Holdvilág

Milyen gyorsan elszaladt ez az év. És milyen hullámzó volt. Nagy magasságok és nagy mélységek. 

Amikor elkezdtem az évet, akkor még aktívan nyelvsuliba jártam, de az idei év egyik legfontosabb célkitűzése az volt, hogy találjak egy állást végre. Nem volt egyszerű. Hónapokig hiába adtam be az újabb és újabb jelentkezéseket, vagy nem érkezett visszajelzés, vagy már az önéletrajzom alapján elutasítottak. Az itthon töltött időben próbáltam hasznosnak érezni magam, de ez kevéssé sikerült. Sajnos ezek a nyomasztó érzések megmérgezték azokat a perceket is, amiket barátságok építésére próbáltam használni.

Aztán az egyik álláspályázatom egy olyan interjúval zárult, ami nagyon jó élmény volt. Mint Hoffmann-nál vizsgázni anno - neki volt az a filozófiája, hogy a vizsga az utolsó alkalom, amikor még taníthatunk valamit a diáknak. Na szóval elég magabiztosan jöttem haza. Nagyon úgy éreztem, hogy meglesz a pozi. Ezért is esett mérhetetlenül rosszul, mikor néhány hét múlva a sokadik kérdésemre azt a választ kaptam, hogy mégsem engem választottak. Ez eléggé padlóra küldte minden munkakeresési kedvemet. Annál nagyobb volt a meglepetés, mikor rá két hétre kaptam egy emailt, hogy ha még érdekel az állás, akkor várnak szeretettel. És hát naná, hogy érdekelt!

Egyébként később rákérdeztem, hogy miért nem engem választottak az első körben, és azt mondták, hogy a másik jelentkezőnek 15 év tapasztalata volt. Csak hát közben kiderült, hogy megbízhatatlan és inkorrekt.

Szóval július elseje óta van munkahelyem, és mindössze két hét alatt arra is sikerült rájönni, hogy a 6 órás munkarend lesz a testhezálló. Azóta nincs bennem görcs, elvégzem a feladataim és utána teljesen a Mukié vagyok.

2024-ben volt egyébként az első Németországban töltött évünk évfordulója is, ami magával vont egy kis számvetést. Erről írtam itt.

Ami a beilleszkedésünket illeti, én még mindig nem beszélem elég jól a nyelvet, de Manóc baromi ügyes mostmár. Az oviból is az a visszajelzés jött, hogy már semmilyen nyelvi akadály nincs a gyerek előtt. Természetesen itthon is sokat próbáljuk erősíteni, például azzal, hogy beiratkoztunk a könyvtárba és így egyre több német mesekönyvet is olvasunk. Nameg csapatjuk a Tonie boxot is ezerrel. :D

Ezenkívül próbáltunk sokat hazalátogatni, hogy L-val is tudjunk lenni. Amilyen döcögős volt az első ilyen karácsony, annyival meghittebb volt a húsvét. A legjobb pedig a nyári szünetben itt töltött egy hét és az őszi szünet volt. Valahogy sokkal jobban egymásra tudunk hangolódni és össze tudunk csiszolódni, ha itthon vagyunk és L. utazik ide hozzánk. Olyankor sokkal több figyelem jut egymásra és minden meghittebb és harmonikusabb.

Azt hiszem, talán lettek barátaink is, vagy legalábbis valami hasonlók itt. Özge, Kata, Vasilisa és Anja mind olyan támaszaim, akik szebbé teszik a mindennapokat. Ráadásul Katán keresztül megismerhettem helybéli anyukákat is, akik sokkal otthonosabban mozognak az itteni életben és így sok praktikus dolgot el lehet tőlük tanulni.

Ami a 2024-re tett célkitűzéseket illeti:

1. Tök jól ment az IF egészen kb. addig, míg el nem kezdtem dolgozni. Addig viszont egész sokat sikerült fogyni. Mondjuk azóta megint megy az esti nassolás, pedig nagyon nem kéne.

