Holdvilág

Annyira hiányzol, hogy azt elmondani sem lehet. Ez a bejegyzés inkább azokat a kis dolgokat hivatott rögzíteni, amiknek nem akarom megadni az esélyt, hogy valamiképpen elfelejtödjenek. Talán nem is tudnának, de jobb biztosra menni.

Amikor 8 évvel ezelött elöször találkoztunk, akkor még Menyushoz mentünk, hogy megismerkedjünk veled és lássuk, van-e kölcsönös szimpátia. Részünkröl azonnali volt a dolog, és mivel te is barátságos voltál a magad óvatoskodó módján, így mindenki nyugodt szívvel ment bele az átköltöztetésedbe.

Emlékszem, hogy az elsö napodon bebújtál a lépcsö alá. Hogy elöször olyan almot vettünk neked, amit nem szerettél, úgyhogy másikfajta kellett, az elsö verzió maradékát pedig Tepi vitte el a cicáinak.

Az eredeti neved Lilith volt, de Menyus azt mondta, nem hallgatsz rá, úgyhogy L-ra való tekintettel átneveztünk Cicura, mert azt ö is ki tudta mondani.

A vártnál hamarabb kezdtél hozzánk ragaszkodni, mellénk bújni a kanapén és hamarosan a lábamnál aludni.

A ruhaszárítóra felkötöttük neked L. régi similabdáját, amivel szerettél játszani - egészen addig, míg évekkel késöbb Muki meg nem rágta a labdát, amit így ki kellett dobni.

Imádtál a lépcsönél lévö ablakban ülni és onnan mekegni a madarakra, amik elöszeretettel incselkedtek veled az ablak alatt lévö fáról.

Sose karmoltál vagy haraptál meg senkit. Bence volt az egyetlen, aki kihúzta nálad a gyufát. Az elsö találkozásotokkor végigkergetett a nappalin hangos "cicaaaa" kiabálással, majd miután sarokba szorított, közölte, hogy "tudtátok, hogy ez a macska rúg?"

Mindig is hangos voltál. Nagyon. Miután Muki megszületett, szeretted azt csinálni, hogy miközben óvakodtam ki a szobájából altatás után, te csakazértis beálltál az ajtóba és teljes hangerövel nyávogva megpróbáltad bosszúból felkelteni.

Egyszer SirM véletlenül bezárt téged a wc-be, amíg elvitte reggel L-t a suliba. Minden körmödet leszaggadtad, mire hazajött és kiengedett. Én a szekrénybe zártalak be véletlenül, de az hamarabb kiderült. Mondjuk ez utóbbi többször is elöfordult - nem csak velem. Valamiért imádtál a ruhás szekrényben heverészni.

Mindig is vonzott minden ruhadarabunk. Leginkább azokon szerettél feküdni. Meg a párnámon. Meg az ágyak alatt - még Pesten. Az utolsó idökben Muki szönyege volt a kedvenc helyed. Biztos vagyok benne, hogy még most is van ott a kis puha szörödböl.

Az, hogy mindenhol macskaször van, nagyon hamar elfogadott része lett az életünknek.

Mielött Muki megszületett, elöszeretettel aludtál a kiságyában. Utána távol tartottad magad töle - sokáig nem kedvelted öt. Már Münchenben voltunk, mire összenöttetek. Onnantól viszont szívesen dörgölöztél a lábához, és egyetlen esti mesét sem mulasztottál el együtt meghallgatni. Életem legidillibb képei közé tartozik, ahogy ülünk mindannyian a Muki ágyán, olvassuk a mesét és közben téged cirógatunk.

Hiányzol.

Megetted a virágaimat. Kezdted a Papikámtól kapott gyönyörü pistikével, aztán megzabáltad az aloékat, az agglegénypálmát, a vízipálmát (attól még hánytál is), az oxalist pedig csak nagy eröfeszítések árán tudtam megmenteni töled. Mostmár lehetne virágom, de kell a francnak, inkább te lennél itt.

Mennyire szerettél rohangálni éjjel mikor rád jött az ötperc. És mennyire szeretted a nedves tápot. Emlékszem, egyszer olyan meggyözöen alakítottad az éhezö macskát, hogy egy este kétszer is megetettünk - anyukám meg végignézte a dolgot és csak utána jegyezte meg. :D

Utáltad a hordozódat. Mindig olyan hangosan nyávogtál benne, hogy az egész busz minket bámult. Amikor az utolsó perceidben bebújtál oda menedéket, biztonságot, valami otthonosat keresve, azt hittem megszakad a szívem.

Amikor Münchenbe készültünk és én ott álltam veled az üres lakásban, hogy beadjam a nyugtatót, amivel majd könnyebben viseled az utat, akkor vált elöször világossá számomra, hogy ez a gyógyszer dolog veled sosem lesz sétagalopp. Nem etted meg a nyugtatót. Bécsig folyamatosan nyávogtál. Az utolsó hetekben is erövel kellett odaadni neked a gyógyszert, de megtettem, mert abban bíztam, hogy nyerünk még egy kis idöt - mindössze 10 napot kaptunk. Semmire sem volt elég.

Pesten mikor megterveztük a nappaliba a polcokat, még nem sejtettük, hogy cicamászókát építtetünk. Münchenben is megtaláltad a szekrény tetejét.

A kis puha fekete szörödbe fúrtam az arcom még akkor is, amikor már semmi sem fájt neked.

Minden este jelezted 10 óra körül, hogy ideje aludni mennünk. Ha nem mentünk veled, akkor befeküdtél az ágyba nélkülünk és ott vártál ránk.

