Holdvilág

csendes vagyok

megpróbálok semmittenni

taposd a földbe, hazudj a szemednek
lapulj magad mögé, hazudj a szemembe

hetek, hónapok az ölemben,
zajok, sóhajok a fülemben

áldott minden emlék, mit a régmúlt keze összegyúr,
de átkozottul kemény fejem a felejtéstől megpuhul

talán majd rájönnek, vagy undorral leköpnek, ó,
azt mégsem lehet mondani, hogy értelmetlen volt

én mint disznó, te mint fehér madár
játsszuk el, hogy a hinta körbe ér

kéz a kézben,
száj a szájon,
azért ilyen a 'minden',
hogy a 'semmi' fájjon

a szívem ilyen,
pont beleférsz.
a kezem ilyen,
fogd meg ha félsz

magával ragadna, ha hagynám,
de folyton magamba ütközöm

ha változnál, változnék
ha elbújnál, elbújnék
ha repülnél, repülnék
zuhannék, zuhannék…

Lehet, hogy az idő tette. Talán más dolgok, amiket fel sem tudok érni, amiket észre sem vettem igazán, amikről eszembe sem jutott, hogy egyszer így, ilyen formában fejtik ki rám a hatásukat.

Talán egyfajta újjászületés a fizikai fájdalom után. (Én már nem emlékeztem rá igazán, hogy a fizikai fájdalom, a napokig nem evés ennyire fáradttá, nyűgössé tudja tenni az embert, és ennyire beszűkíti a látóterét. Mondjuk a kórházban fekve nem kellett egy munkahelyen is párhuzamosan helytállni és harcolni a rendszerrel, hogy ellássanak.)

Talán nem is érdemes meditálnom az okán. Élvezzem inkább csak a következményt. Az önbizalmat, a könnyedséget, a jóleső érzést és a nagylelkűséget, hogy hagyom, hogy ma megbámuljanak anélkül, hogy neheztelést vesztegetnék rájuk.

Éljen a rövidnadrág!

Ezeket a dolgokat már egy ideje el akarom neked mondani különböző formákban. Tegnap ahogy álltál az ajtóban, majdnem a fejedhez vágtam őket egyesével, kevésbé belátóan. De valszeg sokkal fegyelmezettebb és bölcsebb (és főleg konfliktusmentesebb), ha kiírom szépen őket magamból és egyszerűen csak hagylak élni.

Lassan énis megtanulom, hogy el kell fogadnom, hogy te nem úgy akarod élni az életedet, ahogy az én értékrendem diktálná, vagy ahogy szerintem boldog lehetnél. Vagy ahogy szerintem értelmesen és hasznosan élhetnél.

És ez nem jelenti azt, hogy te így nem leszel boldog vagy pláne megelégedett. Hiszen meg lehet találni abban is a megelégedést, hogy kijelölted magadnak ezt a mártír szerepet, az óvó védelmezőét, aki megmenti S.Hercegnőt. Ellenségképet is kreáltál magadnak a szülei szemében, akikre rá lehet fogni mindent, akiket kijelölhetsz problémaként -- ezzel elfedve a kettőtök kapcsolatában adódó egyenetlenségeket.

El lehet így éldegélni. Problémaként az anyóst, az apóst látni, a nővért vagy a munkát esetleg. Minden este bedobni egy sört. Vagy kettőt. Vagy egy kis bort. Töményet sose. Dehogy vagy te alkoholista. Azok agresszívak. Te kedvesre iszod magadat. Neked csak ahhoz kell, hogy múljon a feszültség, hogy el tudj aludni. (hogy ne kelljen gondolkozni)

Te elviszed. Te elhozod. Te felszereled, te megjavítod, te megsütöd, te összevágod, te bármit megteszel, hogy neki könnyebb és kényelmesebb legyen. Te nem hibáztatod őt semmiért (hiszen mindenről az anyja tehet, vagy az alkoholista apja -- ő meg csak szereti őket, mint minden rendes gyerek). Te néha szexelsz vele. És kicsit titkon örülsz, ha ügyel vagy nem ér rá. És ünnep számodra minden perc, amit mégis megoszt veled.

