Holdvilág

Eltelt egy újabb év, mint a szél. Kicsit kevesebb volt az új dolog, kicsit több az, amiben már nem kellett kétségbeesve kapálózni. Persze azért így is jutott mind a kettőből. De már van rutin, vannak megszokott dolgok, megszokott emberek. Kicsit jobban beleszoktam a munkába is. Egyre kevesebb segítséggel is elboldogulok.

És közben nem téptük el a szálakat az otthoniakkal. Sőt, igyekeztem annyi időt szakítani rájuk, amennyit csak lehet. Zsófiával a heti telefonok, A-val féléven (de lehet, hogy több) keresztül a napi telefonok, Nyanyettal a közös hétvége Bécsben, a vacsik a kislányokkal, a rendszeres hazalátogatás a családunkhoz, találkozók és telefonok G. barátommal - ezek mind a víz felett tartották a fejemet ebben az évben is. Örök hálám értük.

Az idén egyébként egész sokat kimozdultam már. Például a no kids weekend Hamburgban a csajokkal. Vagy az anyukás vacsik. Aztán voltam kétszer kórus koncerten is, amit nagyon élveztem (ezt a kollégáimnak köszönhetem, nélkülük nemigen került volna a látóterembe egyik esemény sem). És a gyerekekkel is több közös programot szerveztünk (mint például az a bizonyos nürnbergi hétvége).

Eljutottunk továbbá családilag a tengerhez, vagyis Barcelonába, ami nekem régi vágyam volt. És VK-t is meglátogattuk, aki sajnos nem tudott eljönni hozzánk Münchenbe, de hát ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor...

Úgy látom, L. is beleszokott mostmár teljesen a helyzetbe. Már kevésbé érzem rajta a fájdalmat és a szemrehányást, és úgy látom, már meg tudja élni a tiszta örömet, ha együtt lehetünk. És szerintem ebben mi is sokat fejlődtünk. Így karácsony után már nem azt érzem pl. mint mondjuk ősszel mikor hazament. Az olyan volt, mintha kitépték volna a szívem. Most inkább csendes belenyugvással vagyok és várom a következő telefonbeszélgetésünket és a következő személyes találkozást.

Jó itthon lenni. Nyugodt.

Ami a 2025-re előirányzott terveket illeti:

1. Hát, a német tanulás inkább passzív módon valósult meg, de jelentem, vége a halogatásnak. Jövőhéttől újra visszaülök az iskolapadba!

2. Folytatni ugyan folytattam a gyógytornát, de azért inkább lazsáltam sajnos.

3. A barátságkezdeményekkel legalább nem állok olyan csehül, még ha attól fényévekre is vagyok, hogy akár csak hasonló minőségben legyenek itt is barátaim mint otthon.

4. Új hobbit egyáltalán nem sikerült az életembe hozni, de az olvasást határozottan új szintre emeltem. :D

------------------------------------------------------------------------------------

Mik a tervek 2026-ra?

1. Sikeresen beiskolázni Mukit. Ez a jelenlegi életem legnagyobb stresszforrása. Mindennapi szorongásaim gyökere.

2. Mostmár tényleg muszáj összehozni legalább egy B2-es (inkább C1-es) németet.

3. Csináltatok Julsszal egy fotósorozatot rólunk.

4. Keresek egy képzést, amit a munkám keretén belül el tudok végezni.

5. Önkénteskedni fogok itt is.

Na, most, hogy kellően nagy célokat tűztem ki, mehetek is megvalósítani.

Az a nyári olyan jópofa volt, hogy kedvem támadt egy téli session-re is. Remélhetőleg ugyanolyan jó érzés lesz visszaolvasgatni ezt is.

