Tökéletesen leírja a viszonyunkat, hogy fogalmam sincs, hogyan mondjam meg neki, hogy irtó hálás vagyok azért, hogy megüzente (a face-to-face még mindig messze), hogy ne haragudjak, nem akart megbántani.
Az edzés alatt végig azon gondolkodtam, hogy remélem tudja, hogy mennyire szeretjük. Ha hagyná, megölelném.
Aztán vagy másfél órát agyaltam, hogy mi baja lehetett, miért mondta, hogy "Ne szólj hozzám!". Ilyen vagyok. Ilyenek vagyunk.
Fittik vagyunk. Minden nap biciklivel járunk dolgozni, bicajjal mászkálunk a városban, vagy sétálunk. Nincs buszbérletünk már több hónapja. Sőt, a szakkolis sportnapon felbuzdulva néhányszor floorballozni is összegyűltünk. És milyen jól sikerült!
Ezelőtt utoljára még valamikor a gimiben játszottam, de P., Gonoszmáté és még páran tudnak rendesen játszani (saját ütőjük is van), mi meg lelkes amatőrökként csatlakoztunk és az egészből több óra móka és izzadás lett.
Most meg elhatároztuk Oféliával, hogy elmegyünk sportolni valamit. Hétfőn spinninggel kezdünk, aztán meglátjuk, hogy tetszik-e a dolog. Csinik leszünk, fittik leszünk. (Tudjátok, van az a mondás, hogy "De szép még lehetsz.")
