Holdvilág

Az idén is csináltam egy kis listát az általam elolvasott könyvekből. Sajnos a tavalyi terméshez képest 2016-ban jóval kevesebbet sikerült abszolválnom, bár nem panaszkodok azért, mert nagyrészt olyan könyveket, amiket alkalom adtán akár szívesen újra is elolvasnék (mondjuk nem is egy van, ami már az idén is újraolvasottként szerepel a listán). Megpróbálok mindegyikről írni is most pár szót, benyomást.

1. Sarah Lotz: Hármak
    Egészen nyomasztó horror, ami azon túl, hogy a végéig tartja a feszültséget, tökéletesen leképezi, hogy a média milyen manipulációkra képes.

2. Lev Grossman: A varázslókirály
    Valahogy nagyon tudom szeretni ezt a cseppet sem optimista történetet.

3. Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei
    Tökéletes hangulatteremtés, minden ízében India, gyönyörű képek, lassan hömpölygő mondatok. Annyira magával ragadó, hogy annak ellenére is imádtam, hogy sokszáz oldalas és cseppet sem könnyű olvasni.

4. Nick Cutter: Mélység
    A legjobb horror, amit eddig olvastam.

5. Erika Johansen: Tear királynője
    Gondosan felépített fantasy világ, ami a regény végére pont beszippant annyira, hogy érdekeljen és várd a folytatást. Korrekt iparos munka.

6. Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan
    Orosz életérzés, mesevilág. Külön nekem a nőről, aki két férfit szeret egyszerre.

7. Daniel Keyes: Virágot Algernonnak (ápr.15.)
    Régi hiányosságomat pótoltam végre. Szomorú történet ez, de teljesen átérzem, hogy miért szeretik annyian.

8-15. Lucy M. Montgomery: Anne sorozat (jún. 26.)
    Jó, hát időnként újraolvasom, hogy tágabb tere legyen a képzeletemnek.

16. Lev Grossman: A varázsló birodalma (júl.2.)
    A varázslók trilógia lezárása, ami végsősoron egész megnyugtatóra sikeredett.

17. Modern php (júl.7.)
    Hogy elhitessem magammal, hogy tényleg megteszek mindent a tanulásért is.

18. Paul Tremblay: Szellemek a fejben (júl.16.)
    Én csalódtam ebben a könyvben, de ahogy távolodok tőle, úgy jut eszembe egy-egy részlete újra meg újra. Lehet, hogy mégis csak tud valamit, hogy ennyire nem ereszt?

19. N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
    Iszonyú lelkes voltam tőle az első oldaltól az utolsóig, bár azt hiszem, a csattanók egy részére egészen hamar ráéreztem. De ez nem vont le semmit a történet értékéből. Nagyon várom a folytatást.

20. Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás
    Azt hiszem, nekem ez az év könyve. Még akkor is, ha nagyon szoros a verseny, de erről még majd lentebb írok. Ez a regény azóta kísér, hogy felütöttem az első oldalon. Tökéletes ajándék volt, köszönöm!

21. Paula Hawkins: A lány a vonaton (okt.14.)
   Csak egy szokásosan izgis, egyszer olvasható kriminek ígérkezett, de azért egy csalódott alkoholista nő szemszöge egészen rendhagyó olvasmányélményt teremtett.

22. J. K. Rowling: Harry Potter és az elátkozott gyermek
    Jó, hát nekem ez volt az év csalódása.

23. Tatjana Tolsztaja: A macskány
    Ez egy elég nehezen olvasható könyv, ami sok jó részlettel rendelkezik, de valahogy az összkép mégis töredezett és nehézkes marad.

24. Wéber Anikó: Az osztály vesztese
   A fb-on akadtam bele egy ajánlóba erről az ifjúsági regényről, és egészen tanulságosnak látom. Majd kölcsönadom anyámnak is.

25. Sofi Oksanen: Norma
    Oksanen még mindig zseniális. Pláne, hogy végre élőben is találkozhattam vele és dedikálhatta nekem a Baby Jane-t (azért azt, mert az elcseszett szerelemről az szól). Amúgy a Norma eléggé eltér Oksanen eddigi regényeitől, de ettől függetlenül totál izgalmas és zseniális ez is.

26. Neil Gaiman: Óceán az út végén
    Na igen, ez így évvégére eléggé beütött. Nem hiába szemezek már ezzel a könyvvel régóta. Éreztem, hogy hív, és tökéletesen meg is talált. Talán még a Coraline-nál is jobb.

27. Susan Sebold: Komfortos mennyország
    Ezt biztosan nem kell ragoznom. Ez a könyv nekem kapaszkodó, segítség és menedék egyszerre. Már több mint tíz éve.

