Holdvilág

Tudom, hogy a szerelmeseknapja tegnap volt, de én ma szeretném megköszönni Neked ezt a hétvégét:

Felvettek kitchen assistant munkakörbe a Camp Henry Horner nevű táborba (lásd lejjebb)!!! :-))))) Öröööööm!

Ezt megünneplendő: fürdő (najó, ez a romantika kedvéért volt), kaja, tánc, pia.

Rájöttem, hogy szeptemberig én zenében fogyasztom majd a pompás alkoholt:

Minden nap megnézem legalább ötször a leveleimet az utóbbi időben. Mióta belevágtunk az American Dream megvalósításába, azóta ez nem is olyan fölösleges dolog.

Az első e-mail postafiókomat még általános iskolás koromban csináltam, ötödikben. Nekem azóta is bevált a freemail. A jelenlegi postafiókom már nyolcadik éve megvan, sosem volt baj a tárhellyel, sem a rendszerrel. Nekem mindig elküldte, én mindig megkaptam.

Na ez változott meg.

Az utóbbi pár hétben ez a dög (párdon: freemail) folyton kommunikációs hibát jelez,  nem küldi el és nyitja meg a leveleimet. Pont most, mikor a tábor válaszát várom epedve! Komolyan mondom, nem értem, mi lehet a baj. A problémákat rendszerint maximum pár nap alatt orvosolják az ilyen nagy szolgáltatók. Ez a helyzet pedig már legalább egy hete fennáll. Már megfordult a fejemben az is, hogy elkezdek használni egy másik postafiókot valami megbízhatóbb helyen.

Lassan megérik az idő egy panaszlevélre - feltéve, ha el tudom küldeni... :)

Kedvesem penget ugyebár. Gitárt ugyebár. "Óóóó-George" pedig megkérte, hogy pengessen, amíg ő énekel. Jaj, tudom, hogy irígy vagyok, mert se pengetni, se énekelni, se ütni, se pötyögni, se fújni nem tudok, sőt, mindezeket megfejelve még bot fülem is van.

Szóval kedvesem pengetett neki a rocksulis koncerten. Én meg elmentem meghallgatni őket. Amikor beléptünk a Loviba, három méter után az volt a határozott érzésem, hogy én nagyon öreg vagyok. Nem is csoda: az emberek 90%-a az államig ért, és aki nagyobbra nőtt, korban az is legalább 5 évre volt tőlem. Persze nincs ebben semmi csodálkozni való, a rocksuli leginkább a középiskolások rock-zeneiskolája.

A maga nemében egészen becsülendő ez az immáron 20 éves intézmény, ahol lehet szaggatni a húrokat, ütni a bőrt, és más egyéb utakon kiélni az ember mötál-szenvedélyét. Ahogy telt az idő és egyre másra következtek a különböző dalok és fölállások, az az irigykedő gondolat jutott eszembe, hogy de jó is lett volna, ha tizenévesen én is ilyen muzsikákon tudok szocializálódni. Akkor most nem lenne akkora lemaradásom zeneügyileg (merthát az ember mégse állhat ellent sokáig a rock vonzásának). Najó, az is igaz, hogy akkor meg mivel traktálnának az én drága barátaim, akik eltökélték, hogy igenis kiművelnek zeneileg. Nem véletlen a karácsonyra kapott Liquid Tension Experiment CD sem. :)

Egyetemistaként (és szerintem még az élet sok más társasági területén) nehezen kerülheti ki az ember, hogy társaság összegyűltével alkoholt fogyasszon. Néha már-már az az érzésem, hogy így illik. És őszintén megvallva én szeretném is.

