Holdvilág

Tepi szerint könnyebb lesz, ha kitalálom, hogy hogyan tovább. És én döntöttem, de nem könnyebb. Úgy döntöttem, hogy megpróbálom még öt hónapig kibírni valahogy. Lehet, hogy szükségem lesz hozzá külső segítségre. Egyszerűen nem tudok itt megállni. Túlságosan félek attól, hogy mi lesz, ha lemondok erről a lehetőségről. És persze nagyon félek attól is, hogy milyen lesz a következő öt hónap itt. Meg tudom-e állni a helyem legalább szakmailag, vagy a csapatból való kilógásom teljesen ellehetetleníti, hogy hatékonyan dolgozhassak. Csupa kérdések vannak bennem, és nem tudom, hol lehetnek a válaszok.

Ma azzal töltöttem némi időt, hogy akciótervet állítsak fel stresszkezelés céljából. Néhány napja ugyanis visszatért az erős szorongásom, ami azzal a kellemetlenséggel is jár, hogy reggel nyugtalanul és gyomorgörccsel ébredek. És már megint összeszorítom az állkapcsom, ha nem figyelek rá tudatosan, hogy ne tegyem. Még nem annyira rémes a helyzet, mint néhány hete, de nem is akarom, hogy odáig fajuljanak újra a dolgok. Íme a tervem:

1. Mivel reggel már úgyse tudok rendesen aludni, ezért hasznosan is tölthetem ezt az időt. Tepi úgyis munkába indul fél 7-kor, a legjobb az lesz, ha én is felkelek és ezt a plusz félórát arra használom, hogy a munkába menet az út egy részét sétálva tegyem meg. Így több legyet is ütök egy csapásra, hiszen a séta testmozgás, a Tepivel töltött idő meg ajándék.

2. Listát fogok írni a jó dolgokról az életemben. Tudom, hogy kurva hosszú lista lesz. :)

3. Árnyalni fogom a problémáimat, mert jelenleg csak a rémes, borzalmas és egyéb végtelenül negatív jelzők segítségével vagyok képes megfogalmazni őket, de az nem lehet, hogy ennyire kilátástalan legyen a helyzet.

4. Minden este rá fogok szánni félórát a nyugodt heverészésre (net vagy bármilyen külső inger nélkül).

5. Ki fogom próbálni az olyan stresszoldó módszereket mint a mély légzés, az izomlazítás vagy a zene.

6. Csinálok egy blogot, ahol minden nap hálát adok 7 dologért, ami aznap jó volt.

Furcsa, hogy a jelenlegi főnököm attól féltett, hogy összetör engem az a másik munkahely a maga szigorú, szervezett, álságos hierarchiájával. Eszébe sem jutott, hogy engem ez a tizenkét ember tör össze azzal, hogy nem fogadnak be, hogy nem akarnak közeledni, hogy nem értik a helyemet a rendszerben. Mint ahogy magam sem értem. Talán azért, mivel nincs is. Csak lógok a levegőben ilyen kvázigyakornokként. Nincs asztalom, nincs barátom. Itt egy olyan közösség, akik nem csak munkatársak. Együtt töltik az időt a kötelező nyolc órán kívül is. Mindenkinek megvan a maga helye, szerepe a csoportban. És én nem találom az enyémet, és ők nem találnak nekem helyet.

Ez nem az első munkahelyem, de valahogy mégis az. És nem megy a beilleszkedés. Furcsa lenne azt mondani, hogy abban a 12 másik emberben van a hiba és csak én vagyok a jó, a meg nem értett. De lelkem rajta, én tényleg megpróbáltam. Talán tényleg az a probléma, hogy nem lett letisztázva, hogy hova sorolódok a ranglétrán. Talán a helyüket féltik. Talán egyszerűen csak nem passzolunk.

Nem tudom, hogyan tovább. Érvek és ellenérvek sorakoznak halomra.

Nagyon tetszik maga a munka, szeretem a feladataimat. Izgalmas dolgokat csinálhatok, amikhez egyre jobban értek, és amik társadalmilag is hasznosak. Talán ha kibírnám még egy kicsit, ha végre rendes állásba felvennének, akkor megváltoznának a dolgok. Végre lenne helyem. De valahogy nem nagyon hiszek ebben. Szerintem ez már lefutott meccs, és vagy egyáltalán nem fog már változni a felém való viszonyuk, vagy csak nagyon-nagyon lassan. Én meg közben szépen elsorvadok.

