Utoljára áltsuliban éreztem ennyire, hogy különc vagyok. Ott én voltam az a lány, aki mindig csak farmernadrágot és bő pólót hordott, mindent ötösre tudott és többnyire szünetben is olvasott. De voltak barátaim így is. Akiknek odaadtam lemásolni a házimat, akikkel órán leveleztünk, akikkel suli után lehetett a téren sétálni és fiúkról beszélgetni.
Aztán ez a különcség a gimiben alábhagyott, az egyetemen pedig - annyi érdekes (hasonló?) ember között - teljesen el is tűnt. Én is egy voltam a közösség számos tagjából.
De most újra én vagyok a különc. Annyira, hogy nekik még a ruhám is furcsa (és azt is ki kell nyilván beszélni). Fura, hogy bölcsész vagyok, fura, hogy palackból iszok, fura, hogy nem pesten jártam egyetemre (és nem is budán), fura, hogy nem járok kocsmába leinni magam, fura, hogy nincs saját lakásom, fura, hogy nem okostelefonom van, fura, hogy ... fogalmam sincs. Ha meg tudnám őket fejteni..., de nem tudom. Ezeket is csak találgatom. Lehet, hogy nemis ezek miatt tartanak furának. Lehet, hogy nem is furának tartanak, hanem butának / unalmasnak / igénytelennek / vidékinek / inkompetensnek / ...
Nem illek ide.
