Már többször többféleképpen nekifutottam, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Végül úgy döntöttem, nem részletezem túl a dolgot, egyszerűen csak kifejezem a hálámat. Mikor felmerül bennem, hogy megbántam-e az elmúlt éveket, elpazaroltam-e őket, akkor nagyrészt a megismert embereknek köszönhetően mondok inkább nemet. Közülük emelném ki most azt a néhányat, akiket az angolórákon ismertem meg.
Előszöris örök hála a két csodálatos tanárnak, akik elsősorban nem angolul tanítottak minket, hanem valami csodálatos érzékkel teremtettek közösséget, bizalmat, nevetést és értelmes beszélgetéseket.
Másrészt pedig köszönet azokért a csodálatos, érdekes, izgalmas, kedves emberekért, akikkel végigcsinálhattam. Mivel senki nem szerepel a valódi nevén a blogban, nem sok értelme lenne őket tételesen felsorolni. A legjobb, hogy bár már nincsenek közös óráink, a mai napig nem veszítettük el egymással a kapcsolatot. :)
Így messziről küldök most nekik egy nagy angolos ölelést.
