Folyamatosan agyalok. Többek között arról is, amit a pszichomókus mondott. De egyszerűen nem látom át, nem tudom megfejteni, nem találom a kulcsot. Nem tudom, hogy miért így élem meg a dolgokat. Nem tudom elmagyarázni az okát. Csak próbálom megérteni.
Csak azt látom magam körül, hogy kizárni valakit, elutasítani valakit, az mindig haragból fakad. Lehet, hogy egy része önvédelem, de nem tudok olyan példát mondani, aki ne érzett volna haragot is.
Szösz neheztelése (haragja) irányomba sosem múlt el. Annyira elutasító volt, amivel hosszú tipródás és próbálkozás után nem tudtam mit kezdeni. Úgy éreztem,h énis hibás vagyok. A bűntudat csak nagyon lassan hagyott alább. Igyekeztem,h ne így alakuljon, de végül ez lett.
A Kicsire annyira haragudott (haragszik) Tomi, hogy mindent megtett, hogy még az emlékét is kitörölje.
Hevi képtelen Tmihez szólni, vagy szeretettel gondolni rá. Leginkább sehogy nem beszél róla. Valahogy mindenki úgy gondolja, hogy a harag, a megbántottság nem múlik el belőle. Nem tudom, pontosan mi történt köztük, hogy ez így alakult, de még kívülről nézni is rossz.
J. soha többé nem szólt Tepihez, nem vette fel a telefont, nem válaszolt az üzenetekre, kiradírozta.
Hát nekem ne mondja senki, hogy ennyi szeretetlenséget, haragot könnyű elfogadni. Hol van a megbocsátás? Hol van az egymás iránt érzett szeretet és tisztelet? Kitörölték magukból az összes boldog emléket?
Én nagyon sok mindent elfelejtek. Remélem, hogy tényleg nem őrzök haragot mélyen sem. Bizakodó fajta vagyok. Általában járnak a második (harmadik) esélyek. Nem ugyanúgy, de járnak. És a segítséget, a szeretetet nem felejtem el. Én nem felejtek el szeretni. Minden szép, boldog emlék el van raktározva. Nem törlök ki senkit.
És nem értem azokat, akik nem így vannak. Egyszerre dolgozik bennem, hogy legyek empatikus, igyekezzek megérteni mások motivációit és érzéseit. És az is, hogy "ne tégy olyat mással, amit magadnak nem kívánnál" — bennem ez a mondás valahogy mindig úgy csapódott le, hogy ami nekem rossz, az rossz másnak is – az rossz másnak is, ami nekem rossz. Mintha mindannyian egészen hasonlóan lennénk összerakva. És minden egyes alkalommal, mikor azt látom, hogy valaki radikálisan nem úgy működik mint én, megijedek. Mi segít így eligazodni, ha még a saját megítélésemben sem bizakodhatok?
***
Fájok. Félek.
Ki ad reményt? Mi ad reményt?