Holdvilág

Az elmúlt két hétben tanultam annyit a vizsgámra, mint még soha egyikre sem. Örülök, mert sikeres lett. Közben kicsit elhanyagoltam a barátaimat és minden egyéb dolgomat. Aztán az ember átszakítja a célszalagot és az egész élete csőstül hullik vissza a fejére.

Hurrá.

Tehát most kórházba járok (a változatosság kedvéért), valamint egyéb dokikhoz (a változatosság kedvéért). Kicsit pánikolok. Emellett menedzselem az időmet, hogy a nulla lustálkodás úgy jöjjön ki, hogy minden tanszéki dolgot elintézek közben, válaszolok az emailekre, találkozok a magányos barátokkal, találkozok a kevésbé magányos de annál elfoglaltabb barátokkal is, visszaviszem a könyveket a könyvtárba, dolgozok, bevásárolok, takarítok és még egy kicsit olvasok is.

Ezért is nem írtam eddig. Nincs igazán miről. Ami jelen pillanatban a kapacitásom 90%-át leköti, az nem blogtéma, a többit meg most összefoglaltam. Igyekszem túllendülni a paráimon és kihozni a lehetőségeimből a maximumot (és közben minimálon tartani az aggódás-faktort olyan dolgokon, amikkel egyelőre nem tudok mit kezdeni).

Jövőhéten tisztázás és Balaton.

P.: Ezt a kávét nem annyira szeretem.

én: Nem baj, megiszom én, neked meg csinálok másikat.

P.: Neeem, ne pocsékoljunk!

A múltkor lebbencs levest főztem. Én.

És ehető volt, sőt finom! Azok után, hogy egyszer már megbuktam mint háziasszony, ez igazán nagy dolog. És a főzés tényleg nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé. Amúgy eszembe jutott ehhez a háziasszonyos fiaskóhoz, hogy friss asszonykaként Rka is csak a két ujja közé csippentve merte megfogni a csirkét, Sehi pedig a mai napig csak gumikesztyűben nyúl a nyers húshoz - szóval én sem vagyok reménytelen eset. :)

Ma borsólevest csináltam. És komoly elhatározásra jutottam. Mostantól a nyáron minden héten főzök egy levest. Terveim között szerepelnek: gyümölcsleves, paradicsomleves, húsleves, csülkös bableves (P.-nek), palóc leves, gulyás leves...stb.

tessék figyelni a szöveget - hahaa, jól átvertelek, nemis szeretem a leveeest :P

Akartam már mondani, hogy ha erre jársz és akad mondanivalód, vagy csak úgy kajabálnál egyet a vakvilágba, hogy énis tudjalak, akkor ne habozz kommentelni nekem. :)

Köszönöm.

Hát nem szánalmas, hogy már megint az a bajom, hogy nem ihatok alkoholt? Soha többé.

Pedig már majdnem volt egy teljes jó évem.

Amikor iszok, akkor olyan kedvesen bolond vagyok. Mostmár nem leszek. Nem lesz többé meghitt borozás kettesben, vidám pálinkázás, baráti sörözés.

Nekem senki ne mondja, hogy ez csak rinya. Egyrészt persze valóban az, ha onnan nézzük, hogy ez a viszonylagos egészségesség felé vezető út. Másrészt nagyon szar érzés. Kiábrándító és elkeserítő. Ez az én kis személyes tragédiám.

Amúgy meg egyre több emberről tudom, hogy milyen keresztet visz a hátán. Így az én problémám csak egy kis színes a sokból. Lehetek miatta szomorú, de most nem nagyon tudok tenni semmit.

Holnapra kialhatom.

És íme a téma, amiről már akarok írni pár napja. Megvan a trombofília vizsgálatom kontroll eredménye. Tényleg antithrombin III alultermelés és alulműködés. És itt kezdődik az ámokfutásom.

Előszöris némi gyorstalpaló. A Clexane (amit adok magamnak immár csak napi egyszer) fő hatóanyaga az LMWH, vagyis a kis molekulatömegű heparin. Sajnos a heparin az antithrombinhoz kapcsolódik, amiből nekem ugyebár kevés van és az sem működik tökéletesen - ergo nem igazán hatékony a kezelés. Halottnak a csók.

És mint kiderült, mellékhatásai is vannak hosszú távon: a göböket, bevérzéseket már ismerjük, de mint kiderült a lábdagadást is okozhatja ez, valamint csontritkulást is okozhat. Fasza.