Ez egy jó állás lenne egyébként. Tisztességes fizetéssel, normális egzisztenciával, relatíve rugalmas munkaidővel, fejlődési lehetőséggel. Jó referencia lenne akkor is, ha elmegyek innen.

Lehet, hogy össze kellene szorítanom a fogaimat és kibírni. Nem a világ, ha az emberhez nem szólnak hozzá egész nap. Ha nem hívják el ebédelni, miközben mindenki megy. Ha hátat fordítanak neki, mikor mindenki körben beszélget. Ha összesúgnak mögötte. Ha egész nap külön ül, és ezért minden lényeges közösségépítő dologról lemarad. Ha a szakmai dolgokba se vonják be igazán (mert abból is baráti összeröffenéseket csinálnak).

Sajnos annyira nem értek ehhez a területhez, hogy segítség, útmutatás és tanítás, vagy egyszerűen csak a megmutatott szakmai lehetőségek nélkül boldoguljak. Sajnos ahhoz sem vagyok elég kvalifikált, hogy könnyen találjak más hasonló pozíciót. Arról nem is beszélve, hogy mennyire belterjes és kicsiny ez a szakma itthon.

És mindez eltörpül amellett, hogy én akarom, hogy kedveljenek. Én részese akarok lenni a csapatnak. Én így, kiközösítve nem tudok létezni. Nekem ez fáj. És feszültségeket szül bennem, amiktől nem tudok elvonatkoztatni akkor sem, ha kilépek innen délután ötkor. Egyszerűen nem megy.

Hogy mit fogok csinálni? Felmondom az állást, ami lehetőséget teremtene arra, hogy nyugodtan léphessünk egyről a kettőre. Hogy családunk lehessen, ha szeretnénk. Hogy egyszer talán majd legyen egy saját lakásunk.

Úgy érzem, hiába tanulok gyorsan, hiába értek bizonyos dolgokhoz, mégis alulkvalifikákt vagyok. Úgy döntöttem, tanulni fogok újra. Pedig én igazán nem akartam az a diplomahalmozó lenni. A phd után eszem ágába se volt újra az egyetem közelébe menni. De kell a tudás, a nyomás, hogy tanuljak. Az autodidakta módszer nekem valahogy sose ment olyan jól. Jövő szeptembertől újra egyetemista leszek.

Hogy ez mivel jár? Jóval kevesebb szabadidőm lesz. Valószínűleg olyan munkát kell végeznem, ami nem isnpirál, ami elfáraszt, ami nem lesz könnyű. A tanulás nagyon sokba fog kerülni, úgyhogy nem lesz spórolt pénzünk. Biztosan nem fogunk tudni családot alapítani, hiszen egy fizetésből nem lehet finanszírozni a tanulást és a gyereket is. Ha ezen a munkahelyen rossz benyomást hagyok magam után, akkor jó eséllyel ásom el magam máshol is már előre.

Nem tudom, mi legyen. Egyik percben győzködöm magam, hogy ki lehet ezt bírni, másnak is megy, nekem is menni fog. Aztán amikor a gombóc a torkomban és a görcs a gyomromban már nagyon szorít, akkor azt mondogatom, hogy muszáj az elvárásokkal szembe mennem, mert különben elsorvadok.

És csak pörögnek az érvek körbe, körbe...

Kicsit kicsúsztam az időből, de azért megtartom most is a szokásos évértékelést és a 2014-re vonatkozó tervek felsorolását. Lássuk csak:

– 2013 nem indult a legfényesebben és ez hosszú időre megmérgezte az egész évet. Azért örülök, hogy 2014-be már nem hurcoltam magammal ezt a konfliktust. Végső soron ez is egy fontos tanulság volt az emberi kapcsolatokról és arról, hogy minden éremnek két oldala van.
– 2013 tavaszi féléve nem volt épp könnyű menet, Tepi és a Kicsi meg Gonoszmáté diplomaosztói tették fel az i-re a pontot.
– A Tátra-túra és a Balaton fantasztikusan jó volt. Amúgy sok-sok készüléssel telt a nyár.
– Ebben az őszi szemeszterben nagyon sokat dolgoztam. Túlestem a nagy témabemutatón, írtam egy recenziót, befejeztünk egy cikket és tartottam egy előadást. És megismertem a legklasszabb hallgatókat, akikkel nagyon szeretnék még együtt dolgozni.
– A barátaim magánélete mindenféle meglepő fordulatokat vett – az enyém nem kevésbé. :)