Kis hiba csúszott azonban a gépezetbe, ami miatt nekem nem lehet (lsd.: agyvérzés, gyógyszer). Mikor mindenki koccint, én csak emelem a kis lónyálamat és közben arra gondolok, hogy ott rohadjon meg ez az egész, ahol van. Szilveszterkor is kikértem a pultból a pezsgőre leginkább emlékeztető Canada Dryt, és azzal koccintottam. És itt szögezném le, hogy tudom, hogy egy korty pezsgőtől/bortól/sörtől még nem lenne semmi bajom. DE: 1.) már bírom 3 éve, hogy egy kortyot sem iszom, nem fogom a cél előtt elrontani, 2.) minek piszkolnám be a számat egyetlen korttyal, hogy aztán egész este fájjon a szívem.

Szóval amíg mások alkoholmámor-sztorijain könnyesre kacagjuk magunkat, addig én csak azt látom, hogy szép lassan elmúlnak az egyetemi évek, amíg még lehetne önfeledten beseggelni, mert utána már munkába kell menni, meg a gyerekért meg ilyenek, és akkor már mégse lehet azért olyan gondtalanul.

És most ne mondja nekem senki, hogy ugyanmár alkohol nélkül is ugyanolyan jót lehet bulizni. Mert nem! Bulizni lehet, sőt, kva jót bulizni is lehet, de nem ugyanolyat. Én egy görcsös, kissé zárkózott ember vagyok, akinek néha igencsak sokat jelentene, ha a görcseit oldhatná egy felessel és így könnyebben be tudna illeszkedni idegen emberek társaságába. Biztos az élet (puding?) próbája ez az egész, és nekem azt kell megmutatnom, hogy igenis megtalálom a helyem így is.

Pffffffff. Szánalmas önáltatás. De akkor is eljön még a nap, mikor koccintunk! (csak legyünk türelemmel, kedves Gy., A., G. barátnőm, Sz., G. barátom, M., T., D. és a többiek mindahányan :))

"Jaj, olyan aranyosan fekszel! Mint egy kis döglött bogár."

Utálom, hogy ezt kell mondanom, de valamit valamiért. És sajnos ilyen hülye helyzet van megint. Voltam a neurón ugyebár.

Szóval, az én drága orvosom rögtön levágta, hogy mi a helyzet és már füstölt is az ujjai alatt a billentyűzet, olyan rössel gépelte angolul a pompás orvosi igazolásomat. Baromira megkönnyebbültem a dolgok ilyetén alakulásától (most már csak azon kell kicsit izgulni, hogy a háziorvossal is minden rendben menjen, meg a campleadersnél se legyen semmi fennakadás). Aztán persze jött a kellemetlenebb része a dolognak.

Nekem szegeződött a kérdés, hogy mikor is szeretnék én távozni kis hazánkból, s mikor áll szándékomban hazatérni. Elmondtam. Csönd. És akkor már tudtam mi következik.

"Szedjük még azt a gyógyszert nyáron is, csak hogy biztosan ne okozzon gondot a környezetváltozás meg az átállás."

Pffff. Mióta is hitegetem minden barátnőmet, barátomat, családtagomat, hogy mostmár záros határidőn belül megiszok velük egy jó sört? Komolyan kezdek attól félni, hogy ha most ezt én így előadom, akkor már soha többé senki nem fogja nekem elhinni, hogy én valaha is leteszem a hülye bogyókat és igenis az asztal alá iszom magam. És mire eljön a már milliószor eltervezett "meggyógyultam-parti" ideje, már nem lesz barátom, akivel koccinthassak, mert mind örökre elfordul egy ilyen hazug némbertől..

Tegnap egy kósza gondolat erejéig megfordult bennem, hogy eseménytelen várakozásra vagyok ítélve ezzel az ámerika-dologgal kapcsolatban még egy ideig.  Pfff. Na nem kellett volna ilyenre még gondolni sem...

