Néha az élet csak úgy meglódul velünk. Nem így tervezzük, nem számítunk rá, de egyszerűen így alakul. Vannak olyan lehetőségek, amikről úgy érezzük, nem hagyhatjuk ki őket.
Nem is olyan régen Kr. küldött nekem egy gyakornoki állás lehetőséget. Jelentkeztem rá, meg is volt a skype interjú. Én úgy érzem, hogy egész jól sikerült. Kreatív, érdekes feladat lenne, de nagyon karcsú órabérért és az egész csupán 4-6 hónapig tartana. Viszont mivel részmunkaidő, lehetne a phd mellett csinálni. És persze kitűnő gyakorlati lehetőséget és tapasztalatot jelentene. Március elejére ígértek döntést.
Még egy hét is alig telt el az említett skype interjú óta, amikor Kr. küldött egy másik álláslehetőséget. Egy elég komoly cég keresett teljes állásra embert. Ez is szakmába vág, ami azért nyelvész végzettséggel nem is olyan egyszerű dolog. Gondoltam, mivel nem potyognak olyan sűrűn az ilyen lehetőségek, teszek egy próbát ezzel is. Kalandos interjún vagyok túl, aminek igazán pozitív volt mind a két óra hosszája. Ma pedig kaptam az emailt, hogy megfeleltem és behívnak egy második körre is. Izgulok.
Ja igen. Mindkét említett lehetőséghez fel kell költöznünk Pestre.
— Van szép éttermünk. — Le van foglalva a nagy nap előtti nagy nap dátuma a polgármesteri hivatalban, ahova fel vannak kérve a tanúk. — Van fotósunk. — Van menyasszonyi ruhám, Tepinek van vőlegény öltönye. — Felkértük a DJ srácot, aki elvállalta a melót. — Megrendeltük a karikagyűrűket. — Felkértük a dekoratőröket és kiválasztottuk a terítés és az esküvő színeit. — Elterveztük, hogy ha lesz rá lehetőségünk, akkor Isztambulba megyünk nászútra.
Egészen jól állunk. És mindenki olyan boldog, hogy összeházasodunk. Örülnek a barátaink, örül a családunk, és már én is egyre jobban várom azt a nyári napot. Ha nem támogatnának minket ekkora örömmel, biztosan nem csinálnám végig ezt az egész szervezéses hercehurcát. De így pont jó minden.
"Azt álmodtam, hogy rövid volt a hajad. Szép volt. És volt egy kis fizikusunk is. Már nem is volt olyan kicsi. Tudta, hogy mi az endoterm meg az exoterm. Tőled tanulta."
Meg akartam örökíteni a szilvesztert, mert nagyon kellemes-vicces este volt, jó lesz rá visszaemlékezni.
Már 30-án elutaztunk TT-ékhez és csak január 2-án jöttünk haza. Tulajdonképpen semmi extrát nem csináltunk ez alatt a pár nap alatt, csak T. főzött, kártyáztunk, beszélgettünk, játszottunk a Carcassone-nal, szivattuk egymást és a babával foglalkoztunk. Mellesleg a pici nagyon sokat fejlődött, már tud járni, esik-kel egyfolytában. Imádnivaló. :) Nevet, gügyög, integet, jelen van minden percben. Hamarosan beszélni fog. Amikor ébren volt, akkor leginkább csak vele lehetett foglalkozni, de ha elaludt, akkor ment a játék kifulladásig.
