Holdvilág

Most zsibog a fejem. Egyrészt össze-vissza cikáznak benne ötletek egy előadáshoz, másrészt a legjobb barátaim élete miatt. Mert nem könnyű nekik. Én meg azt látom, hogy minden annyira bizonytalan és esetleges az életünkben. Kezdem azt hinni, hogy nem egyszerűen bizonytalanok a dolgok, de senkit nem vehetünk készpénznek. De hogy lehet akkor így megbízni? Hogy lehet hinni abban, hogy minden jó lesz? Hogy majd pont mi nem? Hogy majd pont mi igen?

Anyáink meg megmondják a tutit. A francba is, hogy igazuk van. És persze akárhogy kapálózunk, elkövetjük majd mi is az ő hibáikat (is)? Talán nem az összeset. És még nem is mentünk férjhez. És még nincs is gyerekünk. Még munkánk sincs éppen.

Azért van egy jó dolog is: csak lehetőségeink vannak. Bárhogy is döntsünk, bármerre is menjünk. És ebben van valami felszabadító.

"Ha vámpír lennék, már nem élnél." - és közben harapja a nyakamat.

"Nem kell elmondanod, mint egy kisgyereknek. Majd ha kisgyereked lesz, annak elmondhatod. Jó? (kis szünet) ...mekkorára kell vágni..?"

Najó. Az egereink nem sokat ettek, hanem megszaporodtak. Negrónak és Meridának kölykei születtek, számszerint összesen tizenegy. Már egyhetesek, elkezdtek szépen kiszőrösödni, de a szemük még nem nyílt ki. Ti tudtátok, hogy a kisegerek úgy sipognak, mint egy fészekalja madár?

Tepi szíve szerint az összeset megtartaná, de természetesen menniük kell. Már kettőnek találtunk gazdát, a többivel még nem tudom mi lesz. Talán kettőt megtartunk.

Hogy ne csak az egerekről írjak, ezt most tanultam:

No news is good news. :)

Amíg nem lettek egereink, sose gondoltam volna, hogy a cincogás ilyen. Mostanában egyre többet cincognak. És egyre bátrabbak is. Ha odatesszük a tenyerünket a terrárium ajtajához, akkor belemásznak és lesétálnak a karunkon. És szépen elkezdtek hízni is, úgyh asszem kicsit kevesebb kaját kell adjunk nekik a közeljövőben.

Amúgy meg diplomát osztottunk a hétvégén három alkalommal is. Fura volt nézni, ahogy a Kicsi illegeti magát, fürdik abban, hogy (teszem hozzá szokás szerint) mindenki rá figyel. Mindenki kedvence. Alig vártam, hogy végre vége legyen az egész cécónak és le lehessen lépni. Gonoszmáté gonosz volt, Tepi meg szerény. Mindenkinek megvan a maga forgatókönyve az ilyen hülye protokoll eseményekre. Azért  TT-ékkel nagyon jó kis ünneplős estét kanyarintottunk. Sok nevetéssel és életünk legborzalmasabb süteményével. :D

Jövőre Veled ugyanitt.

Tegnap voltam vissza kontrollon. A friss olvasók kedvéért elmondom, hogy trombofíliám van, véralvadásgátlót szedek, aminek a hatékonyságát rendszeresen ellenőrizni kell (a többiről részletesen itt).

A doki jóformán lecseszett, hogy embólia gyanúval el mertem menni a sürgősségire. Aztán úgy csinált, mintha én kértem volna, hogy a sürgősségis orvosok dózist emeljenek. Nem volt valami jó hangulatú vizsgálat. Közölte velem, hogy az 1,8-as INR az jó. A franc se tud ezen az egészen kiigazodni. Egy hónap múlva ismétlés.

Az egereink tényleg tiszta egyéniségek.

Merida a bátor. Ő a legnagyobb. Egy kis éhenkórász. Sokat szimatol, rendezgeti a gurigákat és a fogkoptatót, és egyik jellegzetes elfoglaltsága, hogy a sarkokból kikaparja az almot és rágja az üveglapok ragasztását.

