Találtam egy ilyen zónát a molyon, és ez most megtetszett, szóval úgy döntöttem, hogy ide fogom gyűjteni az én 100 boldog dolgomat az idén nyáron (oké, megtetszett, de úgy tünik, nem lesz egyszerű):
1. Befaltam egyedül egy doboz sajtos rúdat és közben Grey's anatomy-t néztem.
2. Láttunk reggel egy nyuszit az ablakból. Ìgy azért sokkal könnyebb volt az ébredés.
Az imént olvastam egy kommentben ezt: "Az utóbbi években, évtizedekben rengetegen hagyták el az országot azok, akiknek baromira nem volt mindegy, viszont forradalom helyett a békés megoldást választották. A maradékot talán két, esetleg három táborra lehet osztani. Azokra, akik mennének, de valamiért nem tudnak, azokra, akik még mindig vakon bíznak a kormányban és azokra, akik elvannak, esetleg jól élnek és megtehetik, hogy egyelőre lerázzák magukról ezt a problémát."
Sok szempontból egyet kell értsek vele. Tényleg nagyon kicsi az a réteg, akik elégedetlenek, felszólalnak, tüntetnek, tesznek. Nyilván tudom, hogy nem teheti meg mindenki, de azért na. Egyébként jobban belegondolva a saját családomból is én vagyok az egyetlen, aki aktívan járt tüntetésekre. Mondjuk legalább azt elmondhatom, hogy a napi politika mindig is téma nálunk a szűkebb és tágabb családomban is. Vannak véleménykülönbségek (néha elég sarkosan), de olyan, aki homokba dugná a fejét, olyan azért szerencsére nincs sok.
Ahogy írom ezt a bejegyzést, úgy kell sorról sorra szembenéznem azzal, hogy a családomban mégiscsak bőven van, aki struccpolitikát folytat. Sőt, a barátaim között is akad ilyen. Sőt, olyan családtagom is van, aki kanyar nélkül bekajálja, amit a kormány a tévében összehord. Mondjuk szerencsére legalább barátom nincs ilyen. Persze ez se véletlen, az ilyen emberekkel nem tudunk barátok lenni. :D
Azért engem ez az egész bosszant. Ez a homokba dugom a fejem attitűd. Merthogy nekik még nem fáj, inkább nem vesznek róla tudomást. A könnyebb utat választják. Ès amúgy rossz ezt látni, mert ez a hozzáállás is csak eteti a rendszert. Ez nem felelős állampolgárság. (Arról nem is beszélve, hogy a valóság előbb-utóbb úgyis bekopogtat.)
Ès különösen rossz ezt látni olyannál, aki régen nem így állt hozzá, de kiábrándult, befordult, bevette a leszarom tablettát és teljesen beszűkült. Pedig régen milyen jókat tudtunk beszélgetni aktuális közéleti meg politikai dolgokról (is). Ìgy múlik el a világ dicsősége...
Már gyerekként is A kis hableány volt a kedvenc mesém. Mondjuk akkoriban elsősorban a zene varázsolt el, de biztos vagyok benne, hogy a folyamatos elvágyódás és kivancsiság már akkor is dolgozott bennem. Ès minél többet olvastam, minél többet ismertem a világból, annál jobban akartam, hogy még többet lássak.
Egy csomó ideig csak olvastam a világról. Aztán egyszercsak rájöttem, hogy utazni nem csak mamához lehet. Mi sosem jártunk a családdal nyaralni, szóval nekem ez egy egészen egyedülálló tapasztalás volt.
Nem tudom hány éves lehettem, mikor először éreztem azt, hogy ide nekem egy bőröndöt, és én bárhová kész vagyok elmenni. Ès azt sem tudnám pontosan megmondani, hogy mikortól éreztem azt, hogy ha lehetőségem adódna, akkor azonnal pakolnék és mennék külföldre élni. De például ez a poszt is jól mutatja, hogy nagyon is foglalkoztatott engem ez az egész már sok évvel ezelőtt is. Arra is határozottan emlékszem, mikor B. arról panaszkodott, hogy a menyasszonya nem akar vele Csehországba költözni, pedig neki állást ajánlott a Google (ez volt élete álma). Mondtam is neki, hogy én mennék vele, már csomagolnám is a bőröndöt.
Nyilvánvalóan fogalmam se volt róla, hogy a lehetőség megteremtődéséhez igencsak sokat kell saját magunknak is tenni.
Emlékszem, mennyit dilemmáztunk, hogy jöjjünk-e vagy sem. Ha nem lenne L., akkor mondjuk feleennyit se gondolkoztunk volna. De végsősoron az volt az ultimate érvem magam felé, hogy sose bocsátanám meg magamnak, ha nem próbálnám meg. Egész életemben erre vártam és majdnem megfutamodtam. De milyen jó, hogy nem tettem.
