Leesett az első hó, én pedig úgy tanultam anyukámtól, hogy az első hóban meg kell fürödni, hogy az ember szép legyen. Úgyhogy miközben kitakarítottam Józsit (a robotporszívót), az erkély párkányán lévő hóban szépen meg is mosakodtam ahogy azt kell.
De azért nem hagytam ki a sétát sem a hófödte Városligetben. Közben végig rád gondoltam, magamban énekelgettem, és még egy hóembert is csináltam neked. :) Ez az első hóesésed. Remélem, te is annyira fogod szeretni, mint én.
1. Csányi Vilmos: A kutyák szőrös gyerekek
Nagyon sokat lehet tanulni ebből a könyvből a kutyákról, a gyerekekről, az etológiáról. Csányi könnyedén ír ismeretterjesztő szöveget, amit könnyen lehet olvasni.
2. Spiró György: Kőbéka
Nem ez Spiró legsikerültebb könyve, pedig vannak benne kifejezetten jól elkapott szkeccsek. Az egész valahogy mégis szétesik.
3. Miraide Takasi: A macskavendég
Murakamin kívül nem sok japán szerzővel volt dolgom, de úgy tűnik, Miraide is hozza azt a különleges atmoszférát, vagyis ez valami keleti sajátosság lehet. Ebben a regényben nem történik túl sok minden, mégis olyan az egész, mintha valami verset olvastam volna prózában. Magával ragadó hangulata volt.
4. Jennie Melamed: Lányok csöndje
Sok ponton hátborzongató történet egy olyan világról, ahol a nők csak addig hasznosak, amíg szülnek pár gyereket, és ahol a kislányokat arra használják az apák, hogy szexuálisan kielégítsék őket a feleségeik helyett. A regény legértékesebb része, hogy gyereklányok gondolatait és tetteit tudja hitelesen visszaadni.
5. Charlie Jane Anders: Minden madár az égen
Éljen a progresszív fantasy! Modern történet, csetlő-botló figurák. Szeretem az ilyen történeteket.
6. Jojo Moyes: Me before You
Angolul mindigis lassabban olvastam, de a történet könnyedsége segítségemre volt. Ez volt az idei év könnyed olvasmánya.
7. Dan Simmons: Terror
Ez volt az első Simmons regényem, de biztosan nem az utolsó. Eszméletlen jó horror volt. És a regényben az igazi hideglelős borzongást nem a misztikus szörnyeteg váltotta ki, hanem annak a tűpontos leírása, hogy az ember hogyan képes lealjasodni. Több, mint ezer oldal, de simán olvastam volna mégegyszer ennyit is.
8. Erika Johanssen: Tear végzete
Nagyon izgultam, hogy tényleg olyan elcseszett vége lesz-e a sorozatnak, mint ahogy olvastam róla, de hálazégnek erről szó sincs. Tökéletes, a korábbi részekhez maradéktalanul méltó, színvonalas lezárás lett. Ha lehetséges, akkor még a második résznél is izgalmasabban. Az év egyik legjobb könyve.
9. Szabó T. Anna: Senki madara
Ha madarat szeretsz, égbolt légy, ne kalitka. Hogy ez milyen igaz. És az a könyv milyen meseszép. A rajzok és a szöveg tökéletes harmóniája.
10. Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
Atwood baromi jó mesélő. Ez a regény pedig nagyon eltalált leírása egy disztópiának. A kötelező happy end pedig csak lebeg a levegőben. Így sokkal könnyebb úgy kezelni, hogy valóságos.
11. Naomi Alderman: A hatalom
Juj, de nagyon nehéz olyan könyvet olvasni, aminek minden szereplője ellenszenves. Nem úgy, mint mondjuk a Candide-ban, ahol érzed az abszurditást. Itt valahol mindenki megnyeri kicsit a szíved, miközben elköveti a hibáit és a maga mocsokságait, amiktől a hideg futkos a hátadon. Vagy egyszerűen csak idegesít, hogy sosincs szerencséjük. Baromi érdekes könyv volt, de szeretni nem tudtam.
12. Veres Attila: Éjféli iskolák
Bizakodó voltam, hogy hozza azt a jó kis nyíregyes atmoszférát, amit az Odakint sötétebb is, de nagyrészt csalódnom kellett. A novella amúgy sem az én műfajom. Volt azért benne néhány, ami tetszett, de nagy rajongó nem lettem.
