Ez az első Neil Gaiman könyvem. A Csillagport csak filmes változatban tettem magamévá, úgyhogy nagy várakozással fogtam neki A temető könyvének.
A történet se nem több, se nem kevesebb, mint egy fiú története, akinek megölték a családját és befogadta egy temető. Érdekes alapsztori - főleg, mivel morbid vonzódást érzek a temetők iránt.
Az első pár oldal után sajnos még egy jódarabig ott motoszkált a fejemben, hogy jobb lenne angolul olvasni. Van benne egy-két elég sutára sikerült mondat, ami angolul valószínűleg korántsem hangzik olyen erőtlenül, mint szó szerinti fordításban. Ha lesz lehetőségem eredetiben is elolvasni, feltétlenül megírom.
Most pedig következzen néhány benyomás, ami esetleg spoiler lehet, szóval tovább olvasás csak saját felelősségre:
A regény legnagyobb erőssége, hogy nélkülöz minden giccset. Tökéletesen van meghúzva a határ. Emellett csöppet sem didaktikus, ami egy ifjúsági regény esetében sajnos a leggyakrabban elkövetett hiba.
A fordítás néholi feltételezett sutasága mellett én hiányoltam még néhány szál részletesebb kibontását. Például, hogy mi a Jack pontosan, vagy mi Silas feladata a világban. A varázslatos háttérvilágról egyébként is szívesen olvastam volna még - de ez lehet, hogy csak az én részletességre törekvő bolondériám.
Ami azonban az általam olvasott ifjúsági regények legjobbjai közé emeli A temető könyvét az az, hogy pontosan olyannak mutatja az életet, amilyen. Nem csodás habfelhős kalandnak, ahol a gonosz elnyeri méltó büntetését a jó pedig jutalmát, és nem reménytelen sivárságnak. Csupán annak ami: a lehetőségek tárházának.