Te bármit kibírsz, mert megéri, hiszen ő egy csodálatos ember, aki még téged is képes elviselni. Te pedig cserébe megpróbálhatod megóvni a világ rossz dolgaitól. Kicsit megmentheted.

***

Én meg észrevehetném, hogy te nem akarod, hogy megmentselek. Téged ne mentsen meg senki. Te meg észrevehetnéd cserébe, hogy én sem hagyom senkinek, hogy megmentsen, vagy akár csak kicsit is úgy kezeljen, mint akit meg kéne menteni. Még akkor se, ha tényleg segítségre szorulok.

Én nagyon igyekszem elfogadni az álláspontodat. Remélem, egy nap te is meglátod az enyémet.

elkezdhetem kitalálni a saját megoldásomat

Ezzel a bejegyzéssel már egy ideje adós vagyok. Már csak azért is, mert egy újabb tétel kihúzása a bakancslistámról. Van mostmár ugyanis egy cicánk. :)

A neve Aszja. Nem, nem tudom mit jelent. Egy ukrán házaspártól fogadtuk örökbe, ők nevezték el. 3 éves, ivartalanított királylány. Cirmos. Cirmog. Hangosan nyávogva "beszélget" mindenkivel, aki hozzászól, vagy aki felé bármilyen közlendője van. A száraztápon kívül nem nagyon eszik mást, bár a kolozsvári szalonnát ma kegyeskedett elfogadni a kezemből. Kedvenc játékai a madzagos (ma már madzag nélküli) egere és a befőttesgumi. Utóbbit odahozza neked, aztán várja, hogy eldobd. Természetesen újra visszahozza. :)

Nekem gyerekkoromba sose lehetett semmilyen állatom, még halaim se. Pedig nagyon vágytam rá (mint minden gyerek). Akkor meg is mondtam anyámnak, hogy ha elköltözök innen, akkor nekem lesz egy macskám. És lett.

Mint a legtöbben, énis kisebb jószágokkal kezdtem. Nevezetesen a hét gyönyörű egeremmel. Egereket nevelni azonban össze sem hasonlítható egy macskával. Az egér terráriumban lakik, csak akkor jön ki, ha kiengeded, és valójában egész jól elvan a saját kis életterében nélküled is. Na egy macska egyáltalán nem ilyen.

Először is Aszja rettenetesen félt, mikor elhoztuk. Egy napig ki sem jött az ágy alól. Még az alomra sem. Ennek nyilván az lett a következménye, hogy mikor már nagyon kínozta a szükség, akkor ott végezte a dolgát, ahol éppen érte. Én meg sírtam. Nem azért, mert fel kellett takarítani, hanem mert úgy láttam a cicánkon, hogy nem érzi biztonságban magát, hogy nem jó neki itt. Aggódtam a kis cirmos seggéért. Aztán kialakult egyfajta rend, mindenki szép lassan hozzászokott a másikhoz.

Igazából azt akartam megírni, hogy cicával élni mennyire különleges élmény számomra. A macskának ugyanis saját egyénisége van. És igényei, amikhez igazodnunk kell. És már nem üres a lakás sose. Aszja betölti a jelenlétével. Bújik. Dorombol. Vagy egyszerűen csak lefekszik a lábamhoz és jelen van. Furcsa érzés, hogy mindig van kihez szólni. Furcsa, de jó érzés. Aszja mindig mosolyt csal az arcomra. Én azt hittem, hogy a macskatartás túl van hype-olva, azért mégsem egy hűséges kutyáról beszélünk, aki vár rád és nélküled elveszett. De már értem a macska gazdikat. Nem az a lényeg, hogy vár-e az ajtóban, mikor megérkezel (mellesleg vár), hanem hogy valamiféle kötődés alakul ki, ami mindkettőtöknek jó. :)

- How are you?
- Good. You?

- Mizujs?
- Semmi különös.

- És hogy vagy mostanában?
- Kösz, jól. És te?

- És mi újság van veletek, hogy vagytok?
- Megvagyunk, köszi. Baromi sokat melózunk.

- Aggódok érted. Hogy vagy?
- Áhh, nincs semmi extra, csak a szokásos. Majd elmúlik.

- És te?
- Ehh, csak a szokásos szappanopera.
- Ne mááár! Még mindig?!

