz, ha az tart össze két embert, hogy aláírták az anyakönyvet. Tehát a házasság szerinte csak papír. Ettől függetlenül mégis elég fontosnak tartotta a lánykéréshez.
Abban egyetértek Tepivel, hogy ha csak a papír tart össze két embert, az már régen rossz. Mégis fontos nekem a házasság. Eszem ágában nincs bedőlni a kormány (és bizonyos keresztény közösségek) által sulykolt propagandának, hogy csak a házasság lehet alapja a családnak és aki nem ezt az utat választja, az aljas alávaló gazember, aki nem érdemli meg, hogy családnak hívja a szerettei körét és csodaföld Magyarországon éljen. Engem más motivál.
Szerintem a házasság jelenthet egy különleges tanúságtételt, amit a szeretteink, a családunk előtt teszünk egymásnak arról, hogy szeretjük egymást, összetartozunk, jól működünk együtt, támogatjuk egymást, a legjobbat hozzuk ki magunkból és a másikból. A lagzi pedig ennek a megünneplése, ennek a boldog összetartozásnak a megosztása, hogy egy kicsit mindenki részesüljön belőle.
Amikor a házasság hetéről olvasok, meg a KSH adatok értékeléséről, akkor mindig erős ellenérzéseim lesznek. Nem a kormánypropaganda hatására megyek férjhez, a statisztika alapján mégis azt fogom erősíteni. Ettől függetlenül férjhez megyek. Patthelyzet.
— Van szép éttermünk. — Le van foglalva a nagy nap előtti nagy nap dátuma a polgármesteri hivatalban, ahova fel vannak kérve a tanúk. — Van fotósunk. — Van menyasszonyi ruhám, Tepinek van vőlegény öltönye. — Felkértük a DJ srácot, aki elvállalta a melót. — Megrendeltük a karikagyűrűket. — Felkértük a dekoratőröket és kiválasztottuk a terítés és az esküvő színeit. — Elterveztük, hogy ha lesz rá lehetőségünk, akkor Isztambulba megyünk nászútra.
Egészen jól állunk. És mindenki olyan boldog, hogy összeházasodunk. Örülnek a barátaink, örül a családunk, és már én is egyre jobban várom azt a nyári napot. Ha nem támogatnának minket ekkora örömmel, biztosan nem csinálnám végig ezt az egész szervezéses hercehurcát. De így pont jó minden.
Kicsit kicsúsztam az időből, de azért megtartom most is a szokásos évértékelést és a 2014-re vonatkozó tervek felsorolását. Lássuk csak:
– 2013 nem indult a legfényesebben és ez hosszú időre megmérgezte az egész évet. Azért örülök, hogy 2014-be már nem hurcoltam magammal ezt a konfliktust. Végső soron ez is egy fontos tanulság volt az emberi kapcsolatokról és arról, hogy minden éremnek két oldala van. – 2013 tavaszi féléve nem volt épp könnyű menet, Tepi és a Kicsi meg Gonoszmáté diplomaosztói tették fel az i-re a pontot. – A Tátra-túra és a Balaton fantasztikusan jó volt. Amúgy sok-sok készüléssel telt a nyár. – Ebben az őszi szemeszterben nagyon sokat dolgoztam. Túlestem a nagy témabemutatón, írtam egy recenziót, befejeztünk egy cikket és tartottam egy előadást. És megismertem a legklasszabb hallgatókat, akikkel nagyon szeretnék még együtt dolgozni. – A barátaim magánélete mindenféle meglepő fordulatokat vett – az enyém nem kevésbé. :)
Lássuk, mit végeztem a kitűzött célokkal:
– Meglátogattam A.-t Berlinben, bár nem teljesen úgy, ahogy terveztem. Ettől függetlenül nagyon jó élmény volt. :) – A Balatont ugyan nem bicikliztük teljesen körbe, de egy jelentős részét így is bejártuk, és mondhatom, életem legjobb nyaralása volt. :) – Nemcsak hogy megfogtam egy kisbabát, de a világ legcukibb kis hercegnőjének követhetem már több mint egy éve a növekedését. Nagyon jó érzés. – Hát, három cikket marhára nem írtam meg, de azért most tényleg haladtam. – Háhááá, és 3 kilót se fogytam. :D Nemtom mér találtam ki ilyen hülyeséget.
És végezetül jöjjenek akkor a 2014-es év tervei:
– 2014 az esküvőnk éve! :) – 2014 az abszolválásom és Tepi másoddiplomájának éve. – 2014-ben elköltözünk a fővárosba. Végre többet találkozok A.-val, közelebb lesznek TT-ék. Ha már ott leszünk, időnként elugrunk majd a közeli rokonkákhoz is. – Költözés és munkakeresés/találás is a cél. Mindkét projektből a legjobbat kell kihoznunk. – Folytatni fogom a programozás tanulást is.