Szilveszter este is végig játszottunk. TT-éknek se rádiója, se tévéje. Mivel éjfél azért mégse telhet el Himnusz nélkül, hát suttogva elénekeltük (a baba aludt mellettünk a 30 négyzetméteren), kölyökpezsgővel koccintottunk, őrült fényképsorozatot készítettünk és próbáltunk minél halkabban kacagni. Aztán jöhettek a szokásos telefonhívások és sms-ek azoknak és azoktól, akik fontosak. :)
Kicsit kicsúsztam az időből, de azért megtartom most is a szokásos évértékelést és a 2014-re vonatkozó tervek felsorolását. Lássuk csak:
– 2013 nem indult a legfényesebben és ez hosszú időre megmérgezte az egész évet. Azért örülök, hogy 2014-be már nem hurcoltam magammal ezt a konfliktust. Végső soron ez is egy fontos tanulság volt az emberi kapcsolatokról és arról, hogy minden éremnek két oldala van. – 2013 tavaszi féléve nem volt épp könnyű menet, Tepi és a Kicsi meg Gonoszmáté diplomaosztói tették fel az i-re a pontot. – A Tátra-túra és a Balaton fantasztikusan jó volt. Amúgy sok-sok készüléssel telt a nyár. – Ebben az őszi szemeszterben nagyon sokat dolgoztam. Túlestem a nagy témabemutatón, írtam egy recenziót, befejeztünk egy cikket és tartottam egy előadást. És megismertem a legklasszabb hallgatókat, akikkel nagyon szeretnék még együtt dolgozni. – A barátaim magánélete mindenféle meglepő fordulatokat vett – az enyém nem kevésbé. :)
Lássuk, mit végeztem a kitűzött célokkal:
– Meglátogattam A.-t Berlinben, bár nem teljesen úgy, ahogy terveztem. Ettől függetlenül nagyon jó élmény volt. :) – A Balatont ugyan nem bicikliztük teljesen körbe, de egy jelentős részét így is bejártuk, és mondhatom, életem legjobb nyaralása volt. :) – Nemcsak hogy megfogtam egy kisbabát, de a világ legcukibb kis hercegnőjének követhetem már több mint egy éve a növekedését. Nagyon jó érzés. – Hát, három cikket marhára nem írtam meg, de azért most tényleg haladtam. – Háhááá, és 3 kilót se fogytam. :D Nemtom mér találtam ki ilyen hülyeséget.
És végezetül jöjjenek akkor a 2014-es év tervei:
– 2014 az esküvőnk éve! :) – 2014 az abszolválásom és Tepi másoddiplomájának éve. – 2014-ben elköltözünk a fővárosba. Végre többet találkozok A.-val, közelebb lesznek TT-ék. Ha már ott leszünk, időnként elugrunk majd a közeli rokonkákhoz is. – Költözés és munkakeresés/találás is a cél. Mindkét projektből a legjobbat kell kihoznunk. – Folytatni fogom a programozás tanulást is.
Kicsit megcsúszva, de kívánok mindenkinek klassz 2014-et! :)
Még nem telt el egy teljes hónap a lánykérés óta és nekünk már van fix időpontunk, lefoglalt éttermünk, vendéglistánk és tegnap óta már menyasszonyi ruhám is.
Tegnap házi buliban voltunk, ahol el kellett mesélnem a sztorit többször is, ahol mindenki gratulált, de ahol azok, akik már voltak házasok vagy jelenleg is abban élnek, egyáltalán nem mutattak lelkesedést. A hosszú párkapcsolatban élő lányok viszont egészen expiliciten kimondták, hogy bizony ők is férjhez igyekeznének már. Ma átjött két barátunk, akik szintén évekkel mérhetően régebben vannak együtt, mint mi. Mondták, hogy muti a gyűrűt meg gratulálnak, aztán kérdezték, hogy hogyan tervezünk ezután, ez most egy ígéret és akkor majd valamikor? Mondtuk nekik, hogy ja, július. Azt a megrökönyödést látni kellett volna. "Ilyen hamar? Hova siettek??" Tepi szerint aszitték, hogy terhes vagyok, ami nyilván nem és ezt meg is mondtuk nekik.
Tényleg ennyire gáz férjhez menni? Két év együttélés után elhamarkodott döntés egy eljegyzés? Az eljegyzést követő nyáron gyorsnak számít a lagzi?
Én minden megrökönyödés, minden rémsztori és mások rossz tapasztalatai ellenére azt érzem, hogy ez így van a helyén. Én így vagyok a helyemen.
Most, hogy túl vagyok egy húzós előadáson és lassan vége a félévnek, semmi másból nem áll ki a napom, csak tervezésből, szervezésből és számolásból. Igyekszünk nem túl sok pénzt elverni az esküvőnkre, tekintve, hogy nem vagyunk túl tehetősek. A szüleink minden bizonnyal segítenek amennyire tudnak, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez meg fogja haladni a lehetőségeinket. Pedig nem lesz rongyrázás.