1. Tök jó érzés volt azzal nyitni ezt az adventi időszakot, hogy elkészítettem az idén is a szokásos cetlis naptárat Makinak. De az idén készültem L-nak is: fényképet küldök neki minden nap az elmúlt egy évünkből. Ès ami az idén a legnagyobb örömet és megelégedést hozta: csináltam egy naptárat SirM-nek is. 19 boríték, bennük fényképek, a hátoldalakon pedig gondolatok. Minden borítékra egyedi kalligráfiával írtam rá a számot. Òrákig dolgoztam rajta még vasárnap éjjel, miután SirM már elment aludni, hogy meglepetés legyen reggel. Nagyon megleptem és nagyon jól esett neki a gesztus. Nekem meg olyan jó volt látni az örömét. :)

2. Annyira élvezem, hogy olvashatok. Mióta megvan a Kindl, sokkal többet tudtam olvasni, mert könnyü magammal vinni, és mert éjjel lámpa nélkül is tudom használni.

3. Egyre jobban megy a német (még ha nem is elég jól). Pl. a múlthéten felhívott egy kolléganő. Az ágyból ugrasztott ki, mert éppen home office-oltam. Ès mindezek ellenére felvettem, megbeszéltem vele, hogy 10 perc múlva visszahívom, és aztán visszahívva lebonyolítottunk egy sikeres telefonbeszélgetést németül, aminek a 90%-át értettem. Iszonyú büszke voltam magamra.

4. Jó hangulatú ebéd Magnusszal és a kolléganőkkel. + Vettem jegyet a jövőheti koncertre. :)

5. Tegnap Maki a délutáni alvás után átbotorkált a nappaliba és ahogy félálomban állt ott, megláttam egy pillanatra, hogy milyen kamasz lesz belöle. :))

6. A karácsonyi koncert nagyon szép volt. Meg is könnyeztem, mikor a Csendes éj-t énekelték. (Fúú, és Mashanak micsoda egy latin lover férje van! :D )

7. Karácsonykor társasozni a sógornőmékkel és utána még órákig beszélgetni a konyhában (miközben vagy ötször elindultunk lefeküdni).

8. Hangfelvételeket csinálni arról, hogy a szüleim sztoriznak.

9. Elolvasni a Nagymamám magyaráz c. könyvet.

10. Olyan jó volt, hogy végül nem csak a családdal, de a barátokkal is mind tudtam találkozni ebben a két hétben otthon. Még ha csak egy icipici időre is.

11. Zsófiékkal társasozni és röhögni a szőnyegen ülve.

12. Hazajönni Cicuhoz, aki azóta teljes matrica.

13. Egész jól sikerült az év első munkanapja.

14. Ma nemcsak hogy sikerült megoldani egy ticketet, de Andrea invitálására lementem pingpongozni, és minden előzetes félelmem ellenére iszonyú jól éreztem magam. :) Lógott a nyelvem a 1,5 óra végére, de mostantól minden pénteken pingpong lészen.

15. Szombat este végre itt is esett egy kis rendes hó. Ùgyhogy fogtam Makit vacsora után és még lementünk szánkózni. Annyira gyönyörü volt.

16. Vasárnap is majdnem az egész napot szánkózással töltöttük. Kellett ez a kis lelkemnek.

17. Mostanában olyan jó együtt ebédelni meg beszélgetni a kollégákkal. :)

18. Az igazán boldoggá tett, mikor Andrea elmesélte a többieknek, hogy nagyon örül, hogy mentem pingpongozni a múltkor, mert azt a sok kompetitív energiát, ami amúgy jellemzö ezekre az eseményekre, azt annyira szépen oldotta az, hogy én mennyire vidám voltam, meg hogy a játék öröméért csináltam az egészet, és hogy ezzel mennyire megváltoztattam mindenki hangulatát. :))

19. Tegnap úszáson amíg Maki bent volt, összecimbiztem egy 2 évesforma kiscsajjal. Apukája bement segíteni a bátyjának, de a kicsi nem annyira akart egyedül kint maradni az öltözöben, úgyhogy bevetettem magam. :D A végén még mesét is olvastam neki, fater meg borzasztóan hálás volt.

20. A második pingpongozás is igazán jól sikerült.

21. Szeretem, mikor Maki magyar iskolában van. Olyankor mindig van egy jól struktúrált és mégis laza szombatunk.

22. L. vasárnap, miután letettük a telefont, még rám írt, hogy szeretne velem külön is beszélni. <3 Be akart számolni a kis crusháról. Annyira cuki.

