Holdvilág

Milyen gyorsan elszaladt ez az év. És milyen hullámzó volt. Nagy magasságok és nagy mélységek. 

Amikor elkezdtem az évet, akkor még aktívan nyelvsuliba jártam, de az idei év egyik legfontosabb célkitűzése az volt, hogy találjak egy állást végre. Nem volt egyszerű. Hónapokig hiába adtam be az újabb és újabb jelentkezéseket, vagy nem érkezett visszajelzés, vagy már az önéletrajzom alapján elutasítottak. Az itthon töltött időben próbáltam hasznosnak érezni magam, de ez kevéssé sikerült. Sajnos ezek a nyomasztó érzések megmérgezték azokat a perceket is, amiket barátságok építésére próbáltam használni.

Aztán az egyik álláspályázatom egy olyan interjúval zárult, ami nagyon jó élmény volt. Mint Hoffmann-nál vizsgázni anno - neki volt az a filozófiája, hogy a vizsga az utolsó alkalom, amikor még taníthatunk valamit a diáknak. Na szóval elég magabiztosan jöttem haza. Nagyon úgy éreztem, hogy meglesz a pozi. Ezért is esett mérhetetlenül rosszul, mikor néhány hét múlva a sokadik kérdésemre azt a választ kaptam, hogy mégsem engem választottak. Ez eléggé padlóra küldte minden munkakeresési kedvemet. Annál nagyobb volt a meglepetés, mikor rá két hétre kaptam egy emailt, hogy ha még érdekel az állás, akkor várnak szeretettel. És hát naná, hogy érdekelt!

Egyébként később rákérdeztem, hogy miért nem engem választottak az első körben, és azt mondták, hogy a másik jelentkezőnek 15 év tapasztalata volt. Csak hát közben kiderült, hogy megbízhatatlan és inkorrekt.

Szóval július elseje óta van munkahelyem, és mindössze két hét alatt arra is sikerült rájönni, hogy a 6 órás munkarend lesz a testhezálló. Azóta nincs bennem görcs, elvégzem a feladataim és utána teljesen a Mukié vagyok.

2024-ben volt egyébként az első Németországban töltött évünk évfordulója is, ami magával vont egy kis számvetést. Erről írtam itt.

Ami a beilleszkedésünket illeti, én még mindig nem beszélem elég jól a nyelvet, de Manóc baromi ügyes mostmár. Az oviból is az a visszajelzés jött, hogy már semmilyen nyelvi akadály nincs a gyerek előtt. Természetesen itthon is sokat próbáljuk erősíteni, például azzal, hogy beiratkoztunk a könyvtárba és így egyre több német mesekönyvet is olvasunk. Nameg csapatjuk a Tonie boxot is ezerrel. :D

Ezenkívül próbáltunk sokat hazalátogatni, hogy L-val is tudjunk lenni. Amilyen döcögős volt az első ilyen karácsony, annyival meghittebb volt a húsvét. A legjobb pedig a nyári szünetben itt töltött egy hét és az őszi szünet volt. Valahogy sokkal jobban egymásra tudunk hangolódni és össze tudunk csiszolódni, ha itthon vagyunk és L. utazik ide hozzánk. Olyankor sokkal több figyelem jut egymásra és minden meghittebb és harmonikusabb.

Azt hiszem, talán lettek barátaink is, vagy legalábbis valami hasonlók itt. Özge, Kata, Vasilisa és Anja mind olyan támaszaim, akik szebbé teszik a mindennapokat. Ráadásul Katán keresztül megismerhettem helybéli anyukákat is, akik sokkal otthonosabban mozognak az itteni életben és így sok praktikus dolgot el lehet tőlük tanulni.

Ami a 2024-re tett célkitűzéseket illeti:

1. Tök jól ment az IF egészen kb. addig, míg el nem kezdtem dolgozni. Addig viszont egész sokat sikerült fogyni. Mondjuk azóta megint megy az esti nassolás, pedig nagyon nem kéne.

2. Sajnos lovagolni még mindig nem tudtunk elmenni.

3. Viszont lett munkám. :)

4. Kiadtuk a pesti lakást is, ráadásul nagyon cuki kis albérlőink lettek. Voltam őket meglátogatni, nagyon szép rendet tartanak (mondjuk tippre három napig takarítottak előtte :D), és vevők voltak a humoromra is.

