Holdvilág

az a fénykép most nagyon megütött...

Sosem értettem, hogy miért vannak egyesek úgy hasra esve a francia nyelvtől. Hogy mennyire romantikus meg szexi! Együtt dolgozok egy halom franciával, de én még egyáltalán nem hallottam szexinek amikor beszélnek. Viszont a francia akcentust már angolul és magyarul is mérföldekről kiszúrom (btw egyáltalán nem raccsolnak magyarul, sőt igencsak pörgetik az "r"-t --- strrrrandtáska).

Aztán ma kaptam skype-on egy üzenetet a nagyfőnöktől:

[3:47:40 PM] J: Hi Mademoiselle

--- hát ezen nem tudtam nem elolvadni :D

tegnap:

Van egy részlete az útvonalunknak, ami fedi egymást. Egy igen kis részlet ebben a nagyvárosban, ahol egymillióhétszázezer ember él, lélegzik és szeret még rajtunk kívül. Amikor ezen a kis szeletén járok az utamnak, mindig gondolok rá. És nyilván máskor is.

ma:

én mindig azt vártam, hogy jobb legyek, hogy többet tudjak, hogy jobban menjen, hogy jobban értsem, hogy tovább bírjam, hogy gyorsabb legyek, hogy okosabban fogalmazzam meg, hogy jobban átlássam, hogy sikerüljön, hogy megnyugodjak...

lehet, hogy én mindig le vagyok maradva kissé?

a sírástól mindig nagyon elfáradok

Még soha, de soha nem álltam legelöl eddig egyetlen koncerten sem. De ez... ez egész egyszerűen fantasztikus volt! Nincsenek is rá igazán kifejező szavaim. Teljesen megérdemelten került fel a bakancslistámra, és most a legnagyobb örömmel pipálom ki. :)

9. Elmenni egy Dream Theater koncertre.

Nagyon sokat agyaltam rajta, hogy írjak-e, és ha igen, akkor mit. A hétvégén még szilárdan úgy éreztem, hogy hiányzol az életemből, hogy jó lenne visszahozni ami jó volt, hogy nem akarlak elveszíteni. Gondolkoztam rajta, hogy megírom neked, hogy mennyire sajnálom, hogy így történtek a dolgok.

De azóta már tudom, hogy te nem sajnálod. Te haragszol. Miért is pontosan? A jelszó az, hogy mert én tönkretettem egy több évtizedes barátságot (meg hogy erről nem akarsz beszélni, mert nem tudnál szépeket mondani rólam). És hogy neked szolidárisnak kell lenned a gyereked apja felé. De tulajdonképpen neked mit ártottam? Te senkivel nem kerültél emiatt rossz viszonyba. Ja, hogy nem tetszett nekik, amikor engem szapultál?! Erről én mit tehetek?

Talán csak féltékeny voltál. És azt nem olyan fölényes dolog bevallani.

Aztán ma reggel az is eszembe jutott, hogy már egy ideje nem ment olyan könnyen ez a barátság-dolog nekünk. Már a történtek előtt sem. Azt hiszem, már jóval hamarabb megnehezteltél bizonyos dolgok miatt, csak akkor még nem érte meg nyíltan előállni.

Egyrészt megértem, hogy te egyszerűen nem engedheted meg magadnak, hogy a másik félre haragudj, hiszen egyrészt még (szerintem) mindig szeretnéd, ha működne köztetek, másrészt meg sosem szabadulhattok meg egymástól. Így vagy úgy, de összekötöttétek az életeteket. Látod, nem kellett hozzá esküvő... (pedig hogy vágyódsz az őrületes lánybúcsú és a fehér habos-babos ruha után) Neked család kell – bármi áron.

Mondjuk furcsa, hogy az eszedbe sem jut, hogy nem csak te lehetsz lojális. És hogyha én nem szekálom, hogy találkozzon veled, akkor esze ágába se lett volna rádírni. Azért csak hogy tudd, többet nem követek el ilyesmit.

Látom, végeztél némi takarítást a fényképek között is. Persze lehet, hogy erre megkértek. Szíved joga, a te dolgod, hogy mire szeretnél emlékezni, avagy nem emlékezni.

Számtalan dologért becsüllek és felnézek rád. Sok erő van benned, és sok helyzetben példaértékűen álltál helyt. Azt hiszem, tanultam is tőled pár dolgot, és az életünk néhány nagyon vidám és szép emléke már menthetetlenül összeköt minket.

A te világod azonban számomra túlságosan fekete és fehér. Én nem férek bele a "jó"-ról alkotott elképzelésedbe. Akár hálás is lehetnék, hogy engem legalább nyíltan utálsz, és nem a hátam mögött szapulsz, aztán a konvenciók, a látszat és a családról alkotott elképzelésed jegyében szemtől szembe meg édelegsz.

Azt hiszem, ideje lenne elfogadnom, hogy számodra én nemhogy meghaltam, hanem az antikrisztussal helyezkedtem egy platformra. Lelked rajta.

Kívánom, hogy ne érjenek nagy fájdalmak az életben, hogy megtaláld azt, ami boldoggá tesz, és hogy minél kevesebb embert bánts meg.

Ég veled...

Jó látni valakit, aki ennyire örömmel és átélve csinálja amit csinál. A hegedű amúgyis egy olyan hangszer, ami az ember lelkén játszik. A tánckar igazi girlpower. A koncert tulajdonképpen erősebb lett, mint bármelyik klip. :)

Flow.

Lehet engem hibáztatni a történtekért. Hogy vége lett egy több évtizedes barátságnak, hogy nem beszélünk egymással, hogy megbántottam és hosszú időre megnyomorítottam mások életét. Lehet egyedül engem hibáztatni érte.

Lehet a másik félnek a szemébe kedvesnek lenni és aztán a háta mögött leszólni őt.

Lehet úgy csinálni, mintha én csak egy szükséges rossz lennénk, akitől előbb-utóbb megszabadul minden értelemmel bíró egyén.

Én pedig mindezt el is hihetem.

Nem vonom kétségbe, hogy nem elhanyagolható részem volt az események ilyetén alakulásában. És én azt is tudom, hogy soha nem akartam, hogy ez és így legyen a vége. Késő bánat.

Vannak, aki a neheztelésüket, sértettségüket, gyűlöletüket évekig, évtizedekig, életük végéig őrizgetik. Én meg a megfelelni vágyásomat, a másik személy iránti hiányérzetemet, a szeretetemet őrizgetem.

De nem káros-e ez éppannyira, mint a rossz érzéseket őrizgetni?

tegnap ez egy hosszabb bejegyzés volt, de némi lelki ülepedés után lerövidült:

Ha többé már nem jössz, hiányozni fogsz.

"Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél." 

József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szorítsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.