13. China Miéville: A város és a város között
Na, mostmár azt is tudom, hogy a noir nem az én műfajom. Pedig a világötlet nagyon különleges. De a sztori iszonyú nehézkes volt. Kár érte. Azért adok még Miéville-nek még egy esélyt.
14. Margaret Atwood: A vak bérgyilkos
Atwood baromi jó. Ez még jobb volt, mint a szolgálólány. Bár a beágyazott regénynek nem mindig értettem a funkcióját, de a családregény szál lenyűgözően jó volt. Jövőre jöhet az Alias Grace!
15. Brandon Hackett: Xeno
Sci-fivel való ismerkedésem idei lépcsője Botond regénye volt, ami eléggé tetszett. A xenofóbia amúgy is olyan téma, ami érdekel engem. Olyannyira, hogy kedvet kaptam elolvasni korábbi írásait is. És jövőre a felesége is kijön egy új regénnyel. :)
16. Steven Rowley: Lily és a polip
Ezt a könyvet még D-nak vettem valamikor, de most elhoztam kölcsönbe. És nagyon nem tetszett. Idegesített a végtelenül béna főhős, meg ahogy megpróbálja a homokba dugni a fejét. De az is lehet, hogy csak rosszkor talált meg. Már csak azért is, mert néha be-bevillan pár jelenet a könyvből.
17. Christian Moore: Biff evangéliuma
Juj, de régen készültem már elolvasni ezt a könyvet! És az idén végre megvettem a Szellemlovasban. Könnyesre röhögtem magam rajta. Eszméletlen volt. :D
18. Homonnay Gergely: Az elnökasszony - A bundás választás
Erzsi hozta a szokásos színvonalat. Orvosi váróban való időtöltésnek tökéletes.
19. N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
Újra kellett olvasni, hogy a következő két résznél ne az legyen, hogy fingom sincs, hogy mi történt.
20. N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu
Jujj, de jó kis fantasy ez! Szépen továbbrajzolta a világot, amit az első részben felvezetett.
21. N. K. Jemisin: A megkövült égbolt
Hálazégnek, hogy nem lett csöpögős befejezése. Szerettem ezt a sorozatot. De értem, hogy miért nem vette be sok ember gyomra. Nem egyszerű olvasni. Ez egy okos regény.
22-28. J. K. Rowling: Harry Potter sorozat
Még mindig tökéletes. Always
29. Edit Eva Eger: A döntés
Annyit olvastam róla a NIOK-on, hogy végül bedobtam a kosárba. És mennyire nem bántam meg! Azta, de jó könyv volt. Lázasan izgultam, miközben végig úgy éreztem, hogy segíteni akar rajtam, ha hagyom. Gyanús, hogy nem árt majd újraolvasni.
Még belekezdtem egy harmincadik könyvbe is, de azt végül nem sikerült befejezni. Sebaj, már nem akarom magam ezzel nyomasztani. Végülis a 29 sem olyan rossz. A legjobb könyv idén a Terror és A döntés voltak, de egész biztos, hogy Atwoodtól még fogok olvasni mást is. Meg jövőre jöhet Rowling krimi sorozata is. Könyvekben (is) gazdag 2019-et mindenkinek! :)
Na, túl vagyok egy újabb mozgalmas éven. Kissé extrémen indult, tekintve, hogy a tavalyi szilvesztert két bögre tea és egy halom doboz és zsák társaságában töltöttük a kanapénkon egy üres és félkész lakásban. Mondjuk legalább vettünk két wc deszkát a tescóban, amiknek így ma van a születésnapjuk. :D
Viszont végre kész a lakás. Vannak benne bútorok, képek a falon, könyvek a polcokon. Már asztalunk és székeink is vannak. Vendégeket tudtunk hívni, akiket le tudunk ültetni a kanapéra. Főzhetek a konyhában, ahol elférek, és ahol a spájzban elférnek a befőttek is. Komolyan, mint egy otthon! :)
Ééééééés van CICU! <3
Örökbe fogadtuk Menyus és Raven egykori cicáját, akinek új otthonra volt szüksége. A kis fekete démon pedig jött, és mindenkinek meghódította a szívét. Purrog, nyávog és a lábunknál alszik. Szupercuki.
Az idei évre csak három célom volt, amikből végülis kettőt sikerült megvalósítani, ami nem is olyan rossz arány.
Végigcsináltam a sulit, ami elég kemény volt, de amit nagyon-nagyon élveztem. Tök jó volt tanulni! Úgy éreztem, hogy végre tudom, hogy mit kell csinálnom és képes is vagyok rá. A legjobb eredménnyel végeztem. :)
Mondjuk utána sikerült rosszul leszállnom a kanapéról és összehoznom egy porcleválást, ami hazavágta a közös nyaralásunkat. Nem egészen úgy sikerült így a nyár, ahogy terveztem.
