Holdvilág

Lett négy egerünk. Nekem még soha életemben nem volt semmilyen háziállatom, úgyhogy nekem ez most nagy dolog. Négy kis puha, fényes szőrű, gombszemű, kerek fülű kis jószág. Szatén ugróegerek. Igazi egyéniség mind a négy. Pontosan egy hete érkeztek hozzánk. Írok kicsit az előzményekről.

Miután kitaláltuk, hogy ha már macskánk nem lehet, akkor valami kisebb belefér azért a 35 négyzetméteres életterünkbe, úgyhogy kinéztük a kereskedésben ezeket a cuki jószágokat. Következő lépés a terrárium beszerzése volt. Ezzel szerintem oltári mázlink volt, mert potom 3000 forintért hozzájutottunk egyhez a vaterán, ami nemhogy két, de négy egérnek is elég nagy. Így lett négy. Két fekete, egy barna és egy szürke. Lányok. Az eladó csak a farkuknál fogva fogdosta össze őket, ügyelve arra, hogy mind lányok legyenek, de totálisan leszarva,h mi esetleg melyiket preferálnánk. Sebaj, imádnivaló társaink lettek: Merida, Pixel, Negro és Tejfel.

Kaptak alomnak forgácsot, etetőtálkát, itatót, fogkoptatót és 2 wc papír gurigát. Nekem semmi tapasztalatom a rágcsálófélék tartásában (és semmilyen állatéban, mert anyám sose engedte), de Tepinek volt két patkánya az excsajával, úgyhogy nagy rutinnal szereztünk be mindent.

Aztán még az első napon meglett az első egérkalandunk is: Pixi kiugrott Tepi kezéből és beszaladt a fürdőszobába, ahol a mosógép belsejébe vette be magát. Beletelt vagy 10 perc rohangászásba, mire kipiszkáltuk onnan és elcsíptük a grabancát. Totálisan beijedtünk mi is, Pixi is. Azóta elég kis bátortalan, de dolgozunk a kölcsönös bizalom kiépítésén.

Régebben a freeblogon blogoltam, de mostmár több mint 3 hónapja nem működik a felület, úgyhogy az utolsók között most énis elhagyom a süllyedő hajót. Új blogot kezdek itt, de nem új életet. A három hónapos kimaradás alatt sok minden történt, de ahogy a naplómban sem szokott sose menni ez az utólagos beszámolás, úgy itt is eltekintek tőle és továbbra is szorítkozom a jelen benyomásaira.

Kezdhetjük (Balu kapitány után szabadon)!

Volt ez a cikk. És úgy kiábrándultam. Mert ez olyan szomorú. És én nem szeretek ilyenekre gondolni, mert nagyon keserű leszek tőle. Pedig tudom, hogy nem jó az se, ha az ember homokba dugja a fejét.

Még gondolkodnom kell, hogy hova építsem a falat, ami megvéd.

Sokáig azt gondoltam, hogy én sokfelé szeretnék utazni. Hogy bejárnám az egész világot. Ha azt mondanák, hogy holnap utazhatok X-be, akkor már csomagolnám is a bőröndöm. De egy pár éve rájöttem, hogy nekem nem az a fontos, hogy hova utazok, hanem az, hogy kivel.

Az emberek általában nem szeretnek velem társasjátékozni, mert undorító vagyok, mikor nyerésre állok. És ami még ennél is bosszantóbb, hogy általában én nyerek - pedig nyilvánvalóan nem csalok.

Persze imádok társasozni. Meg kártyázni. Meg sakkozni. Meg kirakózni. Meg gyakorlatilag bármit játszani. :)

Lajosbácsi minden nap megnézi a kiskertet az ablak alatt. Tavasszal megint teleülteti virágokkal, most meg műanyag dobozokkal óvja a hóvirágokat a fagytól.

Ha egyszer saját kertünk lesz az ablak alatt, akkor azt P. is beülteti majd.
Taposó aknákkal.

Volt nekem egy kecském, tudod-e?
Kertbe rekesztettem, tudod-e?
Megette a farkas, tudod-e?
Csak a szarvát hagyta, látod-e?