5. Nem utaztunk külföldre, de némi unszolás hatására elmentünk egy hosszúhétvégére Regensburgba, ami egészen jól sikerült. Regensburg pedig egy nagyon szép kis városka.

6. Ahhh, a németemmel muszáj kezdenem valamit, mert a felsőfoknak a közelében sem járok.

7. Ez a barát-dolog egész jó úton halad (legalábbis remélem).

-------------------------------------------------------------------------------------------

És akkor lássuk a terveket 2025-re:

1. Német, német és német. _m_u_sz_á_j_

2. Folytatni a már megkezdett gyógytornát, nem lazsálni.

3. Tovább mélyíteni a barátságkezdeményeket, hogy ne legyek magányos.

4. Beépíteni valamilyen hobbit az életembe (tánc, rajzolás, lovaglás, séta, puzzle)

Ilyenkor néhány napig mindig nagyon szomorú vagyok. A szokottnál is jobban érzem a hiányát közvetlenül azután, hogy elment. Annyira jó volt vele ez az egy hét. Más volt a napok dinamikája. Muki is imádta minden percét, hogy együtt játszhatnak. Láttam, ahogy szívja magába az összes pillanatot. Ahogy figyeli és tanulja, milyen nagyobbnak lenni.

Voltunk állatkertben, fancy cukrászdában, játszótereken, a Tegernseenél. Minden este társasoztunk, és nagyokat nevettünk. Sütöttünk együtt sütit és főztünk borsófőzeléket. Gyakoroltuk a matekot. Esténként felolvastunk egy újabb regényt (Esznek-e a halottak epertortát?). Beszélgettünk meghitten fontos és kevésbé fontos dolgokról. Olyanok voltunk, mint egy boldog család.

Pedig hát valahol az eszem tudja, hogy ezek a meghitt egy-egy hetek nem olyanok, mintha mindig együtt lennék. Ilyenkor nincsenek problémák, csak az öröm, hogy együtt tölthetünk időt.

Most pedig elment és itt maradtunk hárman. Próbálunk egész lenni így is. Visszatérni a megszokott kerékvágásba, a rutinjainkhoz, az élethez, amit kialakítottunk L. nélkül. Nem könnyű, kicsit olyan, mintha az élet megint visszadobott volna minket a start mezőre. Nem szeretem ezt az érzést. Szorongó, búskomor, elkeseredett leszek tőle. Kételkedő.

Ez az egész anyaság számomra sok szinten nehéz. Már eleve az, ahogy belecsöppentem ebbe a szerepbe - vagyis hogy valaki más gyermekének kellet, hogy az anyja legyek, de úgy, hogy közben azért mégse válhatok az anyjává. Egyaránt nehezített pálya volt ez L-nak is és nekem is. Az egész kapcsolatunk hullámhegyek és hullámvölgyek sokasága.

Ebben nyitott egy teljesen új fejezetet az elköltözésünk. Eltelt fél év, és most érkeztem el (azt hiszem) az első nyugvóponthoz ezzel az egész szituációval kapcsolatban. Ugyanis azzal, hogy eljöttünk, én megszűntem még olyan formában is az anyja lenni, ahogy eddig lehettem. És ezt egyáltalán nem volt könnyű sem megélni, sem elfogadni. Most jutottam el lélekben arra a pontra, hogy talán le tudom tenni azt a fajta aggódást és tenni akarást, ami az elmúlt több mint hét évben minden egyes napomat kitöltötte. Ez nem azt jelenti, hogy már nem szeretem őt, vagy hogy nem törődök vele. Inkább azt, hogy igyekszem ezt a törődést és szeretetet úgy transzformálni, hogy beleférjen a jelenlegi kereteinkbe. Mert már nincs napi kapcsolat, nincs esténként meghitt együtt beszélgetés, nincs folyamatos kontroll, ami segít kiszűrni a füllentéseket és az egyéb buktatókat. Nincs ráhatásom arra, hogy hogyan tanul, mennyit tanul, mivel tölti az idejét, kikkel kerül kapcsolatba. Az elmúlt félévben ezt a totális kontrollvesztést baromi nehéz volt megélni. Főleg úgy, hogy L. dolgai nem mindig alakultak jól.