Elöszeretettel aludtál a takaró mértani közepén, a lábaim között, hogy mozdulni se tudjak.

Mindig elöre megérezted, amikor hosszabb idöre elutaztunk.

Amikor hazamentünk, rendszerint elénk jöttél az ajtóba. Most nem jön senki, hiába várom. Mindig úgy léptem ki a lakásból, hogy elköszöntem töled. Magamban még most is elköszönök.

Elmondhatatlanul üres a lakás nélküled.

Na, túl vagyok egy újabb mozgalmas éven. Kissé extrémen indult, tekintve, hogy a tavalyi szilvesztert két bögre tea és egy halom doboz és zsák társaságában töltöttük a kanapénkon egy üres és félkész lakásban. Mondjuk legalább vettünk két wc deszkát a tescóban, amiknek így ma van a születésnapjuk. :D

Viszont végre kész a lakás. Vannak benne bútorok, képek a falon, könyvek a polcokon. Már asztalunk és székeink is vannak. Vendégeket tudtunk hívni, akiket le tudunk ültetni a kanapéra. Főzhetek a konyhában, ahol elférek, és ahol a spájzban elférnek a befőttek is. Komolyan, mint egy otthon! :)

Ééééééés van CICU! <3
Örökbe fogadtuk Menyus és Raven egykori cicáját, akinek új otthonra volt szüksége. A kis fekete démon pedig jött, és mindenkinek meghódította a szívét. Purrog, nyávog és a lábunknál alszik. Szupercuki.

Az idei évre csak három célom volt, amikből végülis kettőt sikerült megvalósítani, ami nem is olyan rossz arány.

Végigcsináltam a sulit, ami elég kemény volt, de amit nagyon-nagyon élveztem. Tök jó volt tanulni! Úgy éreztem, hogy végre tudom, hogy mit kell csinálnom és képes is vagyok rá. A legjobb eredménnyel végeztem. :)

Mondjuk utána sikerült rosszul leszállnom a kanapéról és összehoznom egy porcleválást, ami hazavágta a közös nyaralásunkat. Nem egészen úgy sikerült így a nyár, ahogy terveztem.

Ebben az évben a legtöbb dolog nem éppen úgy sikerült, ahogy elterveztem. Például egyáltalán nem sportoltam, ha leszámítom a műtét utáni gyógytornát. És a munka dolog sem úgy alakult, ahogy reméltem.

Peru viszont... Ahhhh... Hát Peru csodálatos volt. Felülmúlta minden elképzelésemet. Csodálatosan bátrak voltunk, hogy bele mertünk vágni. Aztán még szuperebbek, hogy nem szerveztük túl a dolgot, hanem spontának voltunk és lazák. Imádtam Dél-Amerikát, és baromi jó utazás volt. :)

-----------------------------------------

És akkor most a tervek 2019-re.

-- Peru kedvet csinált ahhoz, hogy újra nekivágjak a spanyolnak, és most nem adom fel. 2019-ben nekiugrok a nyelvvizsgának is, hogy mikor újra elutazok Latin-Amerikába, akkor még autentikusabban élvezhessem. (nem mellesleg ezzel a bakancslistámon is kipipálnék egy tételt)

-- Sport, és most t_é_ny_l_e_g. Azt hiszem, ezzel az évvel a kellő motivációt is megkapom hozzá. És szerencsére SirM is partner ebben, úgyhogy ketten talán könnyebb lesz betartani.

-- Munka.

-- Megcsináljuk a társasjátékunkat.

-- Újra táncolni fogok. :)

-- Lazább pótanyu leszek.

Boldog 2019-et mindenkinek! :)

Még csak néhány óra telt el azóta, hogy megvettük a repjegyet, de egyszerűen nem bírok megnyugodni. Vár ránk PERU! Teljesen hihetetlen. Még mindig nem bírom feldolgozni, pedig ott figyel az emailjeim között a visszaigazolás, és a pénztárcám is sokkal karcsúbb lett. Megtettük az első lépést, hogy eljussunk a saját kis privát világvégénkre.

A következő lépcső a biztosítás megkötése lesz. Ha az ember ennyi pénzt elver repülőjegyre, akkor azér azt már érdemes bebiztosítania. Utána pedig jöhetnek a védőoltások, a szállások, a precízebb tervezés. Például kölcsön kell kérni valakitől egy hátizsákot. Óóóóó, és még annyi minden!

Aztán nem csak ezügyben tettem előrelépést. Megkezdődött a héten a suli is. Bizonyos szempontból nagyon kemény. Sokkal koncentráltabb és fegyelmezettebb figyelmet követel, mint a munka. Ráadásul egy nagyon kompetitív társaság jött össze, ami rám olyan szempontból jó hatással van, hogy húzza a teljesítményemet és nem hagy lébecolni, de cserébe emberileg kijön belőlem a vérmacska, amit meg ugyebár nem szoktak szeretni. Szóval nem hinném, hogy életre szóló barátokat szerzek, cserébe hajtok mint az állat, ami pedig közelebb visz ahhoz, hogy végre jó fejlesztő legyek. És ami a legjobb a suliban: hogy baromira élvezem. :)

Más dolgokban is haladunk. Például van már étkezőasztalunk és székeink! És le van terítve a szőnyeg. És van végre fürdőszoba bútor és gardrób. Már csak egy szobányi doboz van.

Éééééééés van Cicu! Purrog és nyávog és jön. Hozza a kis madzagját, hogy játsszunk vele. És megrágja a virágokat. És lehetetlen róla mobillal tisztességes képet csinálni, mert fekete mint az éjszaka. Hát nem csodálatos?!

És még csak március van. :D