Nem vagyok benne biztos, hogy említettem, de háromhetente egy hetet egy special needs camp-ben dolgozok (most volt az utolsó hetem), a Red Leafben. Minden tiszteletem a gyerekekre felügyelőké. Akiknek néha csak az értelme gyermeki, a teste pedig nálam is jóval öregebb.
Néha meg nem is gyerekekre hasonlítanak, hanem kis állatokra. Nem tudnak beszélni, mert az agyuk valahogy másképp működik. Mégis igyekeznek kifejezni magukat. A maguk módján.
Ott van például a fiú, aki egyszerre madár, aki csapkod a kezével, kitépi magát gondoskodója kezéből, de aztán már úgy fut, mint valami megriadt kis őzike.
Vagy a kislány, akár egy kis csacsi, úgy megy az orra előtt lengetett répa után.
És a kis pufók fiú, aki mindent megismétel, ugyanazt a három-négy kérdést teszi fel napjában százszor, s közben lengeti a karját, rázza a fejét - majmocska a ketrecben.