2. Sajnos lovagolni még mindig nem tudtunk elmenni.

3. Viszont lett munkám. :)

4. Kiadtuk a pesti lakást is, ráadásul nagyon cuki kis albérlőink lettek. Voltam őket meglátogatni, nagyon szép rendet tartanak (mondjuk tippre három napig takarítottak előtte :D), és vevők voltak a humoromra is.

5. Nem utaztunk külföldre, de némi unszolás hatására elmentünk egy hosszúhétvégére Regensburgba, ami egészen jól sikerült. Regensburg pedig egy nagyon szép kis városka.

6. Ahhh, a németemmel muszáj kezdenem valamit, mert a felsőfoknak a közelében sem járok.

7. Ez a barát-dolog egész jó úton halad (legalábbis remélem).

-------------------------------------------------------------------------------------------

És akkor lássuk a terveket 2025-re:

1. Német, német és német. _m_u_sz_á_j_

2. Folytatni a már megkezdett gyógytornát, nem lazsálni.

3. Tovább mélyíteni a barátságkezdeményeket, hogy ne legyek magányos.

4. Beépíteni valamilyen hobbit az életembe (tánc, rajzolás, lovaglás, séta, puzzle)

Oké, elsősorban én tanulom őt. :D

Ma reggel például babacsintát csináltam neki (banános palacsintát), amit instamami módon elrendeztem egy tányéron és letettem mellé az asztalra. Egyszerre csak egyet adtam oda neki, azt is kis darabokra tépkedve, hogy ne legyen forró. Mit tesz erre az én drága gyerekem?

Nyilván betömködi a szájába az egészet, közben diszkréten fulladozik és szimultán követeli a következő adagot.

A második palacsintáig bírtam a dolgot, aztán fogtam az egész tányért és elé raktam. És láss csodát! Innentől kezdve tisztességesen harapdált bele. Okéoké, egyesével beleharapott egyet az összes tányéron lévőbe. :D De legalább már nem úgy akarta körbepisilni a területét, hogy egyszerre benyomja az egészet.

Szóval ma ezt tanultam én, és még dél sincs.

Na, túl vagyok egy újabb mozgalmas éven. Kissé extrémen indult, tekintve, hogy a tavalyi szilvesztert két bögre tea és egy halom doboz és zsák társaságában töltöttük a kanapénkon egy üres és félkész lakásban. Mondjuk legalább vettünk két wc deszkát a tescóban, amiknek így ma van a születésnapjuk. :D

Viszont végre kész a lakás. Vannak benne bútorok, képek a falon, könyvek a polcokon. Már asztalunk és székeink is vannak. Vendégeket tudtunk hívni, akiket le tudunk ültetni a kanapéra. Főzhetek a konyhában, ahol elférek, és ahol a spájzban elférnek a befőttek is. Komolyan, mint egy otthon! :)

Ééééééés van CICU! <3
Örökbe fogadtuk Menyus és Raven egykori cicáját, akinek új otthonra volt szüksége. A kis fekete démon pedig jött, és mindenkinek meghódította a szívét. Purrog, nyávog és a lábunknál alszik. Szupercuki.

Az idei évre csak három célom volt, amikből végülis kettőt sikerült megvalósítani, ami nem is olyan rossz arány.

Végigcsináltam a sulit, ami elég kemény volt, de amit nagyon-nagyon élveztem. Tök jó volt tanulni! Úgy éreztem, hogy végre tudom, hogy mit kell csinálnom és képes is vagyok rá. A legjobb eredménnyel végeztem. :)

Mondjuk utána sikerült rosszul leszállnom a kanapéról és összehoznom egy porcleválást, ami hazavágta a közös nyaralásunkat. Nem egészen úgy sikerült így a nyár, ahogy terveztem.