Kicsit megcsúszva, de kívánok mindenkinek klassz 2014-et! :)
Még nem telt el egy teljes hónap a lánykérés óta és nekünk már van fix időpontunk, lefoglalt éttermünk, vendéglistánk és tegnap óta már menyasszonyi ruhám is.
Tegnap házi buliban voltunk, ahol el kellett mesélnem a sztorit többször is, ahol mindenki gratulált, de ahol azok, akik már voltak házasok vagy jelenleg is abban élnek, egyáltalán nem mutattak lelkesedést. A hosszú párkapcsolatban élő lányok viszont egészen expiliciten kimondták, hogy bizony ők is férjhez igyekeznének már. Ma átjött két barátunk, akik szintén évekkel mérhetően régebben vannak együtt, mint mi. Mondták, hogy muti a gyűrűt meg gratulálnak, aztán kérdezték, hogy hogyan tervezünk ezután, ez most egy ígéret és akkor majd valamikor? Mondtuk nekik, hogy ja, július. Azt a megrökönyödést látni kellett volna. "Ilyen hamar? Hova siettek??" Tepi szerint aszitték, hogy terhes vagyok, ami nyilván nem és ezt meg is mondtuk nekik.
Tényleg ennyire gáz férjhez menni? Két év együttélés után elhamarkodott döntés egy eljegyzés? Az eljegyzést követő nyáron gyorsnak számít a lagzi?
Én minden megrökönyödés, minden rémsztori és mások rossz tapasztalatai ellenére azt érzem, hogy ez így van a helyén. Én így vagyok a helyemen.
Most, hogy túl vagyok egy húzós előadáson és lassan vége a félévnek, semmi másból nem áll ki a napom, csak tervezésből, szervezésből és számolásból. Igyekszünk nem túl sok pénzt elverni az esküvőnkre, tekintve, hogy nem vagyunk túl tehetősek. A szüleink minden bizonnyal segítenek amennyire tudnak, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez meg fogja haladni a lehetőségeinket. Pedig nem lesz rongyrázás.
- Kiválasztottuk a város egyik legolcsóbb olyan éttermét, ahol le lehet bonyolítani kinti ceremóniát is és befér kb. 80 ember. - Nem lesz egyházi hercehurca. - A fotózást egy barátnőm vállalta el igazán baráti áron. Videós nem lesz. - A meghívókat kézzel fogjuk készíteni. - Nem akarunk klasszikus emeletes, marcipánbevonatos esküvői tortát. Csak egy öt tortás állvány kell és öt darab húszszeletes torta. - A gyűrűre lehetőség szerint minél kevesebbet költenék, de Tepi nem akar engedni bizonyos elképzeléseiből, és azt hiszem ebben most engednem kell, mert tudom, hogy ez fontos neki. - Nem veszünk új öltönyt. - Szerencsére a mi családunkban nem szokás ajándékot adni a násznép tagjainak. Ez a nap úgyis csak Tepinek és nekem fontos igazán, a többiek természetesen szívesen ünnepelnek velünk, de emlékezni nyilván mindenki a saját nagy napjára szeret(ne), tehát nem lesz szükség gagyi porfogók ajándékozására. - Minél kevesebb szalag és virágdísz szerepel az elképzeléseink között. - Nem bérelünk autót, annyira fölösleges. - Szerencsére a násznép egy része helybéli lesz, így az ő szállásukra nem kell gondot viselnünk. Még így is egy vagyon lesz a nem helybéliek elszállásolása.
Megpróbáljuk a zenét is minél olcsóbban kihozni, de szóba sem jöhet valami kappan hangú szinti-boy, mert attól nagyobb hangulatgyilkost el sem tudok képzelni. Sajnos a DJ, akit kinéztünk, elég messziről jönne, ami igencsak megdobja az árat. De megkérdeztem egy barátnőmet, akinek szeptemberben volt a lagzija, hogy ott mennyiért zenélt a zenekar, és mivel egy ötvenessel nagyobb számot írt, mint a DJ, mingyár más színben látom az ajánlatokat. Sajnos újra és újra bebizonyosodik számomra, hogy erősen alábecsültem/becsülöm a költségeket. És ez kissé kétségbeejtő.
