Néha az élet csak úgy meglódul velünk. Nem így tervezzük, nem számítunk rá, de egyszerűen így alakul. Vannak olyan lehetőségek, amikről úgy érezzük, nem hagyhatjuk ki őket.
Nem is olyan régen Kr. küldött nekem egy gyakornoki állás lehetőséget. Jelentkeztem rá, meg is volt a skype interjú. Én úgy érzem, hogy egész jól sikerült. Kreatív, érdekes feladat lenne, de nagyon karcsú órabérért és az egész csupán 4-6 hónapig tartana. Viszont mivel részmunkaidő, lehetne a phd mellett csinálni. És persze kitűnő gyakorlati lehetőséget és tapasztalatot jelentene. Március elejére ígértek döntést.
Még egy hét is alig telt el az említett skype interjú óta, amikor Kr. küldött egy másik álláslehetőséget. Egy elég komoly cég keresett teljes állásra embert. Ez is szakmába vág, ami azért nyelvész végzettséggel nem is olyan egyszerű dolog. Gondoltam, mivel nem potyognak olyan sűrűn az ilyen lehetőségek, teszek egy próbát ezzel is. Kalandos interjún vagyok túl, aminek igazán pozitív volt mind a két óra hosszája. Ma pedig kaptam az emailt, hogy megfeleltem és behívnak egy második körre is. Izgulok.
Ja igen. Mindkét említett lehetőséghez fel kell költöznünk Pestre.