Eljött és el is múlt az idei anyák napja, de azért a fb még időről időre feldobja a vele kapcsolatos posztokat. Ma pl. azon lamentált valaki az egyik csoportban, hogy az ő gyereke más felnőttek ölébe ült bele az ünnepség alatt, meg elszaladgált előle (bezzeg a nagytesó).
Nekem komoly triggerpoint-om ez az "ünnep", úgyhogy nehezen tudom elengedni, hogy ne írjak róla újra és újra. Ma például a sok okoskodó komment között arra jutottam, hogy ha már mindenképpen ünnepelni akarjuk ezt a napot, akkor miért nem hagyjuk rá az ünneplést csak a felnőttekre? Elvégre felnőttként az ember már el tudja dönteni, hogy érez-e hálát az anyja iránt, és ezt szeretné-e bármilyen formában kifejezni ezen a napon. Felhívja és boldog anyák napját kíván? Virágot vesz, ajándékkal kedveskedik? Meglepetést készít? Közös programot csinál? A nagymamát is köszönti? Csak a nagyit? Fogadott anyukáját? Vagy egyszerűen leszarja, mert ő sosem kérte, hogy megszülessen és a másik fél minden volt, csak támogató és szerető szülő nem?
Ezekre a kérdésekre egy felnőtt már jó eséllyel tud valamilyen választ adni.
A gyerekeket meg egyszerűen csak békén kéne hagyni ezzel az egész faszsággal.
Aki valaha is betette már a lábát hozzánk, az tudja, hogy a pedáns rendtől igencsak távolt áll a lakásunk. Hevernek itt játékok, sportszerek, ruhák a lakás különböző pontjain, de azért van benne valami rendszer. Sőt, időnként elkap a rendrakási hullám és akkor lelkesen pakolok maximum 2 órát, majd a világ legnagyobb elégedettségével dőlök hátra.
Ma reggel a konyhai káoszon lettem úrrá, és most olyan jól érzem magam tőle, hogy ezt le kellett írnom. :D
Kellenek a napomba nagyon ezek az apró elégedettségek, ezek nélkül bizonyosan maga alá rántana a sok apró és nem is olyan apró feladat (hogy az élet nehézségeit ne is említsük). Ugyhogy inkább csak táncikálok kicsit a lakásban, aztán megyek vissza, hogy kipróbáljam a promptot, amit kitaláltam a mai feladat megoldásához.
Nekem már gyerekkoromban is elég nehezen ment a nyelvtanulás. Nem mondom, ötös voltam, de a jegy mögött álló tényleges tudás elég gyér volt. A gimiben vért izzadtam, hogy megszerezzem a középfokú angolt, a spanyollal pedig sose sikerült igazán elörelépnem. (A latint ne is említsük, az minden volt, csak tudás nem.)
Amikor az egyetemen kellett összegereblyézni egy felsöfokot, akkor is a vért izzadok idöszak tért vissza. Margit néni nélkül ez se sikerült volna soha. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy napi 4-6 óra tanulást tettem bele hónapokon keresztül. Ès nem alibizést, hanem igazi tanulást!
Aztán jóóóóóó sokáig nem kellett használnom igazán semmilyen idegen nyelvet.
Magyarul egyébként átlagon felüli szókincsem van, választékosan fogalmazok és nagyon szeretek beszélni, olvasni és írni is. Angolul a felsöfokú tudás ellenére sem sikerült soha elérnem egy olyan komfortszintet, mint a magyarral.
Dehát milyen az élet: folyton tanít számunkra valamit. 2015-ben az elsö IT munkámat úgy vállaltam el, hogy nemhogy a szakmához nem értettem rendesen, de ráadásul egy francia cégnél egyedüli magyar munkavállalóként angolul kellett boldogulnom. Minden volt ez, csak nem sétagalopp.
Néhány évvel késöbb ismét angol munkakörnyezetbe kerültem, bár ott legalább voltak magyar kollégáim is, így csak részben kellett minden szakmai dolgot angolul nyomni. Ìgy se volt komfortos az angol.
Dehát mit ér az élet kihívások nélkül! Unalmas is lenne. :D
Szóval most németül kell dolgozni és ügyintézni, az angol pedig az informális beszélgetések nyelve lett (javarészt). Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer azt fogom érezni, hogy angolul "könnyebb" megszólalni. Jelenleg el sem tudom képzelni, hogy valaha is eljussak ide a némettel. Hacsak nem teszem bele újra lelkiismeretesen (!nem alibizve!) azt a napi 6 órát.
Nincs napi hat órám...
