HTML

Holdvilág

"Én csak egy rajzolt heroin dealer vagyok, eseménytelenül telnek a napok. [...] Mert kinek kell a por, ha csak grafit?"

11911103_1175488345811208_568807980_n_3.jpg

plecsni2.png

Címkék

2010 (1) 2013 (1) 2014 (1) 2015 (3) 2016 (3) 2017 (3) 2018 (3) 2019 (3) 2020 (3) 2021 (3) 2022 (3) 2023 (3) 2024 (1) A (10) abortusz (2) agyvérzés (2) ajándék (2) akvárium (1) Alice Sebold (1) alkohol (5) alkotmány (1) állomás (1) álom (3) álomvizsga (1) aluljáró (1) alvás (2) amerika (21) angol (6) anime (1) Antwerpen (1) Anyahajó (2) anyáknapja (1) anyám (15) anyaság (11) apáknapja (1) apám (9) aranyköpés (2) Aranykoporsó (1) Arany János (1) Aszja (5) Ausztrál Tom (1) Az arany ember (1) A Gyűrűk Ura (1) A holtak vonulása (1) A kis herceg (1) A Metamor Szent Könyve (1) A temető könyve (1) B (5) baba (3) Baby Jane (1) bakancslista (5) Balaton (4) Bándy Kata (1) banya (1) barátok (22) barátság (4) Bársonytalpon oson a halál (1) bátorság (4) Bátor Tábor (3) bejegyzés (2) beszólás (3) betegség (6) bevallani (1) bicikli (4) bizalom (1) blog (27) bók (11) bölcsesség (1) boldogság (1) BP (1) Brandon Hackett (1) Bridget Jones (1) Brüsszel (1) búcsú (2) Budapest (1) bűntudat (2) burok (1) busz (1) cenzúra (2) Cicu (2) család (22) D (7) Darren Shan (1) Debrecen (1) Dee (2) Dénes (2) deviantart (1) diploma (1) diplomaosztó (1) doki (1) döntés (2) Dream Theater (1) drog (1) E (4) ébredés (1) edzés (1) egérkaland (5) egyetem (4) Egyetem (8) élet (42) elfogadás (2) elköltözni (2) elvágyódás (1) emberek (1) emlék (4) én (243) energia (2) epilepszia (1) esküvő (9) eső (1) évértékelés (15) évforduló (2) ex (1) facebook (4) fagyi (1) fájdalom (4) falak (5) Feldmár András (3) felejtés (3) félelem (12) felnőni (2) féltékenység (6) film (5) Finnugor vámpír (1) fizetés (1) FK (1) floorball (2) foci (1) fogadalom (4) fogorvos (1) főzés (3) franciák (1) freemail (1) futás (1) Game of Thrones (2) gesztenye (1) gimi (2) Gonoszmáté (12) gugli (1) Gy (4) gyász (3) gyerehaza (1) gyerek (3) gyógyszer (4) gyógyulás (4) Gyöngéd barbárok (1) G barátnőm (3) G barátom (7) halál (6) harmónia (1) HarryPotter (1) házasság (3) házitündér (2) hiany (4) hiány (4) hibázni (1) hit (1) (1) Hodor (1) honvéd (1) hős (1) Hrabal (1) html szerkesztés (1) húsztíz (1) idő (7) időjárás (1) injekció (3) intimitás (1) írás (2) irodalom (4) Iron Maiden (4) ITkitty (4) IWD2015 (1) iwiw (2) JA (5) Japán (1) játék (4) játszma (1) javaképzés (1) Jóbarátok (1) jóga (2) jövő (1) káin (1) kaland (2) kapcsolat (4) karácsony (4) Kató (1) kávé (3) keblek (1) kép (4) képzelt város (1) kérdés (2) kérvény (1) kétségek (3) kezdet (2) Kicsi (2) kirándulás (1) kisfiam (4) kislányok (1) kis fizikus (1) költészet napja (2) költözés (19) Komfortos mennyország (1) komment (1) komoly (1) kompromisszum (1) koncert (4) kont (1) kontroll (2) konyha (2) könyv (17) kórház (3) kövér (1) közélet (9) kreativitás (3) KT (1) kudarc (1) külföld (3) kurva (1) kütyü (1) L (5) lakás (4) levél (8) leves (1) lovaglás (1) love (75) M (5) macska (6) magány (8) mágia (3) Magritte (1) Magyarország (2) magyar szak (1) mama (5) Manóc (6) Mary and Max (1) megbocsátani (4) megfizetni (1) meggyógyultam parti (4) meglepetés (1) menekülés (1) mese (4) Mka (5) mosoly (3) motivált (1) múlt (2) mun (1) München (4) munka (33) Murakami Haruki (1) Muse (5) múzsa (1) nagyanyám (2) napló (1) napok (1) Neil Gaiman (1) Németország (2) Nene (1) neurológia (2) nevelés (2) NIN (2) NK (1) nőnap (1) Norvég erdő (1) Nyanyett (4) nyár (10) nyaralás (1) nyelvész (3) nyelvvizsga (3) nyest (1) nyugalom (1) O (1) Ofélia (2) október (2) oktoberfest (1) olvasás (17) önbizalom (3) önéletrajz (1) önkéntes (4) on review (1) optimizmus (1) öröm (9) ősz (1) őszinteség (2) oszt tali (1) otthon (8) ovi (1) P (51) panasz (1) pánik (2) papa (7) Papikám (1) pasik (1) Passau (1) pénz (1) Peru (3) phd (4) pinablog (1) placcs (1) plus size (1) politika (5) polo (1) probléma (1) Proust-kérdőív (1) Quimby (2) rádió (2) randi (3) Raven (1) Red Leaf (1) remény (1) részeg (1) rocksuli (1) róka (2) röplabda (1) rúdtánc (2) ruha (3) sabbath (1) sajtó (2) sci-fi (1) Sehi (4) semmi (1) ShareHerSuccess (1) siker (1) sims (2) SirM (22) Sofi Oksanen (1) sóhaj (1) spanyol (2) Spéter (1) sport (7) star trek (1) Strasbourg (1) stressz (2) sushi (2) süti (1) szabadság (1) szakdoga (1) szakítás (3) szakkoli (1) szalagavató (1) szállóige (1) száz (2) Szécsi Noémi (1) szegény peti (1) szerelem (10) Szerelempatak (1) szeretet (11) szervezés (1) szexi (1) színezés (1) szociolingvisztika (1) szökőkút (2) szomorúság (5) szomszédok (3) szőnyeg (1) szórakozás (1) szorongás (7) szülinap (4) szupervagy (1) T (20) tábor (8) tánc (4) tanítás (1) tanulás (6) társasjáték (1) tavasz (4) tdk (1) te (48) tea (1) temető (1) Tepi (17) terápia (4) tervek (16) testvér (3) tettetés (1) Thomas S Kuhn (1) Tisza cipő (1) Tm (3) tömeg (1) törlés (1) torna (1) trombofília (6) trombózis (10) tudomány (1) túlzás (1) turi (1) újítás (1) újjászületés (1) USA (1) utazás (3) utolso (1) várakozás (5) vendég (1) vers (14) veszekedés (1) Viktor Pelevin (1) virágének (2) vizsga (2) vizsgaidőszak (1) VZ (1) West Balkán (1) wug (1) Xeno (1) zen (2) zene (54) Zőccség (1) Zs (3)