Ebben az évben a legtöbb dolog nem éppen úgy sikerült, ahogy elterveztem. Például egyáltalán nem sportoltam, ha leszámítom a műtét utáni gyógytornát. És a munka dolog sem úgy alakult, ahogy reméltem.
Peru viszont... Ahhhh... Hát Peru csodálatos volt. Felülmúlta minden elképzelésemet. Csodálatosan bátrak voltunk, hogy bele mertünk vágni. Aztán még szuperebbek, hogy nem szerveztük túl a dolgot, hanem spontának voltunk és lazák. Imádtam Dél-Amerikát, és baromi jó utazás volt. :)
-----------------------------------------
És akkor most a tervek 2019-re.
-- Peru kedvet csinált ahhoz, hogy újra nekivágjak a spanyolnak, és most nem adom fel. 2019-ben nekiugrok a nyelvvizsgának is, hogy mikor újra elutazok Latin-Amerikába, akkor még autentikusabban élvezhessem. (nem mellesleg ezzel a bakancslistámon is kipipálnék egy tételt)
-- Sport, és most t_é_ny_l_e_g. Azt hiszem, ezzel az évvel a kellő motivációt is megkapom hozzá. És szerencsére SirM is partner ebben, úgyhogy ketten talán könnyebb lesz betartani.
-- Munka.
-- Megcsináljuk a társasjátékunkat.
-- Újra táncolni fogok. :)
-- Lazább pótanyu leszek.
Boldog 2019-et mindenkinek! :)
Az egész olyan volt, mintha csak álmodnánk. Most pedig olyan, mintha csak álmodtuk volna. És nem csak én érzem így. A-nak is ez a benyomása.
Amikor kitaláltuk, hogy elmegyünk Peruba, akkor egy crazy kattanásnak tűnt az egész. Amikor megvettük a repjegyeket, akkor egy hatalmas adrenalin löketet éreztem, amitől napokig csak 32 foggal vigyorogtam. Amikor terveztük, hogy akkor miket is nézzünk meg, akkor még úgy éreztem, hogy bármi közbe jöhet, és nem mertem beleélni magam. Amikor felszállt a gépünk, akkor pedig belekerültem egy nagyon furcsa állapotba - egyfajta lebegésbe, mintha kívülről nézném magam és mindent, ami velem történik. Ez egészen a hazaérkezésünket követő pár napig tartott.
Utána olyan dolgok történtek velem, amik hosszú időre kirántották a biztos talajt a lábam alól, és nagyon erősen áthelyezték a fókuszt. Ezért is van többek között, hogy most írok először Peruról.
Peru egy igazán más dimenziót jelentett számomra. Abban bíztam, hogy egyfajta menekülés lesz. Nem számítottam rá, hogy végül totálisan kívül helyez saját magamon. Ez egy furcsa tapasztalás, amire nem nagyon volt még alkalmam. Nem vagyok benne biztos, hogy a Peruban történtek legteljesebb megélése volt ez a hozzáállás, de még azt sem sikerült felfejtenem, hogy miért alakult így. Viszont roppant tanulságos volt kívülről szemlélni önmagamat. Egészen másmilyen érzés így reflektálni magunkra és a körülöttünk lévő dolgokra. Ez a külső nézőpont lehetőséget adott arra, hogy a megfelelő könnyedséggel (magamhoz képest a legminimálisabb parázással) tudjam végigcsinálni a több mint két hetet, ami szükséges is volt, tekintve, hogy elég spontán módon szerveztük meg, hogy hol, mikor és mit fogunk csinálni.
Talán ha itthon is el tudnám távolítani magam ennyire, akkor sokkal jobban menne bevenni a leszarom tablettát. Viszont ez a fajta kivonódás nekem kicsit azt is jelentette, hogy nem éltem meg a jó dolgokat sem olyan mélyen. Ez alól talán két este képez kivételt: az egyik, mikor Arequipában berúgtunk egyetlen pisco-tól és könnyesre kacagtuk magunkat; a másik, mikor a Machu Picchutól hazafelé menet én már nagyon rosszul voltam, A. meg még nem annyira, és a kisbuszban várakozva röhögtünk a saját nyomorunkon.
