Ma még biztos összeveszünk vagy kétszer. Kicsit felemeljük a hangunkat, elmondjuk a másiknak, hogy nem figyel eléggé, hogy nincs igaza, bosszankodunk, hogy nemigaz, hogy nem érti. Duzzogunk is kicsit a végén, hogy milyen már ez.
De még egyszer sem éreztem úgy, hogy na most kéne jól összepakolni és elmenni innen jóóó messzire. Ez biztosan jelent valamit.
Ennek a posztnak tulajdonképpen tegnap kellett volna megszületnie, de annyira sűrűre sikerült a napunk, hogy nem adódott rá alkalom. Mindenesetre ma felvetem a problémát, hátha nem talál süket fülekre.
Én nem tudom, más hogy van vele, de nekem nagyon nehéz úgy jól éreznem magam egy kisközösségben, hogy a csoport egy tagja érezhetően nem kedvel.
Pontosítok, mert Amerikában ez nem volt teljesen egyértelmű, Sophie csodálkozott is, hogy mennyire leszarom, mit gondolnak rólam.
Tehát kisközösség alatt értsünk egy olyan társaságot, ahol többségében olyan emberek vannak, akikkel gyakran kerülök kontaktusba és fontos számomra, hogy pozitívan ítéljenek meg - egyszerűbben: a barátjuk szeretnék lenni. Namármost ha van valaki a társaságban, aki éppen ellentétesen viszonyul hozzám (és ráadásul elég fontos, domináns tagja a csoportnak), az engem iszonyatosan tud zavarni.
Kétféle megoldásom van a szituációra:
1. Tovább szűkítem fejben a csoportot, kizárom a velem ellenséges tagot/tagokat és keresem csak azok társaságát, akik részéről kölcsönös szimpátiát észlelek. Ez egy nem teljesen kifizetődő elszeparálódás, de a gyakorlati megvalósításban eredményezett néhány nagyon közeli barátot. :)
2. Egyáltalán nem találkozok azzal, aki ennyire negatívan ítél meg engem, ha mégis muszáj, akkor tudatosan kerülöm, levegőnek nézem (udvariassági formulák azért játszanak, sose lennék olyan bunkó, hogy ne köszönjek). Ezzel általában az a helyzet, hogy így előbb-utóbb az egész csoporttal megszakad a kapcsolat. (Megfutamodok, háhá.)
Túl sokat adok mások véleményére? Megeshet. Nem érdemlik meg? Megeshet.
Még egy apróság. Én most tényleg mindent megtettem a jó viszony érdekében. Tényleg. És nem vagyok igazán hozzászokva az ilyen jellegű pofáncsapásokhoz a fenébe is...
Fittik vagyunk. Minden nap biciklivel járunk dolgozni, bicajjal mászkálunk a városban, vagy sétálunk. Nincs buszbérletünk már több hónapja. Sőt, a szakkolis sportnapon felbuzdulva néhányszor floorballozni is összegyűltünk. És milyen jól sikerült!
Ezelőtt utoljára még valamikor a gimiben játszottam, de P., Gonoszmáté és még páran tudnak rendesen játszani (saját ütőjük is van), mi meg lelkes amatőrökként csatlakoztunk és az egészből több óra móka és izzadás lett.
Most meg elhatároztuk Oféliával, hogy elmegyünk sportolni valamit. Hétfőn spinninggel kezdünk, aztán meglátjuk, hogy tetszik-e a dolog. Csinik leszünk, fittik leszünk. (Tudjátok, van az a mondás, hogy "De szép még lehetsz.")
Az milyen már, hogy még azon is el kell gondolkozni, hogy elmehetek-e egy napra kirándulni Tokajba, mert annyi macerával jár az életem, hogy az agykapacitásom felét tuti az köti le, hogy számolok, kombinálok, gondolkozom, hogyan lehetne a lehető legnormálisabbnak tűnőre csinálni egy szimpla szombatot.
Csak azt akartam mondani, hogy egyáltalán nem könnyű nekem. És mire ezt végiggondoltam, az is eszembe jutott, hogy egy csomó nagyon jó dolog van az életemben, ami kárpótol - vagy nem is kárpótol, hanem elnyomja bennem azt az érzést, hogy mennyivel könnyebb lenne máshogy. Egészségesen.
A ma délután járdán/utakon közlekedőknek üzenném, hogy jussanak Oidipusz király sorsára.
Egy ismerősöm ajánlotta fb-on ezt a bejegyzést, ahol a 10 legjobb filmes szállóige kerül felsorolásra. Végigbogarásztam és nagyon nem tetszett. Az első kommentelő ötletei sokkal közelebb állnak hozzám. Megpróbálom összegyűjteni a most eszembe jutó kedvenc beszólásaimat.