Pixel, aki Pixi, a szökése óta elég félős. Egy kis outsider. A szőre szürkés és borzos, nem hasonlít annyira a többiekre. Sokat ücsörög a gurigákban, de ma már oda mert jönni a tenyeremhez. Nagy kedvence a paprika, amit elfogad a kezemből is.

Negro a legkisebb. Kis feketeség, akinek nagyon hevesen ver a szíve, kissé bizalmatlan az emberekkel (de nem annyira, mint Pixi) és mindenkitől képes elragadni a finom falatokat. Ezen kívül igazi kis lakberendező.

Tejfel, aki Tejfi. Koromfekete, de a farka vége olyan fehér, mintha tejfölbe mártotta volna. Nagyon barátságos, bemászik a tenyerembe és hagyja magát megsimogatni is.

Ha a mancsukat a tenyerembe teszik, akkor érzem a szívverésüket. Ha belemásznak a tenyerembe, érzem a kis meleg testüket. Meglepően forróak.

Lett négy egerünk. Nekem még soha életemben nem volt semmilyen háziállatom, úgyhogy nekem ez most nagy dolog. Négy kis puha, fényes szőrű, gombszemű, kerek fülű kis jószág. Szatén ugróegerek. Igazi egyéniség mind a négy. Pontosan egy hete érkeztek hozzánk. Írok kicsit az előzményekről.

Miután kitaláltuk, hogy ha már macskánk nem lehet, akkor valami kisebb belefér azért a 35 négyzetméteres életterünkbe, úgyhogy kinéztük a kereskedésben ezeket a cuki jószágokat. Következő lépés a terrárium beszerzése volt. Ezzel szerintem oltári mázlink volt, mert potom 3000 forintért hozzájutottunk egyhez a vaterán, ami nemhogy két, de négy egérnek is elég nagy. Így lett négy. Két fekete, egy barna és egy szürke. Lányok. Az eladó csak a farkuknál fogva fogdosta össze őket, ügyelve arra, hogy mind lányok legyenek, de totálisan leszarva,h mi esetleg melyiket preferálnánk. Sebaj, imádnivaló társaink lettek: Merida, Pixel, Negro és Tejfel.

Kaptak alomnak forgácsot, etetőtálkát, itatót, fogkoptatót és 2 wc papír gurigát. Nekem semmi tapasztalatom a rágcsálófélék tartásában (és semmilyen állatéban, mert anyám sose engedte), de Tepinek volt két patkánya az excsajával, úgyhogy nagy rutinnal szereztünk be mindent.

Aztán még az első napon meglett az első egérkalandunk is: Pixi kiugrott Tepi kezéből és beszaladt a fürdőszobába, ahol a mosógép belsejébe vette be magát. Beletelt vagy 10 perc rohangászásba, mire kipiszkáltuk onnan és elcsíptük a grabancát. Totálisan beijedtünk mi is, Pixi is. Azóta elég kis bátortalan, de dolgozunk a kölcsönös bizalom kiépítésén.

Régebben a freeblogon blogoltam, de mostmár több mint 3 hónapja nem működik a felület, úgyhogy az utolsók között most énis elhagyom a süllyedő hajót. Új blogot kezdek itt, de nem új életet. A három hónapos kimaradás alatt sok minden történt, de ahogy a naplómban sem szokott sose menni ez az utólagos beszámolás, úgy itt is eltekintek tőle és továbbra is szorítkozom a jelen benyomásaira.

Kezdhetjük (Balu kapitány után szabadon)!

Volt ez a cikk. És úgy kiábrándultam. Mert ez olyan szomorú. És én nem szeretek ilyenekre gondolni, mert nagyon keserű leszek tőle. Pedig tudom, hogy nem jó az se, ha az ember homokba dugja a fejét.

Még gondolkodnom kell, hogy hova építsem a falat, ami megvéd.

Sokáig azt gondoltam, hogy én sokfelé szeretnék utazni. Hogy bejárnám az egész világot. Ha azt mondanák, hogy holnap utazhatok X-be, akkor már csomagolnám is a bőröndöm. De egy pár éve rájöttem, hogy nekem nem az a fontos, hogy hova utazok, hanem az, hogy kivel.