Holdvilág

Oké, elsősorban én tanulom őt. :D

Ma reggel például babacsintát csináltam neki (banános palacsintát), amit instamami módon elrendeztem egy tányéron és letettem mellé az asztalra. Egyszerre csak egyet adtam oda neki, azt is kis darabokra tépkedve, hogy ne legyen forró. Mit tesz erre az én drága gyerekem?

Nyilván betömködi a szájába az egészet, közben diszkréten fulladozik és szimultán követeli a következő adagot.

A második palacsintáig bírtam a dolgot, aztán fogtam az egész tányért és elé raktam. És láss csodát! Innentől kezdve tisztességesen harapdált bele. Okéoké, egyesével beleharapott egyet az összes tányéron lévőbe. :D De legalább már nem úgy akarta körbepisilni a területét, hogy egyszerre benyomja az egészet.

Szóval ma ezt tanultam én, és még dél sincs.

Peruból hazafelé jövet A-val összeszedtük, hogy miket tanultunk a Peru trip alatt. Könnyezve nevettünk közben. Most megkísérlek egy ilyen listát az elmúlt 1 évet illetően is.

Tehát amiket tanultam:

- Minimális alvással is funkcionálni.
- Mosizni.
- Hurcizni.
- Szoptatni (ó igen, azt is tanulni kellett!).
- Mindenfélét eladni (és megvenni) az interneten. Oké, belátom, jobbára megvenni.
- Azt, hogy a textil pelenka igen sokoldalú eszköz.
- Hogy a játszótérre hurcolt minden játék csupán cserealap, mert a saját gyereked úgyis más játékaival akar játszani.
- Hogy fogak nélkül is meg lehet harapni az embert, 4 foggal meg pláne.
- Hogy amit én eszek, az sokkal finomabb.
- Újra felfedeztem, hogy labdázni jó játék.
- Rájöttem, hogy szeretek építeni.
- Megtanultam kevesebb játékot felkínálni.
- Mégjobban odafigyelni.
- Türelmesebbnek lenni.
- És hogy nincs ember, akit jobban szeretnék nála a világon.

-------------------------------------------

Nehezen ment ennek a listának az összeírása. Az elmúlt időszak leginkább folyamatos alkalmazkodást igényelt, hiszen napról napra változik minden körülöttünk. Manóc minden nap mutat valami újat, és sokszor azt érzem, hogy nem csak neki kell felnőnie, hanem nekem is fel kell nőnöm a feladathoz.

Hát hajrá.

Te vagy nekem

a kakaóscsiga széle
a francia krémes teteje
a dobostortán az égetett cukor
a kalácsban a mazsola
a hóesés
a napsütés
a könyv legjobb mondata
a dorombolás
a puhi takaró

Úgy látszik, már-már hagyomány lesz abból, hogy én évvégén beteg vagyok. Szerencsére nem covid, de azért nem kellemes ez se. Főleg úgy, hogy próbálom nem felébreszteni a kicsit a köhögésemmel. Szóval most is meleg tea és pléd alatt kuksolás a mai program.

 -------------

Na itt hagytam abba december 31-én, hogy aztán most folytassam. Ami a 2020-ra megfogadott egyetlen tervet illetni, jelesül hogy gyakrabban dokumentálom az életünket, nos ez nem igazán valósult meg. Nem akartam sem rinyálni, sem kiteregetni a babavárás számomra nagyon intim és személyes folyamatát.

Nem vagyok híve sem a facebookra kipakolt ultrahang fotóknak, se a terhesfotózásnak. Szerintem a babával kapcsolatos dolgok maximum a közvetlen családot érdeklik, a többi embernek inkább csak idegesítő vagy frusztráló. Szóval eszem ágában sem volt kipakolni ezt a számunkra fontos, de nagyon személyes boldogságot.

Természetesen a covid sem tette könnyebbé az évet. Főleg a tavaszi karantén, amikor egyszerre kellett már nagyon terhesen dolgozni, L-val tanulni és bezárva lenni a négy fal közé. Hogy a heti rendszerességű kórházlátogatásokról és kezelésekről már ne is beszéljünk.

Aztán eljött a nyár, lazult a karantén, SirM bejöhetett a fia születésére és kicsit átrendeződtek a dolgok. :)

Azt kell mondjam, hogy vannak folyamatos nehézségek, van stressz most is. De teljesen másmilyen, mint a munkából adódó, és ez nekem nagyon jót tesz. SirM szerint türelmesebb is lettem. Bizonyos területeken ez egész biztosan így van. És a Tm-vel való viszonyunk is változott egy kicsit. Nem lettünk barátnők vagy ilyesmi, inkább csak egy kicsit már kevésbé veszem magamra a gonoszkodásait, illetve már ő sem félti tőlem olyan végzetesen a pozícióját.

