Valószínűleg végleg úgy döntöttél, hogy nem olvasol bele többé a blogomba. Megértem, ezért is nem küldöm el neked ezt az üzenetet emailben. Tiszteletben tartom ha már nem akarsz tudni rólam semmit. Ha meg mégis, akkor a lehetőség itt mindig adott. Ez teljes mértékben a te döntésed és rajtad múlik.
Nem hazudtam. Nem hazudok. Amikor engem olvasol, amikor a szavaim mögé látsz, engem látsz. Túl jól megismertük egymást ahhoz, hogy bármikor is hazudhassak neked. Pont ezért fájt annyira, mikor azzal vádoltál, hogy én végig csak hazudtam. Hosszú időbe tellett, mire meggyőztem magam arról, hogy bármit is mondj vagy gondolj, az a fontos, hogy magam felé el tudok-e számolni. És ha én őszintén éreztem, akkor mondhatsz bármit, az nem teszi semmissé vagy hamissá.
Mire ezeket leírtam, erős késztetést éreztem, hogy legalább egy sms-t küldjek. De nem akarok több fájdalmat okozni neked. Bárcsak megóvhattalak volna kezdettől fogva magamtól.
Sajnálom. Őszintén sajnálom. Bocsáss meg, kérlek...majd egyszer.
