Már elég régen írtam olvasmányélményről, de most van mondanivalóm.
Előszöris a fülszöveg. Én az életben többet el nem olvasom a fülszöveget, mert vagy elspoilereznek valamit, vagy teljesen feleslegesen és zavaróan idéznek a könyvből, vagy totális baromságot írnak. Jelen esetben ez utóbbi történt.
A borító szövege alapján a regény egy szerelmi háromszögről szól. A regény nem szól semmilyen szerelmi háromszögről. A regény ennél sokkal fajsúlyosabb dologról szól. Egyrészt szól egy pánikzavaros és egy depressziós lány szerelméről. Arról, hogy milyen életet próbálnak élni meleg párként és mentális betegségekkel küzdő emberekként egy heteronormatív, a másmilyenség előtt bármilyen formában értetlenül álló világban.
De ami engem ennél is jobban megütött, hogy a regény tökéletesen szól arról, hogy hogyan ássa alá a párkapcsolatot az, ha bármelyik fél nem szereti önmagát és nem hiszi el, hogy a másik értékesnek és szerethetőnek tartja. Jó annak, aki ezekben a sorokban kicsit sem ismer magára.
A Baby Jane talán nem Oksanen legjobban kimunkált regénye, de a gondolkodnivaló pakkot itt is megkapjuk bőségesen az olvasás utánra is.