Draga Kincsem!
Nagyon akartam irni Neked valami kedveset a levelbe, nehany sort, de egyszeruen keptelen vagyok ra. Annyira kinzo a tudat, hogy meg egy teljes honapig olyan emberek kozott vagy, akiknek semmit nem szamit egy parkapcsolat, a sajatjuk sem, nemhogy a mase.
Minden elejtett megjegyzes, uzenet, vagy az orrom ala dorgolt oleles kinoz. Es csak remelhetem, hogy Teged nem emeszt fel az en kinlodasom. Nem tudom, mit csinaljak, panaszkodni mar nem akarok, mert attol felek, hogy csak masok karjaiba taszitalak vele.
Szeretlek. Felek.
Azt mondtad nekem a multkor, hogy talan te is szoktal feltekeny lenni, csak te nem mutatod. Miert nem? Buszkesegbol? Vagy miert? Hogy birod ki, hogy ne akard hallani, hogy szamomra te vagy a ...
(latod, csak nem tudom rendesen megirni ezt a levelet. meg ide sem, pedig ezt nem fogom elkuldeni neked. talan fol sem rakom a blogra. talan megis. nem tudom mit irhatnek a vegere. ---- Tebeled)
