Az emberek általában nem szeretnek velem társasjátékozni, mert undorító vagyok, mikor nyerésre állok. És ami még ennél is bosszantóbb, hogy általában én nyerek - pedig nyilvánvalóan nem csalok.
Persze imádok társasozni. Meg kártyázni. Meg sakkozni. Meg kirakózni. Meg gyakorlatilag bármit játszani. :)
Lajosbácsi minden nap megnézi a kiskertet az ablak alatt. Tavasszal megint teleülteti virágokkal, most meg műanyag dobozokkal óvja a hóvirágokat a fagytól.
Ha egyszer saját kertünk lesz az ablak alatt, akkor azt P. is beülteti majd.
Taposó aknákkal.
Volt nekem egy kecském, tudod-e?
Kertbe rekesztettem, tudod-e?
Megette a farkas, tudod-e?
Csak a szarvát hagyta, látod-e?
Aki ebben a dalban nem fedezi fel a szexualitást és a megcsalt férfit, az bamba. :D
A cikk alapján meghallgattam az Anna and the barbies feat. Kiss Tibi szerzeményt. Túl azon, hogy egyáltalán nem az én stílusom és nem is tetszik, még az ún. mondanivalójával szemben is vannak fenntartásaim.
"Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni
Majd az unokáknak, mikor körbeállnak
Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak
Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!"
Én valahogy nem érzem úgy, hogy szar életem lenne. Hogy belefásultam volna a mókuskerékbe. Sőt. Én szeretek így élni. Tanítok, írok, olvasok, szeretek. Szeretek örülni a napsütésnek, a hónak, egy finom kajának. Szeretek P.-vel lenni csak úgy szimplán itthon is. Szeretek társasjátékozni. Meg még sokféle dolog tesz boldoggá és megelégedetté.
Nem gondolom, hogy mesélni az unokáknak a nagy berúgásokról, betépésekről, elkövetett hülyeségekről élettelibb lenne, mint bármi, amitől az ember jól érzi magát. Az én Szupernagyim a családunkról mesél, amikor mesél. Én inkább ilyen életet szeretnék.
Mindig eszembe jut, hogy nem kéne elkiabálni a dolgokat. Tegnap összefutottam az állomáson a gimis töritanárommal, aki megkérdezte, hogy teljesen rendbe jöttem-e. Én meg mondtam neki, hogy nem igazán, de megtanultam együtt élni vele. Aha, meg.
Ma reggel elmentem az esedékes kontrollra. November 26-án voltam utoljára, akkor azt mondták, 2 hónap múlva találkozunk. Már egy ideje az a rendszer, hogy INR kontrollra csak hétfőn vagy kedden lehet menni, úgyhogy így esett a választás a mai napra.
Be is csattogtam a klinikára, ahol azonban a recepciós hölgy közölte, hogy előjegyzett időpont szükséges, ami ugyebár nekem nincs, úgyhogy fáradjak át a másik hölgyhöz, aki majd intézkedik. Átmentem, kivártam, míg sorra kerülök. Az előttem lévő nő Derecskéről jött be, azt lazán elküldték, hogy előjegyzés szükséges, anélkül hiába jött. Sorra kerültem, kérdezem a nőt, hogy hogyan is működik ez az időpont kérés - be kell-e miatta mindig jönni, vagy van esetleg valami telefonszám. Elvette a papírjaim, rám se nézett, csak felvette a csörgő telefont. Türelmesen megvártam, amíg leteszi. Újra elmondtam, mit akarok. Néz rám, majd nagy kegyesen leírta a telefonszámot és a melléket, majd közölte, hogy 11 után telefonáljak.
Hazajöttem, 11 után pedig telefonáltam. Már negyedik próbálkozásra kapcsoltak is. Mondom a hölgynek, hogy időpontot szeretnék. Kérdezte tőlem, hogy jártam-e már náluk korábban is. Mondtam, hogy igen. Akkor bekapcsolt a doki közvetlen asszisztenséhez. Az asszisztens flegmán szintén rákérdezett, hogy jártam-e már náluk. Mondtam újra, hogy igen. Kérdezte, hogy mikor. Azt is megmondtam. Aszongya erre az asszisztens, hogy az már jó régen volt, mért nem jöttem vissza korábban. Na kábé ezen a ponton jöttem ki végleg a sodromból. Elmagyaráztam hát a hölgynek, hogy a múltkor azt mondták, hogy 2 hónap múlva jöjjek vissza, ami ugyebár szombaton járt le, amihez ugyebár a legközelebbi hétfő ma van. Erre a "kedves" asszisztens közölte, hogy de ő csak 3-4 hét múlva tud időpontot adni. Mondom neki, hogy nem érdekel, csak írjon be, mert előbb-utóbb mindenképp el kell mennem, és ha ez a legkorábbi időpont, akkor úgyse tudok mást csinálni.