Már ezer éve nem volt lehetőségem igazán itthagyva az életemet elutazni -- és bevallom, bizonyos szempontból nem esett olyan jól mint vártam, mert szeretem az életem. Más szempontból viszont nagyon-nagyon jó volt, jót tett, és sokkal jobban értékelek dolgokat azóta, mióta hazajöttem. Arról nem is beszélve, hogy a világ érdekes és izgalmas - jó megismerni.
Most meg olyan, mintha csak álmodtuk volna az egészet.
Próbálok nem gondolni semmire. Amikor mama meghalt, akkor csak arra tudtam gondolni, hogy már semmi sem lesz többé ugyanolyan. Ő volt az első igazán közeli hozzátartozóm, akit elvesztettem.
Most nem akarok gondolkodni. Folyamatosan blokkolom az összes olyan dolgot, ami csak egy kicsit is emlékeztet rá. Amikor szembejött egy néni, akinek ugyanolyan botja volt, akkor elfordultam. Miközben mama sírt a telefonban, én belül ordítottam, de nem bírtam sírni. Nem bírok emlékezni, mert az most annyira fájna, hogy az teljesen parttalan lenne.
Még írni sem bírok róla.
Jövőhéten hivatalos vagyok egy kis könyvklubos találkára, ahol a sci-fi lesz a téma. Ennek apropóján választottam G. barátom javaslatára a Xenot legutóbbi olvasmányélményemmé. Mivel a találka ideje még messze van, és attól félek, hogy nagyon megfakulnak az emlékek (pláne ha közben belekezdek valami újba), ezért gyorsan összegyűjtöm, hogy most milyen benyomások vannak bennem a regénnyel kapcsolatban.
Ami a témaválasztást illeti, a xenofóbia és az ilyen szociológiai-pszichológiai témák mindig is foglalkoztattak, úgyhogy jó kapudrog ez a könyv még az olyan "sci-fi szűz" emberek számára is, mint amilyen én vagyok. A cselekménye kellően pörgős, a szereplők személyisége dinamikusan bontakozik ki és egészen plasztikus is. Kifejezetten szerethető alakokkal van tele a regény, könnyű azonosulni velük (nem úgy, mint pl. Alderman Hatalomjának szereplőivel). Emellett viszonylag kevés hardcore tudományos fogalommal dobálózik, ami így nem nehezíti az olvasást. Az egyik xeno faj, a firkák nyelve ugyan tartalmaz hexa színkódokat, de azok nem voltak zavaróak - mondjuk lehet, hogy ebben a frontendes tapasztalatomnak is benne van a keze.
Összességében az, hogy a regény műfaja szerint sci-fi szerintem nem nehezítette meg az olvasást, vagy nem befolyásolta a könyv élvezhetőségét. Számomra a háttér csak háttér volt. Sokkal érdekesebb volt, hogy milyen dinamika jön létre az egyes szereplők és érdekcsoportok között. Ezekről szívesen olvastam volna akár többet is.
A regény nagy fordulatot is tartogat párat az olvasó számára, és mindössze egyetlen részlet tűnt számomra unalmasnak (bár dramaturgiailag megértem a funkcióját). Összességben korrekt, élvezetes könyv, amit nyugodt szívvel elolvashat bárki, aki kacérkodik a gondolattal.
Még most hagynám leülepedni kicsit, mert nem vagyok róla teljesen meggyőződve, hogy mondjuk mást is olvasnék-e szívesen a szerzőtől. Valahogy hiányzott belőle nekem valami, csak még nem jöttem rá, hogy pontosan mi. Ha rájövök, majd leírom. :)
Gyerekkoromban meg voltam róla győződve, hogy nekem színésznőnek kell lennem. Hogy filmekben a helyem, mert bele tudom élni magam mások szerepébe, mert el tudom hitetni.
Aztán persze akartam én bálna kutató, nővér, orvos meg tanár is lenni. Egyik se lettem. Mégis úgy érzem, hogy talán a színésznőt sikerül legjobban hoznom. Amikor épp nincs az arcomra írva, hogy mit is gondolok, amikor sikerül tökéletesen a felszín alá nyomnom a rossz érzéseimet, a félelmeimet, a fájdalmamat, a szorongásomat - na akkor hozom leginkább. És az embereknek az a benyomása, hogy én milyen mosolygós, időnként barátságos, segítőkész, érdeklődő, káromkodós, indulatos ember vagyok. De azt egyik se mondaná, hogy rémült vagy bizonytalan.