23. Pénteken együtt vacsiztam Sandrával és Elaine-nel. Jó érzés volt, hogy simán váltogattunk az angol és a német között.

24. Voltunk megint táncolni, most 90-es évek buli volt és annyira jóóóóó volt!

25. L-val tök jó hangulatút telefonáltunk. Volt érdekes beszédtémánk, nem csak a hanyast kaptál körül forgott a beszélgetés. Rendesen sajnáltam egy óra után, hogy máris el kell köszönni.

26. Apával "együtt" néztük az AFC döntőt. Jól megbeszéltük, hogy milyen egy uncsi meccs volt. :D

27. Végre nem fáradtam el a nyelvsulira. Egészen energikusan végig tudtam tolni. Figyeltem, beszéltem, értettem. Fog ez menni.

28. Andreaval átbeszélgetni az egész péntek délelöttöt.

29. Azta, milyen finom fajitast ettem a Hard Rock Caféban!

30. Olyan jó volt hallgatni Maki kacagását a színházban. Annyira beleélte magát az egész darabba. :) (amúgy nagyon jó elöadás volt, az eddigi legjobb - Hotzenplotz)

31. Kisfiam lettlégyen bármilyen nagyfiú, még hajlandó bekucorodni az ölembe. :)

32. Saját ütövel mentem pénteken és schicki Hose tanítgatott, hogy hogyan kell jobban játszani.

33. Amilyen szar volt a szombat, olyan tökéletes volt a vasárnap. Nem keltünk korán, játszottunk, voltunk kincset keresni, társasoztunk, eltöltöttünk egy teljesen eseménytelen, nyugodt napot együtt.

34. Volt egy igazán busy csütörtököm. Úgy éreztem, mindenki engem akar. Szociálisan nagyon jó érzés volt, de a nap végére teljesen kimerültem mentálisan. Mikor SirM-nek részletesen elmeséltem a napomat, azt mondta, nagyon büszke rám, hogy így megtaláltam a helyem a közösségben. És ez nagyon jól esett.

35. Végre megtört a jég pingpongon és a nagyon szigorú duci sráctól is kaptam egy mosolyt. Háh, lassú víz partot mos. :)

36. Jajjj, G. barátom küldött nekem valami emailben, ami annyira mérhetetlenül kedves dolog volt.

37. Szombaton elmehettem egyedül shoppingolni. Mondjuk azt nem tudtam venni, amiért valójában mentem (kabátot és cipöt), de így is vettem magamnak tök jó kis cuccokat.

38. Lazy, chilly sunday. A legjobb az volt benne, mikor csak úgy együtt feküdtünk mindannyian az ágyban még kicsit reggel.

39. Anyukámmal telefonáltam egy órát. Jó volt.

40. Mielött kitört az igazi tavasz, még kaptunk 20 centi havat a nyakunkba. Egyáltalán nem bántam, mert gyönyörü volt, és mert mégegyszer el tudtunk menni szánkózni Makival. Összebarátkoztunk egy kisfiúval meg az apukájával és együtt építettünk hóembert is.

41. Eltöltöttünk Katával meg a gyerekekkel egy tök jó napot a Kindermuseumban.

42. Törpi olyan büszke volt magára, hogy megszerezte a Meeresschildkröte jelvényt. Én is nagyon büszke voltam rá. :)

43. Itt volt anya egy hétig. Tartottunk Bridgerton maratont, sokat beszélgettünk, voltunk fagyizni, egy csomót játszott Makival, étterembe is elvittük. :)

-----------------------------------------------------------------

Hát, ez a téli a nyárinál is kicsit karcsúbbra sikeredett, de sebaj. Valószínüleg nem sikerült minden igazán jó pillanatot megörökíteni, de így is jó visszanézni az elmúlt hónapok eseményeire. Talán megpróbálom a tavaszt is.