28. Homonnay Gergely: Puszi, Erzsi!
    Kár ezért a könyvért, mert az ötlet alapvetően jó, és bizonyos részei tényleg kiválóan meg is valósulnak. De kivonva a politikát és a káromkodást meg a radikalizmust csak fájóan PC epizódokká esik szét a kép, és a kilúgozott Erzsinél sokkal jobban csípem a fb-on megnyilvánulót.

Az idén megrágott 28 könyvből ha most böknem kéne egy legjobbat, akkor nagyon nehezen menne, de ha kivesszük az újraolvasottakat, akkor talán tényleg a Tizenegyes állomás lenne a befutó, szorosan együtt említve Az éjfél gyermekeivel, Marija Morevnával és az Óceán az út végénnel.

Ezt az évet egyébként Sarah Lotz zárja, hogy 2017-et úgyanúgy kezdhesse. :)

B.Ú.É.K.

Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak úgy vele rajtam kívül is, hogy bizony nekik van a legklasszabb szuperapájuk a világon. De mivel ez az apáknapi hétvége, én a saját Apukámról (és kicsit a többi klassz apáról a környezetemben) akarok írni.

Arról a klassz apáról, aki otthon vigyázott rám, amíg anyám a húgomat megszülte. Én anyámnak azt, hogy engem napokra magamra hagyott, nem annyira tudtam 1,5 évesen megbocsátani, a kórházban kishúgnéző helyett tehát közöltem vele, hogy én bizony nem megyek oda hozzá, mert "Apa itt van".

Arról a hősről, aki a szakadó hóesésben hazafuvarozott az oviból a téliszünetet megelőző utolsó napon, majd mikor zokogva közöltem, hogy de Cinike ott maradt az óvodában, akkor fogta és gyalog (kocsival már nem mert nekivágni a csúszós, havas útnak) elment a város másik végébe a nyomvadt kis plüssegérért, hogy az ő kislányának legyen mit ölelgetni a téliszünetben is.

Arról a nagyszerű apáról, aki mesét olvasott minden este, aki vóvókutyásat játszott velünk négykézláb az asztal körül, aki megtanított sakkozni, aki kifésülte a hajamat (mert anyámmal ellentétben ő nem cibálta), aki a nyakába vett, aki simogatta a hátam amíg elaludtam, aki elvitt magával a munkahelyre, ha már lábadoztam vmi otthonmaradós vírusból, aki minden táncos fellépésre elvitt és elfuvarozta a barátnőimet is, aki minden reggel elvitt kocsival a gimibe, aki bárhova értem jött akármikor is hívjam. Aki megtanított, hogyan írjam le a kettes számot, aki számtalan estén keresztül oldotta meg velem a matematika versenyfeladatokat, aki kikérdezte a töri évszámokat.

Arról a csodás apáról, aki mikor péntek délben sírva felhívtam, akkor fogta magát, beült a kocsiba és délután négyre minden cuccommal (ami nem volt kevés) hazaköltöztetett Debrecenből.

Arról a gondoskodó apáról, aki egy héten keresztül a kórházi személyzet munkáját átvéve ápolt engem, hozta-vitte az ágytálat, segített mosakodni, enni hozott, tartotta bennem a lelket, ha már a fájdalmat máshogy nem tudta enyhíteni.

Nekem van a legjobb apukám. A legeslegjobb. Nekem ő a leg. Az életem összes fontos dolgában ott volt. Ha nem személyesen, akkor a fejemben. Ő tanított arra, hogy bármilyen körülmények között beszélhetek arról, hogy mit miért tettem. Hogy az emberek közötti egyetlen híd a kommunikáció. Hogy mindenki lehet értékes, érdemes adni egy esélyt. Hogy nem számít a származás, a bőrszín, a szexuális orientáció. Hogy liberálisnak lenni nem szitokszó. Hogy a tehetség nem átok, hanem lehetőség. Hogy a kemény munka hozhat eredményeket, de nem minden. Hogy tanulni sosem késő.

Hogy attól, hogy más vagyok, még megtalálhatom a helyem a világban.

És azt is tudom, hogy az én nagyszerű apámat is nevelte egy apa, akit egész életemben csodáltam a hatalmas tudásáért, a széles látóköréért, az olvasottságáért, azért, hogy a korától függetlenül is szenvedélyesen szeret tanulni. Egyszer majd szentelek egy teljes posztot az én drága Papikámnak, mert ennyi kicsiben nem lehet elmondani, hogy milyen sokat tett a családjáért, a tanítványaiért, a közösségért, ahol él. Lenyűgöző ember, aki nagyon jó apukát nevelt nekem.

Nekem ők az abszolút apai példaképek. Minden nap azon igyekszem, hogy méltó legyek a nevükre.