Szóval 2020 sok változást hozott, sok új élményt, tanulságot is.

--------------

És akkor most lássuk a terveket 2021-re.

1.) Jelentkezek önkénteskedni, tanítani. Ha beválik a dolog, akkor szeretném elmélyíteni majd.

2.) Elkészítem TMama honlapját.

3.) Elkezdek festeni.

4.) Kiélvezem a Manóccal itthon töltött időt. :)

1. J. D. Barker: Az ötödik áldozat
Valahogy ez a rész már sok volt. Kicsit erőltetett. Kicsit túl lett csavarva. De egyszer olvasósnak mindenképp működik.

2. J. D. Barker: A hatodik éjszaka
A regény a regényben kimondottan tetszett. Különösen úgy, hogy nem derül ki, hogy mennyi a hazugság és mennyi a valóság benne. Ez volt a legeredetibb mozzanat a trilógiában. Még úgy is behúzott, hogy a csattanó rémesen túl lett bonyolítva és teljesen hihetetlen volt.

3. Janikovszky Éva: Örülj, hogy fiú
Én enélkül a sztereotípia halom nélkül is örültem. :) De mivel anyukám is elolvasta ezt és ennek a párját is anno, ezért énis megtettem.

4. Alison Gopnik - Patricia K. Kuhl - Andrew N. Meltzoff: Bölcsek a bölcsőben
Megfogadtam, hogy újraolvasom, ha gyerekem lesz, úgyhogy újraolvastam. Még mindig szórakoztató és érdekes egyszerre. Jó az olyan olvasmány, ahol a tudományos ismeretterjesztés ilyen hétköznapi nyelven is meg tud valósulni.

5. Frank Herbert: Dűne
Ahh, imádtam. Zseniális. Kicsit fáj a szívem, hogy nem gimisként olvastam, de valszeg jobb ez így. Mostmár elég érett vagyok hozzá. Politika, intrika, világépítés, nagyszerű jellemrajzok. Tényleg fantasztikus, és semmit nem koptatott rajta az idő.

6. Ignacy Karpowicz: Szálkák
Ez egy nagyyon fura könyv volt. Az egyik fejezetben földhöz akartam vágni annyira szörnyű volt, erre a következő fejezet mégis tetszett. Nagyon rendhagyó olvasmány volt, látszik, hogy nem angolszász irodalom.

7. Megan Abbott: Fogd a kezem
Amennyire tetszett Abbott előző regénye, ez most olyan gyenge volt. A szokásos erőssége, hogy olyan hátteret választ, amibe szívesen kukkant be az ember, nos ez most is működött, csak most sajnos kisebb hangsúlyt kapott. Cserébe teljesen nehezen hihető volt mind a bűntény, mind a motiváció. Kár érte.

8. Carmen Maria Machado: A női test és más összetevők
Továbbra sem szeretem a novellákat. Pedig nagyon akartam szeretni ezt a kötetet. Volt is benne pár történet, ami tetszett. Egy kifejezetten kedvemre való is volt. De sajnos itt is előjött az, amit a novelláknál én sokszor érzek: a túlságosan erőltetett ködösítés és a teljesen öncélú, értelmetlen csattanó.

9-15. J. K. Rowling: Harry Potter sorozat
Ez a sorozat nekem több, mint egy sima könyv. Végül szülés előtt nem sikerült befejeznem, de így legalább az első időszak nehézségeiben a HP egy biztos nyugvópont, egy tökéletes pihenés lehetett. :)

16. Dr. Seuss: Zöld sonkás tojás
Tündéri spanyol tanárnőm meglepett négy Dr. Seuss mesekönyvvel, amiket Manócnak szánt. Voltak fenntartásaim, de kiderült, hogy zseniális szövegek. :D Szabó T. Anna jó munkát végzett a fordításokkal. A kedvencem ez a könyv lett. Még SirM is azt mondta rá, hogy felettébb szórakoztatóan tudom felolvasni a gyereknek.

17. Dr. Seuss: Kell egy kedvenc
A négy Dr. Seuss könyv közül nekem ez lett a legkevésbé kedvenc, de még ebben is aranyos összhang van a rajzok és a szöveg között.

