Van egy új kolléganőm december óta, Andrea. Sok minden változott, mióta itt van. Életet hozott, közösségi összetartást, nyitottságot. Engem is kirángatott a kis komfortzónámból teljesen. Kezdve ott, hogy sokkal többször ebédelünk így nem csak kettesben Magnusszal, hanem másokkal együtt. Nameg a pénteki pingpongok. És holnap munka után is együtt fogunk bandázni.
De valójában most arról akartam írni, hogy milyen jó, hogy olyan emberek vesznek körül nap mint nap, akik elfogadják azt, aki vagyok. Nem csak a származásomat -- sőt, őszintén, az itt senkit nem érdekel. Semmivel nem vagyok kevesebb azért, mert én nem németnek születtem. Sokkal inkább arról van szó, hogy tolerálják a mostanában kicsit túl gyakori hangulatingadozásaimat -- bár ebből azért itt maximum annyit mutatok, hogy mennyire nincs kedvem semmilyen szociális kontakthoz. De ezt olyan érzékenyen kezelik, hogy egyszerre hagynak teret és mégsem hagynak magamra. És ez a legtöbb, amit jelenleg tehetnek értem.
Szóval holnap kedvem szerint egyedül ebédelhetek, de délután együtt megyünk a Starkbierfestre.