Szembejött ma a facebookon, hogy Csepelyi Adriennt az egyik kedves követője "A Fura Lány"-ként emlegeti otthon. Amúgy szeretettel. Ès erről eszembe jutott, hogy engem is sokat és sokszor jellemeztek ezzel a jelzővel. Voltak (például Tepi), akik nagy szeretettel mondták, de voltak, akik így próbálták finoman becsomagolni minden irántam érzett ellenszenvüket és megvetésüket.
Rájuk, akik ebbe az utóbbi csoportba tartoznak, időről időre visszagondolok. Elég mély nyomot hagytak az életemben. Meséltem már róluk sokszor itt a blogon, hogy hogyan bántottak nap mint nap a munkahelyemen. Amúgy a munkahelyi bántalmazást nem úgy kell elképzelni, hogy valaki odamegy a széked mögé és jól beléd rúg, vagy hogy belenyomja a fejed a wc csészébe amikor kimégy pisilni. Neeem, ettől sokkal kevésbé explicit, de nem kevésbé fájdalmas módokon megy a dolog. Hadd említsek néhány példát.
- Mikor mindenkinek van saját asztala, helye, feladata, neked meg azt mondják, hogy egyelőre keress magadnak helyet a tárgyalóban, aztán majd lesz valahogy (5 hónap után lett is).
- Mikor mindenki lemegy ebédelni, de téged senki nem hív, neked senki nem szól, pedig mindenki ott sétál el a tárgyaló előtt, ahol amúgy ülsz.
- Amikor a céges kirándulásról úgy értesülsz, hogy két nappal előtte azt beszélik meg melletted, hogy ki kinek a kocsijával megy majd le akkor a Balatonhoz. Tovább fokozza a dolgot amikor egy ponton kedveskedve odafordulnak hozzád, hogy "és te?". Amikor pedig sértve közlöd, hogy jó lett volna, ha mondjuk legalább meghívnak rá, akkor még ők vannak felháborodva, hogy mit kapod fel a vizet.
- Amikor kitalálják, hogy a péntek legyen mindig süti nap, amire valaki mindig süt a többieknek, de mikor rád kerül a sor, akkor a kollégák fele egyszerüen köszöni szépen, de nem kér belőle.
- Amikor közösen ebédeltek, az egyik kolléga hoz otthonról egy kis kóstolót, de mikor körbekínálja az asztalnál, akkor téged (és még két gyakornokot) egész egyszerűen kihagy a körből.
- Amikor sugdolóznak körülötted.
- Amikor direkt kimennek a szobából, ahol te vagy.
- Amikor az esti találkára mindenkit meghívnak rajtad kívül, majd másnap kiderül, hogy a szakmai dolgokat is ott beszélték meg (és természetesen fb-ra is került fel róla kép).
- Ès egyébként a legrosszabb: hogy amikor kettesben vagy valamelyikükkel, az rendszerint kedvesen viselkedik (és szinte már el is hiszed neki), de mihelyst ott van egy vagy több másik kolléga is, te újra láthatatlanná válsz. Ès néha mégis elhívnak ebédelni, de közel se mindig, de így te mindig várod, hogy hátha most tört meg a jég, hátha mostmár kedvesek lesznek veled, és így persze még fájdalmasabb minden pofára esés.
Közel egy évig "bírtam" ezt a tortúrát. Egyszer felmondtam közben, de a főnököm rábeszélt, hogy maradjak. Elmondtam egyébként neki, hogy mi a problémám. Beszélt is a többiekkel, akiktől az a visszajelzés jött, hogy nincs velem amúgy semmi baj, csak "fura" vagyok.
Valószínűleg tényleg fura voltam. Nekik mindenképp. Nem ittam alkoholt, (akkor még) nem ismertem a várost és ezért kissé bátortalanul közlekedtem a pesi éjszakában, nem volt okostelefonom (nekik mindannyiuknak iphone-ja), nem olyan végzettségem volt mint nekik, és sokkal-sokkal kevesebb pénzből éltem mint ők (pl. nem jártam fine dining éttermekbe, nem jártam vitorlázni a Balatonra meg az Adriára, nem volt saját kocsim, nem utazgattam külföldre). Kilógtam közülük és nekik eszük ágában sem volt megismerni.
Egész biztosan nem akart nekem mindegyikük rosszat (bár ketten kifejezetten szemét módon bántak velem és hergelték folyamatosan a többieket is), de az biztos, hogy mindannyian összezártak. Senki nem merte megkockáztatni, hogy megnyissa a jól működő zárt csoportjukat. Valószínüleg amúgy én közel sem hagytam olyan mély nyomot bennük, mint ők bennem.
Meglepő módon néhány hete kaptam az egyiküktől egy fb messenger üzenetet, hogy a cég jubilál és gálavacsorát rendeznek, amire a korábbi dolgozókat is mind meghívják, és hogy válaszolnék esetleg a meghívóra, amit XY küldött korábban? Ìrtam neki, hogy én bizony semmilyen meghívót nem kaptam. Szabadkozott, hogy nem érti, hogy történhetett (én sejteni vélem, hogy szándékosan), de gyorsan küldtek egy új emailt, ami érdekes módon azonnal megjött (nem XY küldte másodszorra). A vacsora a beszélgetés utáni héten volt. Válaszoltam nekik kedvesen, hogy köszi a meghívást, de külföldön élek. Erre már semmilyen reakció nem jött. Annyira röhejes volt az egész.
Hogy mire akarok ezzel kilyukadni?
Egyrészt arra, hogy a munkahelyi bullying mennyire egy alattomos dolog. Amit akkor is el tud követni az ember, ha nem ő a felbujtó, csupán csak beleolvad a közösségbe és némán nézi, ahogy a másikat bántják és megalázzák. Az elfordított orca éppolyan kegyetlen, mint a kéz, ami a pofont adja.
Ès persze a szavak nem önmagukban bántanak. A "fura" lehet egy nagyon kedves dolog is.
Ahogy Jon Lajoie megénekelte:
Guns don't kill people
Uh-Uh
I kill people
With guns
