Bárki kérdezi, hogy megbántuk-e a kiköltözést, én mindig olyan bizonytalanul válaszolok. Mert nekem a legtöbb esetben nem sikerül elvonatkoztatnom a veszteségektől, a nehézségektől. Èn nem tudok egyértelmü választ adni arra, hogy itt jobb-e vagy otthon. Más. Nagyon sok tekintetben más, és egyáltalán nem feltétlenül jobb ez a másság.
DE.
Mert persze van egy de. Ha nem jöttünk volna ki, ha 2 évvel ezelött úgy döntöttünk volna, hogy nem futunk neki ennek a kísérletnek, akkor abban biztos vagyok, hogy most erősen ostoroznám magam, hogy miért is nem tettük meg ezt a lépést. És lehet, hogy meg tudnám magam győzni, hogy jól van ez így, de a jelen politikai helyzetet látva egész biztosan nem lennék nyugodt. Ostoroznám magam, hogy mi a fenéért mondtam nemet.
De nem mondtam nemet. Itt vagyunk. Ahol nem neveznek engem poloskának, ahol kimehetek szabadon a pride-ra*. Talán jobb lesz itt. Majd kiderül. De az egyre inkább látszik, hogy Magyarországon nekem egyre rosszabb lenne.
*2014 óta egyfolytában, minden évben készülök kimenni a pride-ra, de ez eddig minden évben meghiúsult rajtam kívül álló okok miatt. Talán 2025 az én évem lesz. :D