- Kiválasztottuk a város egyik legolcsóbb olyan éttermét, ahol le lehet bonyolítani kinti ceremóniát is és befér kb. 80 ember. - Nem lesz egyházi hercehurca. - A fotózást egy barátnőm vállalta el igazán baráti áron. Videós nem lesz. - A meghívókat kézzel fogjuk készíteni. - Nem akarunk klasszikus emeletes, marcipánbevonatos esküvői tortát. Csak egy öt tortás állvány kell és öt darab húszszeletes torta. - A gyűrűre lehetőség szerint minél kevesebbet költenék, de Tepi nem akar engedni bizonyos elképzeléseiből, és azt hiszem ebben most engednem kell, mert tudom, hogy ez fontos neki. - Nem veszünk új öltönyt. - Szerencsére a mi családunkban nem szokás ajándékot adni a násznép tagjainak. Ez a nap úgyis csak Tepinek és nekem fontos igazán, a többiek természetesen szívesen ünnepelnek velünk, de emlékezni nyilván mindenki a saját nagy napjára szeret(ne), tehát nem lesz szükség gagyi porfogók ajándékozására. - Minél kevesebb szalag és virágdísz szerepel az elképzeléseink között. - Nem bérelünk autót, annyira fölösleges. - Szerencsére a násznép egy része helybéli lesz, így az ő szállásukra nem kell gondot viselnünk. Még így is egy vagyon lesz a nem helybéliek elszállásolása.
Megpróbáljuk a zenét is minél olcsóbban kihozni, de szóba sem jöhet valami kappan hangú szinti-boy, mert attól nagyobb hangulatgyilkost el sem tudok képzelni. Sajnos a DJ, akit kinéztünk, elég messziről jönne, ami igencsak megdobja az árat. De megkérdeztem egy barátnőmet, akinek szeptemberben volt a lagzija, hogy ott mennyiért zenélt a zenekar, és mivel egy ötvenessel nagyobb számot írt, mint a DJ, mingyár más színben látom az ajánlatokat. Sajnos újra és újra bebizonyosodik számomra, hogy erősen alábecsültem/becsülöm a költségeket. És ez kissé kétségbeejtő.
Két hete nem alszok rendesen. Egy hétig egy állásinterjú miatt izgultam (már nem izgulok, sajnos nem volt elég tapasztalatom a vágyott területen), aztán meg -- Tepi megkérte a kezemet. :)
Nagyon kreatív, nagyon nem konvencionális lánykérés volt, de egy biztos: Disney princess-nek érezhettem magam!
A barátaink csodálatosan reagáltak. Volt, aki visított, sikongatott, TT-ék princess pezsgőt és kézműves csokit vettek, hogy megünnepeljük, mindenki teljes mellszélességgel osztozik az örömünkben. Kaptam az elmúlt egy hét alatt (!) 6 linket esküvői ruhákról, 2 belinkelt esküvős oldalt és 2 esküvői videófelvételt is. A Kicsi pedig előkereste nekem ezt a videót:
Már vagy ötször megnéztem, nem lehet megunni. Mióta átestem az első sokkon, azóta változó időközönként tör rám a felismerés, hogy FÉRJHEZ MEGYEK. Én. Azért ha fogadni kellett volna, akkor egyik barátnőm se fogadott volna erre.