Ez a tettetés segít a felszínen maradni. Nem voltam sose híve az önsajnálatnak (még ha néha jól is tud esni), és minden erőmmel kerülöm az áldozat szerepet - és ebben ez segít. Amíg úgy teszek, mintha akár okés is lehetne minden, addig nem veszek tudomást arról, hogy egy kicsit sem az. Egy kicsit se okés.
Aztán úgyis kihúzom magam ebből is. Mint mindenből.
Jóból és rosszból egyaránt.
Hétfő óta elég komoly sokkban vagyok, nem értem teljesen, hogy hova fognak kifutni a dolgok, és eléggé megijeszt az, hogy milyen irányba mennek.
Hétfő óta próbálok keresni a környezetemben egy fideszes ismerőst, akivel lehetne beszélgetni, de (sajnos/szerencsére) nem futottam bele senkibe se a valóságban, se a virtuális térben.
Aztán ma délelőtt egy távoli egyetemi ismerősöm üzenőfalán beleszaladtam egy kommentbe, miszerint az ütőképes ellenzék nem lehet balliberális, és akinek ezt magyarázni kell, az idióta. Gondoltam, megkérdezem a fiatalembert, hogy mégis mit ért balliberális alatt (hozzátéve, hogy remélem, hogy attól, hogy a szó szerinte való értelmezése után tudakozódok, még nem kerülök az idióta besorolás alá). Távoli ismerősöm megérezve a konfliktus előszelét gyorsan privát beszélgetésre buzdított minket még azelőtt, hogy a srác válaszolt volna nekem.
És milyen jó is volt, hogy privátan folytattuk le a diskurzusunkat. Így a nézetkülönbségek ellenére nem egy "arctalan" kommentelő állt szemben egy másikkal, hanem két felnőtt, értelmiségi ember beszélgetett át egy egész vasárnap délelőttöt. Én leginkább kérdeztem és hallgattam. Nem akartam meggyőzni őt az én oldalamról. Sokkal inkább érdekelt az, hogy egy alapvetően nem műveletlen, értő felnőtt ember mit is lát pontosan a fideszben. Egyébként ő azt látja, hogy a kommunistákkal szemben a fidesz megoldotta az államháztartás hiányt, Magyarországot előnyösebb pozícióba hozta adósként, fejlesztett az egészségügyön és az oktatáson, és tökéletes külpolitikát folytat. Szerinte a rezsicsökkentés is a jó gazdálkodás eredménye, nem pedig valami, amiért még súlyosan megfizetünk. Szerinte a korrupció megbocsátható (csakúgy mint minden más) a nagyobb jó érdekében. Pénztáros Lőrinc (ezt ő fogalmazta így) szerepe pedig, hogy magyar kézben összpontosuljanak nagyberuházások, és így a külföldi befektetők nem tudják kilopni a pénzt. Természetesen zsidózott is (megkértem, hogy ezt ne tegye), és hisz abban, hogy a világot vadkapitalista zsidók irányítják, akik csak a pénzre és hatalomra éheznek, és akik ellen harcolnunk kell. Hogy ezeknek fizetjük a telefonszámlát és az áramot is. Mondtam neki, hogy szerintem leegyszerűsíti a dolgokat. Nem mondtam neki, hogy szerintem bedől egy nagyon leegyszerűsített ellenségkép gyártásnak.
Kérdeztem tőle, hogy mit gondol a figyelő soros listájáról. Még nem hallott róla, de szerinte akinek soroshoz köze van, az eladta magát, hazaáruló, és mint ilyen, lámpaoszlopon kéne lógnia, de sajnos demokráciában élünk... -- mondta még.
Én a beszélgetés végére arra jutottam, hogy pár dolognak utána kell néznem. Pl. hogy amilyen pénzeket orbán a parlamenti felszólalásában (amit a srác küldött át nekem youtube-on) emlegetve az oktatásra és egészségügyre fordított, azok ténylegesen mire mentek el. Aztán azt sem ártana átfésülni, hogy mikor és hogyan került soros györgy a fidesz ellenségképébe. Azt hiszem, talán ezeken a pontokon meg lehetne fogni a dolgot.
Ha még esetleg újra beszélnénk a sráccal, akkor szeretettel ajánlanék figyelmébe utópiákról szóló könyveket, csak hogy értse, hogy a "sajnos demokráciában élünk" mitől is óvja meg.
Egyébként teljesen higgadt, abszolút fegyelmezett és egészen jó hangulatú beszélgetés volt, ami talán részben annak köszönhető, hogy nem akartam őt meggyőzni semmiről, mivel sokkal inkább a véleménye érdekelt. Jó lenne, ha mindkét (vagy inkább mind a sok) oldal képes lenne csak kérdezni és hallgatni néha.