Bárki kérdezi, hogy megbántuk-e a kiköltözést, én mindig olyan bizonytalanul válaszolok. Mert nekem a legtöbb esetben nem sikerül elvonatkoztatnom a veszteségektől, a nehézségektől. Èn nem tudok egyértelmü választ adni arra, hogy itt jobb-e vagy otthon. Más. Nagyon sok tekintetben más, és egyáltalán nem feltétlenül jobb ez a másság.
DE.
Mert persze van egy de. Ha nem jöttünk volna ki, ha 2 évvel ezelött úgy döntöttünk volna, hogy nem futunk neki ennek a kísérletnek, akkor abban biztos vagyok, hogy most erősen ostoroznám magam, hogy miért is nem tettük meg ezt a lépést. És lehet, hogy meg tudnám magam győzni, hogy jól van ez így, de a jelen politikai helyzetet látva egész biztosan nem lennék nyugodt. Ostoroznám magam, hogy mi a fenéért mondtam nemet.
De nem mondtam nemet. Itt vagyunk. Ahol nem neveznek engem poloskának, ahol kimehetek szabadon a pride-ra*. Talán jobb lesz itt. Majd kiderül. De az egyre inkább látszik, hogy Magyarországon nekem egyre rosszabb lenne.
*2014 óta egyfolytában, minden évben készülök kimenni a pride-ra, de ez eddig minden évben meghiúsult rajtam kívül álló okok miatt. Talán 2025 az én évem lesz. :D
Általános iskolás voltam még, olyan 13 éves forma, amikor szeretett magyartanárnőm egy nap azt javasolta a csoportunknak, hogy próbáljuk ki, hogy mostantól úgy köszönünk, hogy közben rámosolygunk a másikra. Bagatell apróságnak hangzik, de tényleg ereje van.
Kipróbáltam én ezt már gyerekként a suliban és azóta is előszeretettel alkalmazom. Így köszöntöm a családomat, a barátaimat, a szomszédokat és nagyon gyorsan rájöttem arra is, hogy mosolyogva köszönni a pénztárnál, a vérvételen, vagy a kormányablakban egyenesen csodát tesz. Néha nem elsőre, de ha az ember kitartóan kedves, akkor szinte mindig meglágyul a másik fél is. Ès a végén mindenkinek jobb napja lesz.
Ma összefutottam a munkahelyemen az egyik portásunkkal, aki megszólított, hogy elmondhassa: sokan fordulnak hozzájuk és azok szoktak is többnhyire köszönni; akik kulcsot kérnek el, azok szinte mindig, de ő még soha életében nem találkozott olyannal, akinek semmi dolga nem volt a portával, mégis minden reggel és minden délután fontosnak tartja beköszönni az ott dolgozóknak - én vagyok az egyetlen ilyen, és hogy ez milyen jól esik nekik.
Kissé zavarba jöttem. Najó, nagyon. :D De ennek részben az az oka, hogy nagyon gyorsan beszélt németül és rettenetesen izgultam, hogy nem értem meg elég jól, amit mondani akar. Mindenesetre megköszöntem, hogy ezt elmondta.
Ha elég jól beszélném már a nyelvet és nem rémülnék halálra amikor valaki megszólít, akkor még elmondtam volna neki azt is, hogy szerintem nincs ebben semmi nagy dolog. Mosolyogni jó, köszönni a másiknak (pláne hogy egy helyen dolgozunk) pedig az emberi minimum.
Sejtem azért, hogy ez egy átmeneti dolog, de most van egy kis nyugi. Amikor nem kell nagyon jelentős lépcsőket megmászni, nem történnek nagy dolgok, nincsenek komoly aggódások. Ès nagyon kellenek az ilyen periódusok, mert ilyenkor gyűjtünk egy kis muníciót a következő nehéz időszakra.
Még a kiköltözésünk előtt olvastam sok tapasztalatot olyanoktól, akik már kipróbálták ezt a műfajt, és nagyon sokszor felmerült, hogy a párkapcsolatokat ez mennyire megtépázza. Nem tudok vitatkozni velük, bár szerintem a mi kapcsolatunkat a gyereknevelés sokkal jobban próbára teszi mint bármi más. De természetesen a külföldi lét okozta stressz sem segít ezen.
Viszont az ilyen nyugisabb periódusok szépen erősítik az összetartást. Kicsit megerősítik az embert lélekben. Jó ez. Mint egy korty tiszta víz, egy mély lélegzetvétel, egy jóleső nyújtózás.
1. Robert Galbraith: A hömpölygő sír
Attyaég, ez micsoda könyv volt! Szerintem nem túlzás, hogy ez Rowling eddigi legjobb Cormoran Strike regénye. Hatalmas kutatómunka állhat mögötte, ez teljesen nyilvánvaló. Elképesztően hitelen és minden ízében hátborzongató. Én mondom, Rowling egy zseni.