Itt volt anya egy hétig, és most nagyon kellemesen telt ez az idő. Sokat beszélgettünk, jókat ettünk, nem csináltunk semmi extrát. Hétvégén felmentünk a városba is, ahol a Stachuson már megkezdődött a karácsonyi vásár. Ettünk egy Bratwurstsemmelt, meg vettünk a fagyott ujjainkba egy kis forró pirított mandulát. A fények, a hideg, a vanília illatú mandula - tiszta karácsonyi hangulatom lett tőle.

Tegnap pedig Makival felmentünk a Marienplatzra, hogy meghallgassuk Magnust énekelni a Rathausbalkon-on adott koncerten. Mivel hamar érkeztünk, vettünk egy almás sütit a Hugendubelben és Kinderpunsch-ot a hétfőn megnyitott karácsonyi vásárban. 

Azóta tiszta adventi lázban égek. Tök jó adventi meglepetést találtam ki L-nak, Makinak és SirM-nek is. A mikuláscsomaggal is egész jól állok. Talán a karácsonyi menetrendet is sikerült leszerveznem. Azt is elterveztem, hogy a portásainknak is sütök mézes kalácsot.

Szóval mostmár ünnepi díszbe van öltöztetve a szívem. Remélem, valóban olyan jó lesz az advent, mint ahogy az a korábbi években volt. 

Nincs különösebb oka, egyszerűen csak eláraszt a szorongás, a fejed tele van mindenfélével és a dolgok annak ellenére csúsznak ki a kezeid közül, hogy minden erőddel igyekszel összpontosítani. Pedig nem is mondhatom, hogy ez egy különösen nehéz időszak lenne. Egyszerűen csak túl sok.

A héten eddig két dátumot néztem be, és még csak szerda van. Ès fontos dolgokat, amiknek tétje van. Tiszta szerencse, hogy mind a kettőt korábbra ütemeztem a ténylegesnél, így van időm röhögni magamon mielőtt újra nekifutok.

Tegnap meséltem SirM-nek, hogy úgy ebédeltünk Magnusszal, hogy közben egy szót sem szóltunk. Rendesen le volt döbbenve. Pedig ez elég gyakran megesik velünk.

Aztán az jutott eszembe, hogy azok, akik magyarul ismernek, azok egy olyan embert ismernek, akinek gyakorlatilag be nem áll a szája. Aki akkor is beszél, vagy minimum énekel, vagy narrálja az eseményeket, amikor ez teljességgel fölösleges, hovatovább idegesítö. Például mondjuk társasjátékozás közben. Vagy munka közben. Vagy evés közben. Vagy szó szerint bármikor.

Hozzátenném, én ezeken a csendes ebédeken is mindig beszélek, csak éppen befelé. Megy a fejemben a szöveg folyamatosan (valahol olvastam amúgy nem olyan régen, hogy ezzel nincs ám mindenki így - rendesen le is döbbentem). Ès hogy miért nem szólalok meg? Nagyon egyszerü: mert vagy nem tudom elmondani pontosan ugyanazt, ami magyarul a fejemben van, vagy egyszerüen csak túl fárasztónak érzem összerakni angolul vagy németül ugyanazt a mondatot. Ùgyhogy inkább hallgatok. Èn.

Azért nem teljesen reménytelen az életem, nem kell aggódni. Egyrészt magyarul még böven hozom a formám, másrészt vannak jobb napjaim bent is. Például ma úgy nevettem a fölépcsön, hogy szerintem az egész könyvtár hallotta, hogy nekem jó kedvem van.

Nem tudom biztosan, csak remélem, hogy mindenkit ilyen szinten fel tudnak dobni a kis dolgok is. Nekem ma nagyon nyomin indult a napom. Keveset aludtam, nyomasztott az időjárás is. Ja, meg annyira dolgozni se volt ma kedvem, mert kevéssé láttam, hogy mivel is kellene folytatnom.

