Holdvilág

Az ember az életéből nem tudja kitörölni a dolgokat. A blogjából igen.

Lakótársnak pánik rohamai vannak az egyetem miatt. De az is lehet, hogy nem ez a szakszerű diagnózis. Nyomasztja a megfelelési kényszer. A motiváltság. A mások elvárásai. A sajátjai is.

Miért lesznek valakinek pánik rohamai? És másoknak miért nem? Nekem miért hülye álmaim lesznek? Én nem akarok több hülye álmot, ami nappal is folytatódik. Én nem akarok már semmit, ami fáj. Ne legyen már rossz. Legalább egy kicsit ne.

***

A faszomat a hülye aggódásba. Hát kit érdekel?!

Valaki mondja meg, mi a fontosabb. Hadd döntsek utána egyedül - rosszul.

Sokan mondják, hogy túl sokat beszélek. Van mondanivalóm - magyarul. De az angollal ez valahogy sosem ment ilyen jól. Én már a középfoknál is jobban féltem a szóbelitől. Mikor kint voltunk Amerikában, úgy éreztem, elmúlt ez a görcs, hogy én azért nem szólalok meg, mert nem tudom olyan gyorsan és olyan kifejezően elmondani, ami a fejemben van. (meg kint valahogy senkinek nem akartam annyira megfelelni)

Az első szakkolis angolon még olyan kis bátor voltam. Ma viszont teljesen azt éreztem, hogy ez elmúlt. Pedig ugyanazok az emberek vannak, akiket annyira megszerettem. Mondjuk van egy új lány, de ő meg annyira szimpatikus, hogy szerintem prímán be fog illeszkedni.

K. megjegyezte az óra végén, hogy jó lenne, ha beszélnék. Mindig látja a fejemen, hogy van mondanivalóm - jó tanár. Például I.-t nem cseszteti annyira, hogy beszéljen többet. Tutira a homlokomra van írva minden, amit gondolok. Kéne egy tükör, aztán angolul leolvasnám. :)

Ja igen, a másik brave-dolog: Szombaton megyek Pestre a Bátor Tábor szóbeli interjújára. Lesz egy kis csapatjáték, ismerkedés, meg elbeszélgetés. Izgulok. Félek az idegenektől, de imádok játszani. Majd inkább játszok.

Gyakorlatilag majdnem egész nap aludtam.

Minden tiszteletem hőn szeretett Szupernagyimé, aki rendíthetetlen humorral kezeli Papikám minden zsörtölődését és kikezdhetetlen logikáját még hajnali 5.12-kor is.

Szerelmes dal Gy.-nek:

D. hozott nekem egy sajtburgert. Vegas óta nem ettem sajtburgert. Rá sem bírtam gondolni. Holnap reggel még jóleshet.

Szeretnék egy ilyen pólót. Aki nem tudja, mi az a wug, itten tájékozódhat. :)

Volt az oviban egy fiú, Lala. Meghúzta a hajam, csípkedett, rúgdosott és egy alkalommal még az ujjamat is eltörte. És Macinak hívott és színes műanyag gyűrűt hozott. Anyáék állították, hogy mert a Lala szerelmes. Belém. De én akkor úgy gondoltam, hogy a szerelem az, hogy az óvónéni fia szivárványt rajzol nekem.

Ma sem értem a pasikat, akik csesztetéssel fejezik ki a vonzalmukat. Mondjuk a rajzolt szivárvány se ér már célt. Bezzeg egy rajzolt macska (vagy egy rajzolt virág - romantikus is vagyok néha jóvanna).

Az milyenmá, hogy az ember úgy írna valamit, de igazából nem tud mit írni. Se értelmes gondolatokat a blogjába, se befejező fejezetet a szakdogájába, se cikket, se emailt, se beadandót.

Lehet, hogy hülyeségeket kellene írnom? Vagy inkább olvasni kéne. Megfontolandó. Ötletek?

Túl vagyok rajta. Még mindig szorítja valami a belső részeimet. Gy. persze alszik, pedig lehet, hogy ha sírhatnék neki kicsit, az segítene. Az önkéntes munkáról kellett írni. Lehet, hogy ez egy jel?

Bátorkodtam önéletrajzot írni és kitölteni a jelentkezést. Bátorkodom továbbá nyelvvizsgázni a jövőhéten, később jelentkezni a doktori iskolába és lediplomázni. Bátor évnek ígérkezik 2011. Szurkoljatok! (fingers crossed)

Azt hiszem, szeretnék jelentkezni önkéntesnek a Bátor Tábor valamelyik turnusába. Ki akarom próbálni azt az igazi nyári tábori élményt, amit Gy.-nek sikerült Amerikában. Most írhatnék ide olyan fellengzős dolgokat, hogy segíteni szeretnék a beteg gyerekeken, de azt hiszem, ez inkább arról szólna, hogy segítünk egymáson és tanítjuk egymást. Ki mit tud beleadni. Kevesebb, mint két hét és számtalan tapasztalat. Hatalmas a túljelentkezés, úgyhogy nem bízom el magam, de azt hiszem, ha egyeztettem Gy.-vel, akkor kitöltöm a jelentkezés többi részét is. Jó móka/munka lenne. :)

Egyelőre csak nálam és csak most, ezen a héten. És magunkra főztünk. És együtt voltunk bevásárolni. És mostam ránk. És mosogattam is. Most mondjam, hogy mennyire élveztem? :)

Anyám a múlthéten egészen jófej volt. Közölte, hogy látott nagyon klassz evőeszköz készletet és meg kéne néznem, hogy melyiket szeretném, illetve meglepett egy garnitúra lábassal meg fazékkal. Mondtam is Gy.-nek, hogy van már nekem fazekam, meg konyharuháim, meg tányérok, csészék, süteményes tál és törölközők, meg vízforraló és lesznek kanalaim meg villáim is. Közölte, hogy akkor bizony én mán jó parti vagyok. :))

Neki meg van kése.