- Hogy érzed magad?
- Zavarodottan. Szorongva.

- Na mesélj!
- Miről? Hogy hogy vagyok? Igazán? Minek? Nem tudnám feldobni a napodat. Csak aggódnál. Vagy elszomorodnál. Vagy már rémesen unnád a panaszkodást. Vagy nem értenéd, hogy minek ez. Jobb szeretném megőrizni a közöttünk lévő egyszerű viszonyt, amiben lehet nevetni, és amiben talán énis elfelejtjhetem egy kis időre, hogy hogyan is vagyok igazából.

Sokszor félek felvállalni a hibázás lehetőségét. Nem akarok hibázni. Aki hibázik, az nem alkalmas. Aki nem alkalmas, azt elküldik.

A diák szerepe biztonságos. Egy diáknak nem kell mindent tudnia. Egy diák hibázhat. Ott van mellette aki oktatja, ő jobban tudja, ő kijavíthatja, ő kijavítja.

nem lehet örökre diáknak lenni

Vannak emberek az életemben, akik feltűntek egy bizonyos szerepben, majd egy nagyon radikálisan másikban kötöttek ki (nem írom, hogy végül, hiszen ezek után ki tudja, mi jön még). Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lett volna, ha azokban a kezdeti pillanatokban valaki figyelmezteti őket, megsúgja nekik, hogy mi lesz később. Talán máshogy járnak az utjukon. Talán nem.

Ha valaki azt mondja a zsenik szakkörében A.-nak, hogy a lány, akit még az oviból ismer, nem csak a Schumacher iránti rajongásában és a zsenik közötti különcségében osztozik, hanem egy nap majd felkéri, hogy legyen tanú az esküvőjén.

Ha G. barátnőmnek valaki azt mondja azon a szigligeti táborozáson, hogy aki olyan lelkesen vigasztalgatja, az a kis csitri majd osztálytársa és szívbéli barátnője lesz a gimiben, és azután is.

Ha G. barátomnak valaki azt mondja a gimiben, hogy a lány az első padból, akivel éveken át alig beszélt vagy két szót, egyszer a legfőbb bizalmasai közt fogja számon tartani.

Ha Nyanyettnek még az elején megsúgják, hogy a gólyatábori egymás mellé sodródás egy nagyon-nagyon különböző ember barátságát fogja jelenteni.

Ha FK-nek valaki azt mondja, hogy az a jelentéktelen hallgató a harmadik padból, akinek jószívűségből megadta az ötöst, mert a többi el se jött javítani, na az a lány lesz hosszú évek múlva az egyik legjobb barátnője.

Ha Angoltancsinak előre megmondják, hogy az a kis klikk, akik olyan ellenségesen viselkedtek a bemutatásakor, azok lesznek a hozzá kerti partira menő, a magánéletüket a legapróbb fájdalmakig kibeszélő diákjai.

Ha Mkának megsúgja valaki, hogy az, akire olyan rémesen ráförmedt az első angolórák egyikén, és akit aztán hónapokig szekált, na az lesz a sógornője.

Ha Tepinek valaki azt mondja, hogy a lány, akivel ha Mka beszél, akkor mindig kizavarja a szobából, na az a lány lesz az ő felesége.

Ha VZ-nek valaki elmondja, hogy az az észre sem vett arc a hallgatóságból, az a később fel nem vett állásra jelentkező, na az a lány majd úgy fogja őt emlegetni, mint kedves barátai egyikét.

Ha B.-nak megsúgja valaki, hogy az a lány, aki folyton szúrkálja magát (és amitől ő rosszul van), azzal a lánnyal évekkel később hetente egyszer statisztika óra jelszóval (szigorúan tanulás után!) végtelen beszélgetéseket folytat majd a nagyerdőn.

Ha SirM-nek valaki még időben szól, hogy a kölyökpezsgős vodka felett érdeklődve bazsajgó csaj miatt fogja majd egyszer megszakítani a kapcsolatot a legjobb barátjával.

***

Ezek a számomra oly drága emberek talán még időben másmerre mentek volna. Vagy éppen nem. De legalább sejtésük lett volna arról, hogy mi vár rájuk. És választhattak volna.