18 Dr. Seuss: Ha lenne egy cirkuszom
Ez a legösszetettebb szövegezésű mese a négy közül. Nagyon bírom, ahogy a végletekig fokozza a cirkuszi mutatványok leírását, hogy aztán egy felnőttként roppant vicces csattanóval lezárja.

19. Dr. Seuss: Kalapos macska
Látszik, hogy ez a Dr. Seuss emlékszik arra, milyen volt gyerekként unatkozni. Nekem mondjuk kevés ilyen emlékem van, de cserébe az én gyerekemen tökéletesen látom a jelenséget. Így meg külön vicces.

20. Margaret Atwood: Testamentumok
Az eleje döcögősen ment, de ez inkább a csecsemőgondozás számlájára írható. Egyébként kellemes, fordulatos Atwood regény volt, a már megszokott színvonalon, de azért a Vak bérgyilkost nem verte.

21. Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
Anyámtól kaptam kölcsön és azt kell mondjam, hogy kellemes, szórakoztató krimi volt. Egyszer olvasós, de annak tökéletes.

22. Susanna Clarke: Piranesi
Nem olvastam Clarke előző könyvét, de ennek megfogott a fülszövege. Végső soron nem volt rossz regény, de az én ízlésemnek egy kicsit lassan hömpölygött (ami pl. Atwoodnál sosem zavar). Ami még ennél is jobban piszkált, az a hihetetlenül naiv főhős. Engem ez a fokú naivitás rendszerint végzetesen idegesít. Most is csak azért tudtam megbocsátani, mert szép lassan kibontakozott az oka ennek a jellemhibának. Sokkal jobb könyv lett volna, ha a háttér jobban ki van dolgozva. Arról még tök szívesen olvastam volna. De végső soron így se volt rossz.

23. J. R. R. Tolkien: A babó
A gyereknek olvastuk esti meseként. Végre megérett rá, és nagyon élvezte is, még ha nem is értett meg minden mozzanatot. Jó érzés volt ilyen összetett szöveggel tölteni az estéket. :)

-------------------------

Ez az év sajnos nem volt olyan termékeny olvasás szempontjából, mint a tavalyi. Mondjuk ennek is megvan az oka, és így már nem is bánom. :) A legjobb olvasmányélmény kétségtelenül a Dűne volt. Nagyon szeretném a folytatásokat is olvasni már, de ez komolyabb szellemi ráfordítást igényel, mint amire egyelőre ennyi alvásmennyiséggel képes vagyok. Szóval addig is marad Dr. Seuss, akit lehet olvasni a gyerekeknek is. :D

Az elmúlt három hónap semmihez sem hasonlítható, amit korábban megéltem. Kicsit olyan, mintha kívülről szemlélném magam. Még mindig nehéz elhinnem, hogy ez a kisember hozzám tartozik és én hozzá tartozok.

Annyira szürreális, hogy amikor feléhajolok és megszólalok, azzal mosolyt csalok az arcára. Rámnevet pusztán azért, mert figyelek rá. Szeretem őt pusztán abból kifolyólag, hogy létezik. Hát mi ez már?

Az első 6-8 hét gyakorlatilag éber kóma volt. A jelszavunk a "Gyorsan aludjunk!" illetve a "Gyorsan együnk!" voltak. Volt egy este, amikor SirM a jóéjt helyett jóétvágyat mondott. :D Másból sem állt a nap, csak szoptatásból, pótlásból és fejésből. A fennmaradó 30-40 percekben pedig enni, mosakodni vagy aludni lehetett. Esetleg fogat mosni, de azt nem mindig sikerült.

Aztán életem fénye megtanult enni, én meg megtanultam megetetni őt. Igen, ezt mindkettőnknek tanulni kellett. Egy kisbabának egészen meglepő dolgokat is meg_kell_tanulnia. Sajnos az egy nagy lózung, hogy ösztönösen megy majd minden. Egy jó francokat. Cserébe minden tanulható. :)

Csodálatos kis kölyök. Már akkor imádtam, amikor még csak bennem volt. Már akkor tudtam, hogy mindenkinél jobban szeretem. Ennyi.

Mióta megszületett a fiam, azóta egyfolytában csak átértékelem az életem. Beleértve az emberi kapcsolataimat is. Azokat is, amik jól alakulnak, és azokat is, amik rosszul. Főleg utóbbiakat. Főleg Tm-vel.

Tartozok neki egy vaskos bocsánatkéréssel. Talán soha nem fogom a szemébe mondani, talán soha nem fogja megtudni, de magammal szemben mindenképpen szeretnék elszámolni ezügyben.

