Minden normális ember a húszas évei elején éri el az nagy útkereső fázist. Amikor azon agyal, hogy mire képes ő, miben tehetséges, mi az, amit szívesen csinálna életében, mi az, ami előre viszi őt, amivel pénzt kereshet, amitől nem érzi magát rémesen.

Na én most jutottam el ide. Közel harminc évesen fogalmam sincs, hogy hogyan tovább. Úgy érzem, hogy tanulni szeretnék valamit, ami segít a boldogulásban. Tulajdonképpen hálátlan vagyok, mert itt van a tökéletes munkahely. Rugalmas beosztás, rugalmas munkaidő, rendes főnök, összeegyeztethető az orvosi vizsgálataimmal, sőt még szakmába is vág. Egyszer talán már nem is fog rosszul fizetni. És én mégis itt akarom hagyni, mert a munkatársaim nem fogadnak be. Mert nem jövünk ki igazán egymással. Mert nem kedvelnek.

Hát normális vagyok én?!

És mi a faszt fogok most csinálni??? Elkezdek tanulni valamit a nulláról? Hogyan? Ki segít? Egyedül nem megy. Merre tovább? Mi a jó döntés?