Most viszont beérett a távolság és az idő. Igyekszem egy másfajta szerepet felvenni. Egy távolról is támogató hátteret. Többet úgysem tehetek. És azzal, hogy ezt elfogadom, a saját felelősségem is csökken és ez adhat némi megnyugvást.

Ha elvonatkoztatunk most L.-tól, akkor is azt látom, hogy most jutottam el először arra a pontra, hogy úgy érezzem, már nem húz minden erővel a múltam. A hátrahagyott emberek és lehetőségek. Már nincs visszaút, csak maximum egy másfajta út van. Vihet ez még Magyarországra, de abba az életbe amiből eljöttünk, abba már biztosan nem.

És ennek az egésznek én az elmúlt hónapokban csak a fájdalmát voltam képes megélni. Most először éreztem azt, hogy ez nem csak veszteség, hanem egy új fejezet is egyben. Lehetőségek. Utak, amikre rá lehet lépni. Ajtók, amiket ki lehet nyitni. Egy olyan másfajta élet, ami felszabadít az összehasonlítások alól. Ezt más nem csinálja. Itt és most nekem kell helytállnom, választanom, lépnem.

Nem állítom, hogy most hirtelen rózsaszín vattacukor felhő lett minden és hogy úgy érezném magam, mint 18 évesen, hogy még bármi lehet belőlem. Az életem fele jóformán eltelt. Már egy csomó minden nem lesz belőlem. De attól még megannyi élmény várhat rám. Csak nyitva kell tartanom a szemem.

Legalább mostmár nem a hátam mögé pislogok.

Szokás szerint most is azzal kezdtem, hogy elolvastam a tavalyi évértékelést. Jót mosolyogtam rajta, aztán jót nevettem azon a rengeteg ponton, amit kitűztem az idei évre.

Hogy mivel telt 2022? Például azzal, hogy Manóc megtanult folyékonyan és érdekérvényesítően beszélni. Meg énekelni. Folyamatosan énekelni. Egy kis juke box az egész gyerek.

Részben a költségcsökkentés miatt, részben mert már Manóc is azt eszi amit a család többi tagja, elkezdtem rendszeresebben főzni. Ma már alig rendelünk. Kemény logisztika folyton változatos ételeket tenni az asztalra és nem elfelejteni, hogy mi az ami még van itthon, és mi az, amit venni kell.

Bár csak az idén fedeztük fel, de egy félévet így is elhordtam Manócot babaszertornára, ami nagyon jót tett neki, és amit mind a ketten nagyon élveztünk. Sajnos a bölcsi miatt már nem tudunk járni.

Manóc szobatiszta lett januárban, úgyhogy eladhattam a mosipelusokat (a pelusok árának több mint fele visszajött - muhaha). Az E-ék esküvőjén pedig sikeresen elkaptuk végre a covidot is mindannyian (L már másodszor), úgyhogy ezen a tűzkeresztségen is átestünk.

A nyarat félig a mamánál töltöttük, félig itthon. A közös családi nyaralás is kimondottan jól sikerült. :) Meg a kettesben eltöltött bónusz hétvége is, amit ráadásul Manóc is sikeresen vett.

Ami még fontos lehet. Anyám nyugdíjba ment, mostmár főállású nagymama. Manócról kiderült, hogy szenvedélyesen szereti a vonatokat. Ami még ennél is csodálatosabb, hogy a könyveket is imádja. Szinte minden nap jön, hoz valami mesekönyvet és közli, hogy olvassunk. Könyvtárba is beiratkoztunk, én ezzel csökkentettem a saját kiadásaimat - sikeresen. :)

Na meg van egy régiúj barátnőm, akiről kiderült, hogy eléggé számíthatunk egymásra. Elkísért kórházba, fogta a kezemet, mikor be voltam szarva.

És akkor most nézzük, miket végeztem az idei tervekből:

1. Sajnos terepre még nem tudtam kimenni, mert mire Manóc megérett rá, addigra bölcsibe kellett mennie és akkor nem akartam megborítani mégjobban a kis megszokott dolgait. Talán majd 2023-ban. De annyi előrelépés azért történt, hogy koordinátor lettem a szervezeten belül, amit nagyon szeretek csinálni.