1. "Fütyülsz bazdmeg és hazudsz, mert egy szar szemét szar alak vagy!" - Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten
2. "Tartsd meg az aprót, te mocskos állat!" - Reszkessetek betörők
3. "Én kiverem neked, te kivered nekem; csak semmi buzulás!" - Torrente
4. "Táncolni akarok, nyerni akarok, a díjat akarom!" - Ponyvaregény
5. "Jöttömre öt nap múlva számítsatok. Pirkadatkor, kelet felől." - A Gyűrűk Ura - A két torony
6. "Nembaj! Majd cinálunk bárányt!" - Bazi nagy görög lagzi
7. "Fiam, egy szép napon ez mind a tiéd lesz. - A függöny?" - Gyalog galopp
8. "Te mondd, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb!" - Bűnvadászok
Biztos millióegyet össze lehetne még szedni, de nekem most így hirtelen ezek ugrottak be, mert ezeket szoktam is emlegetni. Ha eszetekbe jut valami számotokra kedves, ne habozzatok idekommentelni.
Be vagyok zárva. Nem szó szerint, leginkább a saját fejembe, de mostmár kezd pánik hangulattá fokozódni a dolog. Közel 3 hét munka nélküli itthonlét után kezdem nagyon utálni, hogy borzasztó nehezen bírom rávenni magam a kezdő lépésre. A napok meg csak peregnek...
Kéne valami jó kis kezdőlökés.
P.-nek magyaráztam a múltkor, hogy bizony minden lány tudja már tizenkevés éves kora óta, hogy milyen ruhában kíván férjhez menni. Minimum a fazonját és a színét, de olyan is van, aki már a kirakatban/neten is kinézte.
P. meg csak nézett. Pedig "ez nem afféle szerény vélemény, hanem határozottan állítom, hogy tény, tény, tény.." :D
Ki van ez találva. Ez a 250. bejegyzés. Tiszta számmisztika. Megünnepeltük ugyanis apa 50. szülinapját és az én 25. szülinapomat. Fesztivál jelleggel buliztunk 3 napon keresztül. Amikor a legkevesebben voltunk, akkor 14 fős volt a társaság, mikor a legtöbben, akkor meg 26 ember evett, ivott, mulatozott a kertünkben.
Összejött ezen a hétvégén a teljes nagycsalád, mind az unokatesók, nagyszülők, s hozzájuk csatlakoztak a barátaink. Mindenki egyszerre beszélt és sokat nevetett. A fiúk eláztak. Fociztak. Főztünk. A lányok verték a blattot (a sok zsugabubus). Volt négy (!) szülinapi torta*. Sírtunk, mert meghatódtunk.
Apám azt mondta, hogy nem is annak örül, hogy megünnepeljük az 50. születésnapját, hanem hogy így össze tud gyűlni a család. Tesókám pasija pedig erre: "Tudod, hogy ez milyen ritka manapság?" - mármint hogy így összegyűlik egy ekkora család és együtt eszik-iszik 3 napon keresztül.
És tényleg az. Ritka. És nagyon nagy dolognak éreztem, hogy ennyire szeretjük egymást és így összetartunk. Pedig vannak, akik a Dunántúlról érkeztek és mamáéknak is 2 órát kell kocsikázni, hogy elhozhassuk őket hozzánk. De nem számít, mert eljönnek és jól érezzük magunkat.
Tündi azt mondta, hogy ő a lányának is olyan férjet szeretne, akivel tovább tudja vinni ezt a családi hagyományt/életformát.
Ha publikusabbá tettem volna anno ezt a blogot, akkor már itt díszelegne az a klassz családi csoportkép, amit készítettünk. Szupercsalád ez, én mondom nektek. :)
*A szülinapi tortákból 3 az enyém volt. Egyet Mese sütött, egyet az én drága Szupernagyim és egyet E. és T. Ennek sörösüveg alakja volt és rá volt írva, hogy "SÖR", mert ha már nem ihatom, akkor legalább ehessem. Komolyan majdnem elbőgtem magam, annyira meghatódtam. :)
A média, a fb és a blogszcéna is a Bándy Kata meggyilkolásától hangos. Cigánybűnözés? Én most nem innen szeretném megközelíteni. Már két olyan írásba is belebotlottam (ebbe és ebbe), ahol felmerült, hogy mindig akadnak olyan hangok az ilyen jellegű gyilkosságoknál (mármint ahol fiatal nő az erőszak és a gyilkosság áldozata), akik elkezdik a lányt hibáztatni: miért sétált haza egyedül, biztos túl rövid volt a szoknyája, kihívóan viselkedett, minek elegyedik szóba idegenekkel, miért nem költözött el, ha veszélyes környéken lakik... és így tovább.
Akiben ezek felmerülnek, annak eszébe sem jut, hogy ezáltal az áldozatot kriminalizálja?! Nem igaz, hogy aki szoknyát vagy dekoltált felsőt vesz fel, az felszólít arra, hogy őt most aztán itt és most meg lehet erőszakolni és gyilkolni! Félreértés ne essék, tudom, hogy aki túlzottan kihívóan öltözködik, az szexuális "tárggyá" degradálja magát - de csak a saját beleegyezésével létesített kapcsolatokban. Szó sincs arról, hogy ezzel engedélyt adna saját megerőszakolására!
És nem annak a szerencsétlen lánynak a hibája az sem, hogy ma már nem érdemes egyedül nekivágni a hazaútnak éjszaka. (Hozzátenném, utóbbit én is a saját káromon tanultam meg.)
Mielőtt elkezdenénk az áldozatokat hibáztatni, gondoljuk el, hogy micsinálnánk, ha lányunk lenne. A fiúk gondoljanak a húgaikra, barátnőikre. Egyáltalán: gondoljanak..
