A cikk alapján meghallgattam az Anna and the barbies feat. Kiss Tibi szerzeményt. Túl azon, hogy egyáltalán nem az én stílusom és nem is tetszik, még az ún. mondanivalójával szemben is vannak fenntartásaim.
"Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni
Majd az unokáknak, mikor körbeállnak
Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak
Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!"
Én valahogy nem érzem úgy, hogy szar életem lenne. Hogy belefásultam volna a mókuskerékbe. Sőt. Én szeretek így élni. Tanítok, írok, olvasok, szeretek. Szeretek örülni a napsütésnek, a hónak, egy finom kajának. Szeretek P.-vel lenni csak úgy szimplán itthon is. Szeretek társasjátékozni. Meg még sokféle dolog tesz boldoggá és megelégedetté.
Nem gondolom, hogy mesélni az unokáknak a nagy berúgásokról, betépésekről, elkövetett hülyeségekről élettelibb lenne, mint bármi, amitől az ember jól érzi magát. Az én Szupernagyim a családunkról mesél, amikor mesél. Én inkább ilyen életet szeretnék.