Ès akkor történt néhány jó dolog. :)

Először is felhívott háziorvosi rendelöm, hogy szeretnék-e influenza elleni védőoltást felvenni. Jó, hát ez lehetett volna minimum szörnyü is, de mégse az lett. Pedig utálok hivatalos ügyben telefonálni. Már attól görcsben van a gyomrom, ha német szám van a kijelzön. Hogy lett ez mégis a nap csúcspontja? :D

Nagyon egyszerü: MINDENT értettem, amit az asszisztens mondott! Sőt, érdemben tudtam reagálni. Tehát ez egy nagyon ritka pillanat volt, mikoris kompetens felnött embernek érezhettem magam németül. Ez egy olyan önbizalombomba, amit nem hiszem, hogy ma felül lehet múlni.

Na délután mindezek mellé kisütött a nap. :) (én egy ilyen solarpower-csaj vagyok)

A tetején a cseresznye, hogy zenét hallgatok és ülve táncolok. Ez MINDIG segít. :D

(nem tudom Magnus mennyire néz hülyének, de szerintem valahol erősen a határán mozgok annak, hogy idegesítem vagy szórakoztatom)

Amikor augusztusban megvolt a kiköltözésünk második évfordulója, már meg sem emlékeztünk róla igazán. Pedig sok minden történt ebben az évben is. Például én végig dolgoztam. Maki kijárta a második óvodai évét. SirM-et előléptették. Lettek kimozdulós baráti kapcsolataink (mármint leginkább nekem). Maki megtanult biciklizni. Mindenki sokkal jobban boldogul már németül (és még mindig én a legkevésbé). Maki jógázni és táncolni is járt az oviban. Belaktuk a lakást, felkerültek a képek a falra. Megugrottam olyan orvosi mérföldköveket, mint hogy találjak nőgyógyászt, angiológust, hematológust. Kialakult az életünknek egy elég jól körülhatárolt rutinja.

Teljesen nyilvánvalóan ki lett mondva, hogy nem áll szándékunkban visszaköltözni Magyarországra.

Még mindig hiányoznak a barátok, nagyon. Sokszor a család is. Leginkább L. De nem hiányoznak ételek vagy helyek. Szeretünk ott lakni a kis nyugis lakótelepen, szeretjük a kis egyszerű életünket.

Engem egyetlen dolog frusztrál még mindig nagyon, ez pedig az az érzés, hogy nem vagyok elég kompetens. Nem elég, hogy nem ismerem jól a rendszert, de még a nyelvet sem beszélem eleggé ahhoz, hogy boldoguljak. Ùgy érzem magam, mint valami szerencsétlen gyerek, aki folyton segítségre szorul, de nem érnek rá a felnőttek. Ez a mindennapi szorongásaim legfőbb tárgya. Ès mostmár talán eléggé fáj ahhoz, hogy összeszedjem magam és tegyek ellene érdemben is.

Vannak napok, amikor annyira mélyen vagyok lelkileg és fizikailag is, hogy csak fekszek az ágyon és semmi. Még egy koszlott filmre se vagyok képes koncentrálni. Egyszerűen ólomsúlyúnak érzem minden tagomat. Próbálok pihenni, hogy legalább a fizikai erőnlétem visszatérjen, de a szorongás nem hagy teljesen ellazulni. A saját testem játékszere és foglya vagyok egyszerre, és ez egyszerre dühítő és elkeserítő. Pedig tegnap még a tornát is megtoltam, hogy hátha jobb lesz (nem lett). Nincs jobb ötletem, a túlélésre játszok és bízok benne, hogy holnapra túl leszek a nehezén.

Mindeközben dolgozni kellene, pakolni kellene, logisztikázni kellene, mert a következő két hét elég rendhagyó lesz és ebbe előkészítetlenül enyhén szólva felelőtlenség beleugrani.

Na picsogás vége.

Sokszor terveztem már írni arról, hogy mennyire sokat jelentenek számomra a barátnőim. Ès nem csak azért, mert ha baj van, akkor számíthatok rájuk. Sőt, ez egyáltalán nem elsődleges szempont.

