Megírtam azt a múltkori bejegyzést eperkettőben, aztán következetesen átjavítottam. Nem mintha ez igazán változtatna a tényen, hogy azért csak írom, mondom magamban a dialógus rám eső felét. Másik fele sosincs a beszélgetésnek. Mindig csak én mondom-mondom. Válaszaid nem jönnek. Csak gondolom, hogy mit gondolhatsz, de valószínűleg téged sokkal tisztább, erősebb és egyszerűbb gondolatok vezetnek azokhoz a tettekhez, amiken én aztán heteken keresztül agyalok mindenféle motivációskálát végigjátszva.
***
Mindig csak te kérted, hogy engedjelek el. És nekem az jutott eszembe ma reggel, hogy én miért nem kértem ezt sose?