Ma elzarándokoltam a háziorvoshoz, hogy ugyanmár írja alá a Medical Form-omat. Végigfutotta a papírt és közölte, hogy neki be kell írnia az epilepsziámat. Milyen epilepsziát?! A kevésbé tájékozott olvasóknak megsúgom, hogy volt egy agyvérzésem, amit egy epilepszia szerű roham kísért, de az én drága neurológusom épp a múltkor mondta, hogy dehogy vagyok én epilepsziás. Hát nem is! Nem járok epilepszia-szakrendelésre és nincs róla kiskönyvem meg ilyenek. De magának csinálta a munkát, hogy mégis epilepszia kódjával ír föl nekem gyógyszert, mert így pénteken gyárthat nekem igazolást angolul arról, hogy jól vagyok és mehetek az Újvilágba tányért mosogatni. Remélem, tényleg legyártja azt az igazolást..

Miután a háziorvosom így feldobta eseménytelennek tűnő hetemet, visszajöttem haza D.-be. Elvinnyogtam Gy.-nek, hogy én milyen szerencsétlen vagyok, aztán beültem a gép elé ügyintézni. Napi rutin: campleaders.com - bejelentkezés - status - ON REVIEW! Egyszerre két dolog volt: hurrá on review és bassza meg mi van ha a hülye epilepszia miatt nem mehetek.

Ráadás: a tábor nem írt emilt és semmilyen más úton sem vette fel velem a kapcsolatot, de azért megnéztem, hogy kik ők és hol is vannak. Itt vannak (ők az A-val jelölt pont):

Nem tudom, mi lesz ezután. Pénteken meglátogatom a neurót. Egyelőre ennyi.

Nem adom fel, és megvalósítom régi tervemet: megtanulok legalább egy kicsit html-szerkszteni. Már kaptam hozzá segítséget Automaton_alizától, és ma Dee-től is, amikért roppant hálás vagyok. Meg is mutatom, mit tanultam ma:

Ő itt Ausztrál Tom. Faszbook-os ismerőseim ajánlására ismerkedtem meg ezzel a cuki sráccal, aki eltökélten tanul magyarul, minket magyarokat pedig megpróbál megtanítani "ausztrálul". Ez csak az első nyelvlecke, bátorítok minden kedves olvasót, hogy vegye át a többit is, mert igazán szórakoztatóak és tanulságosak. Ami számomra mégis a legszimpatikusabb ebben a fiúban, az az ezen videóhoz készült kis kommentárja. Bemásolom ide is:

"Sziasztok barátaim! Ausztrál Tom vagyok. Tudom, hogy van egy óriasi akcentusom... bocsi! De remélem, hogy meg fogsz érteni! Sajnos, nincsenek ékezetek a videón... elnézést kedves BoglÁrka és BendegÚz.

Itt van az első rész az Ausztral Tom szériában. Ma tanulunk néhány szót ausztrálul. Fontos minden magyarnak, aki Ausztráliában van, aki ismer valakit Ausztráliában vagy Ausztráliába készül.

Ha van néhány kérdésed ausztráliáról, küldd el őket! Íratkozz fel a videóimra, hogy megnézhesd a következő részt. (Uhh, ezt megírni 3 órát tartott...) :) "

----------------------------------------

Virtuális hála-puszi Dee-nek! :)

Már napok óta készen voltam a profilommal, mikor ide szóltak, hogy kéne egy másik fotó (na mégse leszek kurva... :P), meg hogy kéne egy új referencia is. Mert az ember a kalapból csak úgy hipp-hopp előhúzza a referenciáit. Nem is beszélve arról, hogy az én referenciáim amúgyis rendelkeznek némi "extrával". Na mindegy, kiküldtem szépen az e-mailt, vártam és vártam és vártam.

És aztán ez is meglett. Most mondhatnám, hogy "mégsincseste", de sajnos az van. Megint eltelt még egy este. Kezdek aggódni kicsit, hogy még mindig nem voltam egy percet sem 'placeable'. Hogy lesz így belőlem Kolombusz mosogatólánya? Gy. után meg már érdeklődik valami hiperszuper kaliforniai tábor. Kalifornia... Még elképzelni is...

Szóval holnap újabb telefonok várhatók. Aztán ha egyszer 'placeable' leszek, akkor meg tuti amiatt fogok nyavalyogni, hogy miért nem 'placed'. Soha nincs jó idő, mindig esik az eső. :D