Asszem ezen a ponton jött rá a nő, hogy mekkora tapló volt, mert csütörtökre adott időpontot.
én: - Naaa, engedj puszilni! Olyan jó szagú hasad van.
P.: - De csak a háj miatt. Tudod, a zsír illata.
Gyerekkorunk meséinek bizony mély igazságtartalma van, ezt minden felnőtt tudja. Minden mesében van egy olyan értelmezési sík, melyre felnőve döbbenünk rá. Vegyük például a Hófehérkét.
Az erdőben menekülő ártatlan szépség a hét törpe házához téved, akik aztán elfogadják, megszeretik őt. És a hét törpe nem más, mint a férfi. Egy férfi hét tulajdonságra szétszedve:
Szende
Szundi
Morgó
Hapci
Tudor
Vidor
Kuka
P. is pont ilyen. Szóval nekem saját bejáratú héttörpém van. Ma reggel éppen Morgó és Hapci.
Annyit alszok, mint egy macska. Vagy még annál is többet. Kezd kissé nyomasztóvá válni. Ha tehetem, akkor 10-11 órát alszok egyhuzamban, de olyan 5 és 6 között újra elálmosodom és néha még ilyenkor is alszok egy-két órát. Ez teljesen nem normális. Lehet, hogy csak a téli napfénytelenség és vitaminhiány okozza, de jó lenne már túllendülni rajta.
Még régebben kaptam ajándékba ezt a könyvet (Akif Pirinicci: Bársonytalpon oson a halál), de jutalmazás gyanánt (szakirodalom olvasása mellé) csak most kezdtem el olvasni ezt a macska-krimit. Nagy macskabolond vagyok, úgyhogy komoly várakozásokkal vágtam neki a könyvnek. Főleg azután, hogy G. barátomnak mennyire tetszett.
Azt kell mondanom, hogy a könyv legnagyobb erőssége, hogy nem antropomorfizálja túl a macskákat (főleg a manapság oly népszerű állatszereplős rajzfilmekhez képest). Az ilyen "macskás" részek a legértékesebbek a könyvben. Sajnos a krimi-szál kevésbé jólsikerült, néha igen erőltetetten lépünk előrébb a rejtély megfejtése során, s jómagam viszonylag hamar ráéreztem a gyilkos kilétére is. A könyvet áthatja továbbá némi moralizálás, ami engem kevéssé tudott meghatni, mert kissé szájbarágósan volt megfogalmazva. De macskabolondoknak ettől függetlenül kellemes kikapcsolódás. :)
Találtam ezt a verset. Facebook-on. Képzelhetitek...
Szabó Magda: Elégia
Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem,
még ma sem értem én;
hogy pár kavics mindörökre bezárhat,
hogy föld alatt a hazád és a házad,
ugyan hogy érteném.
Tizennyolc évet égtél, te parányi,
te vézna testbe ágyalt szeretet :
hogy higgyem el, hogy lángjaid kihűltek,
és ellebbent könnyű lehelleted?
Hogy higgyem el, hogy benyelte a mélység
szelíd szived szapora lüktetését,
s ha száradó torokkal elkiáltom
egyetlenegy birtokod a világon,
ártatlan nevedet,
hogy soha-soha nem jön felelet?
Mindig velem jártál, nem nélkülem,
most elbújtál a mélybe.
Odaadtad futásod, a vizet,
a nyári szélben ingó neszeket,
a zizzenést, a zöld fellegeket,
szólj, mit kaptál cserébe?
Félsz odalenn? Tán azért vitted el
a mosolygásomat,
s most ketten vagytok lenn
az ideges bokor alatt?
Te rejtőző, becsaptál, elszaladtál,
hogy bocsássam meg,
hogy magamra hagytál,
s itt botlom régi útjaink kövén?
Felelj, te hűtlen, vársz-e rám,
sietsz-e majd felém,
ha nyugtalan sorsom betelt,
vezetsz-e lenge fény?
Beszélj, ott van a régi ház,
az arany venyigék, ahol te vagy?
Oda süllyedt a fiatal vidék?
Hallasz? Úgy mérjem léptemet,
úgy járjam útamat,
hogy a füled még rám figyel
a nedves föld alatt?
Beszélj! Hallod a hangomat,
csak nem szabad felelned?
És én? Hallom még hangodat,
felel majd fürge nyelved?
Mindenkit hozzád mérek én,
hogy úgy szeret-e, mint te;
gurul a hónap és az év,
szegény emlékeimbe
kapaszkodom, hogy el ne essem.
Emlékezz rám, hogy megtalálj,
ha rám mosolyog a halál,
s levél legyez felettem.