Ami a családot illeti, a Tepi szülei nagyon örültek a telefonban, aztán mikor tegnap este közöltük velük, hogy nyáron össze is akarunk házasodni, akkor már nem voltak úgy elragadtatva. Az én apám elfátyolosodott szemekkel gratulált, anyám azt hajtogatta, hogy nagyon örülnek, de a vacsoraasztalnál feltűnően sápadt volt és többször is elmondta, hogy fejébe szállt a konyak (aha, persze). A második sokkot ők is a nyári esküvőnél kapták. A nagyszüleim szerintem nem is fogták fel elsőre, hogy mit vartyogok a telefonban. Mamának az volt a legnagyobb problémája, hogy az esküvő után abba az ALBÉRLETBE fogunk visszamenni?????!!!!!!!! Hiába na, gyakorlatias ámde konzervatív az öreglány. Egyébként messze keresztanyám reagált a legrosszabban. Ő totálisan meglepődött és nagyon minimálisan örült, ráadásul olyan őszinte típus, mint én (amiért amúgy nagyon szeretem), úgyhogy nem is nagyon tudta leplezni a dolgot. De a nagynéném viszont azt mondta, hogy teljesen a helyén van ez így, és ő nagyon örül nekünk. Szóval a kiccsalád összességében elég jól vette a kanyart. Mondjuk apám mondta a telefonban tegnap, hogy este nem igazán tudtak aludni és reggel megállapították anyámmal, hogy egész éjjel fejszámoltak mind a ketten. :D
Én tegnap jöttem rá, hogy ez pontosan milyen rengeteg pénzbe fog kerülni. Meg mennyi hülye szervezésbe meg mászkálásba. A helyszínt és a dátumot még december elején ki kellene választani. Amikor megláttam, hogy mennyibe kerül egy pár jegygyűrű, totál kiakadtam. Mint a lottóreklámban, csak valahogy engem nem kecsegtet holmi nyeremény íze.
Tepi egy kicsit (három számmal) nagyobb gyűrűt választott, úgyhogy ma elmentünk bevetetni belőle. Délutánra kész lesz, úgyhogy büszkén viselhetem. :)
Tudom ám, hogy lesznek nagyon kellemes részei a készülődésnek azért. Például a ruha kiválasztása a csajokkal, a lánybúcsú, a gyűrűk, a meghívó megtervezése (sőt, az jutott eszembe, hogy legyártom én azt kézzel).
Tepi nem rajong a felhajtásért. Frászt kap a gondolattól, hogy sok ember lesz, hogy mindenféle konvenciók miatt máshogy kell viselkednie, és hogy még táncolnia is kell(het). Szívből utálja az egészet. Kérdeztem, hogy elhalasszuk-e egy évvel a dolgot, hogy jobban legyen idő mindent átgondolni, de azt mondta, hogy ne, mert ő túl szeretne lenni rajta, hogy elmondhassa, hogy mostmár a felesége vagyok. Feleség cica. :)
Végülis miről szól egy esküvő: a családunkkal, a legjobb barátainkkal, vagyis csupa szeretett emberrel megünnepeljük a döntést, hogy mi már együtt szeretnénk járni az utunkat. Jó lesz ez (igen, nyilván most magamat is biztatom).
Mikor még fiatalok voltunk és bohók, akkor nem csináltunk olyan nagy ügyet abból, ha nem jártunk senkivel. Persze lehetett mindig epekedni valaki potenciális után, lehetett kicsit siránkozni, hogy milyen jó lenne, de alapvetően az volt a lényeg, hogy eljártunk, ismerkedtünk és találtunk időnként valakit, akivel párosan szép.
De mostmár öregek vagyunk és bohémek. Nem szeretünk már annyira hajnalig táncolni, nem vagyunk már olyan fesztelenek és nincs már annyi terünk sem ismerkedni - legalábbis sokszor érezzük így. És van, amelyikünk párosan él, és vannak, akik páratlanul. És ezek az állapotok továbbra is rejtenek magukban nem kevés esetlegességet. Sokszor még akkor is, ha a nagy esküvő-hullám részesei lesznek az emberek.
És mindezen esetlegesség ellenére a párosan és a páratlanul élők is gyakran szemlélik úgy az állapotukat, mintha ez már sose változna, változhatna meg. És egyik oldalról sem túl jó szemlélet ez.
Én csak állok itt, ebben a nehéz évben, mikor nagyon sokat kell dolgozni, és tehetetlenül szemlélem az általam nagyon szeretett személyek szenvedését. A szomorúságuk oka a magányuk, az érzésük, hogy ők már sosem találhatnak társra. És hiába mondom a biztató szavakat, én minden este hazamegyek abba a pici lakásba, ahol engem várnak. És már én is a bűntudatot érzem, hogy nekem van valakim. Mit mondhatnék nekik, hogy egy kicsit kevésbé legyenek elkeseredettek? Valahogy mindig az lesz a válaszok vége, hogy hiába, örüljek inkább annak, hogy nem vagyok egyedül.
És én örülök, hogy nem vagyok egyedül. Bárcsak ők is megtalálhatnák a békéjüket.