Lehet, hogy másnak is vannak ilyen barátai, nekem most a Zőccség esküvőjén jutott eszembe, hogy nekem nem is egy. Mármint olyan barátok, akikről az ember nem tudná pontosan megmondani, hogy hogy is kerültek az életébe és honnan ez a bizalom. És most nem arról beszélek, hogy én bíznék bennük olyan érthetetlenül, hanem arról, hogy ők bennem.

Na lássuk konkrétabban. Akiken szilárdan érzem ezt a furcsa kezdeti kötődést, azok között két lány és két fiú van. Mindannyiukat az egyetemen ismertem meg.

Az egyikük Kató. A csoporttársaim nagyrésze (akik egy kicsit is ismerték vagy jártak vele közös órára), ki nem állhatta őt. Én nem ismertem egészen adddig, amíg egy tanulmányi úton egymás mögé nem kerültünk a buszon. Hazafelé végig egy műveltségi játékot játszottunk néhány másik diákkal meg oktatóval (holtversenyben első lettem :P, de most nyilván nem ez a lényeg, csak eszembe jutott). Vicces út volt. Na Kató azután ahányszor véletlenül összefutottunk az egyetemen, annyiszor üdvözölt lelkesen, beszédbe elegyedett velem, a többi meg történelem. Mindig határtalanul örült, csupa szuperlatívuszban beszélt rólam (mondjuk ez most is így van), és mivel úgy alakult,h sok időt töltöttünk együtt, nagyon jó barátnők lettünk.