Kedvelem ezt a jóga-dolgot. Nem mindig esik egyformán jól, és szerintem még mindig nem kaptam el teljesen a dolog meditációs fonalát sem, de érdekel és tetszik.

Mondjuk lehet, hogy nem a legjobb alap úgy érkezni a jógaórára, hogy az ember rohan. Szó szerint. Persze lehetne időben indulni, nem pedig a kezdés előtt 20 perccel. Az ember kapkodva átveszi a ruháit, berobog a terembe, választ egy szőnyeget, magához vesz egy plédet, aztán kezdődhet is a bemelegítésként szolgáló meditáció, ahol a tested érzeteire figyelsz és a légzésedre. Nekem meg még ezerrel száguld a pulzusom. És fejben még a félbehagyott teendőket pörgetem.

Aztán van egy olyan, hogy a jógaoktató mindig elmondja, hogy az egyes ászanákat csak úgy szabad csinálni, hogy az ne okozzon erőlködést. Ne remegjen a kar és a láb, a tónusos izmok ne húzódjanak. A legtöbb ászanát úgy kell kitartani, hogy ne 20-30 másodpercig legyen elviselhető, hanem percekig kitartva is (akár) kényelmes legyen. Bennem, aki ha keveset is, de sportolgatott ezt-azt egy időben, ez nagyon furcsa érzetet kelt. Milyen már az az "edzés", ami nem fáj? Aztán a másnapi izomláz és kellemesen fájó érzetek mindig megerősítenek abban, hogy jó ez a jóga.

Most arra gyúrok, hogy minél jobban megtanuljam fejből a mozgássorozatokat, hogy aztán itthon is tudjak gyakorolni. Meg közbe kitaláltam azt is, hogy az új melóhelyemhez közel is keresnem kell egy jógastúdiót. Jó lesz ez.

Facebook-on FK megosztott egy cikket a professzorról, aki a kudarcait taglaló negatív önéletrajzzal hívta fel a figyelmet arra, hogy az élet nem habostorta, amitől énis kedvet kaptam ahhoz, hogy írjak egy ilyet. A teljesség igénye nélkül (a szociális és párkapcsolati kudarcaimat mellőzve) íme:

Ezerkilencszázkilencvenvalamennyi  --  Azt mondták, hogy falsul éneklek.

2003.  --  Egyest kaptam a töri feleletemre.

2006.  --  Nem jutottam be az OKTV országos döntőjébe.

2006.  --  A kedvenc oktatómnál nem tudtam ötöst szerezni félévkor.

2008.  --  Másodszor is megbuktam jelentéstanból.

2009.  --  Irma szerint én nem vagyok a mesterképzésre való.

2011.  --  Visszautasították az önkéntességre való jelentkezésemet.

2011.  --  KT szerint túlságosan felszínes vagyok a kutatáshoz.

2012.  --  Nem nyertem el a pályázatot.

2012.  --  Megbuktam mint háziasszony (és ezt a fürdőszobába zárkózva a padlón zokogva "viseltem büszkén").

2012.  --  A főnököm az első minősítő levélben felsorolta milyen rémes hibákat vétettem és mennyire rosszul teljesítettem.

2013.  --  Két megpályázott állásból is elutasítottak egyetlen hónapon belül.

2014.  --  Egyhónapos állásinterjúsorozat után a "másik" lányt választották helyettem.

2014.  --  A kollégáim ki nem állhattak.

2015.  --  Nem igazán tudtam jó statisztikai elemzést végezni egy fontos projektben.

2015.  --  Már az első munkahetemen elfelejtettem a jelszót.

2015.  --  A főnököm felsorolta, hogy mikben nem fejlődtem az általa elvárt tempóban, és hogy ezért, illetve még más okból, de csak félállásban tud alkalmazni továbbra is.

***

Tanulság nincs.

Szerdán ültem az irodában, zenét hallgattam és dolgoztam, mikor kinyújtózva azt éreztem, hogy ropognak a csontjaim, nyúlnak az ízületeim és olyan jól esik az egész. Gyorsan rákerestem arra a jógastúdióra, amit a múltkor Anyahajó említett. Ritkán jutok ilyen gyors elhatározásra, de akkor úgy döntöttem, hogy csütörtök délelőtt én kipróbálom a jógát.