2. A munkába végül november 17-én mentem vissza, és azóta is a kőkemény visszarázódásban vagyok. Nem abba a csapatba kerültem ugyanis, ahol korábban dolgoztam. Ez egy teljesen új munkakör, teljesen új tudást igényel és tök új emberekkel kell dolgozni. Na mondjuk legalább a közvetlen kollégák nagyon jófejek. Zakkant az összes. :)

3. Nem rajzoltam vagy festettem többet, viszont sokkal többet olvastam. Jobbára gyerekkönyveket, főleg Manócnak, de azért sok felnőtt olvasmány is sorra került.

4. Na a jó bölcsi, az hálazégnek sikerült. Nagyon elégedett vagyok a nevelőkkel, a vezetőséggel, a napirenddel, a felszereltséggel és még a kis csoporttársakkal is. Manóc is szereti, és ez a legfontosabb.

5. A spanyol tanulás sajnos nem fért bele. Most prioritást élvezett, hogy SirM megtanuljon rendesen angolul.

6. Ez a kettesben levés nem nagyon valósult meg, és ez azért érződik is. De legalább családként most több közös programunk is volt.

7. Nem csináltam végül tanfolyamot, de mégis elkezdtem újra vezetni. Ennek jó sztorija van, úgyhogy leírom. L már régóta jár lovagolni és egyszer SirM vitte el és onnan teljesen belelkesedve jött haza, hogy szerinte mennünk kéne nekünk is. Aztán ez elmaradt. De megint jött egy alkalom, hogy nekünk kellett L-t lovagolni kísérni és foglaltunk egy időpontot Manócnak is. És nagyon jó volt látni, ahogy a két gyerek élvezi a lovaglást. Olyannyira, hogy legközelebb már mi is felültünk a lóra! És bizony, azóta járunk családilag lovagolni. És mivel a lovarda az istenhátamögött van, ezért kocsival megyünk. Éljen a közösségi autózás!

+1 Ugyanmár! :D (de legalább a lovaglás sport)

--------------------------------------------------------------------------------------------

És akkor nézzük a terveket 2023-ra:

1. Nagy valószínűséggel beiratkozom német nyelvtanfolyamra.

2. Rendszeresen fogunk járni lovagolni továbbra is.

3. Elutazunk valahova családilag, ahol még nem jártunk.

4. Leszervezek végre egy fotózást.

Boldog új évet mindenkinek! :)

Kimondottan utálom az anyák napját. Kimondottan utálom, hogy anyám milyen felhajtást képes csinálni belőle. Kimondottan utálom, hogy kötelezően hálát kell adnom azért, hogy a világra szültek, holott én nem kértem ezt, ez nem az én döntésem volt.

L sosem felejt el anyák napján felköszönteni, amióta fel tudja fogni a kis eszével, hogy mire való ez az ünnep. Sőt, többször hívott már el az óvodai/iskolai ünnepségre is - az más kérdés, hogy az anyja kijelentette, hogy meg ne merészeljek ott jelenni, mivel ezek az ünnepségek az _ÉDESANYÁKNAK_ szólnak. Bekaphatja.

Amióta két éve fültanúja voltam, hogy hogyan viselkedik az anyáknapjával kapcsolatban, azóta tudom, hogy ezt a meccset már rég elbukta. Covid volt, L nálunk töltötte a hétvégét. Megbeszéltük, hogy mindenképpen felhívja azért majd Tm-t, hogy felköszöntse. Emlékszem, engem reggel egy maga készítette kis képeslappal ébresztett, rajz volt rajta és ákombákom írás, hogy boldoganyáknapját. Nagyon meghatódtam. :) Mondta, hogy az anyjának is szeretne rajzolni valamit, én meg buzdítottam, hogy csinálja, biztosan nagyon fog örülni neki. Aztán délután skype-oltak és L büszkén mutatta az anyjának a rajzot amit készített. Mire az anyja elkezdte fullba kritizálni, hogy "csak ennyi?", "virágot miért nem rajzoltál?" stb. Még hallgatni is rossz volt...

