Holdvilág

Jövőhéten hivatalos vagyok egy kis könyvklubos találkára, ahol a sci-fi lesz a téma. Ennek apropóján választottam G. barátom javaslatára a Xenot legutóbbi olvasmányélményemmé. Mivel a találka ideje még messze van, és attól félek, hogy nagyon megfakulnak az emlékek (pláne ha közben belekezdek valami újba), ezért gyorsan összegyűjtöm, hogy most milyen benyomások vannak bennem a regénnyel kapcsolatban.

Ami a témaválasztást illeti, a xenofóbia és az ilyen szociológiai-pszichológiai témák mindig is foglalkoztattak, úgyhogy jó kapudrog ez a könyv még az olyan "sci-fi szűz" emberek számára is, mint amilyen én vagyok. A cselekménye kellően pörgős, a szereplők személyisége dinamikusan bontakozik ki és egészen plasztikus is. Kifejezetten szerethető alakokkal van tele a regény, könnyű azonosulni velük (nem úgy, mint pl. Alderman Hatalomjának szereplőivel). Emellett viszonylag kevés hardcore tudományos fogalommal dobálózik, ami így nem nehezíti az olvasást. Az egyik xeno faj, a firkák nyelve ugyan tartalmaz hexa színkódokat, de azok nem voltak zavaróak - mondjuk lehet, hogy ebben a frontendes tapasztalatomnak is benne van a keze.

Összességében az, hogy a regény műfaja szerint sci-fi szerintem nem nehezítette meg az olvasást, vagy nem befolyásolta a könyv élvezhetőségét. Számomra a háttér csak háttér volt. Sokkal érdekesebb volt, hogy milyen dinamika jön létre az egyes szereplők és érdekcsoportok között. Ezekről szívesen olvastam volna akár többet is.

A regény nagy fordulatot is tartogat párat az olvasó számára, és mindössze egyetlen részlet tűnt számomra unalmasnak (bár dramaturgiailag megértem a funkcióját). Összességben korrekt, élvezetes könyv, amit nyugodt szívvel elolvashat bárki, aki kacérkodik a gondolattal.

Még most hagynám leülepedni kicsit, mert nem vagyok róla teljesen meggyőződve, hogy mondjuk mást is olvasnék-e szívesen a szerzőtől. Valahogy hiányzott belőle nekem valami, csak még nem jöttem rá, hogy pontosan mi. Ha rájövök, majd leírom. :)

Tegnap G. barátom egy nagyon kellemes kis kávézóba vitt el. Az egész helynek volt egy megkapó kávéház hangulata. Nagyon tetszett.

Mikor beléptünk, rögtön kiszúrtam a sütikínálatot és választottam is egy ínycsiklandozó sajttortát. Aztán leültünk az ablakhoz, kiválasztottuk, hogy mit iszunk, és vártuk, hogy felvegyék a rendelésünket. Hamarosan ki is jött az asztalunkhoz egy negyvenes fickó a pult mögül. Rámosolyogtam és mondtam neki, hogy én egy cheesecake-et és egy cappuccino-t kérek, G. pedig mondta, hogy ő csak baracklevet. A pasas térült-fordult és hozta amit kértünk. Totális fapofával szó nélkül letette az asztalra, pedig mosolyogva köszöntem meg. Pont leszarta. Még morogtam is G.-nek, hogy milyen rémes figura.

Ezután eltöltöttünk egy nagyon kellemes estét, aztán mikor fizettünk, G. gálánsan felajánlotta, hogy állja az én részemet is. Talán ez a lovagias gesztus, talán az utolsó mosolygós megköszönés és elköszönés hozta meg az eredményt, de a fickó szája sarka mosolyra rándult. :) Win!

Vannak emberek az életemben, akik feltűntek egy bizonyos szerepben, majd egy nagyon radikálisan másikban kötöttek ki (nem írom, hogy végül, hiszen ezek után ki tudja, mi jön még). Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lett volna, ha azokban a kezdeti pillanatokban valaki figyelmezteti őket, megsúgja nekik, hogy mi lesz később. Talán máshogy járnak az utjukon. Talán nem.

Ha valaki azt mondja a zsenik szakkörében A.-nak, hogy a lány, akit még az oviból ismer, nem csak a Schumacher iránti rajongásában és a zsenik közötti különcségében osztozik, hanem egy nap majd felkéri, hogy legyen tanú az esküvőjén.

Ha G. barátnőmnek valaki azt mondja azon a szigligeti táborozáson, hogy aki olyan lelkesen vigasztalgatja, az a kis csitri majd osztálytársa és szívbéli barátnője lesz a gimiben, és azután is.

Ha G. barátomnak valaki azt mondja a gimiben, hogy a lány az első padból, akivel éveken át alig beszélt vagy két szót, egyszer a legfőbb bizalmasai közt fogja számon tartani.

Ha Nyanyettnek még az elején megsúgják, hogy a gólyatábori egymás mellé sodródás egy nagyon-nagyon különböző ember barátságát fogja jelenteni.

Ha FK-nek valaki azt mondja, hogy az a jelentéktelen hallgató a harmadik padból, akinek jószívűségből megadta az ötöst, mert a többi el se jött javítani, na az a lány lesz hosszú évek múlva az egyik legjobb barátnője.

Ha Angoltancsinak előre megmondják, hogy az a kis klikk, akik olyan ellenségesen viselkedtek a bemutatásakor, azok lesznek a hozzá kerti partira menő, a magánéletüket a legapróbb fájdalmakig kibeszélő diákjai.

Ha Mkának megsúgja valaki, hogy az, akire olyan rémesen ráförmedt az első angolórák egyikén, és akit aztán hónapokig szekált, na az lesz a sógornője.

