Egyrészt a mai nap tiszta kreatívkodás: írtam három bejegyzést a saját oldalamra (kettő még draft), másrészt buzog bennem a tettvágy, hogy elkezdjem az új szobaprojektemet (egy teljesen új honlap), harmadrészt hozzávegyül ehhez az egész energiához ez:
Már elég régen írtam olvasmányélményről, de most van mondanivalóm.
Előszöris a fülszöveg. Én az életben többet el nem olvasom a fülszöveget, mert vagy elspoilereznek valamit, vagy teljesen feleslegesen és zavaróan idéznek a könyvből, vagy totális baromságot írnak. Jelen esetben ez utóbbi történt.
A borító szövege alapján a regény egy szerelmi háromszögről szól. A regény nem szól semmilyen szerelmi háromszögről. A regény ennél sokkal fajsúlyosabb dologról szól. Egyrészt szól egy pánikzavaros és egy depressziós lány szerelméről. Arról, hogy milyen életet próbálnak élni meleg párként és mentális betegségekkel küzdő emberekként egy heteronormatív, a másmilyenség előtt bármilyen formában értetlenül álló világban.
De ami engem ennél is jobban megütött, hogy a regény tökéletesen szól arról, hogy hogyan ássa alá a párkapcsolatot az, ha bármelyik fél nem szereti önmagát és nem hiszi el, hogy a másik értékesnek és szerethetőnek tartja. Jó annak, aki ezekben a sorokban kicsit sem ismer magára.
A Baby Jane talán nem Oksanen legjobban kimunkált regénye, de a gondolkodnivaló pakkot itt is megkapjuk bőségesen az olvasás utánra is.
Tegnap G. barátom egy nagyon kellemes kis kávézóba vitt el. Az egész helynek volt egy megkapó kávéház hangulata. Nagyon tetszett.
Mikor beléptünk, rögtön kiszúrtam a sütikínálatot és választottam is egy ínycsiklandozó sajttortát. Aztán leültünk az ablakhoz, kiválasztottuk, hogy mit iszunk, és vártuk, hogy felvegyék a rendelésünket. Hamarosan ki is jött az asztalunkhoz egy negyvenes fickó a pult mögül. Rámosolyogtam és mondtam neki, hogy én egy cheesecake-et és egy cappuccino-t kérek, G. pedig mondta, hogy ő csak baracklevet. A pasas térült-fordult és hozta amit kértünk. Totális fapofával szó nélkül letette az asztalra, pedig mosolyogva köszöntem meg. Pont leszarta. Még morogtam is G.-nek, hogy milyen rémes figura.
Ezután eltöltöttünk egy nagyon kellemes estét, aztán mikor fizettünk, G. gálánsan felajánlotta, hogy állja az én részemet is. Talán ez a lovagias gesztus, talán az utolsó mosolygós megköszönés és elköszönés hozta meg az eredményt, de a fickó szája sarka mosolyra rándult. :) Win!
Tepi ma azon sajnálkozott, hogy nem tudott nekem virágot rendelni, mire mondtam neki, hogy ezen igazán kár görcsölnie, elvégre ez a nap se különbözik olyan nagyon a többitől. Mivel nekem minden nap nőnap. Mondjuk ezt nem annyira értette, úgyhogy elmagyaráztam neki.
Merthogy a nőnap ugyebár nem arról szól, hogy a csodás csajoknak viszünk pár szál gazt, mer úgy illik oszt jóvan. A nőnap eredetileg sokkal inkább az egyenjogúságért vívott harcról szólt (és boldogabb országokban szól ma is). Arról, hogy milyen sokat elértünk már ezen az úton akkor is, ha még nagyon messze a cél.
Na ezért merem azt mondani, hogy nekem minden nap nőnap. Mert javarészt olyan férfiak vesznek körül a munkahelyemen, a barátaim között és a családomban, akik teljes mértékig egyenlő félként kezelnek engem. Nem kérdezik meg az állásinterjún, hogy akarok-e gyereket és ha igen, mikor nem. Kiveszik a részüket a házimunkából. A családi ügyeket a férj és a feleség közös döntésének tekintik -- pénzügyi téren is! Sokszor kikérik a véleményemet, és számít nekik, hogy mit mondok. Társként, partnerként, egyenrangú félként kezelnek.
Nem szolgaként és nem királylányként.
Szerencsés vagyok, hogy én így élhetem meg a kapcsolatomat az engem körülvevő, az életemet nagyban befolyásoló férfiakkal.
Nekem tényleg minden nap nőnap. Virág nélkül is. :)
Mivel ma semmi másra nem vagyok alkalmas, csak hogy egy puhi takaró alól vinnyogjak megállás nélkül, ezért:
Ha most választhatnék szuperképességet, azt választanám, hogy ne tudjak sírni. Nem mintha nem lennék tisztában vele, hogy hány embert és milyen módokon lehet térdre kényszeríteni vele, de nálam jobban kevesen tudják, hogy milyen veszettül hátrányból indul az, aki nem tudja szabályozni, hogy mikor sírjon.
Mily csodás is, hogy én akkor is sírok, ha dühös vagyok (magamra), és persze ettől csak még dühösebb leszek, amitől meg nem bírom abbahagyni a sírást. Ördögi kör.
Erős akarok lenni. Nem sírni. Beleállni a helyzetbe. Hahh. Hogynepersze.
