Holdvilág

Nem tudom biztosan, csak remélem, hogy mindenkit ilyen szinten fel tudnak dobni a kis dolgok is. Nekem ma nagyon nyomin indult a napom. Keveset aludtam, nyomasztott az időjárás is. Ja, meg annyira dolgozni se volt ma kedvem, mert kevéssé láttam, hogy mivel is kellene folytatnom.

Ès akkor történt néhány jó dolog. :)

Először is felhívott háziorvosi rendelöm, hogy szeretnék-e influenza elleni védőoltást felvenni. Jó, hát ez lehetett volna minimum szörnyü is, de mégse az lett. Pedig utálok hivatalos ügyben telefonálni. Már attól görcsben van a gyomrom, ha német szám van a kijelzön. Hogy lett ez mégis a nap csúcspontja? :D

Nagyon egyszerü: MINDENT értettem, amit az asszisztens mondott! Sőt, érdemben tudtam reagálni. Tehát ez egy nagyon ritka pillanat volt, mikoris kompetens felnött embernek érezhettem magam németül. Ez egy olyan önbizalombomba, amit nem hiszem, hogy ma felül lehet múlni.

Na délután mindezek mellé kisütött a nap. :) (én egy ilyen solarpower-csaj vagyok)

A tetején a cseresznye, hogy zenét hallgatok és ülve táncolok. Ez MINDIG segít. :D

(nem tudom Magnus mennyire néz hülyének, de szerintem valahol erősen a határán mozgok annak, hogy idegesítem vagy szórakoztatom)

Egy időben az irodában újrahallgattam egy csomó Disney mese betétdalt, meg néhány rajzfilmet is újranéztem (pl. a Mulant, a Pocahontast, A kis hableányt és a Herculest), és az jutott eszembe, hogy talán nem véletlen, hogy gyerekkorunkban az egyik történet megfog, míg a másik szinte teljesen hidegen hagy. Emlékszem pl., hogy a Pocahontast kifejezetten utáltam, mert olyan szomorú és megfoghatatlan volt számomra a vége. Vagy a Mulan se mozgatott meg bennem semmit. Igazából az összes Disney hercegnő közül egyetlen egyet éreztem a magaménak, akivel maradéktalanul tudtam azonosulni, és az a kis hableány volt.

Arra határozottan emlékszem, hogy az volt ennek az azonosulni vágyásnak az egyik központi eleme, hogy Arielnek milyen szép hangja van. De a többi mesében is szépek és fülbemászóak a dallamok, úgyhogy azt hiszem, ennél több is lehet a dologban. Ariel egy olyan alak, aki nem öltözik hercegnős habos-babos ruhákba, és a fő jellemvonása, hogy mérhetetlenül elvágyódik onnan, ahol van (ezt a motívumot szerencsére tökéletesen mentették át Andersentől).

Tetszik vagy sem, de ez az elemi elvágyódás mindig is megvolt bennem. Már egész kicsi gyerekkoromtól. A millió elolvasott könyv, a mesék, a szerepjátszás, a számtalan történet amit másoknak meséltem és írtam. Ez az állandó nyugtalanság, a vágyakozás át tud fordulni egészen rosszba is: az érzésbe, hogy nem találom a helyem, hogy nekem nincs helyem. Kislány koromban nagyon sokáig éreztem így.

Mostanában több forrásban is belefutottam abba a gondolatba, hogy ha az embernek van egy rossz tulajdonsága, valami "bogara", akkor a legjobb amit tehet, hogy nem harcol ellene, hanem kiaknázza. Például ha valaki éjszakai álmatlanságban szenved, akkor az vállaljon éjszaka végezhető munkát - meg ilyesmik.

Tudva-tudatlanul azt hiszem, énis kiaknáztam ezt a folytonos nyugtalanságot: ez hajtja az ambícióimat, ez késztet arra, hogy tanuljak, hogy kipróbáljak újabb és újabb utakat, hogy hatalmas elánnal vessem bele magam a világba.

Ez a jó része.

A rossz meg nyilván az, hogy az új útra könnyű rálépnem, de kitartani a célig, csinálni, tűrni a monotonitását, a sikertelenségeit, a korlátait -- na ezt még bőven tanulnom kell...

Én nagyon szeretek táncolni. :)

pedig jó a könyv. le kéne szokni a zenéről. megint.

Ma megkeresett az első HR-es LinkedIn-en egy nem is rossz ajánlattal. :)

A múltkor Cure-t hallgattam az irodában, és böktem egyet youtube-on, hogy ismerek-e még bármilyen számot tőlük. Ráböktem a Lovesong-ra, és rájöttem, hogy ismerem, csak nem tőlük. :D

taposd a földbe, hazudj a szemednek
lapulj magad mögé, hazudj a szemembe

hetek, hónapok az ölemben,
zajok, sóhajok a fülemben

áldott minden emlék, mit a régmúlt keze összegyúr,
de átkozottul kemény fejem a felejtéstől megpuhul

talán majd rájönnek, vagy undorral leköpnek, ó,
azt mégsem lehet mondani, hogy értelmetlen volt

én mint disznó, te mint fehér madár
játsszuk el, hogy a hinta körbe ér

kéz a kézben,
száj a szájon,
azért ilyen a 'minden',
hogy a 'semmi' fájjon

a szívem ilyen,
pont beleférsz.
a kezem ilyen,
fogd meg ha félsz

magával ragadna, ha hagynám,
de folyton magamba ütközöm

ha változnál, változnék
ha elbújnál, elbújnék
ha repülnél, repülnék
zuhannék, zuhannék…

elkezdhetem kitalálni a saját megoldásomat

az a fénykép most nagyon megütött...