30 éves vagyok és a közelebbi baráti körömben, akikkel napi/heti kapcsolatot tartok senkinek nincs gyereke.
Senkinek.
Jelenleg részt veszek egy képzésen, ahova 45 és 23 év között változatos végzettségű, korosztályú emberek járnak, és a csoportomban egyetlen embernek van gyereke. Az oktatóink közül egyiknek sincs.
A gimnáziumi osztályunkban 32-en érettségiztünk. A legutóbbi osztálytalálkozó információi szerint mindenkinek van munkája, többnyire "átlagos" középosztálybeli életet élünk. Mindenkinek van diplomája. A mai nappal bezáróan két embernek van gyereke (egy harmadiknak pedig úton van a baba). Tehát van harminckét 30 körüli fiatal, akikből 3-nak van gyereke. Háromnak. Mondjuk házas sincs köztünk túl sok. A fiúk közül kettő, a lányok közül négy.
Ez csak így eszembe jutott a minap, mikor azon gondolkodtam, hogy egy gyerek mennyire változtat meg egy párkapcsolatot. És rá kellett jönnöm, hogy a felmenőimen kívül senkinek a példájára nem tudok tekinteni. Amikor a szabadidőmet szervezem, akkor elég programdús napokat kell elképzelni. Sokszor találkozok a barátaimmal, kocsmakvízre járunk, jógázok, kiállításokat nézünk meg, együtt vacsorázunk, moziba megyünk, színházba, kirándulunk, túrázunk, koncertre megyünk. Rajtunk kívül senkinek sem kell úgy igazítani a programját, hogy abba némi gyereknevelés is beleférjen. És még nekünk is van lehetőségünk olyan napokra szervezni, amikor az anyjánál van a gyerek.
El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet 0-24ben szülőnek lenni. Milyen lehet az, mikor egy mozi is minimum szívességkéréssel kezdődik vagy bébiszittyóval. Mennyire lehet így tartani a kapcsolatot barátokkal, pláne olyanokkal, akiknek nincs gyereke. Hogyan lehet életben tartani egy kapcsolatot, nem belefásulni a mindennapokba, nem totálisan elveszteni a fókuszt egy párkapcsolatban.
Abban sem vagyok biztos, hogy meg akarom-e ezt kockáztatni.
Még csak néhány óra telt el azóta, hogy megvettük a repjegyet, de egyszerűen nem bírok megnyugodni. Vár ránk PERU! Teljesen hihetetlen. Még mindig nem bírom feldolgozni, pedig ott figyel az emailjeim között a visszaigazolás, és a pénztárcám is sokkal karcsúbb lett. Megtettük az első lépést, hogy eljussunk a saját kis privát világvégénkre.
A következő lépcső a biztosítás megkötése lesz. Ha az ember ennyi pénzt elver repülőjegyre, akkor azér azt már érdemes bebiztosítania. Utána pedig jöhetnek a védőoltások, a szállások, a precízebb tervezés. Például kölcsön kell kérni valakitől egy hátizsákot. Óóóóó, és még annyi minden!
Aztán nem csak ezügyben tettem előrelépést. Megkezdődött a héten a suli is. Bizonyos szempontból nagyon kemény. Sokkal koncentráltabb és fegyelmezettebb figyelmet követel, mint a munka. Ráadásul egy nagyon kompetitív társaság jött össze, ami rám olyan szempontból jó hatással van, hogy húzza a teljesítményemet és nem hagy lébecolni, de cserébe emberileg kijön belőlem a vérmacska, amit meg ugyebár nem szoktak szeretni. Szóval nem hinném, hogy életre szóló barátokat szerzek, cserébe hajtok mint az állat, ami pedig közelebb visz ahhoz, hogy végre jó fejlesztő legyek. És ami a legjobb a suliban: hogy baromira élvezem. :)
Más dolgokban is haladunk. Például van már étkezőasztalunk és székeink! És le van terítve a szőnyeg. És van végre fürdőszoba bútor és gardrób. Már csak egy szobányi doboz van.
Éééééééés van Cicu! Purrog és nyávog és jön. Hozza a kis madzagját, hogy játsszunk vele. És megrágja a virágokat. És lehetetlen róla mobillal tisztességes képet csinálni, mert fekete mint az éjszaka. Hát nem csodálatos?!
És még csak március van. :D