Ebben az évben a legtöbb dolog nem éppen úgy sikerült, ahogy elterveztem. Például egyáltalán nem sportoltam, ha leszámítom a műtét utáni gyógytornát. És a munka dolog sem úgy alakult, ahogy reméltem.

Peru viszont... Ahhhh... Hát Peru csodálatos volt. Felülmúlta minden elképzelésemet. Csodálatosan bátrak voltunk, hogy bele mertünk vágni. Aztán még szuperebbek, hogy nem szerveztük túl a dolgot, hanem spontának voltunk és lazák. Imádtam Dél-Amerikát, és baromi jó utazás volt. :)

-----------------------------------------

És akkor most a tervek 2019-re.

-- Peru kedvet csinált ahhoz, hogy újra nekivágjak a spanyolnak, és most nem adom fel. 2019-ben nekiugrok a nyelvvizsgának is, hogy mikor újra elutazok Latin-Amerikába, akkor még autentikusabban élvezhessem. (nem mellesleg ezzel a bakancslistámon is kipipálnék egy tételt)

-- Sport, és most t_é_ny_l_e_g. Azt hiszem, ezzel az évvel a kellő motivációt is megkapom hozzá. És szerencsére SirM is partner ebben, úgyhogy ketten talán könnyebb lesz betartani.

-- Munka.

-- Megcsináljuk a társasjátékunkat.

-- Újra táncolni fogok. :)

-- Lazább pótanyu leszek.

Boldog 2019-et mindenkinek! :)

Épp az imént olvastam ezt a cikket. Dióhéjban arról szól, hogy az Y generációsoknak (mai huszonévesek) mennyire nehéz elhelyezkedniük a munkaerőpiacon, hiszen ma már nem úgy működik az élet, mint a szüleik idejében, amikor bármit tanultál, utána rögtön lett állásod, ahol nyugdíjig eldolgozhatsz.

A cikk szerzője leírja, hogy ő maga milyen stációkon ment keresztül, mennyire kilátástalan a helyzete, hiszen a szakmájában csak fizetetlen gyakornoki állásokat ajánlanak neki, míg más munkákhoz túlképzettnek tartják a diplomájával és ezért küldik el.

Szögezzük le már az elején, hogy én sosem voltam igazán ebben a helyzetben. Tiszta sor, hogy énis fizetetlen gyakornokként kezdtem a pályámat, de nekem akkor még ott volt a phd ösztöndíj. Aztán amikor úgy döntöttem, hogy nem ez az én utam, hogy nem az akadémiai szféra és nem is az adatbányászat, akkor váltottam.

Szakmát váltani nem lehet csak úgy. Az új szakmát ki kell tanulni. És ez nem egy néhány hónapos online tanfolyam. Viszont kezdetnek az is jó. Aztán jöhetett a nem túl fényesen, de legalább valamennyire fizetett gyakornoki állás. Ez már elég ugródeszka volt ahhoz, hogy egy évvel később egészen tisztességes fizetésért kapjak teljes, határozatlan idejű munkát, ahol tovább fejlődhetek.

Két dologról azonban szót kell ejteni. Az egyik nagyon fontos, hogy a fizetés nélküli időszakban, amikor online tanfolyamokat végeztem és önmagam képeztem, akkor sem maradtam anyagi támogatás nélkül. Ha ez nincs, akkor bizonyára sokkal rögösebb, ha nem egyenesen lehetetlen lett volna a szakmai váltás. Ebből a szempontból nagyon szerencsésnek mondhatom magam, és hálás vagyok ezért.

A másik dolog rajtam múlott. Mikor úgy ítéltem meg, hogy azon a területen, amit nyolc (!) évig az egyetemen tanultam, nem fogok tudni boldogulni, akkor váltottam. És nem derogált újra tanulni, újrakezdeni mindent. Nem derogált közel 30 évesen gyakornoknak lenni, aztán juniornak. Ezek csak lépések a cél felé.