Már hosszú ideje úgy látom, hogy nagyot hibáztunk (hibáztam én is) azzal, hogy nem vettük észre a szülés utáni depresszióját. Nem nyújtottunk segítő kezet, nem is láttuk a problémát. Pedig ott volt. Magára maradt egy betegséggel, egy súlyos koraszüléssel, önhibáztatással, aggódással, első gyermekes anyaként családi (anyai) támogatás nélkül. Magányosan egy csecsemővel.

És mi nem láttuk meg ezt. Észre sem vettük, hogy a mosolygás és a túlzott(nak tűnő) aggódás mögött milyen árkok húzódnak meg.

Ma már, egy kisbabával, én is látom, hogy milyen tapintatlanok voltunk anno. Mennyire nem tudtunk semmit arról, hogy mivel jár egy csecsemő nevelése, és hogy ehhez az ember nem nagyon kíván egész hétvégés vendégséget vagy hogy ajándékként milyen jól tud jönni inkább még egy csomag popsitörlő.

Félteni a gyermekünket a világ legtermészetesebb dolga. Külső szemlélő számára ez egészen irracionálisnak is tűnhet. Sőt, lehet valóban irracionális vagy túlzó. De sokszor a hormonok és valamiféle ösztönök ragadnak el minket - ma már ezt is látom. Nem volt szép ezért elítélni őt (még akkor se, ha az én féltésem teljesen más dolgokban nyilvánul meg).

A kettőnk közötti viszony megromlásában jelentős része volt annak, hogy ő nagyon bízott abban, hogy én támasza leszek, ha már egy városban fogunk élni. Én viszont épp nagyon másfajta dolgokkal küzdöttem akkoriban, és ez messze sodort minket egymástól. Ehhez már csak tényleg a féltékenység hiányzott, hogy a viszonyunk végleg elmérgesedjen. Nem tudom, hogy helyre tudjuk-e valaha hozni, vagy legalább részben. Már csak azért is, mert eléggé össze vagyunk láncolva. A gyerekek születése talán közelebb hoz minket egymáshoz újra. Legalább annyira, hogy ne a zsigeri utálat legyen az első reakció...

Azért se a hülye koronáról fogok írni. Akkor se, ha most irreálisan szenvedek tőle, mert nem lehetünk otthon a szüleinknél, hogy a kertben maszatoljunk, finomakat együnk, sütit süssünk és egymás agyára menjünk. Bármennyire is haragszok az egész világra azért, hogy nem úgy lesz, ahogy azt én elterveztem.

Inkább mesélek arról, hogy mióta babát várok, azóta bepillantást nyerhettem egy olyan emlékbirodalomba, ahova a körülöttem élő nőknek csak egy része nyerhet bebocsátást. Mert valahogy a nők, a családtagjaim, nem beszélnek a várandósságukról, a születésünkről, a szülésükről.

Vagyis eddig nem beszéltek.

De mióta tudják, hogy itt állok már én is ennek az egész misztériumnak (a védőnőm szerint legalábbis) a kapujában, azóta ők is befogadnak és mesélnek a saját élményeikről. És nem csak anyám (ő a legkevésbé), hanem a nagynéném, a nagymamám, a háziorvosom asszisztense vagy a vérvételes csajok is. Családtagok és idegenek befogadnak maguk közé és megosztanak velem érzékeny, személyes, fájó vagy szeretett élményeket és tapasztalatokat.

Miért ilyen tabu a szülés? Pedig látom, hogy mennyire szeretettel mesélnek róla. Hogy milyen meghatározó élménye egytől egyig mindnek, aki mesélt róla. Talán tényleg van benne valami sorsközösség és misztikum, ahogy a védőnőm emlegette.

Az én kedvenc történetem a nagymamámé, aki még sosem mesélte el ezelőtt, hogyan is szülte meg 18 évesen apámat. Pedig micsoda történet! :) Elmesélte, hogy neki olyan egyszerű várandóssága volt, hogy mondogatta is mindig, mintha nem is lenne. Hogy nagyapám milyen kétségbeesve szaladt el dédszüleimért, hogy hozzák a szekeret, mert itt az idő. Hogy az én drága nagyikám Pesten vásárolt magának szép hálóinget és papucsot a nagy napra, de amikor felkászálódott a szekérre a sok vánkos közé, akkor bizony a gyönyörű új papucs ott maradt az úton és ő mezítlábasan szülte meg a fiát. :D Hogy akkoriban ő csak szülőotthonba tudott menni, mert a kórház túl messze volt. Hogy csendesen vajúdott, összeszorított szájjal és rászóltak, hogy ilyenkor kiabálni illik és kell, mert még eltörnek a fogai. Hogy apám végül egész könnyen és komplikációmentesen jött a világra, mindenki boldog volt, hogy egészséges és nagyapám boldog volt, hogy mamikám is egészséges. És hogy az én drága nagymamámnak csak egy dolog kellett, mikor megkérdezték a szülés után, hogy jól érzi-e magát, szüksége van-e valamire: megmondta, hogy ő bizony nagyon éhes. :D Azt mesélte, sose evett olyan jóízűen, mint akkor.