2. Hiron Ennes: Pióca
Szerintem túlzás nélkül állíthatom, hogy az idei év legizgalmasabb és legrendhagyóbb regénye volt a Pióca. Micsoda világépítés, mennyire izgalmas narratíva. Imádtam!
3. Lázár Ervin: Berzsián és Dideki
Engem valahogy nem annyira szólított meg ez a könyv, de SirM meglepően jól szórakozott rajta. Muki szerintem keveset fogott fel a történetből, de valahogy mégis tudta élvezni.
4. Irvin D. Yalom: Szerelemhóhér és más pszichoterápiás történetek
Ez volt az első Yalom könyvem, de szerintem nem az utolsó. Érdekes és izgalmas volt az egyes esetek leírása, bár sajnos a saját életembe és a saját problémáimhoz keveset tudtam belőle átemelni.
5. Julia Donaldson: Für Hund und Katz ist auch noch Platz
Ez volt az egyik első német olvasmányélményem, ahol egy csomó "aha" élményem volt. Minél többször olvastam fel a szöveget, annál jobban értettem. Nagyon jópofák a rímek, kedves és vicces a szöveg és abszolút vevő volt rá a gyerek is.
6. Janosch: Oh, wie schön ist Panama
Az első német színházélményünk ennek a könyvnek a feldolgozása volt. Nagyon cuki történet arról, hogy néha elég csak a perspektívánkat megváltoztatnunk ahhoz, hogy boldognak és elégedettnek érezzük magunkat.
7. Octavia E. Butler: A magvető példázata
Ez egy nagyon kemény sztori. Igazi disztópia, pörgős, fordulatos és egy percig sem ringat abban a tévhitben, hogy lehetséges a happy end.
8. Liane Schneider: Bori a hegyekben
Makinak olvastuk a jól ismert Connnie magyar verzióját.
9. Julia Donaldson: Der Grüffelo
Az a furcsa helyzet állt elő, hogy németül hamarabb volt szerencsém Julia Donaldson eme klasszikusához.
10. Julia Donaldson: Das Grüffelokind
Potom pénzért vettem a flohmarkton és milyen jó vásár volt. Nagyon sokszor fel kellett olvasnom.
11. Octavia E. Butler: A talentumok példázata
A magvető példázatának folytatása. Ez már egy sokkal lassabb ritmusú, töredezettebb szerkezetű regény, ami még az első kötetben lévő minimális reménytől is megfosztja az olvasót. Itt már mindenki megfizet. Minden egyes döntésnek ára van, méghozzá súlyosan és visszavonhatatlanul. Nagyon depresszív olvasmány.
12. Neil Gaiman: Északi mitológia
Nem voltam túlságosan tájékozott ami az északi mitológiát illeti, úgyhogy igazán élvezettel olvastam ezeket a kis rövid történeteket, bár a stílusuk nem igazán tudott berántani. Van Gaimannek ettől sokkal-sokkal jobb könyve is.
13. Farkas Róbert: Első könyvem az univerzumról
Az okos rókával nem csak Maki tanul, hanem én is. Milyen szép is lett volna, ha így magyarázták volna a fizikát.
14. Farkas Róbert: Első könyvem a fénysebességről
Lásd az előző pontot.
15. Berg Judit: Maszat űrhajózik
Még otthon kapta Maki ezt a könyvet G. barátomtól, de parkolópályán volt egy darabig, mert úgy gondoltam, hogy kicsi még hozzá. De közben megérett a témára és nagyon is tetszett neki. Azóta is sokszor kérte, hogy olvassuk.
16. Andrea Erne: Der Flughafen
Egyszerű kis ablakos könyv a reptérről. Nyelvtanuláshoz ez is jó volt.
17. Walt Disney – A Szépség és a Szörnyeteg
Maki Debrecenben kattant rá ezekre a Disney könyvekre. Egészen szereti őket, szóval a következő lépcső az lesz, hogy megnézzük a rajzfilmet.
18. Rotraut Susanne Berner: Karlchen-Geschichten
Ez a Misu könyvek német eredetije. Az eredeti szöveg is éppolyan cuki, mint a már általunk ismert fordítás.
19. Liane Schneider – Janina Görrissen: Conni kann nicht einschlafen
Cuki kis történet, ez is előkerült párszor.
20. Kollár Árpád: Milyen madár
Amikor a könyvhéten a kiadó standjánál voltam, csak belelapoztam és megszólított ez a kötet. Nem csalódtam benne. Nem gyerekeknek szól ez igazából, hanem szülőknek.
21. Kormos István: Vackor az első bében
Hát, azt kell mondjam, hogy ez a könyv nem annyira öregedett jól. Kedves meg minden, de egy mostani kisgyerek a felét se fogja fel, annyi eleme vált archaikussá az idők során.