Lássuk, mit végeztem a kitűzött célokkal:

– Meglátogattam A.-t Berlinben, bár nem teljesen úgy, ahogy terveztem. Ettől függetlenül nagyon jó élmény volt. :)
– A Balatont ugyan nem bicikliztük teljesen körbe, de egy jelentős részét így is bejártuk, és mondhatom, életem legjobb nyaralása volt. :)
– Nemcsak hogy megfogtam egy kisbabát, de a világ legcukibb kis hercegnőjének követhetem már több mint egy éve a növekedését. Nagyon jó érzés.
– Hát, három cikket marhára nem írtam meg, de azért most tényleg haladtam.
– Háhááá, és 3 kilót se fogytam. :D Nemtom mér találtam ki ilyen hülyeséget.

És végezetül jöjjenek akkor a 2014-es év tervei:

– 2014 az esküvőnk éve! :)
– 2014 az abszolválásom és Tepi másoddiplomájának éve.
– 2014-ben elköltözünk a fővárosba. Végre többet találkozok A.-val, közelebb lesznek TT-ék. Ha már ott leszünk, időnként elugrunk majd a közeli rokonkákhoz is.
– Költözés és munkakeresés/találás is a cél. Mindkét projektből a legjobbat kell kihoznunk.
– Folytatni fogom a programozás tanulást is.

Kicsit megcsúszva, de kívánok mindenkinek klassz 2014-et! :)

Na gyorsba, mielőtt még elindulunk, hogy tesóméknál ünnepeljük 2012 megérkezését. Kábé vagy 10 éve nem volt erre példa. Mármint nem a 2012-re, hanem hogy együtt szilveszterezzünk.

Tehát 2011. Jó nehéz év volt ez is. Nem unatkoztam.

- Nyelvvizsga pipa.
- Államvizsga pipa.
- Phd felvételi pipa.
- Újrakezdés pipa.

Volt sok emlékezetes perc. Volt sok emlékezetesen rossz pillanat - és volt sok felejthetetlenül jó is. :)

Tavaly ilyenkor két dolgot tudtam biztosan a szilveszterrel és az új évvel kapcsolatban:

1. Bárcsak M-ékkel ünnepelhetnék.
2. Egy piszok nehéz félév vár, amit bárcsak át lehetne ugrani.

Most csak azt tudom, hogy valahogy lesz. Ilyen bizonytalanul ritkán szoktam látni az elkövetkező időket. Ms. Mindenre Van Egy Bé Tervem most kussol.

Egyébként meg Boldog Új Esztendőt minden kedves ide tévedőnek! :) 2012

Eszembe sem jutott sokáig, hogy bármilyen összegzést vonjak az előző évről, illetve hogy összeírkáljam a 2010-re vonatkozó elvárásaimat, terveimet. De aztán bekapcsoltam a laptopom és a neten úton útfélen ilyen összesítésekbe botlottam. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy beállnék a sorba, inkább azt, hogy ezt is a magam képére formálnám. Így lesz belőle ez:

2009-ről nem mondhatom, hogy rossz év lett volna. Eleve klasszul indult, gondolok itt a jó kis bulira a V-ben. Hozott sok új ismeretséget, és köztük is egy nagyon fontosat és meghatározót. :) Lediplomáztam és eltöltöttem egy nyarat úgy, hogy 3 napnál többet nem tartózkodtam egyazon városban. Na ki utazott még ennyit? hehe

2010-re pedig nagy terveim vannak és nagy változásaim. Például az új albérlet. Ez az egyik legfélelmetesebb változás az összes közül, de nem adom fel, és hiszem, hogy ezt is megoldjuk. Emellett nagy szakmai fába vágtam a fejszémet, és nagyon számít rám T. és K. is, úgyhogy bele kell még húznom. És még valami: nyárra Amerika. :) (de ezt majd aktualizálom, ha aktuális lesz)

Tervek, szándékok? Hmm. Mondjuk többet fogok főzni. Meg nem hagyok mindent az utolsó pillanatra. Szorgalmasan tanulom az angolt (is). Levágatok egy kicsit (!) a hajamból. Sokszor találkozom a barátaimmal, nem hagyom, hogy elhanyagolva érezzék magukat.

Na így első nekifutásra ennyi. A január meg amúgy is egy olyan első nekifutás féle. Szóval hajrá, megyek is kritikát írni.