Van az úgy, hogy az embernek intenzíven kellene mímelnie a munkát dolgoznia, de mikor harmadik nekifutásra is azon kapod magad, hogy a levegőbe bámulsz, egy szót se fogsz fel és valami teljesen máson kattogsz, akkor talán érdemes felfüggeszteni a dolgot.

Na az én felfüggesztett munkám most jelenleg ebben a bejegyzésben csúcsosodik ki.

Úgy döntöttem, hogy most hagyom itt kalandozni a gondolataimat. Még a csokimat is félbehagytam, mert arra se tudtam figyelni. Azér ez milyen már? :D Rémesen fájnak közben a lapocka környéki izmaim. A testem megbosszulja, hogy semmi edzés, csak spanyol meg meetupok meg mindenféle császkálások sok kilós táskával. De hát micsináljak, ha az esernyő is nehéz, a pénztárcám is nehéz, a kulcsom is, a könyvekről meg ne is beszéljünk. :D

Arra gondoltam, hozok egy virágot az irodába. Legyen itt valami zöld. Az egyetlen állandó és otthonos lakója az asztalomnak egy gesztenye. Szebb, mint egy virág, csakhát a gesztenyéknek megvan az a tulajdonságuk, hogy nem túl nagyok, ennélfogva nehezen laknak be egy egész irodai asztalt.

Közben egy szerelvényen azon kattogok, hogy jó lett-e a prezentációm, és hogy nem kellene-e mégis valami központi motívum köré felfűzni az egészet. Arról nem is beszélve, hogy ha kéne, akkor mi legyen ez a motívum.

Most a müzli szeletről hirtelen eszembe jutott egy sok évvel ezelőtti osztálykirándulás, ahol egy egész utazást szenteltem egy müzli megevésének. A.-nak biztos csodálatosan borzalmas emlék. :D

Amúgy a sok vigyorgó smile se véletlen. Egész jól vagyok. (lekopogom)

Na megpróbálom mégegyszer a munkát, mert már csak 60 perc!