22. Vlagyimir Szutyejev: A három kiscica
Örök kedvenc. Már L. is imádta, és Maki is nagy rajongója. Naná, hogy énis! :D
23. Noah Hawley: Himnusz
Ez egy nagyon furcsa könyv volt. Összességében tetszett, de azért elég hullámzóan. A szerzőnek szemmel láthatóan volt sok nagyon jó ötlete, csak ezeket egy kicsit hektikusan gyúrta egésszé. Valószínűleg novellaként jobban megállták volna a helyüket - bár akkor sosem olvasom őket.
24. Frank Herbert: A Dűne messiása
Végre eljutottam odáig, hogy folytassam a Dűnét. És tejóég micsoda remek folytatást írt Herbert! Hát én ezt még az első kötetnél is sokkal jobban imádtam.
25. Dániel András: A kuflik és a vándorkaktusz
Azt hiszem, ez lesz az általam legkevésbé kedvelt Kufli kötet. Nem tetszett a vándorkaktusz, attól meg egyenesen szomorú lettem, hogy elment vele a beszélő fatuskó és a mohamanyi.
26. Zelk Zoltán: A három nyúl
Ideje volt már ezt is megjelölni olvasott könyvként, ha már annyiszor elmondtam ezt a verset L-nak, és mostmár Makinak is.
27. Csukás István: Sün Balázs
A másik nagyon kedves gyerekversem. Emlékszem rá, hogy anyám hányszor (ezersokszor) elmondta.
28. Patricia Mennen: Alles über die Eisenbahn
Egyszerű kis ismeretterjesztő kötet a könyvtárból.
29. Áfra János: Omlás
Van benne pár nagyon jó vers, de a Két akarat szintjét nem éri el egyik sem.
30. Frank Herbert: A Dűne gyermekei
Ez a kötet is nagyon tetszett, de továbbra is tartom magam ahhoz, hogy Herbert olyan regényeket írt, amikhez meg kell kicsit állni és el kell mélyedni bennük. Ezeket a könyveket nem jó néhány hét alatt ledarálni. Többek közt ezért is tartottam szünetet mielőtt tovább folytatnám a sorozatot.
31. Paulette Bourgeois: Franklin és a bátorság
Örököltünk néhány Franklin könyvet még Annáéktól és Maki most ért el oda, hogy már bírja ezt a hosszúságot és tetszik is neki. Szóval vennem kellett még pár példányt, hogy aztán rongyosra olvassuk mindet. Ez a kötet egyébként nagyon jó kis felkészítő mindenféle kórházas élményre.
32. Rex Black – Erik van Veenendal – Dorothy Graham – Isabel Evans: A szoftvertesztelés alapjai
Ideje volt már befejezni ezt a könyvet.
33. Jennifer Moore-Mallinos: Elvesztem
Tanulságos történet arról, hogy mit célszerű tenni, ha az ember elkavarodna a tömegben a szüleitől.
34. Dániel András: A kuflik és a puffpuding
Nekem ez lett az egyik új kedvenc Kufli könyvem. Mindig megkívánom tőle a puncspudingot. :D
35. Paulette Bourgeois: Franklin és a felelősség
Lásd fentebb.
36. Paulette Bourgeois: Franklin és a megbocsátás
Lásd fentebb.
37. Paulette Bourgeois: Franklin segít
Lásd fentebb.
38. Sven Nordqvist: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt
Már annyi ajánlást olvastam Finduszékhoz, hogy nagyon örültem, mikor ajándékba megkaptuk ezt a könyvet. És micsoda szerelem lett! Findusz zöldborsó és az öreg - egy igazán vicces és szeretnivaló páros.
39. Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Én ezzel a könyvvel is kicsit furcsán kezdtem a viszonyom, de azért Berzsiánnál sokkal jobban tetszett. Meg voltam győződve róla, hogy Muki túl kicsit még hozzá és nem is nagyon érti, de aztán a pomogácsok teljesen beakadtak nála, majd újra kellett kezdeni az egészet és aztán mégegyszer. És másodszorra már engem is sokkal jobban meg tudtak érinteni a történetek. Úgy látszik, nekem kellett megérnem Lázár Ervinre.
40. J. K. Rowling: Harry Potter und der Stein der Weisen
Újra átélhettem azt a csodát, amit a Harry Potter olvasása jelent. És mivel gyakorlatilag kívülről tudom az egészet magyarul, így a német szöveg sem okozott semmilyen nehézséget. A sikeres munkába állásomat is azzal ünnepeltem, hogy megleptem magam a díszdobozos teljes német kiadással.
41. Louis Sachar: Stanley, a szerencse fia
Ezt ugyan én olvastam már kistini koromban, de most a nyáriszünetben L-nak is felolvastuk esténként. Izgatottan várta ő is és SirM is, hogy hogyan alakul a történet, és jókat mulattak rajta. Én meg nagyon élveztem, hogy ők is élvezik.
42. Kate Alice Marshall: A titkok erdeje
A sok mese mellé azért néha befért valami felnőtt tartalom is. Ez egy egészen izgis, egyszerolvasós krimi volt. Tetszett, de azért nem annyira, hogy mást is mindenképp olvasni akarjak a szerzőtől.
43. Julia Donaldson: A Graffaló
Annyira aranyos ez a történet minden nyelven. Maki is nagyon szereti.
44. Ariel Lawhon: Fedőneve Hélène
Az idei év egyik legnagyobb meglepetése ez a könyv volt. Eredetileg anyámnak vettem, mert ő szereti az ilyen romantikus történelmi regényeket, de aztán hazafelé a vonaton beleolvastam és teljesen beszippantott. Kiderült, hogy nem egy közepesen izgalmas limonádé, hanem a csodálatos Nancy Wake igaz történetén alapuló regény. És micsoda nő volt Nancy Wake! Igazi szupernő. Az élete pedig fordulatos, viszontagságos és felemelő. Sok-sok napig elkísért még azután is, hogy már rég becsuktam a könyvet.
45. Karen Dionne: A bűnös nővér
Fú, de felbaszott engem anno ez a könyv. Annyira béna volt, tele logikai bukfenccel és idegesítő véletlenekkel. Komolyan kár volt elolvasni.
46. Gyurkó Szilvia – Palya Bea – Szabó T. Anna: Minden gyerek kicsi kincs
Nagyon nagy hype volt körülötte amikor megjelent, de az én várakozásaimat messze alulmúlta. Mukinak se tetszik, pedig fontos lenne beszélni a benne szereplő dolgokról. Csakhát úgy tűnik, ez a könyv nekünk ebben nem fog segíteni.
47. Móricz Zsigmond: Iciri-piciri
Cuki kis mese ez.
48. M. Kácsor Zoltán: Utazás Dínómdánomba
G. barátomtól kaptuk ajándékba. Kicsit tartottam tőle, hogy Makinak még korai, de tévedtem, mert nagyon megtetszett neki. Ráadásul Nyanyett és anyám is teljesen beleszerelmesedett a sztoriba amíg itt voltak nálunk látogatóban. :D
49. Erdős Virág: Négyeshatos
Már sokszor elolvastam, most a listára is felkerült, mert Maki is megérett rá, hogy elolvassuk.
50. Bojti Andrea: A magabiztos szülő
Ezt a könyvet valójában Kata vette, csak amíg nálam parkolt, addig gyorsan elolvastam. Mondjuk néha nehéz elvonatkoztatni attól, hogy én Bojti Andit egy teljesen más kontextusból ismerem. Mindenesetre nem volt rossz könyv, sok okos dolgot összeszed, de azért a világot nem lehet megváltani vele.
51. Agócs Írisz: Rajzolj egy krumplit!
Mukival végigolvastuk, de azért az összes figura lerajzolása még a jövő zenéje.
52. Paulette Bourgeois: Franklin és a Teknős-tó kincse
Lásd fentebb.
53. Paulette Bourgeois: Franklin és a kistesó
Lásd fentebb.
54. Szepes Mária: Szia, világ!
Ezt a könyvet is örököltük, de nekem mégse tetszett annyira. Valahogy nem öregedett olyan jól. Makinak azért bejött.
55. Marc-Uwe Kling – Astrid Henn: Das Neinhorn und die Schlangeweile
Ha lehet, akkor még a Neinhornnál is viccesebb volt. A szóvicceknek még mindig nem tártam fel minden rétegét, de rajta vagyok az ügyön. A könyv végében található társasjáték pedig összcsaládi kedvenc lett.
56. Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?
Az idei év legmeghittebb olvasmánya ez volt. L-nak olvastuk fel az őszi szünetben, és nagyon megérintett mindannyiunkat. Sokat beszélgettünk róla és más dolgokról is, amik feljöttek a könyv kapcsán. Igazi családösszekovácsoló könyv lett.
57. Silke Moritz: Cukorláb Zakariás és a karácsonyi manók
Bár L. részben lerombolta a felfedezés örömét, azért így is sok mókás megtalálnivaló maradt a könyvben, amit az egész család nagy örömmel böngészett a karácsonyra való ráhangolódás jegyében. Kár, hogy sok nyomdahiba van benne.
58. Ray Nayler: Az óceán szeme
Ez egy okos regény. Egy nagyon okos regény. Magával ragadó ötletekkel és izgalmas karakterekkel volt tűzdelve. Én pláne élveztem, ha már egyszer magas szinten foglalkoztam szemantikával és szociolingvisztikával.
59. Werner Holzwarth: Vom kleinen Maulwurf, der wissen wollte, wer ihm auf den Kopf gemacht hat
Mekkora poén már! És lehet vele szókincsbővíteni, hogy melyik állat ürülékét hogyan is nevezzük. A végén pedig a kis vakond még az elégtételt is megkapja. Mi meg maradunk annál, hogy szóban mondhatjuk: "le van szarva".
60. Torben Kuhlmann: Lindbergh (német)
Még évekkel ezelőtt olvastam L-nak a szerző Armstrong című könyvét, úgyhogy nagyjából tudtam mire számítsak. Nem is csalódtam. Gyönyörű illusztrációk, kedves történet. Mukit is teljesen lenyűgözte.
61. Sofi Oksanen: Ugyanaz a folyó
Brutális könyv a már Oksanentől megszokott stílusban. Csak hát ebben most semmi fikció nincsen. Az egész szöveget áthatják egy olyan ember félelmei és tapasztalatai, akinek az egész életére rányomta a bélyegét az, hogy a családja miként élte meg Észtország orosz megszállását. Még mi is keveset tudunk itt Kelet-Európában az orosz gépezetről, pedig nekünk is vannak kézzelfogható tapasztalataink. De egészen megdöbbentő volt arról olvasni, hogy a nyugat mennyire nincs képben ezekkel a dolgokkal. Kötelezővé tennék nekik minden Oksanen és Alekszijevics könyvet.
62. Raskó Gabi: Hoztok nekünk túrórudit?
Nyanyettől kaptuk ajándékba, merthogy eléggé aktuális nekünk ez a könyv. És nagyon cukin mesél más kultúrákról, biztosan el fogom olvasni Mukinak is. Csak egy dolgot tudnék említeni negatívumként: valahogy minden interjúalany jó családból származik és jó körülmények között él, nem igazán fedik le az átlag magyar kivándorlókat (már az első sztori a Pásztory Dóri családjáé).
63. Varró Dániel: Nem, nem, hanem
Zsófiától kaptuk karácsonyra, és hát nagyon ráérzett, hogy ez a Varró Dani kötet még pont nem volt meg. De mostmár meg van, legnagyobb megelégedésünkre. Agócs Írisz illusztrációi pedig a cseresznye a habon.
64. Paul Friester: Heule Eule - Wo ist mama?
Kedves kis tanmese arról, hogy nem szabad elcsavarogni.
65. Sabine Bohlmann: Der kleine Siebenschläfer 1: Die Geschichte vom kleinen Siebenschläfer, der nicht einschlafen konnte
Ezt a mesét igazából nem is könyvben toltuk le sokszor, hanem a tonie-n. Mondjuk azon napjában akár hússzor is. Egyelőre még egyikünk sem unja, de a szöveg lassan kívülről megy.
66. Gemma Carry: Alle meine Gefühle
Azért vettük, hogy segítsünk vele Makinak az érzelmei felismerésében és feldolgozásában. Mindent megpróbál az ember, hogy támogassa a gyerekét.
67. Daniel Napp: Dr. Brumm fährt Zug
Dr. Brumm történeteit még SirM főnöke ajánlotta a figyelmünkbe. És milyen jól tette! Nagyon megszerettük ezt a csetlő-botló figurát és a kis barátait. Potwahl for president! :D
68. Jakob Martin Strid: Die unglaubliche Geschichte von der Riesenbierne
Már magyarul is szemeztem vele, de valahogy túl bonyolultnak tűnt a szöveg, meg elég borsos volt az ára is. Aztán a könyvtárból kivenni sokkal kevésbé tűnt rizikósnak, és milyen jól tettem, hogy elhoztam! Nagyon tetszett az egész családnak a jópofa, kalandos sztori és persze a vicces illusztrációk is.
69. Paul Friester: Heule Eule
Cuki kis mese a kisbagolyról, aki már maga sem tudja, miért vonyít. Áááá, sose láttunk még ilyet!
70. Marcus Pfister: Der Regenbogenfisch lernt verlieren
Könyvtáras választás volt ez is. Nem bántuk meg, de azért mély nyomot nem hagyott.
71. Sven Nordqvist: Morgen, Findus, wird's was geben
Ezt a kötetet flohmarkton lőttem potom pénzért és nagyon örültem neki. Aztán mikor elkezdtük olvasni, rá kellett jönnöm, hogy ehhez az én németem még igen kevés. Mondjuk Muki nem panaszkodott, hogy nem érti. :D
72. Sven Nordqvist: Findus zieht um
Ez a Finduszos mese sokkal egyszerűbb szövegezésű volt és a már megszokott módon vicces és kedves. Rendesen sajnáltam, hogy vissza kellett vinni a könyvtárba.
73. Sven Nordqvist: Petersson zeltet
Lásd mint fent.
74. Marc-Uwe Kling: Das NEINhorn und der Geburtstag
A mikulás hozta ezt a szuper könyvet, hogy tovább élvezhessük az imádott kis társaság kalandjait, akik most kiegészültek a FROHsch-sal és az ENTEschuldigung-gal.
75. Eric Carle: Nur ein kleines Samenkorn
Újabb flohmarktos szerzemény, ami tovább lelkesítette Makit abbéli vágyában, hogy virágot ültessen.
76. Ulf Nilsson: Die besten Beerdigungen der Welt
Még a Neveljünk olvasót csoportban hallottam róla, így nagyon megörültem mikor a könyvtárban a kezembe akadt. És beváltotta, sőt felül is múlta a hozzáfűzött reményeket. Két hétig egyfolytában temettünk, a metrón az oviba menet és jövet, és esti mese gyanánt is. Még nem sikerült megunni, úgyhogy azóta már mégegyszer kihoztuk.
77. Daniel Napp: Dr. Brumm steckt fest
Lásd korábban.
78. Daniel Napp: Dr. Brumm und der Megasaurus
Lásd korábban.
79. Axel Scheffler: Der Hund und der Hühnerdieb
Na ez a könyv csalódás volt. Sajnáltam, mert alapvetően Axel Schefflerrel nem szoktunk mellényúlni.
80. Sven Nordqvist: Der Weg nach Hause
Ez most nem Finduszról szólt, de az illusztráció és az ötlet így is bejövős volt.
81. Axel Scheffler: Sam pflanzt Sonnenblumen
Na ez viszont cuki Scheffler könyv volt. Mást se hallgattam utána hónapokig, csak hogy neki ásó kell karácsonyra.
82. Daniel Napp: Dr. Brumm auf Hula Lula
Lásd korábban.
83. aprilkind und Barbara van den Speulhof: Der Grolltroll ... jetzt reicht's!
A Grolltrollt az oviban ajánlották a figyelmünkbe, úgyhogy nyúltam is érte a könyvtárban az első adandó alkalommal. Jó döntés volt, szerettük.
84. Sven Nordqvist: Eine Geburtstagstorte für die Katze
Egy újabb könyv, amiből olyan szavakat tanulhatunk meg németül mint fáskamra és sublód. :D
85. Hans de Beer: Kleiner Eisbär - Lass mich nicht allein, Lars!
Kedves kis mese barátságról és bajtársiasságról. Szintén a könyvtárból kölcsönözve.
86. Katja Reider: Flunker-Freunde!
Az illusztrátora ugyanaz, mint a Neinhorn könyveké, ezt rögtön kiszúrtuk. A sztori is hasonlóan vicces, bár azért Marc-Uwe Kling túl magasra tette a lécet. Mindenesetre ez is nagyon jópofa könyv volt.
87. Hans-Christian Schmidt und Andreas Német: Eine Wiese für alle
Amikor kihoztuk a könyvtárból még nem sejtettük, hogy ez milyen kemény könyv. Egészen konkrétan arról szól, hogy mi történik, ha az ember csak becsukja a szemét és elfordul, miközben menekültek fulladnak a tengerbe. Mindez egy gyerekkönyvbe csomagolva. Erős.
88. Daniel Napp: Anpfiff für Dr. Brumm (1126 oldal)
Lásd mint fent.
---------------------------------------------
87 könyv és 10.450 oldal a 2024-es év mérlege, ami azért nem kis dolog. Pláne, ha hozzávesszük, hogy egész sok könyvet (egész pontosan 37-et) németül olvastam és a listán szereplő könyvek egy jó részét nem is csak egyszer olvastam el (fel). Arról nem is beszélve, hogy azok a gyerekkönyvek, amikkel újráztunk, már nem kerültek fel minden olvasás alkalmával a molyba. Még jó, mert akkor szignifikánsan több kufli történet szerepelne itt. :D
És hogy mik lettek ezév kedvencei? Ez megint nagyon feladja a leckét. Hirdessünk most is több kategóriában győztest.
Előszöris a német nyelvü olvasmányok között. Legyen az idei kedvenc a Besten Beerdigungen der Welt, mert annyira szépen és egyszerre viccesen és mégis komolyan dolgozza fel a halált mint témát. Nem csoda, hogy már kétszer is ki kellett vennünk a könyvtárból. De azért említsük meg még Marc-Uwe Klinget és Sven Nordqvistot, mert ők is nagyon belopták magukat a szívebe.
Magyarul nagyon nehéz választani, mert ott van Rowling monumentális regénye, Nancy Wake igaz története és persze a A Dűne messiása is. Ha mégis bökni kell egyet, akkor azt hiszem, most fejet hajtok Rowling előtt és megszavazom A hömpölygő sírt az év könyvének. És persze tűkön ülve várom a következő kötetet.
2025-ben szeretnék legalább ennyit olvasni. Élvezni továbbra is azt a flowt, amit nekem a könyvek adnak.