Gerincjóga, kezdő óra. Aszittem, hogy el fogok késni, de kutyafuttában átöltözve is csak a második érkező lettem. További tizenpár ember szálingózott még be, aztán olyan 5-10 perces csúszással megjött az oktató is és elkezdődött az óra. Furcsa élmény volt. Nagyon izgatott voltam, és eléggé fel voltam pörögve, úgyhogy nekem nem igazán sikerült meditatív és elmélyült állapotba hoznom magam. Ezután az egyetemi tesi keretében felvett gerinctornán megismert gyakorlatokhoz eléggé hasonló nyújtások következtek közel 90 percen keresztül, a végén vagy 10 percnyi meditációval, amibe szintén nehezen tudtam elmélyülni, mert az egyetlen férfi résztvevő hangosan horkolt. :D

Tulajdonképpen azt éreztem, hogy egyáltalán nem fáradtam el. Meg se izzadtam, semmi. Kicsit csalódott is voltam. Valahogy többet vártam az egésztől, annyi lelkes jógarajongó barátom van. Mindenesetre úgy voltam vele, hogy talán adok még egy esélyt a dolognak.

Aztán felkeltem péntek reggel, és olyan izmok fájtak a testem különféle tájékain (pl. a kulcscsontomnál), amikről nem is tudtam, hogy léteznek. :D Szóval, ha megjön a fizum, akkor azt hiszem, befizetem magam egy 10 órás jógára, mert ezt még érezni akarom.

Ja igen, egy újabb pont kihúzva a bakancslistámról! :)

Én nagyon szeretek táncolni. :)

Ezt már régebben meg akartam kérdezni, hátha valaki tudja rá a választ:

De mér nő szőr a nőn???????????????????????????????

Szálinger Balázs:
(Vidámház)

Éjszaka a Vidámházban
Három évre való lány van
Három fiút ünnepelnek
Megsiratnak megtaposnak
Elüldöznek elengednek
Ők se tudják mit csinálnak
De utánuk sose mennek

A Vidámház parkettája
Sírással lett körbeállva
Három névre mocskolódnak
Gyűlölködnek kergetőznek
Soha többet soha jobbat
Három babát megszurkálnak
Megaláznak megtaposnak

Az egyik lány megöregszik
Minden szarral összefekszik
A második büszkesége
Férje van és tele méhe
A harmadik kerek alma
A negyedik szül meg téged
Ma éjjel még elkaparna

A Vidámház alja ropog
Alulról az ördög kopog
A parketta alatt tűz ég
Fojtsd a lángját szívd a füstjét
Jobb lenne tán kivesszőzni
Vagy fölhívjuk kergetőzni
Mondjátok lányok mi legyen

Elengedtük kanjainkat
Kikacagtunk leúsztattunk
Mindennemű holtomiglant
Kanjainkat elengedtük
Jobb nekünk itt sírni együtt
Hejj öregszünk hejj csalódunk
Sírdogáljunk veszekedjünk

Hajnalban a vidámházi
Seregletbe füst szivárog
De még táncolnak a lányok
A szívekben jég verekszik
Alulról a tűz igyekszik
Ugye lányok ugye tiszta
Nem jönnek ők soha vissza.

A nagyszabású selejtezés közepette előkerültek 5 éve nem hordott farmernadrágok. Felpróbáltam mindet újra. És mind jó rám!

És persze a felpróbálás miatt nyilvánvalóvá vált az is, hogy miért nem vettem fel egyiket se annak ellenére, hogy tökéletesen állnak és még a divatból se mentek ki.

A sírás kerülgetett, ahogy szatyrokba pakoltam a hülye nadrágokat, mer' a hülye trombózis miatt szorítják a hülye fél lábamat.

Hülyeség. Veszek harisnyát.

Mióta megvettük a lakást, bizonyosan új szomszédaink is lettek, mert gőzöm sincs, hogy hol voltak eddig ezek a hangos emberek.

A mellettünk lakó vénember mondjuk eddig is mindig becsapta az ajtót, ha közlekedett, amitől megremegnek a falak és én a macskával egyetemben ugrok egyet.

Az alattunk lakó néni (?) bizonyára süket, ezt sejtettük eddig is, hiszen sosem reklamált, ha a cicu éjszaka rohangált a zoknija után. De mostanában időnként lemerülhetett a hallókészüléke, mert olyan hangosan hallgatta a tévét, hogy minden szavát értettem a híradónak, és hiába mentünk le szólni, hogy faszomatmánemhallomajóbarátokat, még a csengőre tenyerelést se hallja meg.

A kedvencem mégis a felettünk lakó, aki napjában többször is porszívózik, a köztes időt pedig mosással tölti ki (talán kimossa a porzsákot?). A mosgépe pedig elég elnyűtt darab lehet, mert a centrizésnél mintha be akarna köszönni hozzánk egy emelettel lejjebbre. Érdekes hobbi ez, melyet előszeretettel űz reggel hatkor és este tizenegykor is.

De legalább senki nem kopog be heti rendszerességgel, hogy ezt vagy azt segítsünk már neki. Nem léteznek normális szomszédok, én mondom nektek.