Még most is abban a fázisban vagyok, akinek rengeteget kell tanulnia akár munkaidőn túl is, hogy megtarthassa az állását, hogy jobb lehessen. Soha fel sem merült bennem, hogy én már eleget tanultam, nekem nincs már ehhez kedvem. Néha persze vannak rosszabb napok, amikor tényleg nincs kedv, de a józan ész azt diktálja, hogy tanulás nélkül nem fogok érteni semmihez. Aki pedig nem ért semmihez, az nem boldogul.

Én a cikk írójának is csak azt tudnám tanácsolni, hogy gondolja át, hogy mi az, amit szívesen csinálna, és képezze magát abba az irányba tovább. Nincs megállás, nem lehet az egyetem után hátra dőlni. Ha jobban megnézi, valójában a szülei is nagyon sokat tanultak még a szakmájukról, csak ők abban a szerencsés helyzetben esetleg, hogy egy fix munkahely biztonságában. Részt vehettek továbbképzéseken, expókon, tanultak a tapasztaltabb kollégáktól, új feladatkörökbe kerültek és így tovább.

Ha az ember eljut eddig a felismerésig, akkor talán már könnyebben lépi meg a következő lépcsőt. Én kívánok ehhez elsősorban kitartást és szorgalmat. A többit már ezek is meghozzák.

Tanulom, hogy mi az a div. Meg a nav. Hogy mi a margin. Hogy mit jelent elfogadni. Tanulok bízni — másokban, magamban, a döntéseimben. Tanulok érezni. Tanulok elviselni. Tanulom, hogy hova kell pontosvessző, hova kettőspont és hova egyenlőségjel. Tanulom beosztani az időt. Tanulok hinni. Tanulom a csendet. Tanulom a türelmet — legfőképpen magam felé. Tanulom elviselni a fájdalmat. Tanulom megélni a fájdalmat. Tanulom megélni a pillanatot. Tanulok nem aggódni a jövőn. Tanulok helyes logikai feltételeket megfogalmazni. Tanulom az utálatos filehandle-öket. Tanulok kedvesebbnek lenni — magamhoz is. Tanulok meglátni. Tanulom becsukni a szememet. Tanulok segíteni. Tanulom hagyni, hogy segítsenek nekem. Tanulok remélni.

Tanulom átadni magam a tanulás önmagáért való örömének.

Egyáltalán nem könnyű írni. Gondolkodni sem könnyű. Még érezni sem.

Tegnap, amikor lemondtad a közös programokat, annyira szomorú lettem. Pedig valahol tudtam, hogy így "helyes". Már napok óta nem sírtam. És ezután végre sikerült. És végre sikerült érezni és látni magam. De attól még szomorú voltam.

Már el akartam vele dicsekedni, hogy egész jól működik a parafa tábla és a színes cetlik rendszere. Hogy tényleg öröm levenni és összetépkedni őket. És még motivációs listát is írtam, amit a szekrényajtóra ragasztottam ki belülről. Hogy képes vagyok rá. Egyébként ez tart egyben: hiszem, hogy soha nem késő tanulni és hogy menni fog.

Ma edzettem is. Reggel! Nem hittem, hogy bírni fogom, de bírtam. És még jól is esett, úgyhogy ebből bizony rendszer lesz.

És nem akarom elkiabálni, de lehet, hogy még valami munkaféle is lesz. Nem igazi munkaidővel, itthonról csinálva. Nem nagy dolog, gyakorlatilag pénz nem lesz belőle, de jó lehetőséget adna gyakorolni és talán valamiféle referenciának sem lenne rossz. Arról nem is beszélve, hogy végre korrekt és jófej emberekkel lehetne dolgozni.

Ezekről is akartam írni, de igazából másról is. Már napok óta fogalmazom, de egyszerűen képtelen vagyok értelmesen formába önteni. Talán egy másik nekifutással.

Gy: ...azt sem tudom, hogy fogom SparkNotes-on mind elolvasni.

V: Hány tétel van?

Gy: Téteeeeel???