Holdvilág

Tudom, hogy a szerelmeseknapja tegnap volt, de én ma szeretném megköszönni Neked ezt a hétvégét:

Kedvesem penget ugyebár. Gitárt ugyebár. "Óóóó-George" pedig megkérte, hogy pengessen, amíg ő énekel. Jaj, tudom, hogy irígy vagyok, mert se pengetni, se énekelni, se ütni, se pötyögni, se fújni nem tudok, sőt, mindezeket megfejelve még bot fülem is van.

Szóval kedvesem pengetett neki a rocksulis koncerten. Én meg elmentem meghallgatni őket. Amikor beléptünk a Loviba, három méter után az volt a határozott érzésem, hogy én nagyon öreg vagyok. Nem is csoda: az emberek 90%-a az államig ért, és aki nagyobbra nőtt, korban az is legalább 5 évre volt tőlem. Persze nincs ebben semmi csodálkozni való, a rocksuli leginkább a középiskolások rock-zeneiskolája.

A maga nemében egészen becsülendő ez az immáron 20 éves intézmény, ahol lehet szaggatni a húrokat, ütni a bőrt, és más egyéb utakon kiélni az ember mötál-szenvedélyét. Ahogy telt az idő és egyre másra következtek a különböző dalok és fölállások, az az irigykedő gondolat jutott eszembe, hogy de jó is lett volna, ha tizenévesen én is ilyen muzsikákon tudok szocializálódni. Akkor most nem lenne akkora lemaradásom zeneügyileg (merthát az ember mégse állhat ellent sokáig a rock vonzásának). Najó, az is igaz, hogy akkor meg mivel traktálnának az én drága barátaim, akik eltökélték, hogy igenis kiművelnek zeneileg. Nem véletlen a karácsonyra kapott Liquid Tension Experiment CD sem. :)

"Jaj, olyan aranyosan fekszel! Mint egy kis döglött bogár."

Már napok óta készen voltam a profilommal, mikor ide szóltak, hogy kéne egy másik fotó (na mégse leszek kurva... :P), meg hogy kéne egy új referencia is. Mert az ember a kalapból csak úgy hipp-hopp előhúzza a referenciáit. Nem is beszélve arról, hogy az én referenciáim amúgyis rendelkeznek némi "extrával". Na mindegy, kiküldtem szépen az e-mailt, vártam és vártam és vártam.

És aztán ez is meglett. Most mondhatnám, hogy "mégsincseste", de sajnos az van. Megint eltelt még egy este. Kezdek aggódni kicsit, hogy még mindig nem voltam egy percet sem 'placeable'. Hogy lesz így belőlem Kolombusz mosogatólánya? Gy. után meg már érdeklődik valami hiperszuper kaliforniai tábor. Kalifornia... Még elképzelni is...

Szóval holnap újabb telefonok várhatók. Aztán ha egyszer 'placeable' leszek, akkor meg tuti amiatt fogok nyavalyogni, hogy miért nem 'placed'. Soha nincs jó idő, mindig esik az eső. :D

Csupa izgalom vagyok. Mondjuk, legalább mostanra (péntek óta) sikerült eljutni odáig, hogy nem remeg a gyomrom. Szóval a lényeg: belevágtunk.

Pénteken megvolt életem első angol nyelvű interjúja - na jó, a fele magyarul ment hálazégnek. Még így is majd' leestem a székről, annyira izgultam. A csaj, aki interjúztatott, meg is jegyezte - nesze neked jóbenyomás.. Aztán írtuk a szerződést, kérdezgettünk, eljöttünk. A lépcsőházban Gy. odafordul és mutatja: neki is remeg a keze még mindig. :)

Ezután jött a szokásos 'nem tudok enni - nem tudok aludni - nem tudok nyugodtan ülni a fenekemen' érzés. A lényeg, hogy még semmi sincs véglegesítve, még dolgozni kell ám az ügyön. Szóval most referencia gyűjtés, erkölcsi bizonyítvány, profil kitöltés stb. Számomra még mindig az a legnehezebb, hogy mindent 1000 karakterben kell hatszor körbemagyaráznom. De hát hogy írjam le a drágáknak, hogy én szoktam gallyat kaparni meg forgót verni, mikor a szótárunknak sincs fogalma arról,h mik ezek, hát még akkor azoknak, akik ezt a profilt majdan olvasni fogják. Na mindegy éljen a kemény fizikai munka, meg a hatalmas konyhai tapasztalat! :D

Reményeim szerint a végére ezeket is büszkén kipipálhatom majd. Meg mondjuk Kaliforniát. Vagy Hawaiit. Vagy a Grand Canyont. Vagy a Niagarát. Vagy Cape Codot... :)

Kedvesem hatalmas sóhaj kíséretében így huppant le mellém az ágyra:

"Rájöttem. Én nem kövér vagyok, hanem nehéz."

Na ez most egy optimista blog bejegyzés az októberi fos idő ellenére is. MERT:

- Én csakazértis elhiszem, hogy engem is lehet szeretni, meg szépnek látni, meg elfogadni.
- És csakazértis elhiszem, hogy boldogok leszünk. (mert na, játsszuk már el,h mi is egy normális kapcsolat vagyunk - még akkor is, ha mi sem áll távolabb tőlünk, mint normálisnak lenni -, mert hisszük néha vagy sem, a lényeg mégiscsak az egymás iránt érzett szerelem)
- És fog még sütni a nap (meg esni a hó, amit imádok :P).

Emilia szelet

5 db tojás sárgája
20 dkg cukor (17-18)
8 ek. fekete kávé

Ezeket habosra kavarjuk.

10 dkg darált dió
20 dkg liszt
1 sütőpor

Ezeket és a tojás felvert habját hozzákeverjük. Ez a tészta. Kizsírozott, kilisztezett tepsiben, közepes hőmérsékleten kisütjük.

Krém:
3 dl tej
3 ek. liszt
3 ek. cukor

Ezeket simára kavarjuk, megfőzzük. Apránként öntjük a tejet és keményre főzzük (puding szerű, kicsit sűrűbb). Ha kihűlt, akkor 1 kocka Rama-t és 2 csomag vanília cukrot hozzákeverünk, simára és jó habosra. Tetejére csokimáz: fél Katica csoki + 2 ek. olaj, ezt felolvasztani és nem a tűzön, hanem a láng felett.