Szóval Doktor Peti átirányított egy megfelelő szakrendelésre. És igen, itt végre tényleg jó kezekben vagyok. A megyeszékhelyi kórházban, ahol eddig kezeltek, nem igazán éreztem jónak az ellátást. A doktornőmből minden információt úgy kellett harapófogóval kihúzni, a vizsgálatok eredményeiről nem iparkodott értesíteni engem, sőt elhárította érdeklődésemet azzal a mondattal, hogy úgyis jönnöm kell fél év múlva és addig úgyis kell az injekció, szóval oly mindegy,h mikor tudom meg az eredményt. Egy éve lett mélyvénás trombózisom és most ott tartok,h kiderült,h eddig gyakorlatilag hatástalan volt a kezelés.

De most más dokim van. Ez egy másik város, egy másik kórház. Ahogy beléptem a rendelőbe, azonnal rám figyelt a Doki. Elolvasta a papírjaimat, mikor mondtam,h van még neurós papír nálam, akkor azokat is elkérte. Igazából minden leírtat úgy olvasott át, mintha valami kis orvosi kuriózum lennék (jó, mondjuk 25 sem vagyok és már kaptam egy agyvérzést meg egy mélyvénás trombózist, ami totál ellentétes folyamat az agyvérzéssel).  Nagyon kedves volt. Mindent elmagyarázott, lerajzolt, kérdezett és válaszolt a kérdéseimre. Közben oldotta a félelmeimet és teljesen közvetlen volt. Totálisan partnerként kezelt. Aztán lehívta egy kolléganőjét, akinek az én ritka trombofíliám a kutatási területe. A doktornő is nagyon kedves volt, megadta a telefonszámát és megbeszéltük, hogy az egész családot megvizsgálják genetikailag.

Át kell térnem Warfarinra. Ez nem olyan jó hír. Szigorúan ellenőrzött étkezés, szigorúan ellenőrzött véralvadási faktor (INR-érték), sohatöbbé alkohol, terhesség mellette kizárt (meg kell tervezni és vissza kell térni azidőre az injekcióra).

Tulajdonképpen napok óta nyomasztott ez az egész, de ma részben megkönnyebbültem. Ez egy nagyon rendes Doki. Itt jó kezekben vagyok - remélem.

"Nagyon szeretlek.

Minden kis baromságoddal együtt."

Mióta először elköltöztem otthonról, még minden nyáron haza is kellett cuccolnom. Néha nem csak nyáron - volt egy rossz emlékezetű decemberi villámköltözés is, amikor délben felhívtam apámat, jött, pakoltunk és délután 4-re már minden cuccom otthon volt.

És íme, eljött a június, és nekem nem kellett hazaköltözködni! Már itt vagyok otthon. Tulajdonképpen nem ehhez a 35 négyzetméterhez, a garázshoz vagy a jólfésült kertvárosi környezethez ragaszkodok, hanem P.-hez. Mellette vagyok otthon. Vele vagyok itthon.

Mivel itt a vizsgaidőszak, amikor is köztudottan minden (!) érdekesebbé válik, mint a tanulni való, ezért nekem is eszembe jutott néhány egymáshoz csak általam kapcsolódó dolog. Megpróbálom leírni őket, mielőtt megint maga alá temeti az asszociációim újabb hulláma.

Nem vicces, hogy a testtömegindexem szerint teljesen normálisnak számítok, mégis a plus size kategóriába esnék, ha modellként néznének rám? A múlthéten azért nem vettem meg egy ruhát a Takko-ban, mert kiemelte a párnácskákat a hasamon. Pedig szuperszexi seggem volt benne. És pontosan ebből a megfontolásból nem fogok soha csőruhát sem magamra ölteni. Bé szerint a csőruha megvétele motiváció a fogyókúrához. Én tökéletesen elégedett vagyok a versenysúlyommal, és a párnácskáimmal is ki vagyok békülve az injekcióim óta (oké, régebb óta). Ha ez plus size, akkor ennyi. Majd hangsúlyozom a mosolyom. :)

Ismeritek a pinablogot? Még valamikor régen találtam, de maga az ötlet már akkor is tetszett. Most, így a vizsgaidőszak sodrában szakítottam némi időt arra, hogy elolvasgassam a posztokat rajta. Oké-oké, valóban vannak rajta hülyeségek, meg túlkapások, meg rinya, de az ötlet alapvetően díjnyertes. Minden feminizmus nélkül nyíltan beszélni arról, hogy a nők és a férfiak különbözőek és a női nézőpont is lehet érdekes, sőt.

Különben meg van még egy téma a tarsolyomban, de néhány emberrel előbb személyesen akarom átbeszélni a dolgot és csak utána feldobni ide. Addig meg marad a régi jó szőnyeg alá besöprős technika.

Én kedd óta, P. meg tegnap éjjel kezdte. Bennem már megmarad a meleg szendvics és a reszelt alma, P. még küzd, hogy a lázcsillapító és a tea ne akarjon azonnal távozni.

Készülünk a bikini szezonra.