Holdvilág

Lehet, hogy az idő tette. Talán más dolgok, amiket fel sem tudok érni, amiket észre sem vettem igazán, amikről eszembe sem jutott, hogy egyszer így, ilyen formában fejtik ki rám a hatásukat.

Talán egyfajta újjászületés a fizikai fájdalom után. (Én már nem emlékeztem rá igazán, hogy a fizikai fájdalom, a napokig nem evés ennyire fáradttá, nyűgössé tudja tenni az embert, és ennyire beszűkíti a látóterét. Mondjuk a kórházban fekve nem kellett egy munkahelyen is párhuzamosan helytállni és harcolni a rendszerrel, hogy ellássanak.)

Talán nem is érdemes meditálnom az okán. Élvezzem inkább csak a következményt. Az önbizalmat, a könnyedséget, a jóleső érzést és a nagylelkűséget, hogy hagyom, hogy ma megbámuljanak anélkül, hogy neheztelést vesztegetnék rájuk.

Éljen a rövidnadrág!

Én nem tudom, hogy mit jelent pontosan felnőni, vagy élni. Hogy tényleg vannak-e ezek a nagy szavak. De újabban minden napom egy kis rádöbbenés is.

Hogy nem számít, hogy egyedül megyek-e végig az utamon. Hogy bizonyos értelemben mindig egyedül leszek, és hogy ebben semmi félelmetes nincsen.

Egész életemben féltem attól, hogy egyedül maradok. De valahol útközben rájöttem, hogy nem számít. Hogy bármi történjen, megtalálom magam a rendszerben. Ha kell, megcsinálom magamnak a rendszert. Megtalálom az örömöm. Ez nem azt jelenti, hogy mindig rózsaszín boldogságom lesz. Inkább azt, hogy nem esem kétségbe és keresek olyat, aminek örülhetek. Lettlégyen az bármilyen apró kis faszság. Hogy nem számít, hogy van-e társam, mert bizonyos szempontból magam vagyok az utamon. Vannak helyek, ahova nem jöhet velem senki. És elég erős vagyok ehhez. És elég boldog is. Már nem félek.

***

Még napokkal ezelőtt írtam ezt. Ma reggel meg úgy keltem, hogy képtelen vagyok egyedül bármit is elérni. Hogy segítség nélkül nem tudok helytállni a munkahelyemen. Hogy egyáltalán nem leszek képes elérni a kitűzött célomat. Tudom, mehet az apró a befőttes üvegbe. Ment is.

Jó lenne megint azt érezni, hogy fog ez menni. Ha kell, egyedül is.

Valaki ellopta a szeptembert. És évek telnek el hetek alatt. És csak néhány jelentősebb momentumra emlékszel. Miközben felidézve az eltelt időt, tudod, hogy boldog voltál/vagy.

Annyi minden történik, hogy még visszaidézni is hosszú idő, megemészteni meg majdnem lehetetlen. Majd nyugisabb időkben rágódok rajtuk többet. Ha.

Különben meg néhány nagyon kedves momentum:

- Gonoszmáté észreveszi még azt is,h mennyire félek az idegenektől: "Nyugii, ezek csak emberek. Csak egy angyal van bent [értsd: a kedvese]."

- "Hát ha önbizalom kell...: JÓ VAGY"

- megkaptam életem első mézeskalácsszívét :)