Két hete nem alszok rendesen. Egy hétig egy állásinterjú miatt izgultam (már nem izgulok, sajnos nem volt elég tapasztalatom a vágyott területen), aztán meg -- Tepi megkérte a kezemet. :)
Nagyon kreatív, nagyon nem konvencionális lánykérés volt, de egy biztos: Disney princess-nek érezhettem magam!
A barátaink csodálatosan reagáltak. Volt, aki visított, sikongatott, TT-ék princess pezsgőt és kézműves csokit vettek, hogy megünnepeljük, mindenki teljes mellszélességgel osztozik az örömünkben. Kaptam az elmúlt egy hét alatt (!) 6 linket esküvői ruhákról, 2 belinkelt esküvős oldalt és 2 esküvői videófelvételt is. A Kicsi pedig előkereste nekem ezt a videót:
Már vagy ötször megnéztem, nem lehet megunni. Mióta átestem az első sokkon, azóta változó időközönként tör rám a felismerés, hogy FÉRJHEZ MEGYEK. Én. Azért ha fogadni kellett volna, akkor egyik barátnőm se fogadott volna erre.
Ami a családot illeti, a Tepi szülei nagyon örültek a telefonban, aztán mikor tegnap este közöltük velük, hogy nyáron össze is akarunk házasodni, akkor már nem voltak úgy elragadtatva. Az én apám elfátyolosodott szemekkel gratulált, anyám azt hajtogatta, hogy nagyon örülnek, de a vacsoraasztalnál feltűnően sápadt volt és többször is elmondta, hogy fejébe szállt a konyak (aha, persze). A második sokkot ők is a nyári esküvőnél kapták. A nagyszüleim szerintem nem is fogták fel elsőre, hogy mit vartyogok a telefonban. Mamának az volt a legnagyobb problémája, hogy az esküvő után abba az ALBÉRLETBE fogunk visszamenni?????!!!!!!!! Hiába na, gyakorlatias ámde konzervatív az öreglány. Egyébként messze keresztanyám reagált a legrosszabban. Ő totálisan meglepődött és nagyon minimálisan örült, ráadásul olyan őszinte típus, mint én (amiért amúgy nagyon szeretem), úgyhogy nem is nagyon tudta leplezni a dolgot. De a nagynéném viszont azt mondta, hogy teljesen a helyén van ez így, és ő nagyon örül nekünk. Szóval a kiccsalád összességében elég jól vette a kanyart. Mondjuk apám mondta a telefonban tegnap, hogy este nem igazán tudtak aludni és reggel megállapították anyámmal, hogy egész éjjel fejszámoltak mind a ketten. :D
Én tegnap jöttem rá, hogy ez pontosan milyen rengeteg pénzbe fog kerülni. Meg mennyi hülye szervezésbe meg mászkálásba. A helyszínt és a dátumot még december elején ki kellene választani. Amikor megláttam, hogy mennyibe kerül egy pár jegygyűrű, totál kiakadtam. Mint a lottóreklámban, csak valahogy engem nem kecsegtet holmi nyeremény íze.
Tepi egy kicsit (három számmal) nagyobb gyűrűt választott, úgyhogy ma elmentünk bevetetni belőle. Délutánra kész lesz, úgyhogy büszkén viselhetem. :)
Tudom ám, hogy lesznek nagyon kellemes részei a készülődésnek azért. Például a ruha kiválasztása a csajokkal, a lánybúcsú, a gyűrűk, a meghívó megtervezése (sőt, az jutott eszembe, hogy legyártom én azt kézzel).
Tepi nem rajong a felhajtásért. Frászt kap a gondolattól, hogy sok ember lesz, hogy mindenféle konvenciók miatt máshogy kell viselkednie, és hogy még táncolnia is kell(het). Szívből utálja az egészet. Kérdeztem, hogy elhalasszuk-e egy évvel a dolgot, hogy jobban legyen idő mindent átgondolni, de azt mondta, hogy ne, mert ő túl szeretne lenni rajta, hogy elmondhassa, hogy mostmár a felesége vagyok. Feleség cica. :)
Végülis miről szól egy esküvő: a családunkkal, a legjobb barátainkkal, vagyis csupa szeretett emberrel megünnepeljük a döntést, hogy mi már együtt szeretnénk járni az utunkat. Jó lesz ez (igen, nyilván most magamat is biztatom).
P.-nek magyaráztam a múltkor, hogy bizony minden lány tudja már tizenkevés éves kora óta, hogy milyen ruhában kíván férjhez menni. Minimum a fazonját és a színét, de olyan is van, aki már a kirakatban/neten is kinézte.
P. meg csak nézett. Pedig "ez nem afféle szerény vélemény, hanem határozottan állítom, hogy tény, tény, tény.." :D