Aztán tegnap reggel is kis kedves cetlivel várt L, amin szép írással, szívecskével ott volt, hogy boldog anyák napját. Anyám és nagymamám is kapott egyet-egyet. Este pedig felhívhatta az anyját, hogy őt is megköszöntse. Nagyon rövid telefon volt, csodálkoztunk is. Aztán mikor hozta le a szennyesét, láttam rajta, hogy lógatja az orrát. Kiderült, hogy az anyja nem engedte, hogy elmondja azt a verset, amit az ünnepségre megtanult, helyette azt kérte (!), hogy az orgonaágát énekelje el a gyerek. L viszont nem énekelt, mert nem akarta felébreszteni az öccsét, erre az anyja mondta, hogy akkor ennyi. Teljesen össze volt törve szegény gyerek. Hiába ajánlottam fel, hogy hívjuk vissza az anyját és énekelje el neki nyugodtan a dalt a nappaliból, már nem akarta.

Tm tiszta idióta. A hülye külsőségek meg a kirakat számít. A hamis elvárásaitól és álomképeitől nem látja, hogy a saját gyereke amúgy mennyire rajong érte, mennyire szereti és mennyire meg akar neki felelni. Én is megéltem ezt anyám részéről, csak én ennyi idősen már sokkal dacosabb voltam. Akart a franc már pedálozni.

Ma is utálom az anyák napját. Egyetlen gyerek sem kérte, hogy megszülethessen. Én kértem, hogy megszülhessem. Hogy szerethessem. Hogy nevelhessem. Hogy nézhessem. Hogy létezzen.

Tulajdonképpen én vagyok hálás őérte. Mindkettőjükért. És ez így van jól.

Úgy látszik, már-már hagyomány lesz abból, hogy én évvégén beteg vagyok. Szerencsére nem covid, de azért nem kellemes ez se. Főleg úgy, hogy próbálom nem felébreszteni a kicsit a köhögésemmel. Szóval most is meleg tea és pléd alatt kuksolás a mai program.

 -------------

Na itt hagytam abba december 31-én, hogy aztán most folytassam. Ami a 2020-ra megfogadott egyetlen tervet illetni, jelesül hogy gyakrabban dokumentálom az életünket, nos ez nem igazán valósult meg. Nem akartam sem rinyálni, sem kiteregetni a babavárás számomra nagyon intim és személyes folyamatát.

Nem vagyok híve sem a facebookra kipakolt ultrahang fotóknak, se a terhesfotózásnak. Szerintem a babával kapcsolatos dolgok maximum a közvetlen családot érdeklik, a többi embernek inkább csak idegesítő vagy frusztráló. Szóval eszem ágában sem volt kipakolni ezt a számunkra fontos, de nagyon személyes boldogságot.

Természetesen a covid sem tette könnyebbé az évet. Főleg a tavaszi karantén, amikor egyszerre kellett már nagyon terhesen dolgozni, L-val tanulni és bezárva lenni a négy fal közé. Hogy a heti rendszerességű kórházlátogatásokról és kezelésekről már ne is beszéljünk.

Aztán eljött a nyár, lazult a karantén, SirM bejöhetett a fia születésére és kicsit átrendeződtek a dolgok. :)

Azt kell mondjam, hogy vannak folyamatos nehézségek, van stressz most is. De teljesen másmilyen, mint a munkából adódó, és ez nekem nagyon jót tesz. SirM szerint türelmesebb is lettem. Bizonyos területeken ez egész biztosan így van. És a Tm-vel való viszonyunk is változott egy kicsit. Nem lettünk barátnők vagy ilyesmi, inkább csak egy kicsit már kevésbé veszem magamra a gonoszkodásait, illetve már ő sem félti tőlem olyan végzetesen a pozícióját.

Szóval 2020 sok változást hozott, sok új élményt, tanulságot is.

--------------

És akkor most lássuk a terveket 2021-re.

1.) Jelentkezek önkénteskedni, tanítani. Ha beválik a dolog, akkor szeretném elmélyíteni majd.

2.) Elkészítem TMama honlapját.

3.) Elkezdek festeni.

4.) Kiélvezem a Manóccal itthon töltött időt. :)