Nene volt a másik lány. Elég antiszoc időszakomat éltem egy időben az egyetemen (mondjuk jobban belegondolva egy kicsit lehet, hogy végig antiszoc voltam a magam módján), nem ültem senki mellett az órákon, két óra között meg Gy.-val bandáztam. Aztán egyszercsak az egyik órán Nene odatelepedett mellém megkérdezve, hogy nem bánom-e. Nem igazán érdekelt, hogy ki ül mellettem, úgyh mondtam neki,h nem. Aztán minden órán mellém ült. Jött utánam, mint egy kis macska. És jó volt. Jó volt vele beszélgetni és hallgatni. Kár, hogy azóta nagyon másfelé sodort minket az élet.

A fiúk közül az egyik BP. Nem vagyok benne biztos, hogy konkrétan fel tudom idézni, hogy mikor és hol találkoztunk először. Annyira mélyen bizalmas viszonyt sem ápolunk, de ha találkozunk és beszélgetünk, akkor mindig azt érzem, hogy valahogy megbízik bennem és elismer engem.

És végül Dénes, aki kapcsán az egész dolog úgy eszembe jutott most. De azt pl. pontosan tudom, hogy vele egy kutatóházas hétvégén cimbiskedtem össze, amit úgy indítottunk, hogy kb. négyen megittunk egy üveg Zubrovkát és kegyetlenül bebasztunk már déután ötre. (Ekkor történt, hogy az üvegben található fűszálat a szemüvegem szárával pecáztam ki, meg hogy beleestünk Mikivel a székbe. Namindegy, szép és vicces emlékek, amiket csak azért írok le, hogy emlékezzek mindig.) Éjjel még ivókártyát is játszottunk. Én nem éreztem, hogy az ivócimboraságnál sokkal közelebb kerültünk volna, de ezután Dénes is mindig megállított pár szóra, kikérte (és kikéri a mai napig a véleményemet) bizonyos dolgokban, szívesen beszélget velem, és kíváncsi a nézőpontomra. Mondjuk aztán közelebb hozott minket a közös angolcsoport, és most jut eszembe, hogy BP is járt velünk egy darabig angolra. Lehet, hogy ezért a bizalom?

Néha tényleg nem értem, hogy miért vonzok bizonyos embereket, másokat meg a legnagyobb igyekezetem ellenére miért taszítok olyan rettenetesen.

Meg lehet ezt fejteni valahogy?

Címkék: barátok barátság angol Egyetem BP Dénes Kató Zőccség Nene

Szólj hozzá!

Tele van az online sajtó azzal, hogy pompás kormányunk már a szociális segélyháló maradék részét is haza akarja vágni. Ez egy súlyos probléma, de én most kicsit szűkebben akarok nézni (amit aztán persze kitágíthatunk, mert a lényeg végső soron ugyanaz).

Szóval én nem az állami szociális hálóról szeretnék írni, hanem a személyesről. Azoknak a családtagoknak, barátoknak, ismerősöknek a rendszeréről, bonyolult szövedékéről, akik nem hagynak minket elsüllyedni a mélybe. Milyen szép metafora.

G. barátnőm hihetetlenül magányos a válása óta. Vannak napok, amikor jobban viseli, és vannak olyanok is, amikor rosszabbul. De soha nem jól. Ma például sokkal rosszabbul. Párt keres. Társat. Valakit, akivel meg lehet osztani a hétköznapokat. Akiről gondoskodni lehet, és aki kedves hozzá és figyelmes. És természetesen mint minden párkereső, ő is belefut seggfejekbe.

És én hiába mondanám neki, hogy ilyen emberekkel nem éri meg szóba állni sem, nemhogy bizalommal lenni irányukba és szeretetet és hűséget és odaadást várni tőlük. Hiszen hogy mondhatnék ilyet? Én nem vagyok magányos. Igazából gőzöm sincs, milyen tétlenül otthon malmozni naphosszat anélkül, hogy egy jó szót szólna hozzád valaki. Hogy jöhetnék én ahhoz, hogy bárkinek megmondjam, hogy mi lenne a helyes?

(Azért megpróbáltam tolmácsolni a véleményem, de azt hiszem, többet ártott mint használt. Legalábbis most csend van.)

Aztán tegnap azon gondolkodtam, hogy mi lett volna, ha nem ismerem meg az egyetem után Tepit. Hol ismerkedtem volna? Micsináltam volna egyáltalán?