Aki ebben a dalban nem fedezi fel a szexualitást és a megcsalt férfit, az bamba. :D

A cikk alapján meghallgattam az Anna and the barbies feat. Kiss Tibi szerzeményt. Túl azon, hogy egyáltalán nem az én stílusom és nem is tetszik, még az ún. mondanivalójával szemben is vannak fenntartásaim.

"Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni
Majd az unokáknak, mikor körbeállnak
Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak
Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!"

Én valahogy nem érzem úgy, hogy szar életem lenne. Hogy belefásultam volna a mókuskerékbe. Sőt. Én szeretek így élni. Tanítok, írok, olvasok, szeretek. Szeretek örülni a napsütésnek, a hónak, egy finom kajának. Szeretek P.-vel lenni csak úgy szimplán itthon is. Szeretek társasjátékozni. Meg még sokféle dolog tesz boldoggá és megelégedetté.

Nem gondolom, hogy mesélni az unokáknak a nagy berúgásokról, betépésekről, elkövetett hülyeségekről élettelibb lenne, mint bármi, amitől az ember jól érzi magát. Az én Szupernagyim a családunkról mesél, amikor mesél. Én inkább ilyen életet szeretnék.

Mindig eszembe jut, hogy nem kéne elkiabálni a dolgokat. Tegnap összefutottam az állomáson a gimis töritanárommal, aki megkérdezte, hogy teljesen rendbe jöttem-e. Én meg mondtam neki, hogy nem igazán, de megtanultam együtt élni vele. Aha, meg.

Ma reggel elmentem az esedékes kontrollra. November 26-án voltam utoljára, akkor azt mondták, 2 hónap múlva találkozunk. Már egy ideje az a rendszer, hogy INR kontrollra csak hétfőn vagy kedden lehet menni, úgyhogy így esett a választás a mai napra.

Be is csattogtam a klinikára, ahol azonban a recepciós hölgy közölte, hogy előjegyzett időpont szükséges, ami ugyebár nekem nincs, úgyhogy fáradjak át a másik hölgyhöz, aki majd intézkedik. Átmentem, kivártam, míg sorra kerülök. Az előttem lévő nő Derecskéről jött be, azt lazán elküldték, hogy előjegyzés szükséges, anélkül hiába jött. Sorra kerültem, kérdezem a nőt, hogy hogyan is működik ez az időpont kérés - be kell-e miatta mindig jönni, vagy van esetleg valami telefonszám. Elvette a papírjaim, rám se nézett, csak felvette a csörgő telefont. Türelmesen megvártam, amíg leteszi. Újra elmondtam, mit akarok. Néz rám, majd nagy kegyesen leírta a telefonszámot és a melléket, majd közölte, hogy 11 után telefonáljak.

Hazajöttem, 11 után pedig telefonáltam. Már negyedik próbálkozásra kapcsoltak is. Mondom a hölgynek, hogy időpontot szeretnék. Kérdezte tőlem, hogy jártam-e már náluk korábban is. Mondtam, hogy igen. Akkor bekapcsolt a doki közvetlen asszisztenséhez. Az asszisztens flegmán szintén rákérdezett, hogy jártam-e már náluk. Mondtam újra, hogy igen. Kérdezte, hogy mikor. Azt is megmondtam. Aszongya erre az asszisztens, hogy az már jó régen volt, mért nem jöttem vissza korábban. Na kábé ezen a ponton jöttem ki végleg a sodromból. Elmagyaráztam hát a hölgynek, hogy a múltkor azt mondták, hogy 2 hónap múlva jöjjek vissza, ami ugyebár szombaton járt le, amihez ugyebár a legközelebbi hétfő ma van. Erre a "kedves" asszisztens közölte, hogy de ő csak 3-4 hét múlva tud időpontot adni. Mondom neki, hogy nem érdekel, csak írjon be, mert előbb-utóbb mindenképp el kell mennem, és ha ez a legkorábbi időpont, akkor úgyse tudok mást csinálni.

Asszem ezen a ponton jött rá a nő, hogy mekkora tapló volt, mert csütörtökre adott időpontot.

én: - Naaa, engedj puszilni! Olyan jó szagú hasad van.
P.:  - De csak a háj miatt. Tudod, a zsír illata.