Körülölel a sok történet, a női közösség, a közös sors. Talán tényleg misztikus. :)

Mozogsz, hogy már kívülről is érezni. Apád teljesen el van ragadtatva tőle(d). Csillogó szemekkel nézi, ahogy egyre inkább egy növendék bálnára hasonlítok. :D

Én meg csak élvezem, hogy nődögélsz bennem, és random belemosolygok a világba, amikor érezlek. Beszélek hozzád, simogatlak - persze még csak kívülről. Hősiesen tűröm a vérvételeket, a vizsgálatokat, a fájdalmakat. Inkább érted aggódok, mint magamért.

Még mindig nincs neved. Lucát zavarja, néha engem is, de többnyire elég, ha kisfiamnak hívhatlak.

Már nem tudom begombolni az alsó gombot a kabátomon. Nincs már olyan nadrág, amelyik kényelmes lenne. Fáj, ahogy kifelé fordul a köldököm. Híztam 3 kilót. Cicu nem dagaszt a hasamon, viszont előszeretettel dorombol az ölemben.

És várunk. Mindannyian várunk Rád. :)

Nem volt még rá precedens, hogy ennyire elhúzódott volna ez az írás, de 2019 és 2020 fordulója eléggé rendhagyóra sikerült, tekintve hogy rémesen beteg voltam. Este hat után már csak nyöszörögve fetrengtem, és csak azért bírtam ki éjfélig, mert pizsomában, paplan alatt feküdtem.

2019 sok tekintetben volt megpróbáltatásokban gazdag év. De ha visszatekintek, akkor nem a gyerekneveléssel kapcsolatos konfliktusok vagy a családi nehézségek jutnak eszembe, hanem az, hogy végül sikerült egy nagyon szimpatikus munkahelyen elhelyezkednem, illetve az, hogy mit küzdöttünk azért, hogy ma ott tartsunk, ahol. Lássuk mi valósult meg a terveimből:

-- A nyelvvizsgára még nem került sor, de időmtől és motiváltságomtól telően továbbra is szorgalmasan tanultam a spanyolt. Örömmel töltenek el az órák, és nagyon szeretem csinálni. Nem is a nyelvvizsga motivál, inkább a tanulás és a latin kultúra maga.

-- Meh, ez a sport dolog valahogy most sem sikerült.

-- A munkáról már szót ejtettem, ez komoly sikere volt ennek az évnek. Nagyon elégedett vagyok a munkahelyemmel, kedvelem a kollégáimat, szívesen megyek be, és amennyire csak lehet, low levelen tartom a stressz szintem.

-- A társasjáték még nem készült el, de nem adtam fel.

-- Ó igen, tánc! :) Beiratkoztunk tangózni, és annak ellenére (vagy épp azért :D), hogy minden órán összebalhézunk, mégis imádom. Mert sokat tanulok magamról, magunkról, az egymásra hangolódásról és az együttműködésről.

-- Azt hiszem, kicsit lazábban tudtam venni ezt az "anyaság" dolgot is. Sokat fejlődött az agressziókezelésem is, még ha nem is tökéletes ma sem. De minden nap nagyon igyekszem.

Amire még 2019-ből szívesen emlékszek vissza, az a rengeteg elolvasott könyv. Ez az olvasás éve volt - végre. :) De jó volt a nyaralás, a szülőknél "nyaralás", a hatalmas 12 órás társasjátéknapok, és minden perc, amit SirM-mel, a családommal és a barátaimmal tölthettem.

-------------------------------------------------------------------------------

Hogy mit várok, tervezek 2020-ra? Szerintem ez életem egyik legnehezebb kérdése. Én nagyon félek még csak elképzelni is. Még soha nem burkolózott ennyire ködbe a jövő és soha nem rejtegetett egyetlen év ennyiféle lehetőséget magában. Ígéretek, tervek helyett most inkább csak annyit próbálok, hogy engedve a grafomániámnak, az idén szorgosabban fogom dokumentálni az életünket.

Boldog 2020-at mindenkinek!