Aztán az jutott eszembe, hogy az a néhány hónap, amikor a sebeimet nyalogattam, minden értelemben lábadoztam és egyedül voltam, az milyen volt. Mert az igaz, hogy egyedül voltam, nem jártam senkivel, de soha nem voltam magányos.

Először is ott volt a családom. Elsősorban a húgom. Meg nyilván a szüleim. De a tágabb család is. Vígasztaltak, látogattak, szerettek, öleltek, próbálták elterelni a figyelmem.

Aztán ott voltak a legjobb barátok. Akik tudták, hogy most nagyon kell a jelenlétük. És jöttek minden formában. Jöttek a kórházba, jöttek hozzánk. Jöttek telefonon, jöttek emailekben, jöttek sms-ben, jöttek fb cseten. Nem hagyták, hogy túl sokat agyaljak. Szerettek. Támogattak.

És ott voltak a távolabbi ismerősök. A szüleim vagy a húgom barátai, egyetemi csoporttársak, barátok a szakkörökről, tanfolyamokról, nyelvórákról. Innen-onnan. Nem tudtam mi lesz, de egyszer csak lett albérletem két lakótárssal. Nem voltam magányos.

Nem voltam egyedül, csak ha én akartam. Mindig volt kihez menni akár 5 perc csevejre, akár társasjátékozni, akár kocsmázni. Akármire. Délutáni sétára a botkertbe is seperc alatt találtam valakit.

És azt hiszem, ez a lényeg. Csak ez tart fenn. A körülötted lévő kapcsolataid. Az erősek, de a gyengébbek is. Mert néha tényleg elég csak annyi, hogy összefutottok a városban és 20 percig csevegtek, hogy mizu. És minél nagyobb ez a háló, annál erősebb, mert mindenki tud magából adni egy kicsit, és ha elég sokan vannak, akkor nem leszel sok. Akkor mindig jut egy kicsi. Pont elég.

Arról nem is beszélve, hogy a potenciális társunkat leginkább ezeken a kapcsolatainkon keresztül ismerjük meg valahogyan.

Szóval itt is megragadom az alkalmat, mert az ember nem lehet elégszer hálás:

Köszönöm nektek, hogy vagytok! Igyekszem énis lenni, amikor csak kellhetek. :)

Címkék: élet család barátság kapcsolat magány

Szólj hozzá!

Már többször többféleképpen nekifutottam, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Végül úgy döntöttem, nem részletezem túl a dolgot, egyszerűen csak kifejezem a hálámat. Mikor felmerül bennem, hogy megbántam-e az elmúlt éveket, elpazaroltam-e őket, akkor nagyrészt a megismert embereknek köszönhetően mondok inkább nemet. Közülük emelném ki most azt a néhányat, akiket az angolórákon ismertem meg.

Előszöris örök hála a két csodálatos tanárnak, akik elsősorban nem angolul tanítottak minket, hanem valami csodálatos érzékkel teremtettek közösséget, bizalmat, nevetést és értelmes beszélgetéseket.

Másrészt pedig köszönet azokért a csodálatos, érdekes, izgalmas, kedves emberekért, akikkel végigcsinálhattam. Mivel senki nem szerepel a valódi nevén a blogban, nem sok értelme lenne őket tételesen felsorolni. A legjobb, hogy bár már nincsenek közös óráink, a mai napig nem veszítettük el egymással a kapcsolatot. :)

Így messziről küldök most nekik egy nagy angolos ölelést.

Címkék: én barátság angol

Szólj hozzá!

A nagy elvágyódásban eléggé elszigeteltem magam. Nem voltam elég figyelmes a barátaimhoz, kisebb-nagyobb falakat húztam, hogy egyszerűbb legyen. De persze mindig kiderül, hogy ez egyáltalán nem az egyszerűbb út, sőt..

Tartozom telefonhívásokkal, kávékkal, skype beszélgetésekkel, floorball edzéssel, emailekkel, néhány jó szóval, egy-két őszinte "Hogy vagy?"-gyal. Próbálom újra felvenni a fonalat, visszarázódni a várakozó lebegésből, csinálni, menni. Mert amúgy ezek a nagyszerű emberek sokkal többet is érdemelnek ennél. Több figyelmet, több őszinteséget és mindenek előtt több időt.

Időm úgy 20 éve nincs igazán. Én egy ilyen koraérett kislány voltam, aki mindent halálosan komolyan vett és a legjobb akar(t) lenni valamiben. Szóval az életem egy folyamatos prioritási lista. Igyekszem most előrébb venni a méltatlanul elhanyagoltakat. Igyekszem.

Címkék: élet én barátság idő

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása