Két hete nem alszok rendesen. Egy hétig egy állásinterjú miatt izgultam (már nem izgulok, sajnos nem volt elég tapasztalatom a vágyott területen), aztán meg -- Tepi megkérte a kezemet. :)
Nagyon kreatív, nagyon nem konvencionális lánykérés volt, de egy biztos: Disney princess-nek érezhettem magam!
A barátaink csodálatosan reagáltak. Volt, aki visított, sikongatott, TT-ék princess pezsgőt és kézműves csokit vettek, hogy megünnepeljük, mindenki teljes mellszélességgel osztozik az örömünkben. Kaptam az elmúlt egy hét alatt (!) 6 linket esküvői ruhákról, 2 belinkelt esküvős oldalt és 2 esküvői videófelvételt is. A Kicsi pedig előkereste nekem ezt a videót:
Már vagy ötször megnéztem, nem lehet megunni. Mióta átestem az első sokkon, azóta változó időközönként tör rám a felismerés, hogy FÉRJHEZ MEGYEK. Én. Azért ha fogadni kellett volna, akkor egyik barátnőm se fogadott volna erre.
Ami a családot illeti, a Tepi szülei nagyon örültek a telefonban, aztán mikor tegnap este közöltük velük, hogy nyáron össze is akarunk házasodni, akkor már nem voltak úgy elragadtatva. Az én apám elfátyolosodott szemekkel gratulált, anyám azt hajtogatta, hogy nagyon örülnek, de a vacsoraasztalnál feltűnően sápadt volt és többször is elmondta, hogy fejébe szállt a konyak (aha, persze). A második sokkot ők is a nyári esküvőnél kapták. A nagyszüleim szerintem nem is fogták fel elsőre, hogy mit vartyogok a telefonban. Mamának az volt a legnagyobb problémája, hogy az esküvő után abba az ALBÉRLETBE fogunk visszamenni?????!!!!!!!! Hiába na, gyakorlatias ámde konzervatív az öreglány. Egyébként messze keresztanyám reagált a legrosszabban. Ő totálisan meglepődött és nagyon minimálisan örült, ráadásul olyan őszinte típus, mint én (amiért amúgy nagyon szeretem), úgyhogy nem is nagyon tudta leplezni a dolgot. De a nagynéném viszont azt mondta, hogy teljesen a helyén van ez így, és ő nagyon örül nekünk. Szóval a kiccsalád összességében elég jól vette a kanyart. Mondjuk apám mondta a telefonban tegnap, hogy este nem igazán tudtak aludni és reggel megállapították anyámmal, hogy egész éjjel fejszámoltak mind a ketten. :D
Én tegnap jöttem rá, hogy ez pontosan milyen rengeteg pénzbe fog kerülni. Meg mennyi hülye szervezésbe meg mászkálásba. A helyszínt és a dátumot még december elején ki kellene választani. Amikor megláttam, hogy mennyibe kerül egy pár jegygyűrű, totál kiakadtam. Mint a lottóreklámban, csak valahogy engem nem kecsegtet holmi nyeremény íze.
Tepi egy kicsit (három számmal) nagyobb gyűrűt választott, úgyhogy ma elmentünk bevetetni belőle. Délutánra kész lesz, úgyhogy büszkén viselhetem. :)
Tudom ám, hogy lesznek nagyon kellemes részei a készülődésnek azért. Például a ruha kiválasztása a csajokkal, a lánybúcsú, a gyűrűk, a meghívó megtervezése (sőt, az jutott eszembe, hogy legyártom én azt kézzel).
Tepi nem rajong a felhajtásért. Frászt kap a gondolattól, hogy sok ember lesz, hogy mindenféle konvenciók miatt máshogy kell viselkednie, és hogy még táncolnia is kell(het). Szívből utálja az egészet. Kérdeztem, hogy elhalasszuk-e egy évvel a dolgot, hogy jobban legyen idő mindent átgondolni, de azt mondta, hogy ne, mert ő túl szeretne lenni rajta, hogy elmondhassa, hogy mostmár a felesége vagyok. Feleség cica. :)
Végülis miről szól egy esküvő: a családunkkal, a legjobb barátainkkal, vagyis csupa szeretett emberrel megünnepeljük a döntést, hogy mi már együtt szeretnénk járni az utunkat. Jó lesz ez (igen, nyilván most magamat is biztatom).