Sokkal fontosabb nekem az, hogy meghallgatnak. Ès az, hogy ők is megosztják velem a mindennapi csip-csup kis dolgaikat, meg persze a sokkal nagyobbakat is. Ez a bizalom, ez a folyamatosan élő kapcsolat az, amit én kimondhatatlanul értékesnek találok. Ami minden beszélgetés során újra és újra felvillanyoz.

Amikor kiköltöztünk Münchenbe, az eléggé megtépázta ezeket az szálakat. Főleg azért, mert a személyes találkozások szinte teljesen megszűntek, a telefonáláshoz pedig nem annyira voltunk hozzászokva. Merthogy nyilván mindenkinek megvan a saját kis élete, senki sem akarja zavarni a másikat. Vagy legalábbis bennem ez volt (van). Ès persze azt is tudom, hogy Muki mellett nem igazán lehet telefonálni, tehát maradnak az esték, vagy a közlekedős üresjáratok, amik sokszor a másik félnek nem alkalmasak. Ès ebből a sok-sok "nemalkalmas"-ból aztán kinőtte magát egy csomó frusztráció meg öncenzúra.

Hogy mi lett a megoldás?

Nincs egyetemes jó megoldás. Van olyan barátnőm, akivel a mai napig olyan összehozni egy hívást, mintha a pápa egyeztetne a dalai lámával. Velük marad az az évi egy-két alkalom, amikor el tudok szabadulni Budapestre gyerek nélkül. De jelentem, van, akivel sikerült megoldást találnunk!

Az egyik Zsófia, akivel bevezettük a heti egy, csütörtök reggeli telefonhívást, ami pontsan az első meetingig szokott tartani (általában). Mivel ez rendszeres, így mindenki számít rá, senkit nem zavar, sokkal inkább jobb kedvre derít.

A másik, akivel sikerült visszacsempészni gimis korunk végtelen telefonbeszélgetéseit, az A. Bár a hívások apropója nem annyira örömteli, de maga a tény, hogy újra napi szinten (vagy közel mindennap) beszélünk, az számomra tovább erősíti az amúgyis ősrégi barátságunkat.

Jó érzés, hogy így 600 kilométerre sem maradtam egyedül. Jó ez a huszonegyedik század, hogy van lehetőségünk erre.

Ez volt a negyedik alkalom, hogy színházban voltunk együtt. És negyedszerre is ugyanazt az elragadtatott áhitatot láttam Makin, mint a legelső alkalommal. Sőt! Első alkalommal valójában nem is értett mindent, hiszen épp csak felszedett magára annyi németet, hogy boldoguljon az oviban.

Másodszor a Neinhornt néztük, az nagyon színvonalas, szuper előadás volt a Deutches Theaterben. Szerencsére ismertük a történetet, mert én különben nem sokat értettem volna a zenés részekből.

A harmadik színházlátogatásunk bábszínház volt, egy sátoros előadás, a Grüffelo. Teljesen azt gondoltam amikor megláttam a helyszínt, hogy kidobott pénz volt, de Maki imádta. Interaktív darab volt, ő pedig lelkesen kiabálta be a válaszokat. Egyébként itt szembesültem vele először, hogy nem minden vonódik be egyformán. A kis pajtása, akikkel mentünk, egyenesen utálta és unalmasnak tartotta.

Most voltunk tehát negyedszer, egy újabb gyerekdarabon (Pettersson und Findus feiern Geburtstag). Dramaturgiailag nekem kicsit szétesett, de a színészek nagyon jók voltak, és összességében igazán szórakoztató darab volt. Már az én németem is fejlődött annyit, hogy 90%-ban értsek mindent (bár az sem hátrány, hogy ismerem az eredeti szövegeket). A legjobb mégis az volt, hogy micsoda átéléssel nézte Maki az egész előadást. Hogy teljesen átadta magát az élménynek. Mikor vége lett, már azon alkudozott velem, hogy mikor jöjjünk legközelebb és miket nézzünk meg.

Minden gyereket színházba kellene vinni, mert ott varázslat van, csoda. És az ő szemükön keresztül ezt mi is átélhetjük.