A fb-on egy régi kedves oktatóm kitett tegnap egy posztot arról, hogy milyen elszomorító, hogy a diákok cirka 30%-a jár be manapság az órákra. Aztán jöttek a kommentek, hogy micsoda "egyedek" járnak ma már iskolába, meg hogy bezzeg_az_én_időmben.

Nem vitatom a tényt, hogy adott szak felvételt nyert hallgatóinak jelenleg kis száma látogatja rendszeresen az előadásokat, illetve a diákok, ha tehetik, kihasználják a három szemináriumi hiányzást is. DE! Nem volt ez annyira másképpen régen sem. Bizonyítják ezt mindazon hozzászólók is, akik nem felejtették még el, milyen volt egyetemre járni.

Jómagam majdhogynem színjelessel toltam végig az öt évet. A legtöbb előadás minden alkalmán benn ültem. A szemináriumok közül egyet sem kellett ismételnem. Mégis volt olyan óra, ami annyira lélekölően nem érdekelt, hogy inkább rajzoltam, olvastam vagy játszottam valamit. Volt olyan, hogy inkább randizni mentem a botanikus kertbe vagy egyszerűen csak otthon fetrengtem. Mert a diák az ilyen. Fiatal. Fontosak neki a barátai, a pihenés, a szórakozás. Sokszor fontosabbak, mint egy előadás a stílusalakzatokról. Sőt. Sokan vannak (voltak és lesznek) úgy vele, hogy ott a jegyzet, a diasor, a könyv, fel lehet készülni azokból is, elvégre a tudás megszerzése és az arról való számot adás a cél. És ez egész sokszor sikerül is. (A teljes évfolyam tanult a jegyzeteimből, tudom miről beszélek.)

De akkor min csodálkozunk? Csak az fog bejárni, aki úgy érzi, hogy valami többletet is kap a jegyzeten túl. Ez a többlet pedig csak egy dolog lehet: az oktató. Jártam olyan órákra, ahol versenyezni kellett a helyért. És ültem bent olyan órán is, amit nem tudtam a neptunban felvenni, de érdekelt. Ez a lényege az oktatásnak: motiválttá tenni a diákokat a személyiségünkkel. Azzal, hogy mi magunk is szeretjük és élvezzük a tananyagot.

Persze ez csak az érem egyik oldala.

Tudom, hogy van az úgy, hogy az oktató lehet bármilyen kreatív, szeretheti bármennyire az oktatott tárgyat, szeretheti bármennyire a diákjait (igen, szerintem ez is baromi fontos), mégsem ülnek ott a diákok az órán.

Azt hiszem, ennek nagyon prózai oka van. Egyszerűen értelmetlennek tartják. Nem látják, hogy hol tudnák majd hasznát venni a Halotti Beszéd és Könyörgés részletes, szavankénti nyelvi elemzésének. És sajnos, ebben nem ők a hibásak. Nem arról van szó, hogy a HB vizsgálata értelmetlen lenne. Nagyonis hasznos és fontos, ha az ember filológiával, nyelvészettel, történelemmel, művelődéstörténettel vagy magyartanítással, esetleg irodalommal szeretne foglalkozni. De mi van, ha nem? Ha az illető diák nem akar ilyesmikkel foglalkozni? Jaaa, hogy akkor nem kellett volna erre a szakra jelentkeznie?

(Abba most kevésbé mernék bele menni, hogy ha a diák mondjuk nyelvészettel vagy történelemmel (de a sor nem csak a bölcsésztárgyakkal folytatható tetszőlegesen) szeretne foglalkozni, akkor milyen perspektívái lesznek a munkaerő piacon és azokhoz valóban hasznos tudást nyújt-e az egyetem.)

Tehát elérkezünk oda, hogy ott ül a diák az utolsó középiskolai éve felénél és azon morfondírozik, hogy merre terelje tovább a jövőjét. Jobb esetben végiggondolja, hogy mi az, amivel szívesen foglalkozik, és mi az, amiben jó. És akkor azt látja, hogy hát igen, a matek az csak azért négyes, mert jófej a tanár és megadta, hogy ne ezen múljon a felvételi. A magyar ötös, mert a verselemzés is egész jól megy, meg helyesen írni is tud, meg még olvasni is szeret. A töri is ötös, de ott az a sok évszám. Meg a többi is négyes-ötös, de a biosz az orvosit jelenti, de ő elájul a vértől, a kémiában meg a fizikában meg azért akad némi matek is. A tesi csak azért ötös, mer' nehogy már az húzza le, az angolból meg megvan a nyelvvizsga, mit törje még magát. Lássuk, akkor mi marad. Bökjünk, legyen akkor magyar szak. Jó lesz az.

Hogynepersze. Aztán az első félév végére rájön, hogy ha tanár akar lenni, akkor választani kell egy másik szakot is (de melyiket?), de amúgymeg kurvára nem akart tanár lenni sose. Egyszakos? Legyen. De ezzel meg mi a halált fog kezdeni? Mit fog csinálni, ha lediplomázott? Kell még majd valaha az életben, hogy fel tudja sorolni az összes stílusalakzatot vagy verslábat? Hát akkor minek járjon be arra a rémes órára?

És el is érkezünk a magyarázathoz. A diák nem látja értelmét a tantárgynak, mert nem látja, hogy hol és hogyan tudná hasznosítani. Azt hiszem, mindennél fontosabb lenne minden szaknak letisztázni magában ezeket a hasznosíthatósági irányokat és azokat őszintén kommunikálni a felvételizni vágyók felé. Nem kell a rózsaszín maszlag, hogy ha finnugrisztikát tanulsz, akkor így meg úgy. Sose felejtem el, mikor drága barátnőm az egyik állásbörzén odament a Nokia képviselőihez, hogy ő finn szakos, és akkor mit is lehetne a Nokiánál. Épp csak nem nevették ki... Szóval tudom én, hogy fejkvóta meg leépítések, de ne a diákok szívják már meg. Csak azt mondjuk nekik is, amit a saját gyerekünknek is mondanánk. Legyünk őszinték. Végsősoron az egyetemnek is megéri, ha motivált és elkötelezett diákok ülnek a padokban, akik akarnak és szeretnek tanulni, mert látják az értelmét és a célját.