Egyetemistaként (és szerintem még az élet sok más társasági területén) nehezen kerülheti ki az ember, hogy társaság összegyűltével alkoholt fogyasszon. Néha már-már az az érzésem, hogy így illik. És őszintén megvallva én szeretném is.
Kis hiba csúszott azonban a gépezetbe, ami miatt nekem nem lehet (lsd.: agyvérzés, gyógyszer). Mikor mindenki koccint, én csak emelem a kis lónyálamat és közben arra gondolok, hogy ott rohadjon meg ez az egész, ahol van. Szilveszterkor is kikértem a pultból a pezsgőre leginkább emlékeztető Canada Dryt, és azzal koccintottam. És itt szögezném le, hogy tudom, hogy egy korty pezsgőtől/bortól/sörtől még nem lenne semmi bajom. DE: 1.) már bírom 3 éve, hogy egy kortyot sem iszom, nem fogom a cél előtt elrontani, 2.) minek piszkolnám be a számat egyetlen korttyal, hogy aztán egész este fájjon a szívem.
Szóval amíg mások alkoholmámor-sztorijain könnyesre kacagjuk magunkat, addig én csak azt látom, hogy szép lassan elmúlnak az egyetemi évek, amíg még lehetne önfeledten beseggelni, mert utána már munkába kell menni, meg a gyerekért meg ilyenek, és akkor már mégse lehet azért olyan gondtalanul.
És most ne mondja nekem senki, hogy ugyanmár alkohol nélkül is ugyanolyan jót lehet bulizni. Mert nem! Bulizni lehet, sőt, kva jót bulizni is lehet, de nem ugyanolyat. Én egy görcsös, kissé zárkózott ember vagyok, akinek néha igencsak sokat jelentene, ha a görcseit oldhatná egy felessel és így könnyebben be tudna illeszkedni idegen emberek társaságába. Biztos az élet (puding?) próbája ez az egész, és nekem azt kell megmutatnom, hogy igenis megtalálom a helyem így is.
Pffffffff. Szánalmas önáltatás. De akkor is eljön még a nap, mikor koccintunk! (csak legyünk türelemmel, kedves Gy., A., G. barátnőm, Sz., G. barátom, M., T., D. és a többiek mindahányan :))