Ha Tepinek valaki azt mondja, hogy a lány, akivel ha Mka beszél, akkor mindig kizavarja a szobából, na az a lány lesz az ő felesége.

Ha VZ-nek valaki elmondja, hogy az az észre sem vett arc a hallgatóságból, az a később fel nem vett állásra jelentkező, na az a lány majd úgy fogja őt emlegetni, mint kedves barátai egyikét.

Ha B.-nak megsúgja valaki, hogy az a lány, aki folyton szúrkálja magát (és amitől ő rosszul van), azzal a lánnyal évekkel később hetente egyszer statisztika óra jelszóval (szigorúan tanulás után!) végtelen beszélgetéseket folytat majd a nagyerdőn.

Ha SirM-nek valaki még időben szól, hogy a kölyökpezsgős vodka felett érdeklődve bazsajgó csaj miatt fogja majd egyszer megszakítani a kapcsolatot a legjobb barátjával.

***

Ezek a számomra oly drága emberek talán még időben másmerre mentek volna. Vagy éppen nem. De legalább sejtésük lett volna arról, hogy mi vár rájuk. És választhattak volna. 

Még régebben kaptam ajándékba ezt a könyvet (Akif Pirinicci: Bársonytalpon oson a halál), de jutalmazás gyanánt (szakirodalom olvasása mellé) csak most kezdtem el olvasni ezt a macska-krimit. Nagy macskabolond vagyok, úgyhogy komoly várakozásokkal vágtam neki a könyvnek. Főleg azután, hogy G. barátomnak mennyire tetszett.

Azt kell mondanom, hogy a könyv legnagyobb erőssége, hogy nem antropomorfizálja túl a macskákat (főleg a manapság oly népszerű állatszereplős rajzfilmekhez képest). Az ilyen "macskás" részek a legértékesebbek a könyvben. Sajnos a krimi-szál kevésbé jólsikerült, néha igen erőltetetten lépünk előrébb a rejtély megfejtése során, s jómagam viszonylag hamar ráéreztem a gyilkos kilétére is. A könyvet áthatja továbbá némi moralizálás, ami engem kevéssé tudott meghatni, mert kissé szájbarágósan volt megfogalmazva. De macskabolondoknak ettől függetlenül kellemes kikapcsolódás. :)

Bemutatom a blog szereplőit, nem fontossági sorrendben és valószínűleg a teljesség igénye nélkül.

M.
Csodálatos barátom. Bikanyakú, négerorrú, legjobb humorú. Aki úgy szeret, ahogy vagyok.

A.
Legeslegrégebbi legjobb barátnőm. Már az ovi óta. Meg a zsenik szakkörében. Meg a gimiben. És azóta is, mindig. Aki tényleg betartotta, hogy mi mindig barátok leszünk, és ezért nagyon szeretem.

G. barátnőm
Együtt sakkoztunk és megvigasztaltam, mikor a táborban sírt. Azóta töretlenül barátnőm. Szőke.

T.
Barátom. Mindig tudja, hogy mit akarnak hallani a lányok. Rendszerint azt mondja nekik. A vesémbe lát.

E.
Fiatal barátnőm, aki T. kedvese. Csajos bulik emlékei kísérnek minket.

G. barátom
Úgy barátkoztunk össze, hogy egymás mellett ültünk a buszon. Nagyon jókat lehet ám vele beszélgetni. Nagyon. És sose fogadok szót neki, de azért szeret.

Sehi
Van benne valami egyszerre melankolikus és végtelenül vidám. Igazi femme fatale. Kreatív. Az egyik legszebb lány, akit ismerek.

Gy.
Exem. Fura. :)

Nyanyett
Egyetemi barátnőm a gólyatábor óta. Nagyon különbözőek vagyunk és mégis. Ha Pestre költözünk, jó lesz, hogy ő már ott van.

Ofélia
Laktunk együtt az egyetem alatt, azóta közeli barátnőm. Ő a tipikus példa arra, hogy kicsi a bors, de erős.

D.
Tesókám. Nincs, aki nála jobban ismerne.

Anyám
Eszméletlen finomakat főz, és rendszerint akkor telefonál, mikor vacsorázok.

Apám
Szeretnék hasonlítani rá.

Papikám
Apai nagyapám. Kislánykoromban azt gondoltam, ő a világ legokosabb embere. Tulajdonképpen igazam volt.

Szupernagyim
Apai nagymamám. Humor és végtelen türelem jellemzi. Ő a család lelke.

Gonoszmáté
Gonosz velem, ezért amikor kedves, az ünnepnap.

P.
Szerelmem, kedvesem, párom, lelki társam, másik felem, kuktám, macskám, aki a zuhanyrózsát tartja miközben hajat mosok, hogy ne fázzak.

Ja igen, és én:
ithil

Na mivel az élet általános tapasztalata azt mutatja, hogy úgy nagy általánosságban véve jönnek jobb és rosszabb napok, ezért gondoltam, emlékeztetem magam a mostani időkre, hogy tudjam, énis voltam (vagyok, leszek) boldogságos. Tehát. Ezt írtam ma G. barátomnak a szokásos hogy vagy? kérdésre:

én jól vagyok
stresszes mint mindig
és boldog annyira, mint még soha
olyan kiegyensúlyozott, megelégedett, reményteljes, bizakodó, szerelmes és szemtelenül boldog, mint még soha életemben

Akkoris. Hülyeség, de kurva jó érzés. Hiányzom nekik. Mert velem lehet beszélgetni. Szükségük van rám? Talán ennyire nem végletes és nem drámai, de jó érzés azzal áltatni (hmm...) magam, hogy nem vagyok feleslegesen ezen a világon.

Életem Értelmét most nem vonnám be ebbe a témába. Egyrészt mert hiányzik, mint az állat, másrészt meg... ő más.